Avagy miért kell beszerezni a látszólag „érdektelen” szakirodalmat addig, amíg lehet. Meg arról, hogy mi a viharos harci francért promózok, ráadásul közvetlen haszon nélkül ilyen könyveket az oldalamon a harmadik világháború és/vagy a Nyugat modernkori történelme egyik legnagyobb gazdasági válságának az előestéjén ?
Nincsenek illúzióim, de…
…Közben egy hatalmi átstruktúrálódás is zajlik a nagyvilágban. Ezt nem csak én látom így, hanem rengeteg más asztrológus-és teljesen evilági foglalkozásúak is. Írtam is róla, lehet, még fogok is, lehet, nem. A jelenlegi trendek, az 1987-1990 között kezdődött Szaturnusz-Uránusz ciklussal, és olyan hozadékaival, mint a szovjet hatalmi érdekszféra összeomlásával járó nyitás, ld Liz Greene 1980-as előadásának idevágó részlete – inkább ellentétes irányba mutatnak. Hogy micsoda szép új vízöntőkori világ jön el, majd kiderül. Ami azonban egyértelmű: értékválságaikkal egyetemben a nyugati demokráciák jelenleg még mindig élhetőbb, követendőbb modellek az eurázsiai diktatúrákhoz képest. Egyéni szinten, nyugatos gondolkodású, spirituálisan orientált, de szekuláris beállítottságú embereknek, amilyennek az oldal célközönségét -és jómagamat is tartom, mindenképp. De van egy olyan gyanúm, hogy a jelenleg, az EU-adta szabadságok és lehetőségek biztonságából Putyinékat éltetőknek is.
Az Új Korszakok ciklikussága | J.Lee Lehman
Szűkebb értelemben „a New Age olyan spirituális vagy vallási gyakorlatok és hiedelmek összessége, amelyek az 1970-es évek elejétől futótűzként terjedtek el a nyugati társadalomban. Pontos meghatározását megnehezíti rendkívül eklektikus és rendszerezetlen struktúrája. Bár számos tudós vallási mozgalomnak tartja, követői jellemzően spirituális jellegűnek vagy a testet-lelket-szellemet egyesítő irányzatnak tekintik, és ők maguk ritkán használják a New Age kifejezést. A tudósok gyakran nevezik New Age mozgalomnak, bár mások megkérdőjelezik ezt a terminológiát, és azt javasolják, hogy inkább miliőnek vagy korszellemnek tekintsük”. ( Wikipédia) Magam is ebben a kontextusban szoktam emlegetni, inkább árnyoldalaira, mint pozitívumaira helyezve a hangsúlyt. A kérdés azonban sokkal összetettebb. J.Lee Lehman, az Egyesült Államokban élő asztrológus Classical Astrology for Modern Living (From Ptolemy tp Psychology and Back Again) című könyvének bevezetőjében a történelem korábbi „új korszakainak” kontextusában tárgyalja, és csak kis részt szentel a mai értelemben vett, ’60-as évek végén – ’70-es évek elején kezdődött időszaknak. A könyv 1996-os megjelenése óta más értékes publikációk is napvilágot láttak a témában, 2012-2015 között például Nicholas Campion asztrológus-történész kimondottan a New Age-nek szentelt kultúrtörténeti tanulmányai. Annak ellenére, hogy mások másképp jellemzik ezeket a trendeket, és hogy ma a konzervatív és liberális New Age-nek is többféle változata jelent meg, hasznos összefoglaló. Maga a Magyarországon szintén kevésbé ismert munka alapkönyv az asztrológiát tanulók számára, akárcsak a szerző többi kötete.
Egy posztmodern asztrológia felé | Robert Hand
Merre tart napjainkban az asztrológia ? Mi a különbség a premodern, korai modern, modern és posztmodern asztrológia között ? Vajon teljesen elhibázott a XX. századi asztrológia és egyetlen lehetőség az 1700 -as évek előttinek a visszaállítása ? Vagy inkább egyensúlyt kellene teremteni a modernista és tradicionalista attitűdök között ? Melyikből mi a megtartandó és mi az elvetendő ? Milyen kapcsolat van a sors és a szabad akarat között ? Robert Hand British Astrological Association által szervezett 2005-ös asztrológiai konferenciáján, Yorkban elhangzott beszédének szerkesztett változata ezekre a kérdésekre keresi a választ. Jóllehet a szerző reményeivel ellentétben az azóta eltelt évek folyamán a posztmodern asztrológia nemhogy fejlődött volna, hanem -a fősodor trendjeit nézve – további, döbbenetes leépülésen ment keresztül, vannak biztatóbb tendenciák is. Ezeket kellene erősíteni. A kisebb rövidítésekkel lefordított cikk a tájékozódásban segíthet. Természetesen nem ez az egyetlen lehetséges megközelítésmód, hanem csupán egy hasznos nézőpont a sok közül. Benyomásaim szerint nagyon fontos, hogy magyarul is elérhető legyen.
Mire jók, egyáltalán jók-e valamire az asztrológiai receptek ?
Asztrológiai „recepteken” egy bolygó (jegyben, házban), egy fényszög, egy bolygótömörülés (stellium), egy időszakos hatás (tranzit, direkció) többé-kevésbé sablonszerű bemutatását értem. Az ilyen témájú cikkek, vagy akár az erre szakosodott „asztrológiai szakácskönyvekben” fellelhető teljes gyűjtemények nagyon népszerűek. Az Asztropresszen is van belőlük, meg lesz is jó néhány, és viszonylag sokan olvassátok is őket. Ennek nagyon örülök – de azért jó, ha tisztában vagytok korlátaikkal is.
“Mire jók, egyáltalán jók-e valamire az asztrológiai receptek ?” bővebben