A Szaturnusz – Uránusz kvadrát „jóvoltából” 2022 durva év volt – egyéni és kollektív szinten is rengeteg töréssel, felfordulással. A két történelemformáló bolygó januárra már tisztes távolságra került egymástól, így remélhetőleg túl nagy utórengésektől sem kell tartani. Néhány zűrösebb naptól eltekintve január pihentetőbbnek ígérkezik, ami magáról 2023-ról nem mindig mondható el. Hogy ténylegesen mennyire lesz kellemesen eseménytelen az év első hónapja, majd kiderül.
Újhold a Kosban – 2022
A csillagászati újév első újholdja április 1-jén, helyi idő (Budapest) szerint reggel 8:24′-kor született meg, a Kos 11°30′-en. A jegy analógialáncába tartoznak a lendületes kezdetek, önérvényesítés, kezdeményezőkészség, spontaneitás, pionírszellem, no és persze az impulzivitás, harciasság is. A testileg -lelkileg kimerítő tél, sok kényszerpihenő után természetes az új, élettelibb utakon való elindulás vágya. A jelenlegi újholdnál azonban számos akadály teszteli a törekvések mögötti eltökéltséget. A célba éréshez nagy türelemre lesz szükség, ami persze az impulzív Kosnak nem erőssége. Sok szempontból kiváráson és időzítőképességen múlik, hogy végül sikeresek lesznek a jelenlegi kezdeményezések, vagy kudarc és frusztráció a végeredmény.
Március – 2022
Kiszámíthatatlan, zűrzavaros hónapnak ígérkezik március. Nincs túl sok asztrológiai esemény, de azok jelentősek- illetve a közelmúlt történései árnyalják őket. A februárban elkezdődött trendek folytatódnak. Mindjárt a hónap elején tapasztalunk egy erőteljes váltást: a Vénusz és a Mars a Bakból a Vízöntőbe lép. A Bak nehézkes, földies energiáival nem mindig könnyű az együttélés, és az elmúlt hónapokban csakugyan kijutott terhekből, restrikciókból, egyéni és kollektív felelősségből vagy éppen ennek a hiányából. A jegyváltás azonban nem a felszabadulást hozza el.
Február – 2021
Januárhoz hasonlóan február is sok próbatételt tartogat. Elakadások és robbanások egyidejűleg lehetségesek, a légkört ingerlékenység, lázadó szellem hatja át. Miközben azok a területek, amelyeket mozgásban szeretnénk látni, stagnálnak, azokon a pontokon, amelyeken stabilitásra, kiszámíthatóságra vágynánk, folyamatosan borul az egyensúly. Némi megkönnyebbülésben talán a hónap végén lehet részünk, de ez is átmeneti jellegű.
Vénusz – Szaturnusz együttállás | Planets in Transit
A személyi horoszkópok Szaturnuszát érintő Vénusz együttállás, valamint a Vénuszt érintő Szaturnusz együttállás értelmezése tranzithatásként Robert Hand Planets in Transits; Life Cycles for Living ( Bolygók tranzitként -Életciklusok útmutatója) című könyvéből származik.
“Vénusz – Szaturnusz együttállás | Planets in Transit” bővebben
December – 2019
Az előző két hónapnál csendesebb, de nem eseménytelenebb hónapnak ígérkezik december. A legfontosabb esemény a Jupiter jegyváltása. Igencsak szembetűnő a változás: a vidám, nagyvilági bolygó a Bakban visszafogottabbá, megfontoltabbá válik; nagy látomások helyett kisebb, megvalósítható léptékekben gondolkozik, de Uránusszal képezett segítő fényszöge jóvoltából kedvező fordulatokból, szerencsés „véletlenekből” is kijut. Az óév-búcsúztatást azonban jelentősen beárnyékolja a Szaturnusz és a Plútó küszöbön álló, januári találkozója.
Telihold a Szűzben – 2019 február 19
A telihold február 19-én teljesedik ki, a Szűz 0°42′-en, helyi idő szerint 16:53-kor. A teliholdképletben igen vegyes hatások érvényesülnek. A jó lehetőségek mellett ott vannak a buktatók is: valóság és fantázia, elmélet és gyakorlat, józanság és mámor, bátorság és vakmerőség között nem könnyű egyensúlyt teremteni. Pedig az erre való képességen múlik, hogy a következő napoknak áttörés vagy összeomlás lesz a hozadékuk.
Februári előrejelzés – 2019
Az időnként kimondottan nyomasztó hangulatú január után február valóságos felüdülés: járni kezd a levegő, új tervek születnek, a légkört lendület, optimizmus hatja át. Azonban adódhatnak zavaros helyzetek is : valóságérzék nélkül könnyű eltéveszteni az irányt…
Irányváltások -év végi értékelő után
Vénusz a Bakban (2017 december 25 – 2018 január 17)
December 25 – január 17 között a Bakban halad a Vénusz, a kapcsolatok, társulások, vonzerő, pénzügyek jelölője. Az asztrológiai hagyományok szerint a könnyed, világias bolygó nem érzi magát túl jól magát a struktúrák, szabályok, felelősségvállalás, önkorlátozás jegyében. Most azonban, ha sikeresen elsajátít néhány szaturnuszi leckét akár olyan tőkét is kovácsolhat a fentebbi tulajdonságokból, amely segít átvészelni az ínségesebb időket is.