November emberpróbáló időszaknak ígérkezik, sok felfordulással, váratlan helyzettel. Ezt a nagyvilág valamennyi, szakmailag valamennyire is felkészült asztrológusa így látja. Akkor is, ha világnézeti szempontból szinte semmiben nem értenek egyet. Azt illetően is nagyjából teljes a konszenzus, hogy a zűrzavar a következő hónapokban is folytatódik, beláthatatlan végkifejlettel. A hónap első tíz napja a legkritikusabb, a 8-i teljes holdfogyatkozás csúcsra járatja a szélsőségeket. Ez után, kb 13-tól némi enyhülés kezdődik, a 23-i Nyilas újhold és az aznap direktbe váltó Jupiter kimondottan biztató, de rövidesen folytatódik a húzd meg-ereszd meg. Csak éppen más jellegű.
Vénusz a Skorpióban – 2021
2021 szeptember 10 – október 7
Szeptember 10-én a Vénusz a Skorpióba lép, ahol október 7-ig időzik. Az egyidejűleg érvényesülő bolygóhatások ismeretében önmagában is húzós tranzitnak ígérkezik. Részletesebb összefoglalót azért érdemel, mert ízelítót ad az október-novemberi, a Skorpió Nap, Merkúr, Mars, Vízöntő Szaturnusz, Bika Uránusz részvételével kialakuló T-kvadrátok jelezte borulásból. Mondhatni: a demo-verzió következik.
Szeptember – 2021
Szeptember első felében még tart a viszonylagos stabilitás, bár zűrzavarból, intrikákból és botrányokból már az első napokban sem lesz hiány. Mégis, feszültségekből és támogató hatásokból nagyjából egyformán jut, így legalábbis egyéni szinten elképzelhetők konstruktív irányok megélési lehetőségek. A hónap közepétől azonban egyre jobban lelassul a tempó, a kiszámíthatatlanság, átláthatatlanság nő, az eszközök, a lehetőségek, hogy hatást gyakoroljunk helyzetekre pedig csökkennek.
November – 2020
November abból a szempontból tűnik könnyebbnek az előző hónapoknál, hogy a dolgok kimozdulnak a holtpontról. Teljes sebességre azonban még mindig nem kapcsolhatunk, és azt sem árt szem előtt tartani, hogy a nagy leállásokat nagy robbanások szokták követni. A kimozdulás, felgyorsulás pedig azt is eredményezheti, hogy a helyzetek kiszaladnak az ellenőrzés alól. Ez egyéni és kollektív szinten is érvényes.
Október – 2019
Jóllehet szeptemberben sok volt a bizonytalanság, aki tisztában volt a prioritásokkal és a valóban fontos feladatokra összpontosított, tudott haladni. Októberben konkrét eredmények helyett inkább a levegőt markolásszuk. Külső haladás helyett tehát most jobb ötlet belső világunkra figyelni. Stabilitást teremteni nehéz, de az akadályok jó esetben kihívásokká alakíthatók. A kiszámíthatatlanság, a váratlan fordulatok, szakítópróbák, hatalmi harcok, komoly megmérettetések és kijózanodások szinte a teljes hónapot végigkísérik.
“Október – 2019” bővebben
Csak a bizonytalan a biztos
Újra pontos a Vénusz – Uránusz szembenállás: spontán impulzusok, felelőtlen döntések és telitalálatok, érzelmi – pénzügyi hullámvasutazás
Jóllehet csak december 1-jén pontosul be, már napok óta erőteljesen érződik a Vénusz – Uránusz szembenállás befolyása. Ez december első 5 – 6 napjáról is elmondható. A Vénusz tolatása miatt ez a hatás egyébként az egész őszt átszínezte: először szeptember 12-én vált egzakttá, aztán október 31-én, de a két bolygó nagyjából orbison belül maradt.
Érzelmi viharok- viharos érzelmek
Október 31-én újra egzakttá válik a Vénusz – Uránusz szembenállás, a Vénusz pedig egyszersmind visszalép otthonába, a Mérlegbe.
Telihold a Bikában – 2018
A telihold október 24-én telihold a Bika 1°-on teljesedett ki, helyi idő szerint 18:45′ -kor.
A Vénusz tolatása a Skorpióban és a Mérlegben
A Vénusz retrográd időszaka – 2018 ősz
A Vénusz idén október 5-én kezdte meg 2018 november 16-ig tartó tolatását. 40 napos, a Skorpióban és a Mérlegben való vándorlása a két jegy karakterével összhangban levő változásokat és feladatokat jelez. A tranzit természetesen mindenkinél más és más módon nyilvánul meg, képlete egyéni sajátosságaitól, tudatossági szintjétől és szabad akarattal hozott döntéseitől függően. Ennek ellenére van néhány általános vonás és mintázat.
Vénusz – Uránusz szembenállás a horoszkópban
A Vénusz és az Uránusz nehezen összeegyeztethető princípiumok. A Vénusz kompromisszum kész, szoros kapcsolatokat teremt, összeköt, harmóniára törekszik, az Uránusz robbant, lázadozik, szabadságra vágyik és csak a maga feje után megy. Akiknek képletében ez a két bolygó szembenállást képez, nagyon eltérő és sokszor egymással homlokegyenest ellentétes, örök konfliktusban levő igényeket kell összehangolnia. A jelenlegi válogatásban három igényes, angol nyelvű blog szerzője értelmezi a fényszöget.
“Vénusz – Uránusz szembenállás a horoszkópban” bővebben