Július 10-én, a Skorpió 13°20‘ -án abbahagyta tolatását és direkt stacionáriusba váltott a Jupiter. A Nagy Jótevő augusztus 3-án indul el előre és csak október elején lép ki a retrográd árnyékból. A változás jelei azonban már most is érzékelhetők: a depressziót, alacsony energiaállapotokat most idealizmus, inspiráció és önbizalom váltja fel. A tudásszomj, az igazság keresése, a hit, az optimizmus, bizalom nagy ösztönzőerő lehet most. Sajnálatos módon a Jupiter árnyoldalai is nyomatékosabban érvényesülnek: az előítéletesség, dogmatizmus, elitizmus, álszentség, az önteltséggel párosult felszínesség, pazarló hajlam, demagógia komoly problémákat okozhat a következő hetekben. A barlangban rekedt thaiföldi gyerekek és edzőjük megmenekülése a Jupiter idei direktbe fordulásának emblematikus eseménye lehet. A történet más, a jelenlegi időszakhoz társítható analógiákban is bővelkedik, ezért még lesz róla szó.
Életünk állomásai: a húszas évek
Életünk állomásai I. rész
A húszas években, ami ennek a cikknek a témája, még adott a fiatalság energiája, naivitása és vakmerősége, de az eredmények csalókák, az energia pedig gyakran fecsérlődik el. A huszonéveseknek a szülők és a társadalom elvárásaira adott, gyakran tudattalan reakciókból fakadó hitét és lángoló idealizmusát még a Szaturnusz visszatérés hűvös kezének is mérsékelnie kell. A húszas évek az az életkor, amikor kifejlesztjük természetes adottságainkat és felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzünk személyes, társas kapcsolatainkról. . A hibáinkból tanulunk
Zsarátnokösvény: így mentem át a tűzön
1994 decemberében, egy hónappal 24.születésnapom előtt részt vettem egy tűzönjáráson. Egyike volt Jupiter – visszatérésem fontos momentumainak. A Nagy Szerencse princípiuma akkor is a Skorpióban tartózkodott). A ’90-es években az azóta már megszűnt Kurír című napilapnál dolgoztam. Az eseményről írt cikkem a linkre kattintva olvasható: