Újhold a Rákban – 2020 július 20

A július 20-i újhold a Rák 28°26′-en születik meg, helyi idő szerint 19h 32′-kor. A júniusi júliusi eklipszeket követő újholdként különösen fontos. A Nap – Szaturnusz szembenállás is éppen ezen a napon pontosul be, ami arra utal, hogy a következő 28 nap folyamán a kötelesség, felelősség, korlátok, lemondás, leválás témái is fontos szerepet kapnak. Mint lenni szokott, az önkéntes vállalás, áldozathozatal, az infantilizmus érettebb megközelítésmódokra cserélése ezúttal is sokkal kezelhetőbbé teszi az érvényesülő befolyásokat.

“Újhold a Rákban – 2020 július 20” bővebben

Július – 2020

Július első napjai viszonylag nyugodt hangulatban telnek. Egyesek számára talán túlságosan is eseménytelenül, mások örülnek az eddigiekhez képest békésebb napoknak. A bölcsebbek megfigyelő álláspontra helyezkednek, hiszen sejtik: lehet, hogy a látszat mást mutat, de a normális kerékvágástól még igen messze vagyunk. Aztán, a hónap első hetét követően először csak megbillen, majd borul…és nagyot borul az egyensúly. Jobb megbarátkozni a gondolattal: ez csak felvezetője az augusztusnak, meg az az után következő még zűrösebb hónapoknak.

“Július – 2020” bővebben