A rossztevők kezelése | Robert Hand

Azt hiszem, egy viszonylag stabilnak nevezhető társadalomban egy átlagos életben azért történnek rosszindulató bolygókkal összefüggésbe hozható tragédiák, mert az adott bolygót nem kezeljük természetének megfelelően. A „kártevők” energiái mint olyanok, kezelhetők. Egyszersmind azonban határozottan meg vagyok győződve afelől is, hogy valószínűleg legtöbbünknek nem sikerül kezelni őket. De legalább meg kell próbálnunk”. Robert Hand egyik régi, 1980-ban tartott előadása a Mars, Szaturnusz, Uránusz , Neptun, Plútó – a klasszikus asztrológiában rosszindulatúnak tartott bolygók – energiáinak egészséges mederbe tereléséről szól. Mint ő is hangsúlyozza, a leírtak viszonylag stabilnak mondható társadalmi viszonyok között értendők – ami a mai világról sajnos egyre kevésbé mondható el. Bár nem mindenben értek egyet a szerzővel, sőt, élete későbbi szakaszaiban ő is sok mindent átértékelt, ez a munkája is sok hasznos támpontot tartalmaz. Ezek még akkor is jól jöhetnek, ha rövidesen újra hullámvasútba ültet bennünket a történelem.

“A rossztevők kezelése | Robert Hand” bővebben

A Vízöntő | Liz Greene

The Astrology of Fate / A végzet asztrológiája című művében Liz Greene többek között a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja.  A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben. Liz Greene-nek ez a könyve sem a populáris asztrológia kategóriája: bizonyos szintű általános műveltséget feltételez. Ebben a részben a Vízöntő archetípusát , az archetípusos uránikus -prométheuszi ösvényt, az ebben rejlő lehetőségeket és buktatókat, a Vízöntő -karakterre jellemző problémákat tárgyalja a szerző.

“A Vízöntő | Liz Greene” bővebben

Nap – Uránusz fényszögek: a kísérlet

Amennyiben Napod együttállást, kvadrátot, szembenállást, szextilt vagy trigont képez az Uránusszal, te vagy a kísérlet. A Nap jelképezi az én -tudatot és a személyiséget, az Uránusz pedig valamilyen rendhagyó elemet ad ehhez – így valószínűleg lehet benned valami szokatlan és nonkonvencionális. Azért nevezlek kísérletnek, mert valahogy úgy kezeled identitásodat, mintha az egy tudományos projekt lenne. Bizonyos szintű távolságtartással (Uránusz) szemléled magad (Nap), ami szabad szellemű, széles látókörű megközelítést tesz lehetővé. De el is idegeníthet magadtól, aminek következtében másoktól is elidegenedhetsz. (Astroarena12 – Wayman Stewart)
“Nap – Uránusz fényszögek: a kísérlet” bővebben