“Meztelenség”….

A nap vicce, csak az a baj, hogy a fosbúk komolyan gondolja 🙂 És, ami még nagyobb baj, nem csupán engem érint…Ezért is osztom meg a sztorit.

Szokás szerint fel akartam adni egy, a weboldalamat népszerűsítő hirdetést. Legnagyobb döbbenetemre a facebook közölte, nem tudja elfogadni, mert a hozzá tartozó kép meztelenséget ábrázol. Hozzáteszem, 2014 óta ez az Asztropressz -fb oldalam képe, hirdetéseimben is évek óta ez szerepel. Egy tibeti tekercskép alapján készült, amely a haragvó Padmasambhava  (az indo-tibeti mitológia egyik kiemelkedő alakja) palástjából kipattanó skorpiót ábrázol. A skorpió épp egy, a függőségeitől elszakadni nem tudó, erősen stilizált emberpárt fal be. (Ily módon szemléltetve a Skorpió minőség alacsonyabb rendű, “megváltatlan” aspektusának átalakítását.)

Most az alábbi választ kaptam indoklásként, miért nem jelenhet meg:

Bosszankodtam, de még nem csináltam ügyet belőle. Lecseréltem a fotót négy, sárkányos festményemből álló montázsra.

Ezt a hirdetést sem fogadták el, még mindig a meztelenségre hivatkozva. Ekkor már reklamáltam: a válasz újabb elutasítás. Nem sok képet láttam még felöltözött sárkányokról, bennem sem merült fel soha, hogy ilyeneket kellene festenem. Macerásnak találtam hirtelenjében egy facebook-kompatibilis, tetőtől-talpig bebugyolált sárkányt gyártani, de felötlött: a Nagy Testvérnek inkább az lehet a gondja, hogy míg a facebook-oldalán megtörtént a csere, a weboldalamon még mindig a korábbi Padmasambhava-kép van kint.

Még mindig együttműködő szerettem volna lenni, így azt is lecseréltem. Választásom egy saját, 2008-as álmom alapján festett Érmék Ásza verzióra esett: a középkorban a szárnyas zöld sárkány az alkímia és az asztrológia szimbóluma volt – ebbe már csak nem fognak belekötni – gondoltam naivan. De a facebook cenzorai őt is meztelennek találták, így a hirdetésemnek ez a változata sem kapott jóváhagyást.

Mi több, az összes többi -azóta már rég lejárt hirdetésem jóváhagyását is visszavonták. (Hogy ezt technikailag mi módon óhajtják majd megvalósítani, fogalmam sincs, ugyanis már lefutott és kifizetett hirdetésekről van szó). Ekkor már kezdtem bosszús lenni, és újra reklamáltam a megfelelő helyeken a megfelelő képernyőképek kíséretében, majd a javasolt helyesbítésekkel újra kiegészítve újra megpróbáltam elindítani a hirdetést . Ugyanazzal az „indokkal” dobták vissza.

Ezzel egyidejűleg megjelent idővonalamon egy ellenállhatatlan üzleti ajánlat: az eltávolított, kijavított és így is visszadobott hirdetést napi potom 12 783 ft-ért akadálytalanul reklámozhatom. (Én ennél sokkal szerényebb, általában 500 Ft/napi költségvetésű hirdetéseket adok fel. )

Még ekkor sem mondtam le kis projektem megvalósításáról : összeállítottam egy újabb hirdetést, ragaszkodva az eredeti 500 ft/nap költségvetéshez. Ennek visszadobásához már nem kellett semmiféle indok.

Na, ezen a ponton kezdtem fáradni. Nem strapáltam magam további képek keresésével, hanem lazításként elkezdtem szöszmötölni a weboldallal. Végül levettem a Padmasambhava-palástos – skorpiós festményt és kitettem egyik kedvenc nágás képemet, a tiruvananthapurami (Kerala, Dél-India) Anantha Padmanabha Szvámi templom egyik faragványát. Bár az ügy tisztázódásáig nem fogok a Facebookon hirdetni, sőt az a gyanúm, hogy egy darabig ez után sem, biztos, ami biztos, az ölelkező kígyópárnak csak a felső teste látható. Persze, ugyanaz a csapat, aki Boticelli Vénuszát is összeegyeztethetetlennek találta a facebook – alapelveivel (nem vicc, ez 2017 december 25-én megtörtént) játszi könnyedséggel talál majd ebben is kifogásolnivalót.

No comment…

 

PS:

A dolog pikantériája, hogy a történet a poszt megírásával nem ért véget. Többször is megpróbáltam a linket megosztani a Facebook oldalon, hadd okuljon belőle más is. Minő „véletlen” – egyelőre eredménytelenül, csupán az alábbi hibaüzenetet kaptam.

Remélhetőleg előbb-utóbb sikerül.

(Sikerült. Oly módon, hogy végül nem azzal a képernyő- képpel osztottam meg, amelyet a “meztelenkedő” poszt elutasításáról készítettem…

Úgy tűnik, a maradék realitásérzék is kezd elveszni, a születő, szép új világ kezdi felülmúlni Huxley, Orwell és Kafka meg a többi anti-utopista legvadabb elképzeléseit is.)

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!