A 8. ház – hasznos idézetek

A 8. ház az egyik legnehezebben értelmezhető ház az asztrológiában. Az alábbi, különböző szerzőktől származó idézetek megkönnyíthetik az eligazodást e titokzatos tartományban – bár ezúttal sem alkalmazhatók receptszerűen. A The Astrology Place Membership oldal gyűjteményét jelentős mértékben kibővítettem a magyarul is elérhető, érdemi tudást adó kiadványokból származó részekkel. Az egymással ütköző tradicionalista és modernista nézőpontok teljesebbé teszik a képet.
“A 8. ház – hasznos idézetek” bővebben

Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019

A Jupiter április 10-én, helyi idő szerint 19:01- kor a Nyilas 24°21′-en vált retrográd stacionáriusba, hogy megkezdje augusztus 11-ig tartó tolatását. A Nyilas 14°-án vált majd direkt stacionáriusba. Legelső körben arra hívnám fel a figyelmet, hogy a Jupiter egy igen kártékony, Mars – Merkúr természetű állócsillagon, a Lesathon vág hátraarcot . Egyszersmind egy igen instabil változó T- kvadrátnak is része. Ebből az következik, hogy ezúttal is inkább a Mr Hyde-i, semmint a Nagy Jótevőre emlékeztető sajátosságai érvényesülnek – ami egyébként majdnem a teljes, 2018 – 2019-es tranzitjáról elmondható. Tudom, mindez ellentmond a cukormázas ezogagyit toló felületek Nyilas Jupiter tranzitjáról szőtt vízióinak, de a 2018 novembere óta történtek egybevetése lelkes jövendöléseikkel önmagában is meggyőző erejű. És a tranzit húzósabb része csak most kezdődik. Melléfogni, túlzásokba esni, elvéteni az irányt, a lehetőségeket túlértékelni nagyon könnyű. A valóság talaján maradva kihasználni az adódó alkalmakat, a bukóspirálból sikertörténetet – vagy legalábbis 1:1 -es végeredményt produkálni sokkal nehezebb.

“Retrográd Jupiter a Nyilasban – 2019” bővebben

A lovagi szerelem problémás öröksége

Szerelemre lobbanni izgalmas, gazdagító és átalakító erejű lehet, és általában véve annak a kiábrándulásnak dacára is megéri – ami elkerülhetetlenül követi mihelyt szembesülünk a másik emberhez való kapcsolódás nehéz feladatával. De vannak olyan emberek, akik miután szerelmesek lettek, nem jutnak tovább egy beteljesülést hozó, életre szóló párkapcsolatba, és nem csupán kétszer – háromszor lobbannak szerelemre, hogy minden találkozást követően tapasztalatok és mélyebb megértés birtokába jussanak, aztán pedig megtalálják, amit keresnek. Ők ehelyett tartósan egy olyasvalakihez való rögeszmés kötődés gyötrelmes csapdájába esnek, akit soha nem kaphatnak meg, vagy katasztrofális választások sorozata miatt folyamatosan megsérülnek vagy összezavarodnak. A romantikus szerelem nem tartogat számukra dicsőséget a mézeshetek után. Egy olyasféle, pokoli függőség, amely a heroinhoz vagy az alkoholhoz hasonlóan végül megfoszt a reménytől és az önbecsüléstől.  Az ilyen helyzetek „karmikusként” vagy a „lélek fejlődését szolgálóként” való értékelése nem csupán haszontalan, hanem kimondottan destruktív. Meg kell vizsgálnunk miért és hogyan vált a Neptunusz ilyen kártékonnyá a szerelem területén, és mit tehet az egyén azért, hogy megszabadítsa magát a mártíromságtól anélkül, hogy tönkretenné az ezt akaratlanul előidéző romantikus látomást.” Részlet Liz Greene: Az asztrológiai Neptunusz és a megváltás keresése (The Astrological Neptune, and the Quest for Redemption) című könyvének A szerelmi halál (The Liebestod) című fejezetből. Előre szólok: NEM new-ages széplelkűeknek való olvasmány 🙂 Mellesleg Liz Greene-nek egyetlen könyve sem az 🙂

“A lovagi szerelem problémás öröksége” bővebben

Heti bolygóállások : 2019 április 8 -14

Ismét egy igen intenzív hét. Április 10 ígérkezik a legsűrűbbnek, amikor bepontosul a Vénusz – Neptunusz együttállás, a Nap – Szaturnusz kvadrát, a Merkúr – Plútó  szextilje és Jupiterrel való kvadrátja és a Jupiter megkezdi tolatását.  Ezek a befolyások az előző napokban is érvényesültek, részei voltak az április 5-i újhold- képletnek is, és egész héten befolyást gyakorolnak. A Nap Plútó kvadrát április 13-án, a Nap – Jupiter trigon 14-én pontosul be.  Természetesen ezek a befolyások nem elszigetelten, hanem összeadódva , személyes szinten a képlet egyéni sajátosságaitól, tudatossági szinttől függően érvényesülnek. Általánosságban elmondható, hogy nagy a nyomás, sok az akadály, pattanásig feszül a légkör, a tisztánlátást mindez önmagában is megnehezíti. Az időszak balesetveszélyes is.A frusztrációk azonban konstruktív irányba is terelhetők, így  kedvező forgatókönyvek is lehetségesek.

“Heti bolygóállások : 2019 április 8 -14” bővebben

Újhold a Kosban : 2019 április 5

újhold a Kosban

Az újhold április 5-én délelőtt 10:51′ – kor születik meg a Kos 15°17′-en. Mint a bejegyzésekben már sokszor szó volt róla, az újholdak új ciklusok kezdetét jelzik. Egy Kosban létrejött újhold esetén még inkább így van ez: a légkört kezdeményezőszellem, lelkesedés, spontaneitás, lendület hatja át. Jelen helyzetben azonban mindez önmagában kevés az áttöréshez.

“Újhold a Kosban : 2019 április 5” bővebben

Merkúr – Neptun együttállás, harmadszor : 2019 április 2

Merkúr Neptun együttállás

Április 2-án harmadszor – és utoljára – pontosul be a Merkúr – Neptun együttállás. (Először február 19-én lett egzakt, amikor mindkét bolygó direktben haladt, aztán március 24-én, amikor a Merkúr visszatolatott, most pedig, amikor újra direktben mozog, szintén találkoznak). Ez a sok bonyodalommal, zavaros helyzetekkel, élénk fantáziatevékenységgel összefüggésbe hozható kapcsolat gyakorlatilag átszínezte az elmúlt négy hetet, és a Merkúr jegyváltásáig még mindig dolgoznunk kell vele. A blogon több poszt is foglalkozik a témával.

“Merkúr – Neptun együttállás, harmadszor : 2019 április 2” bővebben

Április – 2019

Április folyamán járni kezd a levegő. Ez önmagában véve jó hír, főleg azok számára, akik megunták az elmúlt hetekre jellemző egy helyben toporgást. Üröm az örömben, hogy egyszersmind egy kb július elejéig tartó, igen képlékeny időszak kezdődik, amikor is a kialakulatlan helyzetek, körvonalazatlan irányok, szétforgácsolt energiák, nem megfelelő módon csoportosított források komoly problémákat okozhatnak. Nagy a kedv a változtatásra, elindulásra, új fejezetek kezdésére. Az azonban, hogy melyek is a hosszabb távon is járható utak, még jó darabig nem fog kiderülni.

“Április – 2019” bővebben

Vénusz a Halakban tranzitként – 2019

Március 26-tól április 20-ig Vénusz a Halakban tartózkodik. A szerelem, a szépség, a társas kapcsolatok, pénzügyek jelölője erőben van ebben a jegyben. Karakterének megfelel ez a fantáziadús, érzelmes, romantikus, határok nélküli vízi világ; ami a Bak és a Vízöntő jeges tartományai után jelentős energiaváltás-és kimondott megkönnyebbülés is lehet. Csakhogy a mostani, és az április folyamán érvényesülő hatások mellett nem garantált a gondtalan lubickolás. Aki ebben az illúzióban ringatja magát, egy sor kijózanító tapasztalás érheti.

“Vénusz a Halakban tranzitként – 2019” bővebben

Húzós hét vége

A Halakban tolató Merkúr és a Neptun március 24-én bepontosuló második együttállása által jelzett zűrzavart az is tetézi, hogy a Bikában haladó Mars az Algol, az egyik legkártékonyabbnak tartott állócsillag (Bika 26°) felé közeledik. Együttállásuk március 25-én válik egzakttá, de 23-24-én is érezhető és nagyjából március 27-ig kell számolni vele.

“Húzós hét vége” bővebben