Újhold a Kosban

Az április 16-i újhold a Kos 26°-án születik meg (Bp. 03:57′), az Uránusz közelében. Mint szűkebb- tágabb környezetünkben megtapasztalhattuk, az időszakot nyugtalanság hatja át: az új életszakasz előtti kellemes izgatottságtól az ideges vibrálásig meglehetősen széles a skála. Az erőteljesen érvényesülő Uránusz – hatások azt sejtetik: a dolgok kicsúszhatnak az ellenőrzés alól.

“Újhold a Kosban” bővebben

A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén

Március 17-én a Mars belépett a Bakba, ahol május 15-ig időzik, aztán augusztus 14 – szeptember 11 között újra visszatér. Az elmúlt hónapokéhoz képest ez jelentős váltás, ráadásul egy, november 15-ig tartó időszak kezdete is. Hosszas retrográd időszaka miatt ezek alatt a hónapok alatt a Mars mindössze két jegyet fog bejárni: a Bakot és a Vízöntőt. Ebben a bejegyzésben Bakon való áthaladásának első, május 15-ig tartó szakaszáról, az időszak által tartogatott lehetőségekről és korlátokról lesz szó.

“A Mars 2018-as áthaladása a Bak jegyén” bővebben

Az első Szaturnusz – visszatérés megértése

28 – 30 éves kora között mindenki átéli első Szaturnusz – visszatérését. Ez fontos átmeneti időszak, a felnőttkor első komolyabb válsága. Ilyenkor alaposan, kritikus tekintettel vesszük szemügyre életünk struktúráit: karrierünket, családunkat, kapcsolatainkat. És dönthetünk úgy, hogy szakmát, hivatást, kapcsolatot váltunk. A lezárások ugyanannyira valószínűek, mint az új kezdetek. (Maritha Pottenger cikke)

“Az első Szaturnusz – visszatérés megértése” bővebben

Szaturnusz a Bakban: légy hű önmagadhoz !

Bármelyik jegyben halad is, a Szaturnusz megérlel, felelősségvállalásra, önfegyelemre, tudásunk elmélyítésére, önállóságra nevel. A Bakban (  2017 december – 2020 december) való haladásakor viszont hangos és nagyon egyértelmű az üzenet: „légy a magad ura, ellenkező esetben olyanok fognak irányítani, akik saját ügyeiket sem tudják kézben tartani.” Chani Nicholas cikke főleg azokhoz szól, akiknél a Bak Szaturnusz tranzit egybeesik első vagy második Szaturnusz visszatérésükkel, tehát akik 1959 – 1962 január illetve 1988 – 1991 eleje között születettek

“Szaturnusz a Bakban: légy hű önmagadhoz !” bővebben

Szájzár vagy mélyenszántó gondolatok ?

A Merkúr és a Szaturnusz erőpróbáló kapcsolatai személyi horoszkópban

A Szaturnusz hajlamos lehet megbénítani azt a bolygót, amellyel kapcsolatba kerül . A hatása alatt álló területeken (jegy, ház) döcögősnek érezhetjük életünket , folyamatos késedelmeket szenvedhetünk, lelassulást, elmaradást tapasztalhatunk. A Merkúr – Szaturnusz erőpróbáló fényszögei (együttállás, félkvadrát, kvadrát, szembenállás, kvinkunx) a radixban nagy kihívást jelentenek. Ez a különböző mentális folyamatok, a kommunikáció, mozgás témáit illetően nyilvánul meg. 

“Szájzár vagy mélyenszántó gondolatok ?” bővebben

Nyerni mindenáron : Nap – Jupiter kvadrát

Február 10-én bepontosul a Nap – Jupiter kvadrát. Mint a februári előrejelzésben már szó volt róla, a Nagy Jótevő erőpróbáló fényszögei meghatározó szerepet játszanak a hónap első felében. A Jupiter hónap közepéig Vénusszal, Nappal, Merkúrral képezett kvadrátjai vagy a lehetőségek túlértékeléséből, pazarlásból, rosszul felmért erőviszonyokból, túlvállalásból fakadó veszteségekre vagy pedig a terjeszkedés különböző típusú korlátaira hívják fel a figyelmet. Mivel ezek a hatások a január 31-i teljes holdfogyatkozás és az azt követő február 15 -i újhold és részleges napfogyatkozás -képletben is érvényesülnek bizonyos mértékben, egy hosszabb távú időszak témáit illetően is jelzésértékűek lehetnek.

“Nyerni mindenáron : Nap – Jupiter kvadrát” bővebben

Az örökifjú archetípusa

Pillangó -lelkület, barátságos megbízhatatlanság

A jungi pszichológia örökifjúnak (puer aeternus) nevez egy sajátos férfitípust.(Uraim, nem kell megsértődni, női változata, az örök lány, a puella aeterna ugyanennyire elterjedt 🙂 ) Claus Riemann megfogalmazásában az örökifjú inspiráló szellemi kvalitásokkal rendelkezik, gondolkodó, otthon van a társasági helyzetekben, mindenütt, ahol a csere, a kommunikáció és az elevenség uralkodik. Ugyanakkor ő az, aki szeret és elhagy, széllelbélelt is lehet, árnyoldala pedig a felelősségérzet teljes hiánya.

“Az örökifjú archetípusa” bővebben

Telihold a Rákban, 2018 január 2

Szuperholddal köszöntött be az újév, a január 2-i telihold hajnali 3:24′-kor (Bp.) jött létre, a Rák 11°37-án. Míg az újholdak valaminek a kezdetét jelzik, a teliholdak kulminációs pontok, amikor is megmutatkoznak az előző teliholdnál elkezdődött folyamatok eredményei. Oppozíciós fényszögekként a személyiségünkben – ennek lenyomataként pedig az életünkben, társulásainkban jelenlévő ellentétek is jobban megmutatják magukat. Ezek lehetnek fékező, széthúzó erők is, de harmonikus egészbe ötvözve a motiváció, inspiráció forrásaivá válhatnak.

“Telihold a Rákban, 2018 január 2” bővebben

A vámpírok közöttünk járnak

Drakula modern testvérei látszatra pont úgy néznek ki, mint a közönséges földi halandók. Fényes nappal is találkozhatunk velük. Nem egy kripta homályából kúsznak elő, hanem közvetlen környezetünkben, munkahelyünkön, iskolában, ismeretségi körünkben lelhetők fel. Bár a segítő foglalkozások művelői (pszichológusok, különféle alternatív terapeuták, életvezetési tanácsadók, pl. asztrológusok) az átlagosnál gyakrabban futnak össze velük, egyes családtagokban, ügyeletes szívszerelmünkben, állítólagos barátainkban is rájuk ismerhetünk.

“A vámpírok közöttünk járnak” bővebben