Újhold a Szűzben – 2024

Az újhold a Szűz 11°04’-en született meg 2024 szeptember 3-án, helyi idő szerint 03:55’-kor. Bár a betakarítás időszakában általában le szoktak tisztulni a dolgok, most még jobban összezavarodhatnak, ugyanis a Mars-Neptun kvadrát is éppen aznap pontosul be, az Ikrek-Halak legvégén. Ebből kifolyólag a szokásosnál nehezebb lesz belőni az új irányokat; az ígéretes lehetőségek nagy része pedig veszélyes zsákutcának bizonyulhat. Az összképet néhány kártékony állócsillag is rontja. Dióhéjban pár tudnivaló:

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad

A 2-es házban levő fővilágítókat (a Nap mellesleg az aszcendens ura is) a 8-s házas Szaturnusz támadja. A lakosság keresőképessége alacsony, az adóterhek magasak. Ráadásul a Zosmával képeznek együttállást, mely Szaturnusz-Vénusz hatású állócsillag becstelenség, erkölcstelenség, harácsolás által hoz nyereséget. Persze, hasonló a tendenciák korábban is erőteljesen érvényesültek, még csak ilyen újholdképletek sem kellettek hozzájuk.

Update: Szentéletű Bese Gergely nem sokkal újhold után kipattant szexbotránya tökéletesen illik az analógialáncba. Nagy presztízsveszteség a  mintakeresztény- mintakonzervatív kormánynak, bár az alaptrendeken nem sokat változtat. Az élet ezúttal is olyan szinkronicitásokat produkált, amelyek felülmúlták az asztrológus előrejelző képességeit 🙂

Az analógialáncba elég sokminden belefér, különösen, hogy alakul egy változó T kvadrát a Nap, a 11-es házas Jupiter és a 8-as házas Szaturnusz között. (Ez majd a szeptember 9 -12 közötti időszakot destabilizálja, plusz, a hatókörök miatt még rászámolhatunk minimum 5-5 napot előtte/utána. És ezzel eljutunk a 18-i részleges holdfogyatkozásig, így, ha egyéb nem is, annyit biztosra vehető, hogy szeptember nagy része a hullámvasutazás jegyében telik.)Többek között: vállalkozóréteg, munkavállalók még szégyentelenebb lehúzása, hitelcsapdák, a 11-es ház, Parlament, kormány segítői-érintettsége miatt- a húsosfazéknál ülők eddigieknél is nagyobb simlii.



Újhold a Szűzben, 2024 szept 3 Bp 3h55m10s




Mint már szó volt róla, ugyanaznap pontosul be egy Mars-Neptun kvadrát is, a jegyek anaretikus fokain. Az Ikrek Mars a Polarissal (Szaturnusz-Merkúr; sok baj, betegség, vagyon elvesztése, szégyen, nagy fájdalom, sok bajjal járó örökség) és a Betelgeuze (Mars-Merkúr; sok veszély, háborús sikerek) állócsillagokkal van konjunkcióban, a 8-as ház végén/9 csúcsán levő Halak Neptun pedig a Scheattel.

Ez jelezhet össznépi kiábrándultságot, reménytelenséget, iránytvesztettséget, egyszersmind a vágyálmok valósággal való összemosásából származó károkat. (Ebbe a kategóriába tartoznak a meggondolatlanul felvett hitelek is.) A befektetéseket, tartalékokat érintő csalások, kiberbűncselekmények továbbra is jelentős érvágásokat okozhatnak. A tudatmódosító szerek -inspirálta döntések, a belőlük fakadó balesetek, a szétszórtság, szórakozottság szintén nagyarányú veszteségek forrásaivá válhatnak. A bajokat a fővilágítókkal szembenállást, a Jupiterrel kvadrátot képező 8-as házas Szaturnusz is tetézi.  A még nagyobb pofáraeséseket elkerülendő a házat jobb eredeti kontextusában értelmezni: krízis, halálesetek, adósságok, adóterhek, stb.




A Merkúr, recepciós helyzetben van a Nappal, de ez most egyik félnek sem válik előnyére. Egyszersmind a Mars és a Jupiter ura,  az I -es házban, a X-es házas Uránusszal való utolsó kvadrát felé közelít. Adott egy általános izgágaság, kapkodás, robbanékony, vitáktól terhelt légkör. (A témák merkúri jellegűek: oktatás, közlekedés – ilyen megállapításokhoz semmi szükség az újholdképlet elemezgetésére, elég a híreket olvasni.) Az Uránusz rossz hatását tolatása is fokozza, ráadásul hamarosan még közelebb kerül az Algolhoz. (Konjunkciójuk befolyása egyébként is érvényesül.)  Ura, a Vénusz saját jegyében, a 3-as házban hozhatna konszenzust, átmeneti megkönnyebbüléseket, de nem biztos, hogy fog, hiszen a leszálló holdcsomópont felé közelít.

Amellett, hogy balesetveszélyes, a Merkúr-Uránusz aspektus is elhamarkodott lépésekre, pótcselekvésekre sarkall. Érdemi megoldások helyett így árnyékracra pufogtatódhat el a muníció, a károk, veszteségek borítékolhatók. Ez a tendencia minden szinten érvényesül. A hozadékok: meglepő fordulatok, törések társulásokban, szövetségekben, a munakerőpiac hullámzásai, kritikán aluli állapotok az egészségügyben. A távolodó Vénusz-Plútó trigon talán még képviselhet valami ellensúlyozó erőt, akárcsak a Neptun -Plútó szextil.Vagy, az Uránusz-Plútó trigont, a Neptun két bolygóval képezett szextiljét figyelembe véve: ügyes szemfényvesztő taktikákat,  pofátlan, de átmenetileg eredményes improvizálást. Amelyek persze köszönőviszonyban sincsenek az érdemi megoldásokkal, csupán ideig-óráig késleltetik a széthullást. A leghülyébbeknek pedig még az is bemagyarázható, hogy minden a legnagyobb rendben.

Ettől függetlenül, a libikóka meglehetősen idegtépő. Az átlagembert a helyzetek kiszámíthatatlansága miatti szorongás sarkallhatja arra, hogy „egyszer és mindenkorra” próbáljon fixálni valamit, hosszú távra igyekezve magát bebiztosítani. Nos, az ilyen időszakokban pontosan ez a stratégia szokott eredményezni olyan, látszólag okos és praktikus döntéseket, amelyekről akár már középtávon is kiderül, hogy csak a tartalékok elégetésére voltak alkalmasak.



Kapcsolódó

Szeptemberi előrejelzés 

Mars az Ikrekben 2024

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!