A könnyed kezdetek után június első hetétől puskaporossá válit a hangulat, a nyári napfordulóra pedig összekuszálódnak a szálak. A hónap utolsó szakaszában talán van lehetőség némi lazításra. Mivel az asztrológusok sem mindig tudják kivonni magukat az érvényesülő befolyások alól, havi előrejelzés írása helyett túléléssel voltam elfoglalva. Június 9 -10-i bejegyzés-író kísérletem kudarcba fúlt, legutóbb pedig június 14-15-án szerettem volna nekirugaszkodni, de a csillagok más programot csináltak. Nomeg, velük szinkronban, a társaságomban élő állatok (ezúttal valóban négylábúakat értek alattuk), akik ezért vagy azért kritikus helyzetbe kerültek. Lépni kellett. A sorozat végére szombat este, egész szürreális módon egy örvösgalamb -fióka is jutott, akinek sorsa a TollasBarát Madármentés jóvoltából rendeződött. Ezért most inkább annak bemutatására fektetem a hangsúlyt, milyen hosszabb távú trendeket vetítenek is előre a hónap fontosabb mérföldkövei.
Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad. |
A 3-án bepontosult Jupiter – Plútó trigonnal a hónap derűsen, nagy lendülettel kezdődött. A 2020 márciusi emlékezetesen Bak (Mars, Szaturnusz) Jupiter-Plútó indult új Jupiter -Plútó ciklusnak egy kellemesebb állomásáról beszélünk; a 120°-os fényszög jótékony befolyását majdnem egész hónapban élvezhetjük. Sajnos csak egyszer állt össze, Jupiter-Szaturnusz kvadrátból bezzeg három is jut; kettő az Ikrek-Halakban, egy majd a Rák-Kosban „boldogít”) Addigis, a magas energiaállapot, viszonylag könnyen rendelkezésre álló erőforrások, elháruló akadályok, megvalósított célok a Jupiter-Plútó trigon lehetséges pozitív hozadékai. Persze, a hónap legelső napjait leszámítva, a haladás akadályozott – és nem is teljesen veszélytelen terepen zajlik.
Ugyanezen a napon a Merkúr otthonába, az Ikrekbe lépett, 4-én pedig csatlakozott a Jupiterhez, még nagyobb lendületet adva az ügyeknek. Az olyan pozitívumokkal egyidőben, mint a hatékony kommunikáció, felpörgő mentális folyamatok, konkrét és átvitt értelembeni utazások gördülékenysége azonban az árnyoldalak is képviselték magukat. (Pl kezelhetetlenül sok információ, szájmenés, a manipuláció különböző fajtái).
Szintén 4-én jött létre a Nap és a Vénusz találkozója az Ikrek 14°29’-en, és mint már szó volt róla, a konjunkciót övező felhajtás ellenére ez nem valami jó kombináció, a Nap elégeti a Vénuszt, így az ígéretes potenciálokból az elvártnál kevesebb valósul meg. Kellemetlen árukapcsolásokból azonban még a szokásosnál is több van, hiszen a Nap, a Vénusz, és a Merkúr is a Szaturnusz kvadrát felé közelít (bepontosulások, június 8, 9, 12) jegyváltásuk előtt pedig, 16-17-én még a Neptunnal is összerúgják a port. A furcsa koktél a június 6-i újholdképletben is megjelent, így a Jupiter -Plútó trigon-ígérte lehetőségek csak sok erőfeszítés, áldozat, részletekre való odafigyelés árán konkretizálhatók. Kemény munka nélkül azonban csak potenciálok maradnak, a túlélőkészleteket pedig seperc alatt el is lehet fecsérelni.
2024 június 6 : Újhold az Ikrekben
Az újhold helyi idő (Budapest) szerint 14:36’48”-kor született meg az Ikrek 16°17’-en. A Jupiter jegyváltását követő újholdként kiemelt jelentőséggel bír, főleg, hogy ugyanabban a jegyben jött létre, ahol a Nagy Jótevő vendégeskedik. Sajnos azokban a napokban még annyira sem volt időm a témával foglalkozni, mint most (ezt június 10-én írtam, amikor nagy naivan azt hittem, be tudom fejezni az előrejelzést.) Továbbra is úgy látom azonban, hogy nem késtünk le semmiről, hiszen az általa jelzett trendek a következő, július 5-i újholdig érvényben lesznek, a Jupiter pedig jövő június 9-ig tartózkodik száműzetése jegyében.
Ami rábökésszerűen elmondható: a 9-es ház által jelzett nagy víziók, ideálok megvalósításáért keményen meg kell dolgozni. Az elméleti elképzelések ezúttal is keserves valóságteszteken mennek keresztül. Az EP választásokat nem sokkal újhold után, június 9-én tartották, burleszkbe illő jelenetekben sem volt híja, és e bejegyzés keltekor már a végeredményt is ismerjük. (EU , EU – Mo , Magyarország) Így nem kell Nostradamusnak lenni külkapcsolatokban esedékes változások előrejelzéséhez, alapvető bel-és külpolitikai ismeretek birtokában pedig az is borítékolható, hogy ezek inkább a feszültségek, elakadások irányába mutatnak, semmint a lövészárkok betemetése felé.
Az ideológiai, világnézeti huzavona sem újdonság, a felsőoktatás és az egyházi intézmények ennél már nem járathatják lejobban magukat. Pár blamázzsal több vagy kevesebb nem sokat nyom a latban. De, tegyük hozzá, hogy más okokból és hangsúlyokkal ez elég sok más helyről is elmondható a nagyvilágban; a Jupiter-Szaturnusz kvadrát bepontosulásai idejére (amelyeknek ez az újhold bizonyos szempontból előképe), pedig még többről.
Azt láttuk, hogy a populista jobboldal valamelyest előre tört; hogy ez miért volt borítékolható, és miért nem hoz megoldást, egy csokor Ayaan Hirsi Ali idézettel szemléltettem. Arról, hogy a magát progresszívnek és liberálisnak vagy baloldalinak mondó fél ugyanannyira alkalmatlan és veszélyes, mint magát konzervatívnak nevező ellenlábasa, többször írtam. Mindkettő torzult és szélsőséges; az egészséges középút egyelőre nem meghatározó politikai erő. A nyári -téli Jupiter-Szaturnusz kvadrát időszakában e két pólus bénító egymásnak feszülését tapasztalhatjuk majd jó eséllyel, amelyből nem fognak konstruktív megoldások születni. Robbanások annál inkább – de lehet, hogy ezek már csak a két kronokrátor jegyváltását követően.
Nem sokat javít az összképen, hogy a fővilágítók együttállást képeznek a Rigel állócsillaggal. (A Mars augusztus 15-16-án, röviddel a Jupiter-Szaturnusz kvadrát bepontosulása előtt éri majd el ezt az állócsillagot: jegyezzük meg a dátumot. A június 6-i újholdhoz kapcsolódó témák valószínűleg terítékre kerülnek és az események drámaibb fordulatot vesznek.) A régebbi szerzők, pl Ptolemaiosz és Lilly Jupiter-Szaturnusz természetűnek, a modernebbek előnyösebbnek, Jupiter – Mars jellegűnek tartották. A pozitívumokhoz árukapcsolás is dukál: a bátor harci cselekedetek, katonai szerencse pl komoly áldozatokkal jár. (Nemzetközi vonatkozásokban ennek a bravúros izraeli túszmentő akció a legbeszédesebb szinkronicitása)
Szellemi törekvésekben szerencsét hoz ez a csillag; ha egy mód van rá, külső csatározások helyett egyébként is ajánlott ennek az újholdnak az energiáját valami igényes szellemi projekt formájában megélni. Ez persze egyéni szinten kivitelezhetőbb, mint kollektíve.
A fényszög nélküli VII-es házas Kos Mars sajnos nem túl békés: a késhegyre menő csatározások, a Plútóval képezett, június 12-én, már a Bikában bepontosult kvadrátja „jóvoltából” jó sokba is kerülnek. Ezzel nem azt mondom, hogy a „háborúpártiak” 😊 belesodornak a háborúba, a szokásos, élőfába is belekötő bullshittelés sokkal valószínűbb forgatókönyv
. Koshoz rendelhető országok jó eséllyel nem fognak megtámadni bennünket, hetedhét országra szóló anyázások, és az ezekből fakadó veszteségek annál könnyebben elképzelhetők.
A budapesti polgármester-választás körüli…hogy is fogalmazzak, furcsaságok, az újraszámlált szavazatok, a szoros verseny szintén beszédes analógiák. A feszültség 11 -12-én, a Merkúr-Szaturnusz kvadrát, Mars-Plútó kvadrát bepontosulásakor tetőzött, kölcsönös vádaskodásból nem volt hiány. (Azt illetően, hogy milyen kritériumok kellene érvényesülniük a fővárosi polgármester választásokon, beleértve a főpolgármesteri posztra legalkalmasabb jelöltet is Gyenge Dániel szösszenetét ajánlom. Nem asztrológia, de elég nyilvánvaló, hogy jelen helyzetben e szempontok sokadlagosak voltak. Zárójel bezár.)
Más tekintetben is láthattunk kezelhetetlen patthelyzeteket, amelyek vagy szerencsésen maguktól megoldódtak, vagy tragédiába torkolltak. Külön posztra 11-12 sem volt időm, de egy régebbi bejegyzést újraosztva felhívtam a figyelmet, hogy ilyen időszakokban a dühkezelés, az energiák tudatos igyekezettel való konstruktív mederbe terelése, az átmeneti tehetetlenség, bizonytalanág elfogadása sokkal kifizetődőbb stratégia mint szembeúszni az áramlatokkal.
Itt csak néhány nap diszkomfortról volt szó, igazi megrekedésekben, hosszú távú, akár egzisztenciális lenullázódással, életveszéllyel fenyegető patthelyzetekkel az év második felétől lesz dolgunk. A Jupiter-Szaturnusz kvadrát első, augusztus közepi bepontosulása egy, sorsot kísértő Mars-Jupiter együttállással fontos mérföldköve a folyamatnak, a második, épp Karácsonykor bepontosuló Jupiter-Szaturnusz kvadrátot már egy retrográd Mars-Plútó szembenállás is kíséri. Ez egyébként egész november, december és január nagy része folyamán is érvényesül; a 2025-ös „katarzis” pedig sok mindennek ígérkezik, csak békésnek nem.
A nagy kenyértörések közéletben és a magánszférában is benne vannak a pakliban. Csúnya válások eddig is voltak; a Nap/Hold/Vénusz – Szaturnusz kvadrát legalább a válóperes ügyvédeknek kedvez, hogy valakik jól is járjanak. A látszólag derült égből villámcsapásként történő szakítások az Ikrek (Jupiter) Nap/Hold/Vénusz – Halak Szaturnusz kvadrát legszembetűnőbb szinkronicitásai között voltak. Tipikus módon, mint szűkebb-tágabb környezetemben volt lehetőségem megtapasztalni, olyanoknál, akik házassága akár 30 éven keresztül is (látszólag) idillikusan működött, vagy akik más szempontból számítottak álompárnak. Legújabb messiásunk szakítása is hozta az analógiákat – semmi bajom amúgy Petinkkel, ahogy jobb-és baloldali konkurrenciáival sem, azon kívül, hogy mindannyiukat politikai kalandoroknak tartom. Ennek a véleményemnek azonban már sokszor hangot adtam, úgyhogy felesleges itt is tovább ragoznom. Szavazni nem voltam, mert egyik gyomorforgató csapatra sem akartam ennyi időt pazarolni.
A még érvényesülő, 8-as házas Jupitert, és urát a 9-ben otthon levő Merkúrt a 4-es házas Plútóval összekötő trigonnal persze külső hadakozás helyett a saját portán rendet rakni, a vitában álló feleket kielégítő megoldásokra törekedni lenne az ideális. Vagy, a muníció elpuffogtatása helyett legalább kivárni, a józan észre hallgatni. Hogy ez mennyire kivitelezhető kollektív szinten, nem tudom. Egyénileg sem mindig könnyű megfékezni az impulzusokat. Utalhat persze ez a kombó háttéralkukra is: némelyik tisztességes, némelyik nagyon nem; a gazdát cserélő összegek persze takarosak.
A 6-os házas Szaturnusz hozza a munkaerőpiaci, közegészségügyi problémákat – amivel szintén nem mondtam sok újat. Ezeknek valamilyen formában a külföldhöz is közük van; az új (?) madárinfluenzavírus eddig is adott okot aggodalomra. További, hasonló jellegű gondok szintén benne vannak a pakliban. Nagyon szimbolikusan értelmezve, a Szaturnusz 9-es házas Ikrek bolygókkal képezett kvadrátja az elmélet, az ideálok és a gyakorlat összehangolásának nehézségeit írja le. A kör négyszögesítése persze egyéni szinten még csak-csak kivitelezhető – persze nem egy holdhónap, hanem inkább egy élet folyamán. Kollektíve soha.
Vihar után – vihar előtt: átmeneti napsütés
Június utolsó tíz napja talán valamivel nyugalmasabban alakul. Hogy pontosan mennyire, jó kérdés. 16-17-én, a Vénusz és a Merkúr az Ikrek utolsó fokán kvadrátot képez a Neptunnal. Ez a pofára esések, benézések, csalódások tankönyvi formációja; jobb esetben valamilyen nemes cél érdekében hozott áldozaté. Kevésbé megváltott szinteken az önbecsapás, szerelmi háromszögek, konkrét és átvitt értelemben vett mérgezések, trükkös lopások, függőségek felerősödése és a velük kapcsolatba hozható károk, orvosi műhibák, botrányok, hazugságok, rágalmak tartoznak az analógialáncba.
Ebben még persze nem sok pozitívum van, de 17-én a Merkúr és a Vénusz is belépnek a Rákba; együttállásuk immár itt jön létre. A Vénusz július 11-ig, a Merkúr július 2-ig tartózkodik itt. A Vénusz karakterének sokkal jobban megfelel ez az érzelmekben és képekben bővelkedő jegy, mint a cerebrális Merkúrnak, viszont hamarosan harmonikusabb kapcsolatokat fognak kialakítani a Bika Marssal és a Halak Szaturnusszal, aztán majd az Uránusszal és a Neptunnal is.
Arról, hogy maradéktalanul ne legyen zökkenőmentes, más befolyások, pl a nyári napfordulóképletben jelentős szerepet játszó Nap-Neptun kvadrát „gondoskodik”majd. Emiatt maga az őszi napéjegyenlőségig hátralevő időszak meglehetősen viharosnak ígérkezik. Magyarországon jövő márciusig a tavaszi napéjegyenlőségképlet van érvényben, ezért egy fokkal jobb a helyzet, bár, mint az azzal foglalkozó bejegyzéseben részletesen szó volt róla, teljesen kivonni nem tudjuk magunkat a körülöttünk zajló folyamatok alól. Ezt az azóta eltelt hónapokban is láttuk. Jó esetben azonban számíthatunk pár nyugodtabb napra, nagy szerencsével akár egy-két hétre is.
A legjobb hír, hogy a Plútóval való, június 12-i csörtéjét követően az Uránusszal való találkozásáig július 15-i találkozójáig (Bika 26°15, ráadásul éppen az Algolon), a Mars viszonylag zökkenőmentesen halad a Bikában. Ez akkor is pozitívum, ha száműzetésben van ebben a jegyben. Június 21-én szextilt képez a Merkúrral, 29-én a Vénusszal, a július 5-i Rák újholdkor pedig az akkor már tolató Szaturnusszal képezett szextilje fogja vissza a hőzöngését. Persze, meglepetések még jöhetnek, és nem biztos, hogy kellemesek lesznek, hiszen a hónap vége felé éri el azt a szakaszt, ahol az Ördög Üstököse tartózkodott az április 8-i eklipsz idején.
A Vízöntő Plútóval képezett kvinkunxokat leszámítva a Rák Merkúr és Vénusz szintén harmonikus kapcsolatokat alakít ki a Marssal ( Merkúr június 21, Vénusz június 29), a Szaturnusszal (Merkúr június 26, Vénusz július 3 ), Uránusszal (Merkúr június 30, Vénusz június 8). Ezért a hónap végébe – július elejébe talán belefér egy kis vízparti ejtőzés, rusztikus nyaralás, vagy más fajta, Bika/ Rák jellegű időtöltés.
Nyári napforduló: június 20 Bp 22h 50m 58s
A hosszabb távú trendek azonban, mint fentebb szó volt róla, sokkal kedvezőtlenebbek. Szeretnék a nyári napfordulóról írni bővebben, hogy a gyakorlatban ebből mi fog megvalósulni, fogalmam sincs. Így csak címszavakban, rábökésszerűen.
A szintén aznap, a Nap Rákba lépése előtt, az Ikrek-Halak legvégén bepontosult Nap-Neptun kvadrát befolyása igen jelentős; 5-ös házas Nappal, amely a VII háznak az ura, ez igen szaftos botrányokat hozhat, válással, szakítással lehetséges folyományként. Ezek egy része szerelmi, magánéleti jellegű; lehet majd csámcsogni celebjeink, többek között politikusaink viselt dolgain. Ez eddig csak vicces, esetleg tragikomikus lenne. Az anyagi vonzat már kevésbé.
Jöhetnek az ország presztízsét és pénzügyeit igen kedvezőtlenül befolyásoló diplomáciai botrányok is, csalódás szövetségesekben és/vagy rosszul megválasztott szövetségesek.
Az ötös ház súlyos érintettsége miatt (Nap szoros, a Merkúr és a Vénusz tág kvadrátban a Neptunnal) folytatódhatnak a pedofil-botrányok, illetve, mivel a Vénusz a 8-as ház ura, gyerekeket, fiatalokat érintő, szórakozáshoz, szórakozóhelyekhez, vízhez kapcsolódó balesetek. Hogy a Merkúr-Mars szextil ad- e lehetőséget megúszásukra, majd kiderül. Remélem, ebben nem lesz igazam, de olyan trendről van szó, amelyre az április 8-i napfogyatkozás apropójából felhívtam a figyelmet. Az eklipszet követő, fiatalokat ért balesetek, bántalmazások- beleértve az egymás ellen elkövetetteket is – listája döbbenetesen terjedelmes -ld utólag beágyazott poszt. Ennyit nem lehet véletlennek nevezni.
A közhangulat meglehetősen nyomott, a kormány presztízse ingatag, az emberek csalódottak. Az ellenzék átmenetileg több rokonszenvet élvez; gyaníthatóan az augusztus közepi Jupiter-Szaturnusz kvadrát bepontosulására ezen a téren is valószínű a kiábrándulás. Kormány és ellenzék körében is inkább szélhámosokba futni, mint megváltókba.
A közbeszéd agresszív, de ennek lassan már semmi hírértéke, a hangulat puskaporos. A 9-es ház régi uraként a július közepén az Uránusszal és az Algollal találkozó Mars hozhat nagyon veszélyes nemzetközi eseményeket. Ez lehet valamilyen meglévő vagy (váratlanul?) kialakuló háborús helyzet, amely akkor is érint, ha közvetlenül nem folyunk bele. Jöhetnek nemzetközi megállapodásokkal kapcsolatos borulások is, egyezmények váratlan borulása, a szokásos kétkulacsosság következményei – ld a VII. ház érintettségét is. Berlinben, Brüsszelben, Londonban, Pekingben, Teheránban – hogy csak egy pár fővárost említsek – kardinális jegyekbe esett a tavaszi napéjegyenlőségképlet aszcendense, így a nyári napforduló képlet által jelzett trendek nagyobb erővel érvényesülnek. Egyelőre nem volt időm még futólag sem beléjük nézni, de túl sok jó egész biztos nem várható. Első nekifutásra nagyjából elég is; ha lesz időm, még visszatérek a témára.
Telihold a Bakban: június 22
A telihold nem sokkal a nyári napforduló után, június 22-én születik meg a Bak 1°07 -en, helyi idő szerint (Bp) 3h 07 – kor. Megint csak rábökésszerű megállapítások következnek. A teliholdképlet fővilágítókat, Rák Merkúrt, Vénuszt és a Halak legvégén levő Neptunt összekötő T-kvadrát nagyon komoly anyagi mélypontokat jelez. Ezek valóságtól elrugaszkodott ötleteknek, projekteknek, a helyzet túl optimista értékelésének, élj a mának hozzáállásnak, a látszatok mindenáron való fenntartásának, illetve rossz befektetéseknek tudhatók be.
Sem a vállalkozásoknak, sem a munkaerőpiacnak nem valami kedvező ez a telihold; a bukóspirál megállítására/ mérséklésére a 12-es házas Bika Mars Rák Vénusszal, Merkúrral képezett szextilje adhat esélyt. Nagy látomásoktól vezérelten most csak nagy- és költséges ostobaságokat lehet elkövetni; a nyári kikapcsolódást jobb minél gazdaságosabbra tervezni.
Június 29: a Szaturnusz hátraarcot vág
A hónap végén a Halak 19°25-ön a Szaturnusz megkezdi november 15-ig tartó tolatását. (Bővebben: A Mester visszatekint és értékel, Retrográd Szaturnusz) Innentől lassulni kezd a tempó; a következő négy hónap folyamán jobban tesszük, ha új célkitűzések helyett azon gondolkozunk, hogyan lehetne valóra váltani a régieket, hogyan tökéletesíthetjük módszereinket, illetve megvizsgálnunk: helyes célokat követünk-e. A részletek kidolgozásának is nagy figyelmet kell szentelnünk.
Fontosabb bolygóhatások
Jún 3 : Jupiter – Plútó trigon
Jún 3 : Merkúr – Neptun szextil
Jún 3 – jún 18 : Merkúr az Ikrekben
Jún 4 : Merkúr-Plútó trigon
Jún 4 : Merkúr – Jupiter együttállás Ikrek 2°12
Jún 4 : Nap-Vénusz együttállás Ikrek 14°29
Jún 6 : Újhold az Ikrekben 16°17’ Bp 14h36
Jún 8 : Vénusz – Szaturnusz kvadrát
Jún 9 – júl 20 : Mars a Bikában
Jún 9 : Nap-Szaturnusz kvadrát
Jún 11 : Mars-Plútó kvadrát
Jún 12 : Merkúr-Szaturnusz kvadrát
Jún 14 : Nap-Merkúr együttállás Ikrek 24°06’
Jún 17 : Vénusz-Neptun kvadrát
Jún 17 – júl 11 : Vénusz a Rákban
Jún 17 : Merkúr- Neptun kvadrát
Jún 17 – júl 2 : Merkúr a Rákban
Jún 17 : Merkúr -Vénusz együttállás Rák 0°19
Jún 18 : Merkúr/Vénusz – Plútó kvinkunx
Jún 20 : Nap – Neptun kvadrát
Jún 20 – júl 22 : Nap a Rákban
Jún 21 : Merkúr – Mars szextil
Jún 22 : telihold a Bakban 1°07 Bp 3h 07
Jún 22 : Nap-Plútó kvinkunx
Jún 26 : Merkúr-Szaturnusz trigon
Jún 29 : Vénusz – Mars szextil
Jún 29 : Szaturnusz R 19°25’Halak
Jún 30 : Merkúr- Uránusz szextil