Telihold a Bikában

A november 4 -i telihold a Bika 12° -án jön létre, budapesti idő szerint 06 : 22 – kor. A teliholdak többnyire felborzolják a kedélyeket, jelen helyzetben pedig, mivel más destabilizáló bolygóhatások is érvényesülnek, ez fokozottan igaz lehet. Ennek ellenére jó lehetőség van az egyensúly megteremtésére is.

A teliholdak egyfajta kulminációs pontok is, amikor az újholdnál elindult folyamatok ( az október 19 -i Mérleg újholdról l. Az Anubisz színe előtt, A Tarot a Mérleg újholdról című bejegyzéseket) eredményei megmutatkoznak. Az október 19 -i újhold megborult egyensúlyra, nyomás alatt, a tervezettnél gyorsabban kezdeményezett változásokra figyelmeztetett. (Vagy, ha nem mi kezdeményeztük őket, történtek velünk, kész helyzetek elé állítottak, melyekkel sürgősen kezdeni kellett valamit.) Hogy sikerült-e profitálni a váratlan – és nem is mindig kellemes változásokból vagy bukóspirál szabadult el, a következő, november 18 -i újholdig terjedő időszakban derül ki. Azonban már teliholdkor is képet kaphatunk azt illetően, melyik tendencia dominál.

Mint mindig, a teliholdképletben most is több bolygóhatás érvényesül együttesen, ezért csakis így értelmezhető. Néhány jelentős fényszög nagyjából ugyanezekben a napokban pontosult be – így szintén figyelembe veendő. Mivel a Bika az anyagiakkal, a tulajdonnal, a biztonságérzettel, önbecsüléssel kapcsolatos életterületet uralja, most elsősorban ezeket a témákat illetően törekszünk stabilitásra (persze, attól függően, hogy a születési képlet melyik háza áll a Bikában, más életterületek is bevonódhatnak.)

A 3-án bepontosult Nap – Neptun trigon hatása még mindig érezhető. Ez a fényszög jó alkalmat nyújt, hogy intuitíve is ráhangolódjunk soron következő feladatainkra és a követendő fejlődési irányokra. A Hold – Plútó trigon a változások kellős közepén is lehetőségeket ad stabilitás megteremtésére, különösen akkor, ha saját erőforrásainkból/ ill. ezekre támaszkodva hozzuk ki a maximumot, észrevesszük, hogyan profitálhatunk, hogyan fordíthatjuk a javunkra még az első pillantásra kedvezőtlen forgatókönyveket is.





A jó kilátások, fejlődési lehetőségek mellett a telihold komoly ellentéteket is kiélezhet. Ahhoz, hogy ügyeink elmozduljanak valamilyen irányba, ki kell lépni a komfortzónából, amelyet a Bika Hold annyira kedvel, nemet kell mondani valamire ahhoz, hogy más dolgokra rábólinthassunk. Az előző nap bepontosult Vénusz – Uránusz szembenállás az október 27-i Vénusz – Plútó kvadrát témáit folytatja, újabb váltásokat jelezve az anyagiak és társas viszonyok területein. (És persze, a képletek egyéni adottságaitól függően bármely más életterületen).

Általában véve a Vénusz – Uránusz szembenállás változásokat jelezhet szerelemben, társas viszonyokban, pénzügyekben. Szokatlan barátok és ügyek jelenhetnek meg a semmiből,váratlan találkozások, felszínre kerülő titkok kavarják fel érzelmi életünket. Párkapcsolatban váratlan fejlemények okozhatnak feszültségeket. A most kialakuló flörtök szenvedélyesek, intenzívek, de általában rövid életűek, viszont alapos kavarodást okozhatnak. Megfontolandó, érdemes-e a tartós kapcsolatot veszélyeztetni miattuk. (Egyszersmind azonban katalizátorként is működhetnek, megadva a szükséges impulzust ahhoz, hogy kilépjünk egy lényegében már halott kapcsolatból, amelyet csupán a megszokások működtetnek.)

A fényszög jó esetben oly módon nyilvánul meg, hogy felismerve az improduktív kapcsolatokat és üzleti, szakmai interakciókat, váltunk. Egy esetleges anyagi – érzelmi padlót fogást követően meglátjuk a lehetőséget arra, hogyan léphetnénk gyümölcsözőbb utakra. Ezek a folyamatok valószínűleg többé – kevésbé fájdalmasak, bizonytalansággal töltenek el, de hosszabb távon megtérülnek.

Kellemetlenebb a szitu, és hosszú távon sok kárt okozhat, ha a Vénusz – Uránusz szembenállás által jelzett izgágaság üzleti – pénzügyi kockázatokra, túlzott költekezésre, társulások meggondolatlan felbontására, felelőtlen szerelmi kalandokra, tobzódásra sarkall. (Ilyen destabilizáló hatások érhetnek a külvilág részéről is, ebben az esetben nekünk kell erőfeszítéseket tenni egyensúlyunk megőrzéséért/visszaállításáért.)

Fokozza a kilengések amplitudóját, hogy a  Holddal szembenállást képező -és a Skorpió Nappal még mindig lazán együtt álló Jupiter.  A Skorpió egyébként sem szokta félig csinálni a dolgokat,  a Jupiter pedig mindent felnagyít – így ez a formáció önmagában is  túlzásokra hajlamosíthat. ).



Remélhetőleg azonban a szintén 3-án egzakttá vált Vénusz – Szaturnusz szextil  esélyt ad, hogy a hullámvasutazás közepette megtartsuk az egyensúlyt, drámamentesen, az elviselhetőség határán belül, a hasznos, tápláló elemeket megtartva eszközöljünk változásokat.

Ez a fényszög megfékezi a fentebbi oppozíció lendületét, lehetővé téve, hogy a hidak felégetése nélkül eszközöljük meg a feltétlenül szükséges változásokat. Ez különösen akkor lehetséges, ha a fair play szabályait és a gyakorlati szempontokat figyelembe véve tárgyalunk. Egy párkapcsolatot pl. ily módon talán egy harmadik fél bevonása nélkül is fel lehet rázni a hétköznapok unalmából. Pénzügyeket illetően a józan megfontolások fegyelmezhetik a költekezési vágyat, így remélhetőleg nem csak pillanatnyi szeszélyeinkre hallgatva dobjuk ki a pénzt. A váratlanul adódó, kedvünkre való befektetések jövedelmezők lehetnek, vásárláskor nem csupán kényelmi/esztétikai szempontokat tartjuk szem előtt, hanem odafigyelünk, hogy szerzeményeink tartósak és hasznosak is legyenek.

A nagyvilágban most sem alakulnak túl békésen a dolgok: szövetségek , társulások borulhatnak fel. Ezek a bolygóhatások a gazdaságra sincsenek jó hatással. A szabály ebben az esetben is érvényes: jóllehet a kollektív eseményekre nincs befolyásunk, tudatos erőfeszítéseket téve saját életünket illetően jó dolgokat is kihozhatunk ezekből a kombinációkból.




 

Kapcsolódó

Novemberi előrejelzés

Vénusz a Mérlegben

A Plútó archetípusa

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!