Hát, akárhogy is nézzük, a minden eddigi rekordot megdöntő, 7000 fölötti megbetegedések száma (2021 március 6-i adatok), az újabb, március 22-ig tartó lezárások nem a márciusi előrejelzésben remélt enyülés jelei.
December – 2020
Szinte hihetetlen, hogy 2020 utolsó hónapjához érkeztünk. Nagyon sűrű év volt, szerencséseknek mondhatják magukat azok, akik viszonylag tisztes távolságból, biztonságosnak mondható körülmények között szemlélhették, amint világunk betonbiztosnak tartott struktúrái recsegni, majd omladozni kezdenek. Hogy mely elemei maradnak meg és melyek tűnnek el a süllyesztőben, jó kérdés, és nem ebben a hónapban fog kiderülni. Ami teljes bizonyossággal elmondható: decemberben sem fogunk unatkozni, és még mindig érhetnek meglepetések.
Járványok a mundán-asztrológiában
2020-as koronavírus apropójából a járványok mundán asztrológiai indikációiról – a teljesség igénye nélkül:
Jupiter és Szaturnusz | Liz Greene
Liz Greene Jupiter és Szaturnusz című előadása 1981 júliusában, a Berkeleyben tartott Jupiter – Szaturnusz konferencián hangzott el. A két bolygó 20 évenként ismétlődő együttállásával kezdődő ciklusok jelentős hatással vannak a világ sorsára. A legrégebbi időktől kezdve jegyezték őket az asztrológusok. Legközelebbi találkozójukra 2020 december 21-én kerül sor a Vízöntő 0°29′-en, de egész évben, már a Bakban is közel lesznek egymáshoz. A kortárs asztrológusok gyakran hivatkoznak Greene-nek erre a munkájára a Nagy Konjunkció kapcsán; magyarul most először olvashatók belőle részletek a blogomon. A jobb áttekinthetőség kedvéért négy részre osztottam.