Sajátos kettősség érvényesül szeptember folyamán. Egyfelől jelentősen lelassul a tempó, hiszen 4-én a Mars belép a retrográd árnyékba, 10-től pedig, amikor a Merkúr hátraarcot vág, immár hat tolató bolygóval kell számolnunk. Másfelől, az újra szoros Szaturnusz-Uránusz kvadrát felpörgeti a dolgokat, sorra röpítve a levegőbe az eddig valamelyes biztonságot nyújtó struktúrák maradékát is.
Júliusi tűnődések – 2022
Eseménydúsan kezdődött július, és a java még csak ez után jön. A szokásos értelemben vett hó elei előrejelzést nem volt időm irni, de az utólagos reflexiónak is megvannak a tanulságai. Többek között a közeljövő törésvonalainak és robbanópontjainak a beazonosítása. A hónap további része szintén nem érdektelen, hiszen alig vagyunk túl a közepén. A közelmúlt-jelen eseményeire való tekintettel a magyarországi folyamatokon van a hangsúly, részletes mundánasztrológia fejtegetések helyett rábökésszerűen, a lényegesebb tudnivalókat kiragadva.
Újhold a Rákban, július 10 -24 közötti hatások
Július közepe is borulékonynak igérkezik. A 10-i Rák újhold olyan kezdeteket jelölhet, amikor a folyamatok megszakadhatnak, vagy nagyon más irányba fejlődnek, mint terveztük.
Május – 2021
A bizakodó kezdetek ellenére csalóka hónapnak ígérkezik május. Hogy kezdeti nagy áttörésekben mennyi szerep jutott a realitásérzéknek, és mennyire hosszú távúak a biztatónak tűnő folyamatok, milyen szinten kontrollálhatók, majd kiderül. A hónap közepéig nagyjából tarthatók a belőtt irányok, sőt némi fellendülés is várható. Aztán, a menetelés erőltetése dacára is lelassulás jön, a május 26-i teljes holdfogyatkozás környékére pedig alaposan összekuszálódhatnak a szálak.
Nap – Vénusz együttállás – 2019 augusztus 14
A Nap – Vénusz együttállás augusztus 14-én pontosult be, az Oroszlán 21°11′-en, helyi idő szerint 08:07-kor. A két bolygó találkozásai általában könnyedebbé, kellemesebbé teszik a légkört – ha más jótékony hatások is érvényesülnek – kedveznek a társasági életnek, flörtöknek, kreatív tevékenységeknek. Kivéve, amikor nem. Most éppen nem. Nagyon nem. Erre azért tartom fontosnak felhívni a figyelmet, mert a … hogy nagyon finoman és diplomatikusan fogalmazzak, populáris asztrológiát népszerűsítő oldalak arról áradoznak, milyen csodálatos ajándékokat is tartogat ez a Nap – Vénusz találkozó.
“Nap – Vénusz együttállás – 2019 augusztus 14” bővebben
Augusztus – 2019
Június és július hullámvasutazásához képest augusztus kimondottan kellemes hónapnak ígérkezik. Feszültségek, válaszutak, megoldást követelő helyzetek persze vannak, de így is marad lehetőség kikapcsolódásra, töltődésre. A hónap első három hetében a szórakozás, a végén a feladatok kerülnek előtérbe. Kezdődhet a termés betakarítása is.
“Augusztus – 2019” bővebben