A hegymászók természetesen nem beszélik a célok és célkitűzések vállalati nyelvét. Amikor azonban „csúcslázat” emlegetnek – arról a különös, sokszor végzetes mágneses vonzerőről beszélnek, amelyet bizonyos hegycsúcsok gyakorolnak a mászók elméjére –, ösztönösen is valami hasonlóról számolnak be: eltökélten kitartanak egy cél mellett, amely – akárcsak a hajósokat sziklának vezető szirénének – elpusztítja azokat, akik túl erősen küzdenek érte. Ed Viesturs, aki távcsövön nézte végig az 1996-os tragédiát, érzékletesen beszélt erről a csáberőről. „Amikor ott fenn vagy, és évek óta ezért edzed magad, hónapok óta erre készülődsz, de valahol hátul a fejedben azt mondja egy hang, hogy vissza kell fordulni, mert késő van, fogytán az oxigén, mágnesként kezd vonzani magához a hegycsúcs, mert már látod. Sokaknál olyan erős ez a vonzerő, hogy megszegik a szabályokat, és továbbmennek a csúcsra. Ha szerencsés napjuk van, megússzák. Rosszabb napokon viszont meghalnak.” Oliver Brukeman: Túladagolt boldogság
“Célmánia | Oliver Burkeman” bővebben
