Veszélyes bolondgombák

A januári előrejelzésben  felhívtam a figyelmet arra, hogy az Oroszlán telihold fővilágítók-Jupiter T-kvadrátja, 9-es házas érintettséggel, még a szokásosnál is jobban kiélezheti az ideológiai, világnézeti szélsőségeket. Persze, ezekből az elmúlt években sem volt hiány, a tavaly év végi, év elei Jupiter-Plútó kvadrát hozta „szépen” mindazt, ami hozzátartozik az analógialáncához, a Plútó második Vízöntőbe lépése szintén bővelkedett szinkronicitásokban – és ez még csak a tranzit kezdete. A többi hatás csak ráerősített az alaptrendekre. Bolondgombából sajnos mifelénk sem volt hiány; széljobbról és balszélről is bőséges volt a hazai termés. Több példát is lehetne sorolni, én csak a két leghátborzongatóbbat hozom fel egyelőre.

“Veszélyes bolondgombák” bővebben

Plútó a Vízöntőben, Nagy Szulejmán és a polkorrekt asztrológusok történelmi amnéziája

Régóta bosszant, hogy egyébként hasznos történeti áttekintésében, amely a blogomon magyarul is elérhető, Jessica Davidson meg sem említi az 1532-1553 közötti Vízöntő Plútó tranzit egyik legjelentősebb eseménysorozatát, az I. Szulejmán – vezette diadalmas török háborúkat. Pedig ha valami, ez igazán szembetűnő, és egy húzós Plútó tranzittal teljes összhangban levő epizód.

“Plútó a Vízöntőben, Nagy Szulejmán és a polkorrekt asztrológusok történelmi amnéziája” bővebben

Charlie Obert : Miben különbözik a tradicionális nyugati asztrológia a moderntől?

 Charlie Obert az Egyesült Államokban, Minneapolisban élő asztrológus, a blogon több írása is elérhető magyarul. Modern alapokról indult, a XIX-XX századi klasszikus, és a pszichológiai, kortárs irányzatokat is ideértve. Jelenleg inkább a tradicionális (hellenisztikus és középkori) irányzatok művelője. Tradicionális asztrológia tankönyvei olyan, modernebb irányzatokat képviselő asztrológusok számára is hasznosak, akik ebben a műfajban is el szeretnének mélyedni. Az alábbi részlet Introduction to Traditional Natal Astrology – A Complete Working Guide to Modern Astrologers (Bevezetés a tradicionális natális asztrológiába – Átfogó szakmai útmutató a modern asztrológusok számára) című könyvének második fejezete. A hagyományos és a modern megközelítésmódok és módszerek közötti különbségeket, és az együttműködési lehetőségeket taglalja. “Charlie Obert : Miben különbözik a tradicionális nyugati asztrológia a moderntől?” bővebben

Újhold a Bakban – 2024

A január 11-i újhold a Bak 20°44-en született meg, helyi idő (Budapest) szerint 12h57’- kor. Mint a januári előrejelzésben már szó volt róla, korántsem problémamentes, de még így is 2024 egyik legkedvezőbb újholdjának tekinthető. Ezért, jóllehet a Bak nehéz, súlyos tapasztalati tartományt képvisel, egyszersmind a legrealistább és a legcéltudatosabb jegy is, ezért a jelenlegi újholddal kezdődő ciklus igen produktív is lehet. Kitűnő alkalmat ad ahhoz, hogy végre összeszedjük magunkat, komolyan feladatainkhoz lássunk és letegyünk valamit az asztalra. Idő híján csak néhány rábökés.

“Újhold a Bakban – 2024” bővebben

Január – 2024

Annak ellenére, hogy kissé kótyagosan indul, a hullámvasutazós 2024 legstabilabb hónapja január. Mivel az új év bővelkedni fog váratlan fordulatokban, összeomlásokban és stagnálásokban, nem tudom azt írni, hogy a jó starttal az előttünk álló következő 11 hónapra is bebiztosíthatjuk magunkat. Már csak azért sem, mert az elmúlt 3 évben biztosan csak a bizonytalanságra lehetett számítani. Az alapozás azonban még ebben az esetben sem teljesen felesleges. Ajánlott megbecsülni és kihasználni a most kínálkozó lehetőségeket, mert nem sokáig fognak rendelkezésre állni.

“Január – 2024” bővebben

Újhold a Nyilasban – 2023

A december 13-ra virradóan (Bp 00h:32’) megszületett Nyilas újhold egy, még mindig viszonylag kedvező, de a hónap első felénél sokkal zűrösebb időszakot nyit meg. A decemberi előrejelzésben elérhető vázlatos összefoglalóhoz képest nem sok újdonságot tudok hozzátenni, azt leszámítva, hogy a konszenzuális valóság eseményei ezúttal is összhangban voltak és attól tartok, hogy lesznek is az ott bemutatott trendekkel.

“Újhold a Nyilasban – 2023” bővebben

December – 2023

December valamivel nyugodtabbnak ígérkezik az előző hónapoknál, vagy legalábbis lesznek benne bonyodalommentesebb szakaszok. A béke azonban viszonylagos. A hamis biztonságérzet és a tévutak csapdáit elkerülve kézzelfogható eredményeket is lehet produkálni. Új utak helyett inkább az eddigi erőfeszítések gyümölcsei érnek be, illetve a  meglévőkből kell és lehet is időtállóbb értékeket létrehozni.

“December – 2023” bővebben

Életmű, szokatlan fordulatokkal: Liz Greene

Asztrológia, pszichológia, egy kis karaktergyilkosság és két PhD

Liz Greene-t (1946 szeptember 4, Englewood, New Jersey, USA ) azt hiszem nem kell bemutatni az asztrológia iránt érdeklődőknek. Legtöbben 1976 – 2003 között írt munkáit ismerik, amelyekben különböző pszichológiai irányzatokat, leginkább a jungiánus pszichológiát igyekezett ötvözni az asztrológiával, mondhatni önálló műfajt teremtve. Arról, hogy ez milyen minőségben sikerült neki, megoszlanak a vélemények. Asztrológusok egy csoportja még pszichológusi végzettségét is kétségbe vonta a 2000-es évek elején, meggyőzőnek tűnő bizonyítékokat hozva fel ellene. Ezt követően Liz Greene évekre eltűnt a nyilvánosság elől. Csakhogy nem azért mert ilyen jól sikerült az ellene indított lejárató kampány. Éppen ellenkezőleg: a látszólagos visszahúzódás munkásságának egy újabb fejezetét készítette elő, méghozzá olyankor, amikor sokan már visszavonulnak. Az eredmény: egy második PhD 64 évesen, és két, tudományos körökben is elismert tanulmány.

“Életmű, szokatlan fordulatokkal: Liz Greene” bővebben