Április – 2020

Áprilisban folytatódnak a márciusban elkezdődött trendek. A közeljövőben jó eséllyel a legtöbb dolog darabokra hullik majd, ami eddig biztonságot, kapaszkodót, stabilitást nyújtott. Ha sejthető is a változások jellege, ezek pontos forgatókönyve, külső megnyilvánulási formái nem számíthatók ki előre. Így csak egy módon biztosíthatjuk be magunkat: ha olyan készségeket fejlesztünk ki magunkban, amelyek a legnehezebb, legváltozékonyabb körülmények között is segíthetnek talpon maradni.

“Április – 2020” bővebben

Március – 2020

Március folyamán igen komplex hatások érvényesülnek. Egészséges mederbe terelésük még az önismereti utakon otthonosabban mozgók számára is nagy kihívást jelent. Az ilyen irányba tett hiteles erőfeszítések mégis megtérülnek. Ezek jelenthetik ugyanis a különbséget a szorgalommal és önfegyelemmel elért szinten maradás, netán áttörés, vagy az arroganciából, lehetőségek túlbecsüléséből fakadó padlót fogás között.

“Március – 2020” bővebben

Február – 2020

A zord januárt követően februárban számottevő enyhülést tapasztalhatunk. Idilli légkörről továbbra sem lehet beszélni, hiszen a Szaturnusz – Plútó együttállás hatása továbbra is érvényesül – ahogy jóformán egész évben. Ráadásul a viszonylagos nyugalom is csak ideiglenes, hiszen a március jócskán tartogat majd próbatételeket. A megtépázott idegrendszer pihentetéséhez, regenerálódáshoz, a közeljövőben esedékes vesszőfutásra való felkészüléshez viszont nagyon is alkalmas a következő néhány hét.

“Február – 2020” bővebben

Január – 2020

Bizakodó, könnyed hangulatban kezdődik a január: az utószilveszterezés a hónap első napjaiban is folytatódik. Az alaphangulatot azonban mégis a 12-én bepontosuló Szaturnusz – Plútó együttállás adja meg, amely egyszersmind az egész évre hatással van. A változások, amelyeket személyes és kollektív szinten át kell élnünk, nem csupán komoly próbatételeket jelentenek, hanem bizonyos dolgokat egyszer és mindenkorra átalakítanak. A trendek év közben, fokozatosan bontakoznak ki, de a januári jelek is sokatmondók lehetnek.

“Január – 2020” bővebben

Jupiter – Uránusz trigon 2019

December második fele sokkal vidámabban -és talán nagyvonalúbban is – alakul a hónap első heteinél. A december 15-én bepontosuló Jupiter – Uránusz trigon ( Bak – Bika 2°57′) sokat enyhít a már markánsan érzékelhető Szaturnusz – Plútó együttállás befolyásán. Sajnos csupán egyetlenegyszer áll össze a Jupiter Bakon való áthaladása folyamán, pedig egész 2020-ban szükség lenne rá.

“Jupiter – Uránusz trigon 2019” bővebben

Vénusz – Szaturnusz -Plútó együttállás a Bakban

őszi utazás, csónak

A Vénusz – Szaturnusz – Plútó együttállás elsőként köti össze és teszi ilyen vagy olyan formában személyes tapasztalati tartományunk részévé a Szaturnusz – Plútó duót. Január folyamán a Merkúr és a Nap jóvoltából még intenzívebbek lehetnek élményeink, de a sűrűje csak márciusban következik, amikor a Mars, Jupiter, Szaturnusz, Plútó kvartett hatását kell megtapasztalnunk. Remélhetőleg lesz mód hozzáedződni: a 2019 decemberi stellium „csak” ütős, a januári kiütős, a márciusi pedig akár úthenger-kategória is lehet.

“Vénusz – Szaturnusz -Plútó együttállás a Bakban” bővebben

December – 2019

December - 2019

Az előző két hónapnál csendesebb, de nem eseménytelenebb hónapnak ígérkezik december. A legfontosabb esemény a Jupiter jegyváltása. Igencsak szembetűnő a változás: a vidám, nagyvilági bolygó a Bakban visszafogottabbá, megfontoltabbá válik; nagy látomások helyett kisebb, megvalósítható léptékekben gondolkozik, de Uránusszal képezett segítő fényszöge jóvoltából kedvező fordulatokból, szerencsés „véletlenekből” is kijut. Az óév-búcsúztatást azonban jelentősen beárnyékolja a Szaturnusz és a Plútó küszöbön álló, januári találkozója.

“December – 2019” bővebben

Viszonylagos nyugalom

Bolygóállások : október 15 – 21

A következő napokban valamelyest csillapodnak a kedélyek. Idilli légkörről nem biztos, hogy lehet beszélni, hiszen mire fellélegezhetnénk, hogy a Nap kikerült a Szaturnusz és a Plútó szorításából, a Mars éppen beléjük fut. Így inkább csak ideiglenes pihenőről lehet beszélni. Az önfegyelemnek, gyakorlati megfontolásoknak, a tudatosan egészséges mederbe terelt energiának fontos szerepe lehet e viszonylagos egyensúly létrejöttében. A következő napokban kialakuló fényszögek ilyen forgatókönyveket is lehetővé tesznek. A döntés ezúttal (is) rajtunk múlik.

“Viszonylagos nyugalom” bővebben