Egy Kos újholddal, viharosan kezdődött április. A hónap második felétől valamelyest lecsendesednek a kedélyek, de zűrzavarból és meglepetésekből bőven kijut. Akár egy újabb üstökös is meglátogathat.
Újhold a Kosban – 2022
A csillagászati újév első újholdja április 1-jén, helyi idő (Budapest) szerint reggel 8:24′-kor született meg, a Kos 11°30′-en. A jegy analógialáncába tartoznak a lendületes kezdetek, önérvényesítés, kezdeményezőkészség, spontaneitás, pionírszellem, no és persze az impulzivitás, harciasság is. A testileg -lelkileg kimerítő tél, sok kényszerpihenő után természetes az új, élettelibb utakon való elindulás vágya. A jelenlegi újholdnál azonban számos akadály teszteli a törekvések mögötti eltökéltséget. A célba éréshez nagy türelemre lesz szükség, ami persze az impulzív Kosnak nem erőssége. Sok szempontból kiváráson és időzítőképességen múlik, hogy végül sikeresek lesznek a jelenlegi kezdeményezések, vagy kudarc és frusztráció a végeredmény.
Mars a Bakban – 2020
A Mars idén 2020 február 16-tól március 30-ig tartózkodik a Bak jegyében. Az önérvényesítés, tetterő, agresszió princípiuma jól érzi magát, erőben van ebben a Szaturnusz uralma alatt álló jegyben, így a cselekvés és a lendület gyakorlati érzékkel, módszerességgel, kitartással, fegyelemmel párosul. Az előttünk álló hat hét elvileg nagyszerű is lehetne, amikor jó tempóban – de nem túl feltűnően, kézzelfogható eredményeket produkálva haladunk. A gyakorlatban azonban, a Mars menet közben létesített bolygókapcsolatai miatt, sok mindennek ígérkezik, csak békésnek nem. Ez különösen a tranzit utolsó szakaszára igaz.
Termékeny, de veszélyes vizeken : 2019 június közepe
Rák Mars/Merkúr – Bak Szaturnusz/Plútó szembenállás, Halak Neptun trigon
Június folyamán, a hónap közepén a Rákban haladó Mars és Merkúr képeznek szembenállást a Szaturnusszal és a Plútóval. Ez a kvartett sokféle stresszt, elakadást, jelezhet. A fizikai és lelki értelemben vett erőszak, brutalitás, balesetek, lezárások is hozadékaik közét tartozhatnak. A Mars és a Merkúr egyszersmind a Neptunnal is trigont képez, amely megfelelő módon kezelve sokat enyhíthet a nyomáson. A legrosszabb forgatókönyvek így elkerülhetők. Mivel e fényszögek a nyári napforduló képletében is jelen vannak, a most terítékre kerülő témákkal egész nyáron kénytelenek leszünk foglalkozni. Így érdemes bővebben is szót ejteni róluk
“Termékeny, de veszélyes vizeken : 2019 június közepe” bővebben
Mars- Szaturnusz erőpróbáló fényszögek a horoszkópban
Akiknek születési képletében a Mars együttállást, kvadrátot vagy szembenállást képez a Szaturnusszal, általában rengeteg frusztrációval, akadállyal szembesülnek és emberfelettien nehéz feladatokat kell megoldaniuk (The Astrology Place Membership)
“Mars- Szaturnusz erőpróbáló fényszögek a horoszkópban” bővebben
Újhold a Kosban
Az április 16-i újhold a Kos 26°-án születik meg (Bp. 03:57′), az Uránusz közelében. Mint szűkebb- tágabb környezetünkben megtapasztalhattuk, az időszakot nyugtalanság hatja át: az új életszakasz előtti kellemes izgatottságtól az ideges vibrálásig meglehetősen széles a skála. Az erőteljesen érvényesülő Uránusz – hatások azt sejtetik: a dolgok kicsúszhatnak az ellenőrzés alól.
Április 2018
Nehézkesen, robbanékony hangulatban kezdődik április. A hónap első tíz napját követően a blokkolt energiák lassanként feloldódnak, és tudatossággal, időzítéssel, gyakorlatias gondolkodásmóddal, a valósághoz igazodó stratégiákkal sok jót is ki lehet hozni ebből az időszakból. A forrófejűség, kapkodás, indulatból hozott döntések, hatalmi harcok azonban nehezen helyrehozható károkat okozhatnak.
Mars – Szaturnusz együttállás : áttörés vagy összeomlás ?
A Mars és Szaturnusz e találkozásai gyakran hozhatók kapcsolatba áttörésekkel (ezek rendszerint a sokadik nekifutásra következnek be, illetve nagy áldozatokat követelnek) vagy összeomlásokkal, balesetekkel, leállásokkal, kegyetlenkedéssel. Általános tudnivalók a fényszög hatásáról személyi horoszkópban, tranzitként és a nagyvilágban.
“Mars – Szaturnusz együttállás : áttörés vagy összeomlás ?” bővebben
A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén
Március 17-én a Mars belépett a Bakba, ahol május 15-ig időzik, aztán augusztus 14 – szeptember 11 között újra visszatér. Az elmúlt hónapokéhoz képest ez jelentős váltás, ráadásul egy, november 15-ig tartó időszak kezdete is. Hosszas retrográd időszaka miatt ezek alatt a hónapok alatt a Mars mindössze két jegyet fog bejárni: a Bakot és a Vízöntőt. Ebben a bejegyzésben Bakon való áthaladásának első, május 15-ig tartó szakaszáról, az időszak által tartogatott lehetőségekről és korlátokról lesz szó.
Öt tipp, hogyan kezeld érzelmi hullámvasutazásaidat
Akár egy asztrológiai időszaknak betudható, átmeneti jellegű érzelmi hullámvasutazásról van szó, akár a születési képleted állandó kihívásának tekintendő – az alábbi öt módszert alkalmazva könnyebben, tudatosabban fogod kezelni. Így, ahelyett hogy elvetnéd a sulykot, idővel pontosan az aktuális helyzetnek megfelelően reagálsz majd és jobb döntéseket is hozol.
“Öt tipp, hogyan kezeld érzelmi hullámvasutazásaidat” bővebben