Február – 2021

Januárhoz hasonlóan február is sok próbatételt tartogat. Elakadások és robbanások egyidejűleg lehetségesek, a légkört ingerlékenység, lázadó szellem hatja át. Miközben azok a területek, amelyeket mozgásban szeretnénk látni, stagnálnak, azokon a pontokon, amelyeken stabilitásra, kiszámíthatóságra vágynánk, folyamatosan borul az egyensúly. Némi megkönnyebbülésben talán a hónap végén lehet részünk, de ez is átmeneti jellegű.

“Február – 2021” bővebben

Újhold a Bakban – 2021

Az újhold a Bak 23°-án születik meg január 13-án , helyi idő (Budapest ) szerint reggel 6- kor. Az újholdképlet a januári előrejelzésben bemutatott hatásokat ötvözi, így a következő holdhónap nem ígérkezik túl szívderítőnek. A Szaturnusz uralma alatt álló Bak újholdakról általában véve elmondható, hogy valami módon szakmai, egzisztenciális témákkal, felelősségeinkkel, struktúráinkkal állnak összefüggésben, az elkövetkező 28 nap alatt ezek kerülnek érdeklődésünk középpontjába. (Egyéni szinten az az életterület kerül fókuszba, ahova az újhold esik).

“Újhold a Bakban – 2021” bővebben

Január – 2021

Január eseménydús hónapnak ígérkezik, bár az első két hét folyamán nincsenek látványos változások. A látszat csalóka.  Kiszámíthatatlanságból, instabilitásról már január második felében sem lesz hiány, 2021 pedig egy újabb olyan év, amikor csak a bizonytalanság a biztos.

“Január – 2021” bővebben

Újhold és teljes napfogyatkozás a Nyilasban – 2020

A december 14-i újhold a Nyilas 23°08′-en született meg, helyi idő (Budapest) szerint 17h 17′-kor . Egyszersmind eklipsz is, Chiléből és Argentínábül teljes, Boliviából, Brazíliából, Ecuadorból, Paraguayból, Peruból és Uruguayból részleges napfogyatkozásként látható. Jóllehet hazánkból nem látható eklipszként, Magyarország a Nyilas uralma alá tartozik, így számottevő hatással lesz az ország ügyeire . Ez egyébként a következő év Ikrek – Nyilas tengely mentén zajló fogyatkozásaira is érvényes.

“Újhold és teljes napfogyatkozás a Nyilasban – 2020” bővebben

December – 2020

Szinte hihetetlen, hogy 2020 utolsó hónapjához érkeztünk. Nagyon sűrű év volt, szerencséseknek mondhatják magukat azok, akik viszonylag tisztes távolságból, biztonságosnak mondható körülmények között szemlélhették, amint világunk betonbiztosnak tartott struktúrái recsegni, majd omladozni kezdenek. Hogy mely elemei maradnak meg és melyek tűnnek el a süllyesztőben, jó kérdés, és nem ebben a hónapban fog kiderülni. Ami teljes bizonyossággal elmondható: decemberben sem fogunk unatkozni, és még mindig  érhetnek meglepetések.

“December – 2020” bővebben

November – 2020

November abból a szempontból tűnik könnyebbnek az előző hónapoknál, hogy a dolgok kimozdulnak a holtpontról. Teljes sebességre azonban még mindig nem kapcsolhatunk, és azt sem árt szem előtt tartani, hogy a nagy leállásokat nagy robbanások szokták követni. A kimozdulás, felgyorsulás pedig azt is eredményezheti, hogy a helyzetek kiszaladnak az ellenőrzés alól. Ez egyéni és kollektív szinten is érvényes.

“November – 2020” bővebben

Újhold a Szűzben – 2020

Az újhold szeptember 17-én, a Szűz 25°-án született meg, helyi idő (Bp) szerint 13:00-kor. Általánosságban véve a Szűz princípiuma az egészség, a betegség, a munka, a szolgálat, a napi szokások témáival áll összefüggésben. A föld elem  a dolgok gyakorlati oldalára, megvalósíthatóságukra helyezi a hangsúlyt. Ez a szellemi utakra, spirituális törekvésekre is érvényes.

“Újhold a Szűzben – 2020” bővebben