Direktben a Mars : egyenesen előre ?

Augusztus 27-én, a Bak 28°37′-en direkt stacionáriusba váltott a Mars. Jóllehet csak szeptember 5-én indul el előre, a retrográd zónából pedig október 8-án lép ki, így is nagy megkönnyebbülés, hogy a dolgok kimozdultak a holtpontról. Akkor is, ha ez a „kimozdulás” eleinte nem feltétlenül kellemes. Röviden áttekintjük, milyen befolyást gyakorol az irányváltás a november közepéig terjedő időszakra.

“Direktben a Mars : egyenesen előre ?” bővebben

Április 2018

Nehézkesen, robbanékony hangulatban kezdődik április. A hónap első tíz napját követően a blokkolt energiák lassanként feloldódnak, és tudatossággal, időzítéssel, gyakorlatias gondolkodásmóddal, a valósághoz igazodó stratégiákkal sok jót is ki lehet hozni ebből az időszakból. A forrófejűség, kapkodás, indulatból hozott döntések, hatalmi harcok azonban nehezen helyrehozható károkat okozhatnak.

“Április 2018” bővebben

Átvitt értelemben is fagyosan kezdődik a tavasz

Több blogbejegyzésben is szó volt arról, hogy március vége, április első tíz napja átvitt értelemben is fagyosnak ígérkezik.Természetesen a cikkben bemutatott erőpróbáló bolygókapcsolatok nem jeleznek szükségszerűen negatív eseményeket. Annyi azonban bizonyos, hogy kimozdítanak a komfortzónából, cselekvésre sarkallnak és a korábban bemerevedett helyzetek újszerű megközelítését teszik szükségessé, hogy azok kezelhetők legyenek. 

“Átvitt értelemben is fagyosan kezdődik a tavasz” bővebben

A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén

Március 17-én a Mars belépett a Bakba, ahol május 15-ig időzik, aztán augusztus 14 – szeptember 11 között újra visszatér. Az elmúlt hónapokéhoz képest ez jelentős váltás, ráadásul egy, november 15-ig tartó időszak kezdete is. Hosszas retrográd időszaka miatt ezek alatt a hónapok alatt a Mars mindössze két jegyet fog bejárni: a Bakot és a Vízöntőt. Ebben a bejegyzésben Bakon való áthaladásának első, május 15-ig tartó szakaszáról, az időszak által tartogatott lehetőségekről és korlátokról lesz szó.

“A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén” bővebben