Plútó a Mérlegben : nem tudok élni nélküled

A Mérleg Plútó – nemzedék

1971 – 1984 között a Plútó a Mérlegben tartózkodott. ( Pontosabban 1971 október 4- 1983 november 5, ill. 1984 május 19 – 1984 aug. 29 között – ford. megj). Ha tehát ebben az időszakban születtél, te is része vagy a Mérleg Plútó nemzedékének. Ez nagyon érdekes csoport. Most már (2015 novemberi cikk) mindegyikük önálló és fontos hatalmi pozíciókat töltenek be a társadalomban. A Plútó a hatalmat jelképezi, és jegyhelyzete megmutatja, mi módon fogja gyakorolni ezt a világban az adott nemzedék. Ez a hatás azonban nem ismerhető fel igazán mindaddig, míg a generáció valamennyi tagja be nem töltötte legalább a 30. életévét, nincs túl legalább az első Szaturnusz visszatérésen – amely a felnőtté válás kapuja. (Persze nem mindenkinél, csak azok számára, akik megtették a megfelelő lépéseket.) Astroarena12 – Wayman Stewart

“Plútó a Mérlegben : nem tudok élni nélküled” bővebben

Tűzvihart, jégesőt tartogat a nyár

Oroszlán Vénusz, Merkúr, Nap szembenállása a Vízöntő Marssal

Az idei nyár sokféle szélsőséget, érzelmi hullámvasutazást tartogathat: június végén és július folyamán az Oroszlánban haladó személyi bolygók szembenállásba kerülnek a Vízöntőben tolató Marssal. Az oppozíciós fényszögeket általában a külvilágba vetítve tapasztaljuk meg, ezért ebben az időszakban társas viszonyaink igen bonyolulttá válhatnak. Ez nem csupán a párkapcsolatokra, hanem a családi, szakmai, üzleti jellegűekre is vonatkozik. A projekciókat visszavonva a saját személyiségünket feszítő ellentéteket is közvetlenebbül tapasztalhatjuk meg. Az egyensúly megteremtése vagy az elköteleződés egyik vagy másik irányba sokkal nehezebb, mint általában, hiszen más, erőteljes destabilizáló hatások is érvényesülnek.

“Tűzvihart, jégesőt tartogat a nyár” bővebben

Vénusz – Uránusz kvadrát a horoszkópban

A Vénusz – Uránusz kvadrát személyi horoszkópban sok egyéb mellett arra utal: nem könnyű összehangolni a szabadságvágy és az összetartozás igényét. Jelezhet színes szerelmi életet, szeretetre méltó különcködést vagy épp ellenkezőleg: deviáns, az ésszerű társadalmi szabályokat is semmibe vevő magatartásformákat, változékony anyagi helyzetet és még sok mindent. A jelenlegi válogatásban három jó nevű nemzetközi asztroblog szerzője értelmezi a fényszöget az asztropszichológia szempontjai szerint. 
“Vénusz – Uránusz kvadrát a horoszkópban” bővebben

Az Oroszlán Vénusz

Általában véve az Oroszlán Vénusszal rendelkező személyek, meleg szívű, szeretetteljes, kreatív, karizmatikus egyéniségek. Ez a jegyhelyzet alapvetően életigenlő, örömelvű, lehetőség szerint a napos oldalon járó, játékos, spontán beállítottságra utal, de megvannak az árnyoldalai is. A teljesség igénye nélkül néhány analógia:

“Az Oroszlán Vénusz” bővebben

Aphrodité a tükörbe néz

Általános tudnivalók a Vénusz retrográd időszakairól

A Vénusz retrográd időszakai olyan élményeket és alkalmakat kínálnak, amikor értékelhetjük vagy újra értékelhetjük életünk szereplőit. Bár az asztrológusok többsége szerint a Vénusz hátrálása a szerelmi kapcsolatokra gyakorolja a legnagyobb hatást, nem csak ezen a területen nyilvánulhat meg, hiszen a szerelmen kívül az anyagiak, a társasági élet, társas viszonyok, az értékek, a szépség / külső megjelenés is e bolygó hatása alá tartozik.

“Aphrodité a tükörbe néz” bővebben

Vénusz a Skorpióban: a boszorkány, a kurtizán és a lélekvezető

Az asztrológiai hagyomány szerint a szerelem, az erotika, a női szépség, a társas viszonyok jelölője nem érzi magát jól, száműzetésben van a Skorpió jegyében. Ez elsőre nagyon különösen hangzik, hiszen mint a mitológiából tudjuk, a bájos Aphroditének számtalan kalandja volt, szinte senki nem tudott ellenállni bájainak –így aztán a minimum, ami elvárható lenne tőle az, hogy a lehető legotthonosabban érezze magát a szenvedélyes, erotikus Skorpió tartományaiban. Csakhogy a dolgok általában bonyolultabbak, mint elsőre tűnnek, különösen ha valakinek a Vénusza ebben a jegyben áll.

“Vénusz a Skorpióban: a boszorkány, a kurtizán és a lélekvezető” bővebben

Hozd ki a legtöbbet a Skorpió Jupiter -tranzitból !

Az expanzív Jupiter átvonulása a mindent vagy semmit végleteinek jegyén a különféle természetű szélsőségek, megszállottságok, rögeszmék, és sikerek áradatát jelzi. A Jupiter felnagyítja a meglévő lehetőségeket, így a tranzit kimenetele nagymértékben függ attól, hogy képleted melyik háza áll Skorpióban. Ez nem valami könnyed tranzit. Akkor hozhatod ki a legtöbbet belőle, ha kész vagy őszintén szembenézni árnyékoddal és olyan, egészséges dolgoknak szenteled magad, amelyektől erősebbé válsz, nagyobb önállóságra teszel szert. Ez vonatkozik azokra a helyzetekre is, amikor sötét dolgokat kell feltárnod ( időnként szükségszerű), vagy anyagi, érzelmi stabilitásodat növelned. A kulcs a Skorpió egészséges ( bátorság, hitelesség, erő) és torzult (manipuláció, megrekedés az önrombolás mintáiban) megnyilvánulási módjainak megkülönböztetése.

“Hozd ki a legtöbbet a Skorpió Jupiter -tranzitból !” bővebben