Július – 2024

A zavaros június után július eleje valóságos felüdülés. A hónap közepétől azonban nagy intenzitással kezdődik újra a hullámvasutazás – és ezzel le is zárul 2024 ún. nyugis fele- már amennyire az volt. A váratlan, és nem feltétlenül kedvező fordulatok kollektív, és sokaknál egyéni szinten is borítékolhatók. A trendek hosszabb távra szólnak.

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.

A június végi viszonylagos nyugalmat július első tíz napjában is élvezhetjük. A 2-án hátraarcot vágó Neptun kissé álomszerűvé teszi a hangulatot, Merkúrral képezett harmonikus fényszögének köszönhetően a racionális attitűdök helyett a nosztalgia, érzelmek veszik át a terepet. Ennek vannak előnyei, és hátrányai is; ami pozitívum, hogy e fényszögnél könnyebben megfejthetjük belső világunk üzenetét. Mivel az isteni hírnök még aznap átmegy az Oroszlánba, és összeütközik a Plútóval, a meditáció, alkotótevékenység (főleg vizuális művészetek, zene) konstruktív mederbe terelheti az indulatokat. Ez sok felesleges konfliktustól megkímélhet.

Kevésbé jó, ha a trigon a meglévő rögeszméket táplálja, még jobban kiszínezi a konteókat, illetve terjedésüket is megkönnyíti, így pedig nemhogy csökkentené, hanem fokozza az irracionális őrjöngést.


Az Oroszlán Merkúr, majd a Vénusz (július 12), végül pedig a Nap (július 23) – Vízöntő Plútó csörtéje körüli eseményeket egyébként érdemes figyelemmel kísérni. Egy hosszabb, 2025 november – 2025 január közepéig terjedő időszak témáit vetítik ugyanis előre, amikor a Rák végén/Oroszlán elején tolató Mars szembenállásba kerül az Alvilág Urával. (A mérkőzés végeredményei csak 2025 április közepén/ május első felében körvonalazódnak, amikor az immár direktben haladó Mars megismétli az oppozíciót. (Bővebben: Erőpróbáló Merkúr-Plútó fényszögek, Erőpróbáló Vénusz-Plútó tranzitok, Nap-Plútó szembenállás, Erőpróbáló Mars-Plútó fényszögek).

A jelenlegi terep persze, az egyidejűleg érvényesülő kedvező hatásoknak köszönhetően sokkal barátságosabb, mint lesz fél év, vagy akár egy hónap  múlva. De az árkok már július közepe táján is mélyülnek; a június óta egzakt Uránusz-Algol együttállás miatt pedig még a viszonylagos idillt is detonációk szakíthatják félbe.

Egyelőre azonban talán még kézben tarthatók az események; egyéni szinten könnyebben, mint kollektíve. 3-5 között a Rák Vénusz trigonba, a Bika Mars szextilbe kerül a Szatunusszal. A társulások viszonylag harmonikusan működtethetők; az előző hetek érzelmi viharai többé-kevésbé elcsendesülnek. Akár hosszabb távon is sikerülhet működő kompromisszumokat találni, és időtálló partnerségek születhetnek, vagy a meglévők erősödnek meg.


Július 5 : újhold a Rákban


Ezért a július 5-i újhold (Rák 14°23’, Bp 22h57’) akár kedvezőnek is tekinthető, különös tekintettel a jegy témáira. (Túl vérmes reményeket táplálni azonban felesleges, hiszen a tavaszi napéjegyenlőség– és a nyári napforduló képletei által jelzett kilátások nem túl rózsásak.) Az újholdképlet nem csak a fentebbi hatásokat, hanem a 8-i Vénusz-Uránusz szextilt, Oroszlán Merkúr – Ikrek Jupiter szextilt, a 11-i Nap-Szaturnusz trigont is tartalmazza. Mindez talán elegendő stabilitást ad az előttünk álló holdhónaphoz, miközben a kalandvágynak, függetlenségigénynek is játékteret ad. A fővilágítókkal együtt álló Szíriusz állócsillag ambíciót, szorgalmat, kreativitást és szerencsét is ad a most születő kezdeményezésekhez; Jupiter-Mars jellege miatt azonban jelen van valamilyen veszélyes elem is.

Újhold a Rákban, 2024 júl 5 Bp 22h57

Az otthon, a család, a szűkebb környezet felértékelődik, az én házam átvitt és konkrét értelemben is az én váram, ahova vissza lehet húzódni a nagyvilágban tomboló őrület elől. Egy ilyen védett környezetben talán könnyebb ráhangolódni a Szíriusz magasabb szintű tudással kapcsolatos potenciáljára. Ez kissé ködevő, spiri szöveg, hétköznapibban úgy hangzana pl, hogy ezo-trash helyett keress valami minőségi olvasnivalót, végezz érdemi belső munkát, stb. Alkotó folyamatoknak is kedvez ez az újhold; hogy gyerekek, vállalkozás, valamilyen tárgy vagy projekt a végeredmény, egyénektől függ. A Jupiter kedvező hatása segíthet konstruktív mederbe terelni a Merkúr-Plútó szembenállás -hordozta feszültségeket.

Az anyagi és más értelemben vett biztonság fontos téma, de ezt nem görcsösen, hanem a változásokhoz igazodva, kreatívan igyekszünk elérni. Persze, a fegyelmező Szaturnusz szextiltől a kiszámíthatatlan (és inkább romboló) Uránusz/Algol találkozó felé caplató Mars ébreszt némi kételyt a tartósságot illetően. A túlzott vakmerőség, kockázatvállalás, a cél szentesíti az eszközt – mentalitás visszafelé is elsülhet. Bármilyen kézenfekvő is például az analógia, egy vadkender-ültetvény nem biztos, hogy hosszú távon is sikeres családi vállalkozás -projekt ennél az újholdnál, és masszázs-szalonná se most kéne átalakítani azt a szobát, amit úgysem használsz.

A társadalmilag elfogadottabb kezdeményezések sincsenek automatikusan sikerre ítélve. Ettől függetlenül, a jelenlegi újhold sokkal alkalmasabb valaminek az elindítására, mint mondjuk az augusztusi, vagy a 2024 hátralevő részének újholdjai. A kedvező Szaturnusz aspektusok talán a későbbi, viszontagságosabb időszakokra is adnak stabilitást a most születő kezdeményezéseknek; a bolygó tolatása miatt azonban jobb a már meglévő készletekből gazdálkodni, eddigi, bevált irányokat tovább vinni (esetleg egy új, de a régihez harmonikusan illeszkedő koncepció mentén), mint valami merőben újba kezdeni. Kedvező esetben a Neptun segíthet ráérezni az életteli lehetőségekre, és elkerülni a zsákutcákat. (Ugyanakkor persze lila ködöt is generálhat; jelen skicc az újholdképlet legoptimistább olvasata.)


Nagy nyári viharok


Neptunnal való trigonja után 11-én a Vénusz átmegy az Oroszlánba. Ez merőben más energetika; az augusztus 5-ig hátralevő időszakban a szokásosnál nagyobb igényünk van a romantikára (nem baj, ha drámai elemekkel fűszerezve), szórakozásra, nyilvános tevékenységekre, kreatív önkifejezésre. (Bővebben:Oroszlán Vénusz tranzitként és a radixban)

De a Plútóval való összeütközés (július 12), és az augusztus elei Uránusz-kvadrát miatt Oroszlánban haladásának időszaka viharos románcok mellett harcokat és viszályokat is tartogathat. Ezek sokféleképpen megnyilvánulhatnak: a szerelmi vetélytársak közötti, esetenként akár tettlegességig is fajuló nézeteltérések, a presztízsharc (az egészséges önérzet és a hiúság ugyanarról a tőről fakad) különböző formái, harc az irányítás, a dominancia megtartásáért vagy annak átvételéért akár állami, nagyvállalati szinteken is, vagy olyan kegyetlen vérfürdők, amelyekből eddig is túlságosan sokat láttunk. ( Visszaköszönhetnek a tavalyi retrográd Oroszlán Vénusz témái is, melynek legszörnyűbbike a Hamász 2023 október 7-i terrorakciója volt.)

Mars-Uránusz-Algol együttállás, Bika 26°19′

Midjourney, Steven Lidster promptja

Itt már meglehetősen ingatag a talaj, hiszen a 15-én bepontosuló Mars-Uránusz – Algol találkozó befolyásával is számolni kell. A legelborultabb new-ages platformokat leszámítva az asztrológusok világszerte, világnézeti, ideológiai beágyazottságtól függetlenül nagyon veszélyesnek tartják ezt a hármas együttállást. Nem véletlenül. Az Uránusz legutóbb 1940 – ’41 nyara között, aztán ’41 novemberétől ’42 április közepéig (ha a Lilly által ajánlott tág orbiszt használjuk, végéig ) képezett együttállást az Algollal. Ez idő alatt javában tombolt a II. világháború. Bővebben ld a hármas konjunkcióval, illetve az Algol-Uránusz együttállással foglalkozó bejegyzést.

Bár a személyes tranzitokhoz hasonlóan a még annyi közös vonást mutató  kollektív tranzitok is más kozmikus környezetben jönnek létre, a párhuzamok elgondolkodtatók. Azt illetően, hogy egy világégés előestéjén/ éppen a kezdetén vagyunk-e, vagy valamilyen csoda folytán, legalább egy-egy régió megússza, megoszlanak a vélemények. Az én álláspontom is változik: bár a következő évek hatásai nem sok jóval biztatnak, szeretném remélni, hogy van még haladék.

A jelenlegi kozmikus környezet, előzményekkel és a közeljövő fejleményeivel, dióhéjban. Mint a havi előrejelzésekben szó volt róla, az áprilisi Jupiter-Uránusz találkozó szintén a Bikában jött létre, aztán májusban a Jupiter elérte az Algolt, az Uránusz pedig június óta ott tartózkodik. A 2020 decemberében kezdődött Jupiter-Szaturnusz ciklusnak kritikus pontjára, a kvadráthoz értünk, bár a fényszög csak augusztusban fog bepontosulni, de a befolyás már e hónap második felétől érződik. A két kronokrátor 90°-os aspektusai gazdasági válságokkal, háborúkkal is kapcsolatban vannak, a Jupiter-Szaturnusz ciklusok pedig, mint André Barbault felhívta rá a figyelmet Planetary Cycles-Mundane Astrology című könyvében, kiemelt szerepet töltenek be Európa életében. (Persze, világviszonylatban is.) A jelenlegi Jupiter-Szaturnusz kvadrátok tehát újabb kritikus szakaszt fémjelezhetnek öreg kontinensünkön; a potenciális törésvonalakkal régóta képben vagyunk.

A Jupiter július folyamán az Ikrek 8 – 14° között halad, 1-től kb 20-ig együttállásban a jegy 9°47’-en levő Aldebaran állócsillaggal. (Hatókör 2°40, egzakt együttállás július 8-án, de a Mars-Uránusz találkozó, és egyáltalán, a legkritikusabb július 10 – 20 közötti időszakban még bőven orbiszon belül). Mint a belinkelt bejegyzésekben már szó volt róla, az Aldebarant általában pozitív kontextusban szokás emlegetni, de háborúkban is jelentős szerepet játszik. (Már csak azért is, mert éppen szemben áll „sötét” testvérével, az Antaresszel). Többek között alkalmas lehet az augusztusban először bepontosuló Jupiter-Szaturnusz kvadrát témáinak beizzítására is.


Túlságosan robbanékony ez az elegy ahhoz, semhogy békés napokra lehessen számítani. Ha a világháborús horderejű események el is maradnak, beleértve a nukleáris fegyverek bevetését is, a kisebb detonációk sorozata is súlyos károkat okozhat. Nem én vagyok az első, és nem is az utolsó, aki váratlan, erőszakos és igen destruktív folyamatokat társít ezekhez az állásokhoz.

Egyéni és kollektív szinten is sokféle nehéz forgatókönyv lehetséges. (Nem, nem tudom megmondani, hogy a te életedben hogyan fog megnyilvánulni, és valljuk be, nem is érdekel különösebben. Úgyhogy lécci-lécci ne fárassz!!!) A természeti katasztrófák, leginkább tűzesetek, földrengések, hatalmas viharkárok, éppúgy benne lehetnek a pakliban, mint az ember-okozta kalamitások: pl szándékos vagy véletlen gyújtogatás, balesetek, elszabaduló erőszak (családi verekedésektől bandaháborúkig vagy eldurvuló demonstrációkig), merényletek, terrorakciók, pogromok.

A meglévő tűzfészkek felforrósodnak, a már zajló konfliktusok eszkalálódhatnak vagy újak törhetnek ki (Nem először idén és nem is utoljára). Sajnos, atomfegyvereket is bevethetnek, vagy latorállamok léphetnek színre nukleáris hatalomként.

Nagyarányú anyagi károk szintén lehetnek a július közepi tranzitok hozadékai. Azon kívül, hogy a fentebb, és a hármas konjunkcióval foglalkozó bejegyzésben vázolt lehetőségeknek komoly pénzügyi következményei vannak, a kiberbűnözés, vagy az online rendszerek zavarai jelentős veszteségeket okozhatnak. Ez a trend persze az egész Bika Uránusz tranzitra jellemző, különös tekintettel a húzós időszakokra. A jelenlegi épp ilyen, így az Algol szomszédságával, és egy közeledő Jupiter-Szaturnusz kvadráttal még több ilyen problémára számíthatunk.

A trükkös OTP-csalások, meg a többi kibersimli, amivel megpróbálnak megszabadítani pénzünktől – legújabban, teljes összhangban az időminőséggel, az AI-val olajozott utazási csalások mára már mindennapjaink részei. A módszerek pedig csak tökéletesedni fognak. Június utolsó napjaiban láthattuk, mennyi embernek okozhat kisebb -nagyobb anyagi kárt egy rendszerhiba. ( Június 26-án számos magyar felhasználótól vont le pénzt tévesen az Apple Pay mobilfizetéses és mobiltárca-szolgáltatása a regisztrált bankkártyájukról.  Volt, aki csak egy-két ezer forintot veszített, mást azonban komolyabb tételektől, pl  550 ezer ft-tól szabadítottak meg ily módon. A bankok ugyan képben voltak a problémával, de nem tudták azonnal orvosolni. A visszautalások csak több nap elteltével kezdtek  megérkezni a károsultakhoz. ) Ez akkoriban történt, amikor a júniusi hullámvasutazást követően már kedvezőbb hatások is érvényesültek, így a következmények is enyhébbek voltak.

Spontánul, vagy némi alvilági segítséggel azonban az automatizált rendszerek még jobban megbolondulhatnak a következő hónapokban, még nagyobb károkat okozva. Arról a gazdasági katasztrófáról, amelyet az informatikai infrastruktúrák elleni nagyobb támadássorozat idézne elő, már nem is beszélve. Atomfegyver bevetése sem kell hozzá, vagy elég lenne, ha „csak” az űrben robbanna  , hogy kereskedelem, távközlés hazavágódjon.

Bár túlságosan „zajos” konfigurációk jönnek létre ahhoz, hogy ne kapcsolódjanak hozzájuk ikonikus események, elképzelhetők – vagy ezekkel párhuzamosan is elindulhatnak hosszabb távú, a távolabbi jövőre kiható, de kevésbé látványos destruktív folyamatok is. Egyéni szinten a 18-21 közötti Nap-Uránusz szextil, – Neptun trigon, Mars- Neptun szextil, Vénusz -Jupiter szextil talán ad lehetőséget, hogy konstruktív mederbe tereljük ezeket a nehezen kezelhető energiákat. Kollektív szinten is lehetségesek ilyen forgatókönyvek, de a játéktér és a megvalósítási szintek korlátozottabbak. Legjobb esetben a kár mérsékléséről lehet beszélni. Fennáll persze az a lehetőség is, hogy még az ún. harmonikus aspektusok is a probléma forrásává válnak, hatékonyabbá teszik pl a csalást, manipulációt, kifizetődőbbé a trükkös megoldásokat.


Július 21 : Telihold a Bakban 29°08’


A nyár második Bak teliholdja július 21-én teljesedik ki (Bp 10h16’) a jegy anaretikus fokán. Ez már önmagában sem túl kedvező, a Plútó együttállás felé közeledő Hold és a velük oppozíciót képező Nap azonban veszélyes törésvonalakról, krízisekről árulkodik.

Telihold Bakban, 2024 júl 21 bp 10h16

Ezek most talán még áthidalhatók, a válságból győztesen is ki lehet keveredni, az áldozatok azonban még így is nagyok. Az Ikrekbe éppen átlépett Mars a 8-as házban a baleseteket, veszteségeket, tűz okozta sérüléseket jelző Alcyone állócsillaggal képez konjunkciót, amely jelentősen árnyalja Plútó -trigonja, Nap-szextilje előnyeit. A szintén 8-as házas Uránusz ráadásul a Mars urával, a Merkúrral képez kvadrátot, így elég valószínű, hogy az eredmények, bizonyos körülmények között, sok életet követelnek. (A Merkúr tolatása miatt ez a 90°-os fényszög még alkalommal, augusztus 18-án, egyidőben a Jupiter-Szaturnusz kvadráttal, 19-i Vízöntő teliholddal, és szeptember 7-én is bepontosul. A második bepontosulás súlyos eseményekre utalhat, amelyeknek a jelenlegi teliholdnál már megvannak az előzményeik. Bocs, ha ünneprontó voltam, az asztrológiát valóságelhárítás helyett jobban szeretem annak megismerésére használni.) Hogy ez egy háborús helyzetre vonatkozik, vagy valami olyan súlyos szitura, amelyet egyesek túlélnek, mások nem, esetleg „csak” szövetségek áldozódnak be, és az érvágás mindössze anyagi természetű, kiderül. A húsdaráló – forgatókönyvek ún. kedvező Mars-Plútó aspektusokál is bekapcsolhatnak.



Júl 20 – szept 4: Mars az Ikrekben
Neptunnal képezett szextiljét követően, közvetlenül telihold előtt, a Mars az Ikrekbe lép, ahol szeptember 4-ig tartózkodik. Mint más bejegyzésekben már szó volt róla, a harcias bolygó eszköztára alkalmazkodik az intellektuális jegyhez: a tudást hatalomnak tekinti, az Ikrekre jellemző tanulási kedvet így részben a helyzetek átlátásának és irányításának vágya motiválja. Pozitív hozadékai a nagyobb önállóság, függetlenség, szélesebb látókör, nagyobb kompetencia, nagyobb mozgástér, sokoldalúság, alkalmazkodóképesség. Negatívumai az információval való manipuláció, felületesség, kapkodás, a kitartás hiánya. A csaták főleg verbális szinten zajlanak (jelen tranzitnál sajnos más szinteken is) : szellemes szópárbajok, lenyűgöző érvelés, a humor eszköztárának bevetése, gátlástalan hazudozás, csúsztatás, taktikázás, trükközés és összefüggéstelen halandzsa formájában.

Az ambivalencia még a legjobb esetben is része a jegy karakterének, így sem magunk sem mások részéről nem számíthatunk egyértelmű cselekvésre. A megvalósítóerő sem tartozik e pozíció erősségei közé: az észosztás könnyebben megy számára a cselekvésnél. Az Ikrek természetéből adódóan az érvek mellett azonnal felsorakoznak az ellenérvek, jó esetben belátva, hogy több, egymással párhuzamos igazságnak is van jogosultsága. Kevésbé szerencsés hozadék az őrjítő kétely, az ellentétes intellektuális álláspontok közötti ingadozás, a helyes irányra való ráérzés bizonyossága nélkül. A türelmetlenség, felületesség, a nem egyenletes adagokban, hanem erősebb és gyengébb dózisokban áramló energia, túlzott hangulatvezéreltség, a gerinctelenségig fajuló „rugalmasság”, izgágaság, csapongás e pozíció problémás vonása.


A Mars legutóbb 2022 augusztus 20- 2023 március 25 között  tett itt egy hosszabb, tolatással összekötött látogatást . A jelenlegi tranzit, mivel direktben halad, sokkal rövidebb lesz, de szintén jelentős. A Jupiterrel képezett együttállása ( bepontosulás augusztus 14-én , Ikrek 16°34’) ugyanis egy új Mars-Jupiter ciklus kezdete; a két bolygó találkozásainak pedig akár háborúkkal is összefüggésbe hozhatók. Egy, a Rigel állócsillagon létrejövő konjunkció pedig pláné. A szintén Ikrek 16°-on megszületett június 6-i újhold apropójából már figyelembe ajánlottam ezt az időpontot. A hosszas 2022-2023-as Ikrek Mars tranzitról készített összefoglalót is érdemes visszaolvasni, és felidézni az időszakhoz köthető személyes és kollektív történéseket, ugyanis lesznek ismétlődő témák.

Más bejegyzésekben, pl a tavaszi napéjegyenlőségről szólóban már kifejtettem abbeli aggályomat, hogy a Mars-Plútó trigon (bepontosulás július 22), Nap – Mars szextil (bepontosulás július 26) lendületétől hajtva az augusztusi Mars-Jupiter beleszalad valami orbitális szívást tartogató megállító táblába. Aktiválódik úgymond a Jupiter-Szaturnusz kvadrát; minél inkább túlbecsülték az esélyeket és bagatellizálták a kockázatokat, annál fájdalmasabb módon.


A Nap július 22-én lép az Oroszlánba, amely a sztereotípiák szerint egy bulis nyári időszak lenne, újabb jó alkalom a szenvedélyes – de problémamentes együttlétekre, kreativitás megélésére, és még ezernyi jóra. A fentebb bemutatott kozmikus környezetben azonban a 23-i Nap-Plútó csörte kollektív szinten is veszélyes időszakot fémjelezhet. A mindkét bolygóval jó kapcsolatot ápoló Mars kölcsönösen előnyös megoldások felé is elviheti a vitákat, de az is előfordulhat, hogy az érintett felek rögeszmésen emelik a tétet, konkrét és átvitt értelemben is elmenve a falig. Vagy akár azon is túl. A későbbi hatások ez utóbbi lehetőséget vetítik előre.

Merkúr a Szűzben : július 25 – augusztus 15; szept 9 – szept 26
Lehetne örülni, hogy július 25-én a Merkúr belép otthonába, a Szűzbe, és a józan ész, meg a praktikus szempontok lehűtik a hőzöngést. Annyira azonban mégsem, mert augusztus 4-én, a jegy 4°- án hátraarcot vág, 16-án pedig visszatér az Oroszlánba, hogy két további Uránusz-kvadráttal hevítse a már amúgy is robbanékony légkört.

Szinkronicitások (hírcsokor)

Júl 31: terror a gyerekek ellen

Fontosabb bolygóállások

Júl 2 : Neptun SR Halak 29°55’
Júl 2 : Merkúr-Neptun trigon
Júl 2 – 25, aug 16 – szept 9 : Merkúr az Oroszlánban
Júl 3 : Vénusz-Szaturnusz trigon
Júl 3 : Merkúr – Plútó szembenállás
Júl 5 : Mars – Szaturnusz szextil
Júl 5 : Újhold a Rákban 14°23’
Júl 8 : Vénusz-Uránusz szextil
Júl 8 : Merkúr- Jupiter szextil
Júl 11 : Nap-Szaturnusz trigon
Júl 11 : Vénusz – Neptun trigon
Júl 11 – aug 5 : Vénusz az Oroszlánban
Júl 12 : Vénusz -Plútó szembenállás
Júl 15: Mars-Uránusz (Algol) együttállás 26°19’ Bika
Júl 18 : Nap-Uránusz szextil
Júl 20 : Mars – Neptun szextil
Júl 20 – szept 4: Mars az Ikrekben
Júl 21 : Telihold a Bakban 29°08’
Júl 21 : Vénusz -Jupiter szextil
Júl 21 : Merkúr – Uránusz kvadrát
Júl 22 : Nap-Neptun trigon
Júl 22 : Mars – Plútó trigon
Júl 22 – aug 22: Nap az Oroszlánban
Júl 23 : Nap-Plútó szembenállás
Júl 25 : Merkúr a Szűzben – aug 15; szept 9 – szept 26
Júl 26 : Nap-Mars szextil

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!