December – 2022

December zűrzavarosan kezdődik, és a felfordulásból ki is jut a hónap közepéig. Hogy a későbbiekben azért áll be viszonylagos nyugalom, mert valamelyest letisztultak a dolgok, vagy pedig csupán az elpufogtatásra alkalmas muníció fogyott el, az egyéni döntésektől is függ.

“December – 2022” bővebben

Szeptember – 2022

Sajátos kettősség érvényesül szeptember folyamán. Egyfelől jelentősen lelassul a tempó, hiszen 4-én a Mars belép a retrográd árnyékba, 10-től pedig, amikor a Merkúr hátraarcot vág, immár hat tolató bolygóval kell számolnunk. Másfelől, az újra szoros Szaturnusz-Uránusz kvadrát felpörgeti a dolgokat, sorra röpítve a levegőbe az eddig valamelyes biztonságot nyújtó struktúrák maradékát is.

“Szeptember – 2022” bővebben

Február – 2020

A zord januárt követően februárban számottevő enyhülést tapasztalhatunk. Idilli légkörről továbbra sem lehet beszélni, hiszen a Szaturnusz – Plútó együttállás hatása továbbra is érvényesül – ahogy jóformán egész évben. Ráadásul a viszonylagos nyugalom is csak ideiglenes, hiszen a március jócskán tartogat majd próbatételeket. A megtépázott idegrendszer pihentetéséhez, regenerálódáshoz, a közeljövőben esedékes vesszőfutásra való felkészüléshez viszont nagyon is alkalmas a következő néhány hét.

“Február – 2020” bővebben

4.rész. Retrográd Merkúr föld jegyekben | Erin Sullivan

Föld : milyen kézzelfogható  eredményeket tudok felmutatni életemben ?

Az az időszak, mialatt a Merkúr föld jegyekben tolat, nem különösebben inspiráló, de sok mindent tető alá hozhatsz , ami később busásan megtérül a gyakorlatban. Paradox módon kreativitásod is felszabadul, ha jobban megszervezed mindennapi életed részleteit.

“4.rész. Retrográd Merkúr föld jegyekben | Erin Sullivan” bővebben

3. rész. Retrográd Merkúr levegős jegyekben | Erin Sullivan

Levegő : mit jelentenek a kapcsolatok életemben ?

A levegős jegyekben tolató Merkúr számos lehetőséget kínál arra, hogy eltöprengjünk: milyen szerepet játszanak a kapcsolatok életünkben. Részletek Erin Sullivan Retrograde Planets (Retrográd bolygók) című könyvének retrográd Merkúrról szóló fejezetéből. Asztrológiát tanulók, gyakorló asztrológusok számára szintén alapkönyv.
“3. rész. Retrográd Merkúr levegős jegyekben | Erin Sullivan” bővebben

2 rész. Retrográd Merkúr vizes jegyekben | Erin Sullivan

Víz : milyen az életem minősége ? A vizes jegyekben tolató Merkúr kitűnő alkalmakat teremt régi szokásmintáink és a különböző élethelyzetekre adott érzelmi válaszaink felülvizsgálatára. Részletek Erin Sullivan Retrograde Planets (Retrográd bolygók) című könyvének retrográd Merkúrról szóló fejezetéből. Asztrológiát tanulók, gyakorló asztrológusok számára szintén alapkönyv.

“2 rész. Retrográd Merkúr vizes jegyekben | Erin Sullivan” bővebben

1.rész. Retrográd Merkúr az elemekben | Erin Sullivan

Retrográd Merkúr

“Személyes szinten figyeljétek meg, hogy a stacionáriusba majd retrográdba váltás valamennyi ciklusa egy bizonyos elemhez tartozó trigont helyez fókuszba a születési képletben. E ciklus használva felfigyelhetünk a reflexió tudattalan ritmusaira. Annak tudatosítására tett erőfeszítéseink, hol van a legnagyobb szükség koncentrációra és introspekcióra, ráhangol bennünket belső óránkra. A Merkúr tolatásának magasabb célja ugyanis az, hogy ráébresszen, mikor kell egyéni belső óránknak megfelelően átgondolni és felülvizsgálni ötleteinket, terveinket, kapcsolatainkat, életstílusunkat”.- Részletek Erin Sullivan Retrograde Planets (Retrográd bolygók) című könyve retrográd Merkúrról szóló fejezetéből. Asztrológiát tanulók, gyakorló asztrológusok számára szintén alapkönyv.

“1.rész. Retrográd Merkúr az elemekben | Erin Sullivan” bővebben

Retrográd Merkúr az elemekben | Erin Sullivan

Részletek Erin Sullivan Retrograde Planets (Retrográd bolygók) című könyvének retrográd Merkúrról szóló fejezetéből. A világhírű szerző (magyarul a Szaturnusz tanításai című könyve jelent meg) a klasszikus és a jungiánus asztrológia tükrében tárgyalja a bolygók retrográd ciklusait. Asztrológiát tanulók, gyakorló asztrológusok számára szintén alapkönyv.

“Retrográd Merkúr az elemekben | Erin Sullivan” bővebben