November emberpróbáló időszaknak ígérkezik, sok felfordulással, váratlan helyzettel. Ezt a nagyvilág valamennyi, szakmailag valamennyire is felkészült asztrológusa így látja. Akkor is, ha világnézeti szempontból szinte semmiben nem értenek egyet. Azt illetően is nagyjából teljes a konszenzus, hogy a zűrzavar a következő hónapokban is folytatódik, beláthatatlan végkifejlettel. A hónap első tíz napja a legkritikusabb, a 8-i teljes holdfogyatkozás csúcsra járatja a szélsőségeket. Ez után, kb 13-tól némi enyhülés kezdődik, a 23-i Nyilas újhold és az aznap direktbe váltó Jupiter kimondottan biztató, de rövidesen folytatódik a húzd meg-ereszd meg. Csak éppen más jellegű.
Október – 2021
Csigalassú tempóban kezdődik október, hiszen a bolygók több mint a fele, beleértve a számunkra érzékelhetőbb lelassulásokat jelző Merkúrt is – tolat. A hónap közepétől azonban jelentősen felgyorsulnak az események. A Mérleg jegy hatása szinte végig erőteljesen érvényesül: a szakácskönyvek kliséi szerint így a szerelem, romantika, béke és harmónia időszakának kellene következnie. Az együttesen érvényesülő hatások miatt azonban inkább intrikáktól, hatalmi harcoktól terhes hetek várnak ránk. A passzív agresszív- vagy nem is annyira passzív- kicsinálósdi, csicsás díszletek mögül elősejlő kevésbé csicsás valóság, se veled se nélküled társulások, instabilitás, bizonytalanság szintén része lehet az októberi élménysorozatnak, kollektív és személyes szinten egyaránt.
December – 2020
Szinte hihetetlen, hogy 2020 utolsó hónapjához érkeztünk. Nagyon sűrű év volt, szerencséseknek mondhatják magukat azok, akik viszonylag tisztes távolságból, biztonságosnak mondható körülmények között szemlélhették, amint világunk betonbiztosnak tartott struktúrái recsegni, majd omladozni kezdenek. Hogy mely elemei maradnak meg és melyek tűnnek el a süllyesztőben, jó kérdés, és nem ebben a hónapban fog kiderülni. Ami teljes bizonyossággal elmondható: decemberben sem fogunk unatkozni, és még mindig érhetnek meglepetések.
Nyilas Vénusz : a szerelem kaland
Nyilas Vénusz a horoszkópban, erősségek és árnyoldalak. Az Astrology Place Membership cikkének részleteit saját észrevételeimmel egészítettem ki. Természetesen ezúttal is igaz, hogy kizárólag a horoszkóp egészéből derül ki, hogyan is működik valójában ez a pozíció.
Novemberi előrejelzés – 2019
November első hete még igen feszültnek ígérkezik, utána azonban fokozatosan enyhül a nyomás. Ez nem azt jelenti, hogy olajozottan fognak működni a dolgok, de ha tudatosan, önfegyelmet gyakorolva kezelünk helyzeteket, a forgatókönyvek kedvezőbben alakíthatók. A nagyobb fokú tudatosság ezúttal is növeli a döntési szabadságot.
“Novemberi előrejelzés – 2019” bővebben