Az örökifjú archetípusa

Pillangó -lelkület, barátságos megbízhatatlanság

A jungi pszichológia örökifjúnak (puer aeternus) nevez egy sajátos férfitípust.(Uraim, nem kell megsértődni, női változata, az örök lány, a puella aeterna ugyanennyire elterjedt 🙂 ) Claus Riemann megfogalmazásában az örökifjú inspiráló szellemi kvalitásokkal rendelkezik, gondolkodó, otthon van a társasági helyzetekben, mindenütt, ahol a csere, a kommunikáció és az elevenség uralkodik. Ugyanakkor ő az, aki szeret és elhagy, széllelbélelt is lehet, árnyoldala pedig a felelősségérzet teljes hiánya.

“Az örökifjú archetípusa” bővebben

Telihold a Rákban, 2018 január 2

Szuperholddal köszöntött be az újév, a január 2-i telihold hajnali 3:24′-kor (Bp.) jött létre, a Rák 11°37-án. Míg az újholdak valaminek a kezdetét jelzik, a teliholdak kulminációs pontok, amikor is megmutatkoznak az előző teliholdnál elkezdődött folyamatok eredményei. Oppozíciós fényszögekként a személyiségünkben – ennek lenyomataként pedig az életünkben, társulásainkban jelenlévő ellentétek is jobban megmutatják magukat. Ezek lehetnek fékező, széthúzó erők is, de harmonikus egészbe ötvözve a motiváció, inspiráció forrásaivá válhatnak.

“Telihold a Rákban, 2018 január 2” bővebben

Irányváltások -év végi értékelő után

Vénusz a Bakban (2017 december 25 – 2018 január 17)

December 25 – január 17 között a Bakban halad a Vénusz, a kapcsolatok, társulások, vonzerő, pénzügyek jelölője. Az asztrológiai hagyományok szerint a könnyed, világias bolygó nem érzi magát túl jól magát a struktúrák, szabályok, felelősségvállalás, önkorlátozás jegyében. Most azonban, ha sikeresen elsajátít néhány szaturnuszi leckét akár olyan tőkét is kovácsolhat a fentebbi tulajdonságokból, amely segít átvészelni az ínségesebb időket is.

“Irányváltások -év végi értékelő után” bővebben

Most feladták a leckét….

Téli napforduló, a Szaturnusz a Bakba lépett, Nap – Szaturnusz együttállás

Az asztrológia álláspontja szerint a téli napforduló (akárcsak a nyári, illetve az őszi – tavaszi napéjegyenlőség) fontos, három hónapos időszak mérföldkövét jelzi a nagyvilág és az egyének életében. Az idei azért is fontos, mert a Szaturnusz előző nap kezdte meg 2020 december 17 -ig tartó vándorlását otthonában, a december 21-én du. 17: 29 – kor Bakba lépő Nap pedig azonnal együttállást is képez vele. A nagy feladatosztónak és a tudatosság jelölőjének találkozóira évente egyszer kerül sor, és fontos fejezetet jelentenek az adott év történéseiben. Jelen esetben még inkább így van, hiszen a Szaturnusz Bakon való áthaladása során esedékes tanulnivalókat is most nyomják a kezünkbe. Hogy hogyan éljük meg az előttünk álló, nem túl könnyű három évet, nagymértékben függ attól, mennyire sajátítottuk el a tananyagot.

“Most feladták a leckét….” bővebben

A Szaturnusz áthaladása a Bak jegyén : gyakorlat teszi a mestert

Szaturnusz a Bakban

Általános hatások

„ A Szaturnusz világos definíciókat, struktúrákat és elköteleződéseket akar. De mihelyt a dolgok egyértelműen meghatározottakká, strukturáltakká váltak, elköteleződés jött létre, sokan közülünk kalitkába zárva, csapdába esve vagy korlátozva érzik magukat. A Bakban a Szaturnusz megtaníthat arra, hogy bizonyos szabályok elfogadása és bizonyos fokú önfegyelem, nagyobb szabadságot ad és felszabadító hatású is lehet. Ez olyan időszak, amikor egyértelműen választanunk kell, világos döntéseket kell hoznunk és ki kell gyomlálnunk mindazt, ami nem működik számunkra. El kell engednünk az elveszett ügyeket, különösen ha ezek életutunkkal, hivatásunkkal, hosszú távú céljainkkal állnak kapcsolatban.” A CafeAstrology blog összefoglalója

“A Szaturnusz áthaladása a Bak jegyén : gyakorlat teszi a mestert” bővebben

Újhold a Nyilasban

A december 18 -i újhold bp. idő szerint 19:30 -kor született meg, a Nyilas 26°31′ -en . Jóllehet együttállást képez a Szaturnusszal, a képletben érvényesülő kedvező hatások azt sugallják, hogy felelősséget vállalva, levonva a Nyilas Szaturnusz tanulságait (2014. december 23 – 2017. december 20) és a megfelelő javításokat eszközölve új fejezetet kezdhetünk

“Újhold a Nyilasban” bővebben

Megszállott szerelem: Medeától Don Joséig

Megszállott szerelem, kapcsolati függőség

Medea

Úgy szeretsz, hogy az már fáj? Leggondosabb igyekezeted ellenére is folyton-folyvást olyan társba botlasz, aki már foglalt, képtelen viszonozni érzelmeidet, esetleg afféle zűrös alak, akit még legjobb barátaidnak sem mutogatsz szívesen? Netán nemcsak a szerelemtől van állandóan bódult állapotban? Más már rég otthagyta volna, de te, magad sem érted miért, kitartasz mellette.

“Megszállott szerelem: Medeától Don Joséig” bővebben

Telihold a Bikában

A november 4 -i telihold a Bika 12° -án jön létre, budapesti idő szerint 06 : 22 – kor. A teliholdak többnyire felborzolják a kedélyeket, jelen helyzetben pedig, mivel más destabilizáló bolygóhatások is érvényesülnek, ez fokozottan igaz lehet. Ennek ellenére jó lehetőség van az egyensúly megteremtésére is.

“Telihold a Bikában” bővebben