A rossztevők kezelése | Robert Hand

Azt hiszem, egy viszonylag stabilnak nevezhető társadalomban egy átlagos életben azért történnek rosszindulató bolygókkal összefüggésbe hozható tragédiák, mert az adott bolygót nem kezeljük természetének megfelelően. A „kártevők” energiái mint olyanok, kezelhetők. Egyszersmind azonban határozottan meg vagyok győződve afelől is, hogy valószínűleg legtöbbünknek nem sikerül kezelni őket. De legalább meg kell próbálnunk”. Robert Hand egyik régi, 1980-ban tartott előadása a Mars, Szaturnusz, Uránusz , Neptun, Plútó – a klasszikus asztrológiában rosszindulatúnak tartott bolygók – energiáinak egészséges mederbe tereléséről szól. Mint ő is hangsúlyozza, a leírtak viszonylag stabilnak mondható társadalmi viszonyok között értendők – ami a mai világról sajnos egyre kevésbé mondható el. Bár nem mindenben értek egyet a szerzővel, sőt, élete későbbi szakaszaiban ő is sok mindent átértékelt, ez a munkája is sok hasznos támpontot tartalmaz. Ezek még akkor is jól jöhetnek, ha rövidesen újra hullámvasútba ültet bennünket a történelem.

“A rossztevők kezelése | Robert Hand” bővebben

Merkúr – Neptun fényszögek: álom és valóság összehangolása

Álom és valóság összehangolása

Akár egy születési képletben, akár időszakos hatásként fordulnak elő, a Merkúr és a Neptun erőpróbáló kapcsolatai jól szemléltetik azokat a helyzeteket, amikor “éles feszültség van a logikus gondolkozás , tárgyszerűség, mérhetőség, átláthatóság, kiszámíthatóság (Merkúr) és a vágyak, álmok, eszmék (Neptunusz) realizálhatósága, megsejtés, átélés, inspiráció között.” (Kordován Vid: Önismeret, párkapcsolat a horoszkóp tükrében). Hozzá kell tenni, hogy ún. harmonikus aspektusaik sem teljesen problémamentesek. Más nehéz fényszögek is utalhatnak ilyen jellegű problémára (pl. Merkúr – Hold). Amennyiben nem sikerül összehangolni a két tartományt, különféle komplikációk léphetnek fel: jobb kezünk nem tudja, mit csinál a bal, beteges képzelgés, önbecsapás áldozatává válhatunk, illetve ennek megfelelően csaló, hazug helyzeteket, embereket vonzhatunk be a külvilágból.

“Merkúr – Neptun fényszögek: álom és valóság összehangolása” bővebben