2018 szeptember 6-án, a Bak 2°32′-en direkt stacionáriusba vált a Szaturnusz. Ez az a szakasz, amikor át kell ültetnünk a gyakorlatba a retrográd időszak alatt tanultakat. A feltételek most kedvezőbbek, mint tavasszal, amikor hátraarcot vágott. Érdemes kihasználni a lehetőségeket, nemsokára ugyanis ismét göröngyösebbé válik a terep.
Most feladták a leckét….
Téli napforduló, a Szaturnusz a Bakba lépett, Nap – Szaturnusz együttállás
Az asztrológia álláspontja szerint a téli napforduló (akárcsak a nyári, illetve az őszi – tavaszi napéjegyenlőség) fontos, három hónapos időszak mérföldkövét jelzi a nagyvilág és az egyének életében. Az idei azért is fontos, mert a Szaturnusz előző nap kezdte meg 2020 december 17 -ig tartó vándorlását otthonában, a december 21-én du. 17: 29 – kor Bakba lépő Nap pedig azonnal együttállást is képez vele. A nagy feladatosztónak és a tudatosság jelölőjének találkozóira évente egyszer kerül sor, és fontos fejezetet jelentenek az adott év történéseiben. Jelen esetben még inkább így van, hiszen a Szaturnusz Bakon való áthaladása során esedékes tanulnivalókat is most nyomják a kezünkbe. Hogy hogyan éljük meg az előttünk álló, nem túl könnyű három évet, nagymértékben függ attól, mennyire sajátítottuk el a tananyagot.