Szeptember – 2023

Az előző hónapokhoz képest szeptember, legalábbis az első fele kimondottan kellemes lehet. Továbbra sem lehet turbó-fokozatra kapcsolni, viszont töltődésre, erőgyűjtésre kiváló. Azonban, akiknek sürgősen tető alá hozandó teendőik vannak, idegtépőnek fogják találni. Mivel októberben sokkal több instabilitással kell számolni, a csigatempó ellenére is meg kell próbálni haladni.

“Szeptember – 2023” bővebben

Szeptember – 2022

Sajátos kettősség érvényesül szeptember folyamán. Egyfelől jelentősen lelassul a tempó, hiszen 4-én a Mars belép a retrográd árnyékba, 10-től pedig, amikor a Merkúr hátraarcot vág, immár hat tolató bolygóval kell számolnunk. Másfelől, az újra szoros Szaturnusz-Uránusz kvadrát felpörgeti a dolgokat, sorra röpítve a levegőbe az eddig valamelyes biztonságot nyújtó struktúrák maradékát is.

“Szeptember – 2022” bővebben

Szeptember – 2021

Szeptember első felében még tart a viszonylagos stabilitás, bár zűrzavarból, intrikákból és botrányokból már az első napokban sem lesz hiány. Mégis, feszültségekből és támogató hatásokból nagyjából egyformán jut, így legalábbis egyéni szinten elképzelhetők konstruktív irányok megélési lehetőségek. A hónap közepétől azonban egyre jobban lelassul a tempó, a kiszámíthatatlanság, átláthatatlanság nő, az eszközök, a lehetőségek, hogy hatást gyakoroljunk helyzetekre pedig csökkennek.

“Szeptember – 2021” bővebben

Szeptember – 2020

Nagy feszültségekkel kezdődik, lazább hangulatban folytatódik szeptember, aztán a hónap végére újra kiéleződik a helyzet. A hónap elején hátraarcot vágó Mars alaposan lelassítja, a Szaturnusszal képezett nehéz fényszöge pedig tovább fékezi a tempót. Nagy kihívás most türelmet, visszafogottságot gyakorolni, pedig muszáj. A kényszerpihenő újabb időszakát akkor használhatjuk ki legjobban, ha visszatérünk az olyan elnagyolt, vagy egyenesen elhanyagolt feladatokra, amelyek összeszedettséget és a részletek alapos kidolgozását igénylik, jobban megszervezzük életünket, hatékonyabbá tesszük munkánkat, egészségesebb életstílusra váltunk.

“Szeptember – 2020” bővebben

Újhold a Szűzben – 2018

Persephoné, a lány

A szeptember 9-i újhold helyi idő szerint 20h 01′ – kor születik meg a Szűz 17°-án. Általánosságban véve a Szűz princípiuma az egészség, a betegség, a munka, a szolgálat, a napi szokások témáival áll összefüggésben. Egy Szűz újhold e témákkal kapcsolatos új fejezetek kezdésére, időszerű változtatások eszközlésére utalhat.

“Újhold a Szűzben – 2018” bővebben

Erőpróbáló Nap- Neptun kapcsolatok

Nem gyógyíthatod meg azt, amit nem társz fel

Egyetlen Neptun – fényszög esetén sem könnyű pontosan megfogalmazni, miről szól is valójában ez az aspektus. A Neptun az illúziók, csalódások, fantázia, álmok, a valóságtól való elmenekülés princípiuma. Mindent elhomályosít, és a fotómanipulációs technikákhoz hasonlóan hatására minden csillogóbbá, sejtelmesebbé válik – így torzít és fantáziákat ébreszt. Hollywood, az ideális testképről alkotott képzetek, a plasztikai sebészet, a közösségi média által sugallt „boldogság” – mindeme témák jól szemléltetik a neptuni hatásokat. (  LookUpThe Stars)

“Erőpróbáló Nap- Neptun kapcsolatok” bővebben

Ingatag talajon

ingatagság, instabilitás

A következő napokban a stabilizáló hatások mellett az egyensúlyt borítók is újra erőteljesen képviseltetik magukat.  Igen vegyes befolyások érvényesülnek: a Merkúr, Szaturnusz, Uránusz nagy földtrigonja viszonylagos megállapodottságával egy időben a szeptember 7-én bepontosult Nap – Neptun szembenállás teszi ingataggá a talajt, a Vénusz – Mars kvadrát hatására pedig sistereg a levegő.

“Ingatag talajon” bővebben