Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019

A Jupiter április 10-én, helyi idő szerint 19:01- kor a Nyilas 24°21′-en vált retrográd stacionáriusba, hogy megkezdje augusztus 11-ig tartó tolatását. A Nyilas 14°-án vált majd direkt stacionáriusba. Legelső körben arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Jupiter egy igen kártékony, Mars – Merkúr természetű állócsillagon, a Lesathon vág hátraarcot . Egyszersmind egy igen instabil változó T- kvadrátnak is része. Ebből az következik, hogy ezúttal is inkább a Mr Hyde-i, semmint a Nagy Jótevőre emlékeztető sajátosságai érvényesülnek – ami egyébként majdnem a teljes, 2018 – 2019-es tranzitjáról elmondható. Tudom, mindez ellentmond a cukormázas ezogagyit toló felületek Nyilas Jupiter tranzitjáról szőtt vízióinak, de a 2018 novembere óta történtek egybevetése lelkes jövendöléseikkel önmagában is meggyőző erejű. És a tranzit húzósabb része csak most kezdődik. Melléfogni, túlzásokba esni, elvéteni az irányt, a lehetőségeket túlértékelni nagyon könnyű. A valóság talaján maradva kihasználni az adódó alkalmakat, a bukóspirálból sikertörténetet – vagy legalábbis 1:1 -es végeredményt produkálni sokkal nehezebb.

“Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019” bővebben

Vénusz a Halakban tranzitként – 2019

Március 26-tól április 20-ig Vénusz a Halakban tartózkodik. A szerelem, a szépség, a társas kapcsolatok, pénzügyek jelölője erőben van ebben a jegyben. Karakterének megfelel ez a fantáziadús, érzelmes, romantikus, határok nélküli vízi világ; ami a Bak és a Vízöntő jeges tartományai után jelentős energiaváltás-és kimondott megkönnyebbülés is lehet. Csakhogy a mostani, és az április folyamán érvényesülő hatások mellett nem garantált a gondtalan lubickolás. Aki ebben az illúzióban ringatja magát, egy sor kijózanító tapasztalás érheti.

“Vénusz a Halakban tranzitként – 2019” bővebben

Március – 2019

Márciusi előrejelzés - 2019

A márciusban kezdődő változások egy része talán már egy ideje a levegőben lógott, mások derült égből villámcsapásként érkeznek. Bármelyik típusba tartozzanak is, hosszabb távra szólhatnak, így egyáltalán nem mindegy, hogyan kezeljük őket, milyen döntéseket hozunk, milyen helyzetekbe megyünk bele és mit igyekszünk elkerülni. A félreértések, a határok és a hatáskörök összemosása, a hazugságok, csúsztatások keltette zavar egész hónapban gondot jelenthet. Nehéz különbséget tenni a profetikus sugallatok, és az önbecsapás, a jó megérzések és a remények vagy félelmek által keltett belső képek között, ahogy a valódi áldozatokat sem egyszerű megkülönböztetni azoktól, akik ilyennek állítva be magukat igyekeznek jogtalan előnyökhöz jutni. Bár a közelgő, hosszabb időszakot magába foglaló földcsuszamlás kezelésére nincsenek holtbiztos tippek (ilyeneket az asztrológiai előrejelzés sem adhat) március folyamán mégis sokat tehetünk annak érdekében, hogy némi állandóságot teremtsünk a változásban.

“Március – 2019” bővebben