December – 2020

Szinte hihetetlen, hogy 2020 utolsó hónapjához érkeztünk. Nagyon sűrű év volt, szerencséseknek mondhatják magukat azok, akik viszonylag tisztes távolságból, biztonságosnak mondható körülmények között szemlélhették, amint világunk betonbiztosnak tartott struktúrái recsegni, majd omladozni kezdenek. Hogy mely elemei maradnak meg és melyek tűnnek el a süllyesztőben, jó kérdés, és nem ebben a hónapban fog kiderülni. Ami teljes bizonyossággal elmondható: decemberben sem fogunk unatkozni, és még mindig  érhetnek meglepetések.

“December – 2020” bővebben

A Nagy Mutáció és egy új korszak kezdete: Jupiter és Szaturnusz | Raymond Merriman

Raymond Merriman egyike a legismertebb kortárs amerikai asztrológusoknak. Elsősorban gazdasági témákkal foglalkozik: a pénzpiacok változását tanulmányozza az asztrológia tükrében. A 2020 december 21-i, Vízöntő 0°29’án létrejövő Jupiter-Szaturnusz Nagy Konjunkciónak szentelt írása 2019 december 29-én látott napvilágot, még mielőtt a koronavírus- járvány átrendezte volna a terepet.  Az eredeti cikk az ISAR honlapján érhető el. Bár nem mindig értek vele egyet, és a politikai, világnézeti palettának is eltérő árnyalatait képviseljük, sok szempontból hasznosnak találtam. Beleértve azokat a részeket is, ahol az ideológiai elfogultság és  a tipikus new ages hurráoptimizmus akkor is beárnyékolta a tárgyilagos ítéletalkotást, ha magukat a trendeket pontosan beazonosította.  A cikk eme fogyatékosságát nagyon irritálónak éreztem, ezért  sokat vacilláltam, lefordítsam-e a teljes szöveget.   Így sokkal lassabban is haladtam vele, mint általában 🙂 De aztán már annyi munkát, időt, energiát fektettem bele, hogy úgy döntöttem, most már végig csinálom. Már csak azért is, mert tervezek a tényekkel nagyobb összhangban publikáló szerzőktől is fordítani, hadd legyen hát összehasonlítási alap 🙂

“A Nagy Mutáció és egy új korszak kezdete: Jupiter és Szaturnusz | Raymond Merriman” bővebben