Sally Kirkman cikke 2026 júliusának sokakat lázban tartó bolygóformációról, a Barbault -Kosárról vagy a Kozmikus Bölcsőről. Egyes asztrológusok most éppen tőle várják az emberiség aranykorának eljövetelét, mások sokkal szkeptikusabbak és pusztító háborúkat társítanak hozzá, némelyek pedig tudomást sem vesznek róla. A nagy horderejű események borítékolhatók, de már egy ideje zajlanak, és még fognak is, hiszen lassú bolygókról van szó. Kirkman óvatosan optimista, miközben számol azzal, hogy a nagy lehetőségek nagy kockázatokkal járnak, a kimenetelt pedig nem tudja „megjósolni”. Ezért egyelőre figyeli a folyamatokat. Magam is hasonlóképpen teszek.
Erőpróbáló Jupiter – Plútó kapcsolatok a horoszkópban
Jupiter együttállásban, kvadrátban, szembenállásban a Plútóval
Akiknek születési képletében a Jupiter erőpróbáló kapcsolatokat képez a Plútóval (együttállást, kvadrátot vagy szembenállást), látványos fenteket és lenteket tapasztalhatnak meg életük folyamán. Ezek a fényszögek hatalmas érzelmi erőforrásokról árulkodnak. A Plútó ráfixálódik a jupiteri tudás valamennyi területére: tanítás, utazások, vallás, filozófia, igazságkeresés, a megértés magasabb szintjei. Az önfejlesztés szükségességét gyakran a szülött életkörülményei kényszerítik ki, aki erősen vonzódhat a pszichológiához, self-help irodalomhoz, és/ vagy az okkult témákhoz. A Jupiter – Plútó kombinációk tulajdonosai számos réteget képesek beazonosítani a felszín alatt. Az ilyen aspektusokkal rendelkezők mindig a dolgok rejtett értelme, szimbolikus jelentéstartalma, univerzális mintázatok után kutatnak. (The Astrology Place Membership)
“Erőpróbáló Jupiter – Plútó kapcsolatok a horoszkópban” bővebben

