Változékony, zűrzavaros hónapnak ígérkezik október, bár a hónap első harmadában így is könnyebb lesz egyensúlyt teremteni, tájékozódási pontokat találni, mint később. Kozmetikázásra, szőnyeg alá söprésre, légvárak építésére azonban ugyanennyi lehetőség van; a hónap vége felé, illetve november folyamán súlyos következményekkel.
Szeptember – 2022
Sajátos kettősség érvényesül szeptember folyamán. Egyfelől jelentősen lelassul a tempó, hiszen 4-én a Mars belép a retrográd árnyékba, 10-től pedig, amikor a Merkúr hátraarcot vág, immár hat tolató bolygóval kell számolnunk. Másfelől, az újra szoros Szaturnusz-Uránusz kvadrát felpörgeti a dolgokat, sorra röpítve a levegőbe az eddig valamelyes biztonságot nyújtó struktúrák maradékát is.
Június – 2021
Június első napjaiban még úgy tűnik, zavartalanul folytatódnak a májusban elkezdődött, biztató folyamatok. Hogy tényleges enyhülésről van-e szó, vagy csak látszat, jó kérdés. A hónap közepén újra bepontosul az év elejét mozgalmassá tevő Szaturnusz – Uránusz kvadrát, jónéhány újabb meglepetést okozva. Ez a hatás markánsan jelen van a június 10-i, Magyarországról is látható gyűrűs napfogyatkozás képletében is, ezért csak a bizonytalanban lehetünk teljesen biztosak.