Június: kardinális oppozíciók – sok stressz

Kardinális oppozíciók A kép a Jaws című film egyik jelenete

Június nem lesz könnyű – erről a havi előrejelzésben részletesen írtam. Most a blogon már többször idézett Leslie Hale oldaláról hoztam egy rövid beharangozót. Ő szintén úgy látja – akárcsak bármely más hiteles asztrológus, hogy a hónap közepétől kialakuló, Merkúr, Mars – Szaturnusz/Plútó közötti, kardinális oppozíciók miatt igen stresszes, kiszámíthatatlan, instabil időszak elé nézünk. Jóllehet ezek a fényszögek csak később pontosulnak be, a hatások már most érezhetők. Ez az elemi erejű koktél június 10 – 24 között hat majd a legnagyobb intenzitással. Már most ajánlatos felkészülni.

“Június: kardinális oppozíciók – sok stressz” bővebben

Júniusi előrejelzés – 2019

Június folyamán igen erőteljes hatások érvényesülnek. Az eddig is ingatag egyensúly felborul, sok a bizonytalanság, nagy nyári viharok pedig a szó konkrét és átvitt értelmében is lehetségesek. A zűrzavarból természetesen kreatív megoldások is születhetnek, de ezekhez nagyfokú tudatosság, önfegyelem, a gyakorlatban kamatoztatott megérzések szükségesek.

“Júniusi előrejelzés – 2019” bővebben

Változó T – kvadrátok 2019 tavasz, koranyár

Ingatag egyensúly, képlékeny helyzetek

2019 tavaszán- koranyarán és koraőszén újra összeáll egy változó T kvadrát – sorozat, „kellőképpen” felborítva az egyensúlyt ahhoz, hogy érzékeljük: fel kell vennünk a kesztyűt. A jelenlegi bejegyzés az idén tavasz – koranyár folyamán érvényesülő hatásokat tárgyalja. Természetesen, személyes szinten a forgatókönyveket a tudatosság, szabad akarattal hozott döntések jelentősen befolyásolják. Ezen múlnak majd az augusztusszeptember folyamán adódó lehetőségek és az elérhető eredmények is.

“Változó T – kvadrátok 2019 tavasz, koranyár” bővebben

Újhold a Bikában – 2019

Újhold a Bikában - 2019

Az újhold május 5-re virradóan ( helyi idő szerint 00:44′ -kor) született meg a Bika 14°10′-en. Az újholdak 28 napos ciklusok kezdetét jelzik és kedveznek az új folyamatok, projektek elindításának. Az anyagiak, az értékek, a személyes tulajdon, a biztonság, a kényelem, az élelem, az étkezés, az érzéki örömök a Bika uralma alá tartoznak, így a következő négy hét alatt e témák ilyen vagy olyan módon az érdeklődés középpontjába kerülnek.

“Újhold a Bikában – 2019” bővebben

Májusi előrejelzés – 2019

Áprilishez hasonlóan májusban is sok zűrzavaros helyzettel, bizonytalansággal kell számolni. A hónap folyamán érvényesülő hatások alaposan felkavarhatják a kedélyeket, a szakítópróbák, nem mindig kellemes felismerések azonban a későbbi fejlődés alapjait is megteremthetik. Bizonyos fokú stabilitás megteremtésére, a helyes irányok belövésére több esély van, mint áprilisban.

“Májusi előrejelzés – 2019” bővebben

Április – 2019

Április folyamán járni kezd a levegő. Ez önmagában véve jó hír, főleg azok számára, akik megunták az elmúlt hetekre jellemző egy helyben toporgást. Üröm az örömben, hogy egyszersmind egy kb július elejéig tartó, igen képlékeny időszak kezdődik, amikor is a kialakulatlan helyzetek, körvonalazatlan irányok, szétforgácsolt energiák, nem megfelelő módon csoportosított források komoly problémákat okozhatnak. Nagy a kedv a változtatásra, elindulásra, új fejezetek kezdésére. Az azonban, hogy melyek is a hosszabb távon is járható utak, még jó darabig nem fog kiderülni.

“Április – 2019” bővebben

Március – 2019

Márciusi előrejelzés - 2019

A márciusban kezdődő változások egy része talán már egy ideje a levegőben lógott, mások derült égből villámcsapásként érkeznek. Bármelyik típusba tartozzanak is, hosszabb távra szólhatnak, így egyáltalán nem mindegy, hogyan kezeljük őket, milyen döntéseket hozunk, milyen helyzetekbe megyünk bele és mit igyekszünk elkerülni. A félreértések, a határok és a hatáskörök összemosása, a hazugságok, csúsztatások keltette zavar egész hónapban gondot jelenthet. Nehéz különbséget tenni a profetikus sugallatok, és az önbecsapás, a jó megérzések és a remények vagy félelmek által keltett belső képek között, ahogy a valódi áldozatokat sem egyszerű megkülönböztetni azoktól, akik ilyennek állítva be magukat igyekeznek jogtalan előnyökhöz jutni. Bár a közelgő, hosszabb időszakot magába foglaló földcsuszamlás kezelésére nincsenek holtbiztos tippek (ilyeneket az asztrológiai előrejelzés sem adhat) március folyamán mégis sokat tehetünk annak érdekében, hogy némi állandóságot teremtsünk a változásban.

“Március – 2019” bővebben

A következő lépés: újhold a Vízöntőben 2019

a Tarot a Vízöntő újholdról

A Tarot útmutatásai a 2019 február 4 -i Vízöntő újhold által jelzett „következő lépésekről”

A Tarot útmutatásai a február 4 -i újhold által jelzett „következő lépésekről”. Erre a négylapos vetésre újholdkor szoktam sort keríteni, hogy képet kapjak az előttem álló 28 nap prioritásairól. A kártyavetés a következő újholdig, március6-ig terjedő időszakkal kapcsolatos útmutatásokat tartalmaz. Az újholdnál elkezdődött folyamatok teliholdkor, február 19-én tetőznek. Új kezdetekre a teliholdig terjedő időszak alkalmas, főleg az első holdnegyedig (február 12) hátralevő napok.

“A következő lépés: újhold a Vízöntőben 2019” bővebben