A Szaturnusz princípiuma és a depresszió

A lelki egyensúly visszanyerése

Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedek technikai fejlődése számos előnnyel járt, gondoljunk csak az internet elterjedésére – de egyre több ember kerül miattuk tartós, megoldhatatlan stresszhelyzetbe is. A krónikussá váló szorongás, veszteségélmény pedig előbb utóbb depresszióhoz vezet. A meglehetősen tág gyűjtőfogalom különböző szintű nyomottságokat, lehangoltságokat jelöl: az enyhébb hangulatzavartól az öngyilkosságba torkolló búskomorságig. “A Szaturnusz princípiuma és a depresszió” bővebben

Újhold és teljes napfogyatkozás az Oroszlánban

Az Oroszlán 28° 52′ – án létrejött (bp. idő szerint 20:30) újhold egyszersmind teljes napfogyatkozás is, bár Magyarországról nem volt látható. Elsősorban az Amerikai Egyesült Államokat érintette, hiszen ott, a Keleti Parttól a Nyugati Partig mindenütt látható volt. A teljesség fázisa 2h 40′-en keresztül tartott, így a klasszikus asztrológia szerint több mint két és fél évig érződik majd a hatása.

“Újhold és teljes napfogyatkozás az Oroszlánban” bővebben

Öt tipp, hogyan kezeld érzelmi hullámvasutazásaidat

Akár egy asztrológiai időszaknak betudható, átmeneti jellegű érzelmi hullámvasutazásról van szó, akár a születési képleted állandó kihívásának tekintendő – az alábbi öt módszert alkalmazva könnyebben, tudatosabban fogod kezelni. Így, ahelyett hogy elvetnéd a sulykot, idővel pontosan az aktuális helyzetnek megfelelően reagálsz majd és jobb döntéseket is hozol.

“Öt tipp, hogyan kezeld érzelmi hullámvasutazásaidat” bővebben

Vigyázat – balesetveszély!

Balesetek az asztropszichológia tükrében

 

Az előzmények

Szent Lajos király hídja (Thronton Wilder)  című regény nem csupán fikció: a tömeg katasztrófák áldozataiban akkor is van valami közös, ha látszólag teljesen különböző családi, magánéleti vagy társadalmi háttérrel rendelkeznek.Álmok feldolgozásával foglalkozó terapeuták hosszan tudnák sorolni azokat a példákat is, amikor egy véletlen balesetnek akár több éves előzménye van a tudattalanban – csak a páciens nem vette álmai üzenetét. Az asztrológusok tapasztalatai szerint szintén léteznek bizonyos, balesetet vonzó mintázatok és tudatállapotok.
“Vigyázat – balesetveszély!” bővebben

Akik újra meg újra ugyanazt a kérdést teszik fel a kártyának…

 

„Te hogy kezeled azt a vendéget, aki újra meg újra ugyanazt a kérdést teszi fel a Tarotnak, már- már rögeszmésen rágörcsölve a témára?” – kérdezte egy kollégám nemrég. Úgy gondoltam, tapasztalataimat érdemes lenne itt is megosztanom.

Theresa Reed, a The Tarot Lady  blog szerzője észrevételei nem csak a Tarotra vonatkoznak és nem csak kártyavetők vehetik hasznukat. Theresa több mint 30 éve dolgozik a Tarottal. A népszerű Tarot kifestőkönyv  is az ő munkája.

“Akik újra meg újra ugyanazt a kérdést teszik fel a kártyának…” bővebben

Miben segíthet a Tarot? | Traci Anderson

 

A Tarot rendkívül hatékony eszköz, amelynek révén mélyebb önismeretre tehetsz szert és jobb rálátást kaphatsz életedre. De a többi személyiségfejlesztő módszerhez hasonlóan, a lehetőségek mellett a Tarotnak is megvannak a korlátai. Jóllehet rengeteget tehet érted, nem tudja valamennyi problémádat megoldani és nem arra való, hogy döntéseket hozzon helyetted vagy megmondja, mit tegyél. (Az Amerikai Tarot Szövetség – American Tarot Association/ ATA oldalán elérhető cikk a Tarot lehetőségeiről és korlátairól)

“Miben segíthet a Tarot? | Traci Anderson” bővebben

Nap – Plútó szembenállás tranzitként

Nap - Plútó szembenállás tranzitként

Nap – Plútó szembenállás: mi és az árnyékunk

A Nap – Plútó szembenállás tranzithatásként évről- évre arra szólít fel bennünket, hogy belső erőforrásainkra, tartalékainkra hagyatkozva válaszoljunk egy, a külvilágból érkező hatásra. Valamilyen módon a hatalom, autoritás, akaratunk érvényesítése, erőszak, manipuláció, akár övön aluli támadások, élethalálharc témáival kerülhetünk szembe. (A cikkben írtak személyi horoszkópok Nap – Plútó szembenállásaira is érvényesek, csak ott állandó tényezőként kell figyelembe venni őket, míg tranzit esetén időszakos hatásról van szó).

“Nap – Plútó szembenállás tranzitként” bővebben

Telihold a Bakban, július 9: legmélyebb titkaink

A július 9-i telihold bp. idő szerint reggel 6:06 -kor született meg a Bak 17°09′-en. Mint többször szó volt róla, a teliholdak az újholdnál elkezdődött folyamatok betetőzéseit, valamilyen folyamat csúcspontját, kiteljesedését jelképezik az asztrológiában. Mivel a jelenlegi a nyári napforduló utáni első telihold, jelzi azt az útszakaszt is, aminek a tavaszi napéjegyenlőség óta eltelt három hónap alatt a végére értünk, egyszersmind megvilágítja előttünk a lehetséges fejlődés ösvényeit is. 2017 első, az Uránusz – Plútó – Jupiter kardinális T- kvadrátja által uralt negyede sokunk számára a drámai váltások időszaka volt akkor is, ha csak korábbi mulasztásaink, hibás döntéseink bosszulták meg magukat. Most újabb leltárt készíthetünk: sikerült-e újjáépítkezni a romok felett, mi módon és mennyire pótoltuk veszteségeinket, és miben vallottunk kudarcot, mi az, amit végleg el kell engednünk, milyen elavult struktúrák várnak még porig rombolásra, és melyek a követésre érdemes, életképes irányok.

“Telihold a Bakban, július 9: legmélyebb titkaink” bővebben