Merre mutat Isten ujja ?

Yod fényszögek -2019, nyári tűzvészek

Néhány gondolat az augusztusi bolygóállások, pl a Yod alakzatok – és a világ különböző tájain kitört nyár végi tűzvészek kapcsán

Az alábbi résszel tulajdonképpen az előző, Égetően fontos problémák címűt bővítettem ki, amelyet nagyon sokan olvastatok. Az új részt, további kiegészítésekkel – többek között Jair Bolsonaro horoszkópjával –  külön bejegyzés formájában is közzéteszem. Szó van benne arról is, hogy a nagyvilágban pusztító tűzvészek épp nyári Yod, Isten ujja -alakzatok összeállta környékén törtek ki.  Ezek ugyanolyan tragikus és összetéveszthetetlen figyelmeztető jelei közeljövőbeli kilátásainknak, mint tavasszal, a Notre Dame leégése.
“Merre mutat Isten ujja ?” bővebben

Égetően fontos problémák ….

Ahogy bepontosulás felé közeledik a Szaturnusz – Plútó együttállás, egyre nehezebben érthetők félre a jelek: gyökeresen kell változtatnunk eddigi hozzáállásunkon…. Persze, a közelmúlt és a jelen környezeti katasztrófái, társadalmi trendjei nem írhatók kizárólag e két bolygó számlájára. Tudom, sokkal kényelmesebb lenne ha így lenne, mert akkor kozmikus szinten is meg lehetne találni a „felelősöket” és a bűnbakokat, az egyéni szintű reflexióval, problémakezeléssel pedig már nem is kellene foglalkozni. Jelenlegi találkozásuknak inkább az a szerepe, hogy hatására, akarva-akaratlanul rányílik a szemünk a valóságra, egyéni és kollektív szinten is szembesülnünk kell az eddigi felelőtlenség, valóságelhárítás,  a tartalékok elpazarlásának, a külső/belső források gátlástalan kizsákmányolásának következményeivel. Arról sem szabad sem most sem máskor megfeledkezni, hogy még a lassú mozgású, kollektív folyamatokkal kapcsolatban álló bolygók sem elszigetelten hatnak, hanem más, hosszabb vagy rövidebb távon érvényesülő bolygóbefolyásokkal kombinálódva.
“Égetően fontos problémák ….” bővebben

Szélsőséges időjárás, súlyos balesetek

Sajnos a súlyos balesetek, szélsőséges időjárás szintén hozadékai lehetnek a jelenlegi változó T- kvadrátnak. A Halak Neptun érintettsége vizekkel kapcsolatos eseményeket jelez. A szeles, viharos időjárás szintén összhangban van az Ikrek Merkúr, Nyilas Jupiter, Halak Neptunusz kombóval. A  Bika Uránusz – jelezte környezeti hatásokkal több bejegyzés is foglalkozott és még lesz is róla szó. A Szaturnusz – Plútó együttállás 2019-nek és 2020-nak is megadja az alaphangulatát; ezzel a befolyással tehát továbbra is számolni kell.

“Szélsőséges időjárás, súlyos balesetek” bővebben

Újhold a Bikában – 2019

Újhold a Bikában - 2019

Az újhold május 5-re virradóan ( helyi idő szerint 00:44′ -kor) született meg a Bika 14°10′-en. Az újholdak 28 napos ciklusok kezdetét jelzik és kedveznek az új folyamatok, projektek elindításának. Az anyagiak, az értékek, a személyes tulajdon, a biztonság, a kényelem, az élelem, az étkezés, az érzéki örömök a Bika uralma alá tartoznak, így a következő négy hét alatt e témák ilyen vagy olyan módon az érdeklődés középpontjába kerülnek.

“Újhold a Bikában – 2019” bővebben

Retrográd Szaturnusz – 2019

A Szaturnusz  április 30-án hajnalban (Bp, helyi idő 02:54) a Bak 20°31-én megkezdte szeptember 18-ig tartó tolatását. Eközben együttállást képez a Déli Holdcsomóponttal és a Plútóval is közeli szomszédságban van. A retrográd Szaturnusszal kapcsolatos általános tudnivalókkal A Mester visszatekint és értékel, Retrográd Szaturnusz a horoszkópban és tranzitként című bejegyzések foglalkoznak. Most néhány szót arról, milyen tanulnivalókat tartogat az idei retrográd időszak.

“Retrográd Szaturnusz – 2019” bővebben

Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019

A Jupiter április 10-én, helyi idő szerint 19:01- kor a Nyilas 24°21′-en vált retrográd stacionáriusba, hogy megkezdje augusztus 11-ig tartó tolatását. A Nyilas 14°-án vált majd direkt stacionáriusba. Legelső körben arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Jupiter egy igen kártékony, Mars – Merkúr természetű állócsillagon, a Lesathon vág hátraarcot . Egyszersmind egy igen instabil változó T- kvadrátnak is része. Ebből az következik, hogy ezúttal is inkább a Mr Hyde-i, semmint a Nagy Jótevőre emlékeztető sajátosságai érvényesülnek – ami egyébként majdnem a teljes, 2018 – 2019-es tranzitjáról elmondható. Tudom, mindez ellentmond a cukormázas ezogagyit toló felületek Nyilas Jupiter tranzitjáról szőtt vízióinak, de a 2018 novembere óta történtek egybevetése lelkes jövendöléseikkel önmagában is meggyőző erejű. És a tranzit húzósabb része csak most kezdődik. Melléfogni, túlzásokba esni, elvéteni az irányt, a lehetőségeket túlértékelni nagyon könnyű. A valóság talaján maradva kihasználni az adódó alkalmakat, a bukóspirálból sikertörténetet – vagy legalábbis 1:1 -es végeredményt produkálni sokkal nehezebb.

“Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019” bővebben

Április – 2019

Április folyamán járni kezd a levegő. Ez önmagában véve jó hír, főleg azok számára, akik megunták az elmúlt hetekre jellemző egy helyben toporgást. Üröm az örömben, hogy egyszersmind egy kb július elejéig tartó, igen képlékeny időszak kezdődik, amikor is a kialakulatlan helyzetek, körvonalazatlan irányok, szétforgácsolt energiák, nem megfelelő módon csoportosított források komoly problémákat okozhatnak. Nagy a kedv a változtatásra, elindulásra, új fejezetek kezdésére. Az azonban, hogy melyek is a hosszabb távon is járható utak, még jó darabig nem fog kiderülni.

“Április – 2019” bővebben

Mit hoz 2019 ?

2019 jelentősebb bolygóhatásai

Sorsformáló évnek ígérkezik 2019, amelynek során jelentős gazdasági, társadalmi átalakulások várhatók. Egyéni szinten is döntéshelyzetek, válaszutak előtt állunk. A személyes és a kollektív felelősség egyaránt nagy, miközben a megfelelő irányt belőni nem könnyű.

“Mit hoz 2019 ?” bővebben

Szaturnusz a Bakban : beharangozó

mundán asztrológia

„2020 – ban a Szaturnusz a Bak 22°-án együttállást képez a Plútóval egy merőben új ciklus kezdetét jelezve. És valóban, ez veszélyes időszak lesz a világban, amikor nagyon sok minden megtörténhet….és meg is fog történni. Az együttálláskor kulminálódó események már jóval a fényszög bepontosulása előtt elkezdődnek.” 2017 december 20-án a Bakba lép, ahol 2020 március 23 -ig időzik, aztán kis időre átmegy a Vízöntőbe, 2020 július 2 – 2020 december 17 között pedig újra a Bakban tartózkodik. Kis ízelítő Leslie Hale-től az időszak hangulatáról és témáiról, saját észrevételeimmel kiegészítve. Hale bejegyzése azért is érdekes, mert jelentős szakmai gyakorlata ellenére többször is előfordult már vele, hogy túl derűlátón ítélt meg bizonyos hatásokatNézzük tehát, hogyan vélekedik azon szakemberek egyike, akik optimistán ítélik meg a Bak Szaturnusz – tranzitot …..

“Szaturnusz a Bakban : beharangozó” bővebben