Utazás különös terepen

Mars- Nap trigon

Nap – Mars trigon és más, fontosabb bolygóhatások

A szeptember 27-én bepontosult Nap – Mars trigon jó lehetőségeket ad ahhoz, hogy dolgozni kezdjük a telihold környékén felborult egyensúly helyreállításán. A helyzet még mindig képlékeny, az elmúlt napok viharai után pedig egy némi lazítás is elkel, de tanácsos inkább a megoldandó feladatokra koncentrálni. Ezekben a napokban a „véletleneknek” is fontos üzenetük lehet.

“Utazás különös terepen” bővebben

Vontatott, lassú nyár

Idén nyáron sokszor lehet az a benyomásunk, hogy ólomlábakon vánszorog az idő. Nem véletlenül: 2018 június 26 – július 10 között öt retrográd bolygó, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Neptun és a Plútó lassítja a haladást. Jóllehet július 10-én a Jupiter abbahagyta tolatását, július 26-án a Merkúr  , augusztus 7-én az Uránusz vág hátraarcot. Így augusztus 19-ig hat retrográd bolygó fékezőerejével kell számolnunk. Legutóbb 2016 májusában tapasztalhattunk ekkora leállást, amelyet aztán egy igen kaotikus nyár (l. a 2016 júniusi, júliusi, augusztusi előrejelzéseket is), majd nagy őszi robbanások követtek. Az akkori tapasztalatokból okulva nem szükségszerű elkövetni ugyanazokat a hibákat.

“Vontatott, lassú nyár” bővebben