Menu
Október – 2022
2022-10-03 havi bolygóállások

Változékony, zűrzavaros hónapnak ígérkezik október, bár a hónap első harmadában így is könnyebb lesz egyensúlyt teremteni, tájékozódási pontokat találni, mint később. Kozmetikázásra, szőnyeg alá söprésre, légvárak építésére azonban ugyanennyi lehetőség van; a hónap vége felé, illetve november folyamán súlyos következményekkel.

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtak: aki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.

Akárcsak szeptemberben, október folyamán és az év hátralevő részében is érvényesül a Szaturnusz – Uránusz kvadrát; a két bolygó 4-én kerül a legszorosabb kapcsolatba, bár a fényszög már nem lesz egzakt. Ahhoz azonban így is elég erős, hogy a hónap alaprezgését megadva (pontosabban fogalmazva: a földindulás garanciájaként) tovább robbantgassa régi világunk struktúráit. Ezzel a 2020 tavasza –2021 – 2023 eleje közötti időszakot meghatározó aspektussal nagyon sok bejegyzés foglalkozik a blogon, pl Szaturnusz és Uránusz (Charile Obert ill saját poszt), Szaturnusz – Uránusz ciklusok (Jessica Davidson), és egy tematikus oldala is van. Az eddigi trendek tehát az előttünk álló négy hónap folyamán folytatódnak.

Vagyis:
• forrongó politikai élet
• lázadások, forradalmak, kormányzatban zajló változások vagy kományválságok világviszonylatban
• erőszak, zavargások, terrorcselekmények
• változékony piacok
• élelmiszertermeléssel, ellátással kapcsolatos gondok
• energiával, árammal, az internettel kapcsolatos problémák
• újabb koronavírus-hullám vagy más járványok megjelenése/ felerősödése
• szélsőséges időjárás
• új technológiák megjelenése
• váratlan problémák és események – amelyek azért annyira nem váratlanok, hiszen egy ismétlődő fényszögről van szó, a témákkal tehát, személyes – és kollektív szinten nagyjából képben vagyunk. Meglepetések, új elemek, vagy új kompozícióba átrendeződő régi komponensek, Uránuszról lévén szó, persze lehetségesek.

A jelenlegi 90-os fényszög az 1987-89-es Nyilas-Bak Szaturnusz – Uránusz ciklus zárókvadrátja. Az akkor elkezdődött folyamatok – pl a peresztrojka, illetve folyománya, a Szovjetunió szétesése, a kelet-európai országok orosz érdekszférából való szabadulása – mára félelmetes módon visszájukra fordulnak. A kapott lehetőségekkel nem mindig sikerült jól sáfárkodni; mostanra nem csak egy újabb vasfüggöny, hanem egy újabb világégés  is kézzel fogható közelségbe került. Hogy sikerül további haladékot nyerni, vannak-e, legalább egyéni szinten menekülési útvonalak, jó kérdés. Illúzióim korábban se nagyon voltak, mostanra, a konszenzuális valóság fejleményeit figyelemmel kísérve, egyre kevesebb esélyt látok rá. Nagyon szeretnék tévedni.




Az 1-én bepontosuló Vénusz – Jupiter szembenállás valamelyest fokozta a hónap elei szélsőségeket. A kis-és nagy jótevő erőpróbáló kapcsolatait nem szokták túl problematikusnak tekinteni, a jelenlegi asztrológiai környezet azonban nem épp a higgadt, nyugodt légkört támogatja. (Az aznapi, az indonéziai Malang város stadionjában bekövetkezett, taposásos tömegbaleset akár tankönyvi példa  is lehetne. A pénteki  Nyilas Hold, változó nagy keresztben az Ikrek Mars, retrográd -majdnem stacionárius – Szűz Merkúrral, retrográd Halak Neptunnal., még ha nem is szoros fényszög. Mérleg Vénusz- Kos Jupiter szembenállás; a Nyilas, Ikrek, Kos szoros kapcsolatban van a sporteseményekkel, Mars-Neptun kombó a hisztériával, pánikkal, káosszal, a kvadrátok és maga a tolatás is az akadályozott előrejutással, fentebbi okok kiváltotta agresszióval. )




2-án a Merkúr Szűz 24°on abbahagyta szeptember 9 óta tartó tolatását és direkt stacionáriusba váltott. Ez részben jó hír, hiszen hamarosan valamelyest mozgásba lendülnek a dolgok, azonban korántsem jelenti, hogy egyhamar le is tisztulnának. Bár nem egzakt, még néhány napon keresztül érvényesülni fog a Merkúr, Neptun és Mars közötti változó T-kvadrát, amely szeptember utolsó napjait is alaposan összekuszálta. (A dinamika: a Szűz Merkúr racionális magyarázatokat, rendszert, struktúrákat, bizonyosságot, megfogható, logikus dolgokat akar. Akár kikényszerített megoldásokkal is rendet teremtene, tisztázna. A Neptun azonban, minél racionálisabb, módszerekkel akarják sarokba szorítani, annál trükkösebben bújik ki, homályt, kétértelműséget, bizonytalanságot teremtve. Leginkább ott, ahol ezt görcsös igyekezettel akarják kiküszöbölni. Az Ikrekben a Mars ideges, szétszórt, kapkod, felületes, nem tud sokáig egy célra összpontosítani. A légkör átláthatatlan helyzetektől terhes, a tények felgöngyölítését hazugságok, manipulációk – jobb esetben csupán eltérő valóságértelmezési módok- nehezítik. Kollektív és egyéni szinten is a mindenáron való bizonyosság-keresés, magyarázatok erőltetése, a helyzetek bebetonozására, a tuti tippek keresése egyenes út az őrületbe. (Most szólok, hogy ne fárasszuk egymást a későbbiekben: tuti tippeket én sem tudok és nem is akarok adni. ELŐREJELZÉSEKET NEM VÁLLALOK! )

Az egyidejűleg érvényesülő Merkúr-Plútó trigon – 7-én pontosul be harmadszorra, utoljára- a háttérzaj közepette is segít összeszedni gondolatainkat, megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, az intellektust ösztöneinkkel összekötve aktiválni túlélőkészleteinket, föld jegyben levő bolygókról lévén szó, gyakorlatias válaszokat találni a felmerülő helyzetekre. Még ha csak ideigleneseket is. Kevésbé szerencsés esetben még rögeszmésebbé tesz, ideális hátteret biztosít a hatalmi játszmákhoz, piszkos, manipulatív trükkökhöz, a tények szándékos és célzatos felülírásához, konteókhoz.

Szeptember vége óta lényeges stabilizáló tényező a Mars- Szaturnusz trigon is (ld itt), még ha a hónap első hete után már a Mars-Neptun kvadrát zavart keltő befolyása érvényesül erősebben. A Mérleg bolygók (a Merkúr 10-én csatlakozik a Naphoz és a Vénuszhoz) szintén az egyensúly és a harmónia fenntartására törekszenek. Ez igencsak értékelendő a jelenlegi helyzetben, még ha sokszor azt is jelenti, hogy jobb egy rossz béke, mint egy jó háború. „Jó háborúk” megvívásához – és ami még lényegesebb, megnyerésükhöz ugyanis nem biztos, hogy adottak a feltételek.




Október 9 : Telihold a Kosban Bp 22h54


A 9.i telihold a Kos 16°32-on teljesedik ki, helyi idő szerint 22h54’kor. Bár nagyfokú izgágaságot és türelmetlenséget gerjeszt, az Ikrek Mars, Mérleg Nap, Vénusz – Vízöntő Szaturnusz majdnem pontos nagy, levegő trigonjának köszönhetően ez akár konstruktív mederbe is terelhető. Persze, egyéni szinten ezúttal is könnyebben, mint kollektíve. A zűrzavar és szélsőségek irányába mutató hatások ugyanis szintén jelen vannak: a Mars-Neptun egész őszt ingataggá tevő kvadrátja 12-én pontosul be először, így a teliholdképletben is erőteljesen érződik. A Merkúr-Jupiter szembenállás szintén 12-én pontosul be harmadszor, utoljára, az előző nap, 8-án direktbe váltó Plútó pedig nagyobb mélységet és drámaiságot kölcsönöz ennek az időszaknak, még ha a teliholdképletben nincsenek is erőpróbáló fényszögei.


A rosszul értelmezett hősiesség, az agresszív viselkedés, vagy a naiv kalandvágy így jelentős károkat okozhat ezekben a napokban. Van azonban olyan, amikor még reménytelen, vagy annak tűnő helyzetekben is ellenállást kell kifejteni, fel kell lázadni. Masha Amini, az iráni diáklány, akit azért vertek halálra az erkölcsrendészet pribékjei, mert „illetlenül” hordta fejkendőjét, az egyéb, nagyobb horderejű hatásokkal kombinálódó 16-i Nap-Neptun szembenállás és Mars-Vénusz kvadrát (itt konkrét nőbántalmazás) egyik tragikus hozadéka volt. Mire 18-án másodszor bepontosult a Merkúr-Jupiter szembenállás (ideológiai, világnézeti, vallási ellentétek), már nők és férfiak hatalmas tömegei vonulnak végig az iráni utcákon, hidzsábot égetve, a tiltakozássorozat még e sorok írásakor is tart.

(Megjegyzendő, hogy a modern kori asztrológia nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a Merkúr-Jupiter szembenállásoknak. Julius Firmicus Maternus azonban, a IV században azt írta róluk Mathesis című művében, hogy “félelmetes népharagot gerjesztenek”; Jean Rhys Bram: Ancient Astrology: Theory and Practice. Nyilvánvalóan az analógiák ezúttal sem érvényesülnek automatikusan bárhol és bármikor, de a jelenlegi asztrológiai környezet megfelelő feltételeket teremt az ilyen forgatókönyvekhez. Mivel a Nap/R Merkúr – R Jupiter szembenállás az őszi napéjegyenlőségképletnek is része, a trend a tavaszi napéjegyenlőségig hátralevő időszak folyamán is érvényesül.)
Hogy képes –e felkelés megdönteni az ajatollahok rémuralmát, vagy még a jelenlegi vezetésnél is radikálisabb erők kerülnek hatalomra, még több áldozatot követelve, jó kérdés. Akárhogy is lesz, az ország horoszkópját elnézegetve  a kedélyek nem csillapodnak egyhamar, a 9-i telihold körüli napok  pedig valószínűleg itt sem igérkeznek túl békésnek.

(Update:  október 8-án , valószínűleg ukrán haderők felrobbantották a Kercsi szorosban található, Krímre vezető hidat,  Robbanás történt egy benzinkúton Írország északnyugati részén, a balesetben kilencen életüket vesztették, október 9 : Élő adásban hekkelték meg az iráni köztévét, eldurvultak az utcai tüntetésekÉs közben nemcsak a képen ébredezik egy vulkán, méghozzá a legnagyobb a Földön. Igaz, a folyamatot szeptember 22/őszi napéjegyenlőség körül kezdték észlelni, a cikk október 9-i: Hawaiion a Mauna Loa egyre több jelet ad közel négy évtizedes szunnyadás után, a figyelmeztetést kettes szintre emelték, 10-én az oroszok Kijev elleni rakétacsapásokkal torolták meg a Krímre vezető híd felrobbantását, diákfiú késelte meg osztálytársát egy jónevű budai gimnáziumban




Egyensúly, feltételes módban

Az október 10 és 23 közötti időszakban a destabilizáló, zűrzavart, válságot jelző hatásokkal egyidejűleg kiegyensúlyozók is érvényesülnek. A Nap és a Vénusz nagyjából egész hónapban együtt utazik; a Vénusz a saját jegyében nagy hangsúlyt fektet a harmóniára, az élet derűs, kellemes oldalának az élvezetére. Kis szépséghiba, hogy a Nap elégeti, így jótéteményeit nem tudja maradéktalanul kibontakoztatni. Azonban, mivel a saját jegyében áll, és a Napnak is ura, még mindig inkább a helyzet magaslatán lesz, mint 23-tól, amikor a Skorpióban, száműzetése jegyében folytatódik utazásuk. Október 10 – 29 között a Merkúr is a Mérlegben tartózkodik.

Update: igencsak viszonylagos ez a nyugalom; a 11-i Bika Hold megnyugtatónak éppen nem nevezhető hírekkel köszönt be: immár 20,1 % fölött van az infláció – amire 1996 óta nem volt példa; a forint történelmi mélyponton . És egy, a 2023 májusi Bika Jupiter-Vízöntő Plútó – Oroszlán Mars T kvadráttal teljes szinkronban levő hír: az igazán cudar idők kb fél év múlva köszöntenek a világra. A jövő év közepére ugyanis várhatóan recesszióba kerül az amerikai és a globális gazdaság is.

A Mérleg bolygók Ikrek Marssal és Vízöntő Szaturnusszal képezett nagy trigonja ha nem is teljesen gondtalanná, de elviselhetővé, sőt, egyesek számára egészen kellemessé teheti október közepét. (A Nap-Szaturnusz trigon október 12-én pontosul be, a Marssal 17-én kerül 120°-os fényszögbe. A Vénusz szorosan a nyomában, 14-én képez trigont a Szaturnusszal, 19-én pedig a Marssal. A Merkúr – Szaturnusz trigon 23-án, a Merkúr-Mars trigon 27-én lesz egzakt.)

Jó esetben ez a hatás enyhíti a szintén 12-én bepontosuló Jupiter- Merkúr szembenállás szélsőségeit. A szintén aznap először egzakttá váló Mars-Neptun kvadrát kezelése sokkal nagyobb kihívás, hiszen ez az aspektus nem a nyílt konfrontációt, hanem a csendes eróziót, a színfalak mögötti mesterkedéseket részesíti előnyben. A Mérleg legproblematikusabb oldalai, a problémák szőnyeg alá söprése, kínos témák kerülgetése, csicsázása, kétkulacsoskodás, kétszínűség így aztán maradéktalanul érvényesülhetnek. Sőt, mivel a jegyben haladó bolygók sorra kvinkunxokat képeznek a Neptunnal, (október 16-án a Nap, 17-én a Vénusz, 25-én pedig a Merkúr), még a szokásosnál is alattomosabban mérgezhetnek helyzeteket. Zavarokat jelez a Mérleg bolygók Bika Uránusszal képezett kvinkunxa is (október 11-én a Nap, 13-án a Vénusz, 22-én a Merkúr 150°-os fényszöge pontosul be.)




A gyakorlatban többféle megnyilvánulási mód lehetséges. A Szaturnusz-Uránusz –kvadrát keltette feszültséget, és a Mars –Neptun kombó kiváltotta depresszív állapotokat vénuszi örömökkel, túlzott evéssel, ivással, társasági élettel, költekezéssel, párkapcsolati szappanoperákkal lehet kompenzálni. Az idő semmiségekre forgácsolódik szét, a figyelem megoszlik, látszattevékenységek viszik el az energiát a valóban fontos dolgoktól. A lázas tevékenységnek álcázott semmittevés tipikus hozadék lehet. A túlzott kényelmesség, hogy azt ne mondjam, lustaság egyébként is a nagy trigonok problémás hozadékai közé tartozik. A dolgok olyan gördülékenyen, szinte maguktól értetődően mennek, hogy el se tudjuk képzelni, hogy másképp is lehet, és hogy ez a váltás egyik pillanatról a másikra is bekövetkezhet. (Például, ebben az időszakban esélyes a napsütéses, szép, vénasszonyok nyara- időjárás, így a fűtéssel kapcsolatos kihívások sem biztos, hogy olyan húsbavágó problémaként jelentkezik, mint akár egy hónap múlva.)

A túl szépen hangzó ígéretek, gyors meggazdagodás receptjeit kínáló ajánlatok, túl jónak tűnő lehetőségek minimum fenntartásokkal kezelendők, az élet bármely területéről is érkezzenek. Mint már többször volt róla szó, és még lesz is, az Ikrek Mars-Halak Neptun kvadrátja a trükkös lopások, különböző, az online térben elkövetett bűncselekmények (hackelés, adatokkal való visszaélés, identitáslopás, rágalomhadjáratok, lejáratási kampányok a közösségi médiában, féknyúzdömping stb) formációja. Ezek, az időszakra legjellemzőbb változata, amikor valamilyen kihagyhatatlannak tűnő ajánlatnak engedve mi magunk adjuk meg bizalmas adatainkat a csalóknak. Trükkös csapdák szinte minden életterületen előfordulnak, a szövetségesről, üzlettársról, legjobb barátról/ barátnőről, ikerlángról” bármikor kiderülhet, hogy halálos ellenség, aki adandó alkalommal hátbaszúr. Bár ilyen élmények begyűjtésére nagyobb esély van a mostanában kialakult társulások esetén, életre szóló csalódásoktól kíméljük meg magunkat, ha a régóta beváltan működőkért sem tesszük tűzbe a kezünket. Saját hiszékenységünk, figyelmetlenségünk szintén  nagy károk forrása lehet.

Természetesen konstruktív, hasznos módon is ki lehet használni ezeket a heteket, tudatmódosító szerek helyett meditációval, jóga, illetve taichi gyakorlatokkal igyekezve egyensúlyt teremteni. (E módszerek mellett aztán a nehezebb időkben is jó kitartani.) Lehet tanulni, összeszedni, letisztulni hagyni gondolatainkat –annál is inkább, mert most – az időszak jóvoltából- a kilengéseket követően könnyebb visszatalálni belső középpontunkhoz.




Megtörik az összhang

A rengések a hónap közepére erősödnek: a Nap 19-én, a Vénusz 20-án, a Merkúr pedig 27-én kerül kvadrátba a Plútóval. Ez pedig, a hatóköröket szem előtt tartva – a Napé meglehetősen nagy – azt jelenti, hogy legkésőbb 15-étől már elég szembeötlő a disszonancia. Az ellentmondásokat, szélsőségeket egyre nehezebb kozmetikázni. A parfümfelhő nem képes semlegesíteni a szekrényből áradó hullabűzt, a hamarosan kipotyogó csontvázakról már nem is beszélve, melyeken rothadó húscafatok is fityegnek. A bársonykesztyűről kiderül, hogy vasöklöt takar – beleértve az állami szintű pszichoterrort is, a szép mosolyok, udvariassági körök maszkja mögött pszichopaták rejtőznek. A kapcsolatok, helyzetek, amelyekről eddig úgy tűnt, javulóban vannak, vagy legalábbis nem romlanak tovább, most kritikus fordulatokat vehetnek. (Utólag csak magunkat okolhatjuk, amiért nem vettük észre a piros zászlókat a rózsaszín neptuni ködben.)

Ezek a dinamikák egyéni és kollektív szinteken is érvényesülnek. A 22-I Nap-Vénusz kazimi talán segít tisztábban látni, értékrend, prioritások letisztulhatnak, de hogy ez mennyire képes tartós hatást gyakorolni a helyzetre, jó kérdés. Egyéni szinten a Vénusz/Nap –Mars trigon/Plútó kvadrát a párkapcsolati gubancok egyik klasszikus formációja. Az egyik legnehezebb kategória, amikor az istenien jó szex egy pokolian rossz társulásban tartja a feleket, és/vagy a szexualitás hatalmi játszmák eszközévé válik. (ld Veszedelmes viszonyok). Természetesen más kapcsolati problémák is megjelenhetnek, akár átmeneti zavar formájában , akár az állandó kapcsolatminta hozadékaként – ami most még nyilvánvalóbbá válik. A háromszögek, bizonytalanság, ambivalencia, titkok, hazugságok szintén részei az egyenletnek.


Kollektív szinten a meglévő válságok súlyosbodhatnak, egy-egy helyzetet akár egyik pillanatról a másikra eszkalálva. (Bár a bejegyzés illusztrációjához egy atombombát is felhasználtam, remélhetőleg nem ilyen jellegű problémáról lesz szó. Kísérletezgetek mindenféle grafikus programmal, és egy kis dinamikát akartam vinni a tájba. Éjjel 2 körül, mire odáig jutottam, hogy a megjelenéssel is foglalkozzak, ilyet sikerült 🙂 És most már marad 🙂  ) Egy sor más dolog is történhet, ami a békés, színpompás őszi környezetbe hasonló disszonanciát hozhat. Drámai események persze, a majdnem egzakt Szaturnusz – Uránusz kvadrát jóvoltából egész hónapban lehetségesek, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy ha a viszonylagos nyugalom heteiben nem kell látványos törésekkel, borulásokkal számolni, már kisebbfajta csoda.




Október 23: Nap-Vénusz a Skorpióban, a Szaturnusz direktbe vált

A Vénusz tolatása a Skorpióban és a Mérlegben – 2018

 

Október 23-án jelentős energiaváltásra kerül sor: a Nap és a Vénusz a Skorpióba lép. Míg a Mérleg a társulásokkal és a kapcsolatteremtés formáival hozható összefüggésbe, a Skorpió ezek mélyebb dimenzióit képviseli. Az intenzív, mély kötelékeket, a szexualitást, a megosztott értékeket és tartalékokat, a felszín alatt munkáló, erős vágyakat, félelmeket, az intenzitást, a befektetéseket, adósságokat, adót, titkokat, a nyilvánosság szeme elől rejtett dolgokat, gyanúkat, rejtélyeket, a kontrollhoz, a manipulációhoz kapcsolódó, érzékeny témákat. Bővebben: A Skorpió (Liz Greene), A nem is olyan ördögi Skorpió

Általában véve azok az időszakok, amikor a Skorpió/ Plútó– energiák hangsúlyozottan érvényesülnek, a problémás helyzetek érdemi kezelésének a lehetőségét is magukban hordozzák, hiszen ez a jegy sokkal inkább hajlamos szembenézni a tényekkel és az előrelépés érdekében vállalni a konfliktust, mint a sz@rkenegető Mérleg. Jelenleg azonban a jegy két ura, a Mars és a Plútó laza kvinkunxban, az összeegyeztethetetlen ellentétek konfigurációjában van egymással, a jegyben száműzetésben levő Vénusz pedig, akárcsak a Nap, november folyamán egy teljes holdfogyatkozással súlyosbított, borulékony T-kvadrátot képez a Szaturnusszal és az Uránusszal. Így a válságok csak a közeljövőben fognak igazán elmélyülni.




Ezt a trendet erősíti a szintén aznap direkt stacionáriusba váltó Szaturnusz is. Irányváltása valamilyen fajta kimozdulást jelezhet a megrekedt helyzetekből – most külön jó hír, hogy egyre távolabb kerül az Uránusszal való kvadrátjától .(Ennek jellege személyenként változik, a kimenetel nem is mindig az ego kívánságainak megfelelően zajlik, de ilyenkor is pozitívum, hogy világosabban átlátható, mivel kell számolni a későbbiekben.)
A retrográd- vagy direkt stacionáriusba váltás előtti és követő héten a szaturnuszi energiák nagyon intenzívek. Ez nem mindig kellemes: úgy érezhetjük, mintha megállt volna az idő, a dolgok a szokásosnál is jobban lelassulnak. A borongós kedélyállapot (vagy kifejezett depresszió), szorongás, fizikai és szellemi „elnehezülés” szintén jellemző lehet. Jelenleg ezt az életérzést a 30-án retrográdba váltó Mars csigalassúsága is fokozza. Fogást így továbbra sem találunk a dolgokon, még minimum január közepéig/ végéig nem. A siettetés, megoldások kierőszakolása többet árt, mint használ. (Magyarországon valami forradalom évfordulója is van, a megemlékezés hangulata teljes összhangban van az időminőséggel:  A pesti és az ukrán srácok elárulásáról, Európa elrablása, )





Október 25 : újhold és részleges napfogyatkozás a Skorpióban, Bp 12:48’


A hidegzuhany a 25-i részleges napfogyatkozás környékétől lesz igazán érezhető. Az eklipsz Európából –így Magyarországról is, az Urál és Nyugat-Szibéria, Közép-Ázsia és Nyugat-Ázsia, valamint Afrika északkeleti részéből lesz látható. A részleges napfogyatkozás maximuma az oroszországi Nyugat-szibériai síkságon, Nyizsnyevartovszk közelében lesz észlelhető, teljes időtartama 2h15’.


Mint már sokszor volt szó róla, a nap-és holdfogyatkozások, a new-age “asztrológia” mindent rózsaszínben látó álláspontjával ellentétben kritikus időszakok, sorsfordulók mérföldkövei. A Magyar Köztársaság 9-es házába eső napfogyatkozás nem túl vidám szülinapi ajándék, szem előtt tartva, hogy egy országnak van születésnapja, és ez jelen esetben október 23-ra esik. Így a 25-i eklipsz jelentős hatással van az éves szolárképletre; asztrológiában jártasaknak tanulságos összevetniük az ország horoszkópjával ill az őszi napéjegyenlőségképlettel.

Persze, annak pedzegetéséhez, hogy a 9-es házhoz rendelhető témák, mondjuk külügyeink, nemzetközi kapcsolataink, megítélésünk nem alakulnak valami kedvezően, jogállamiságunk pedig további fogyatkozást szenved, nem kell asztrológusnak lenni. A vallási, ideológiai háborúskodás ugyanúgy borítékolható, mint a felsőoktatás további lejtmenete. (Jótuuuuudom, mindenért Brüsszel a hibás, rossz hírünket keltik a világban, el akarják veszejteni a szegény magyarokat, pártunk és kormányunk pedig oly ártatlan az ügyben, mint a ma született bárány, stb.

 DE: a blogomon koncepciót diktálni próbáló észosztókat továbbra is tiltom, jelentem -sőt, ha a helyzet azt kívánja FELJELENTEM. !!!! Ha nem tetszik, amit olvasol, prüntyőkém, lehet tovább görgetni, vagy ami még jobb, véglegesen felhagyni az oldal követésével. Love and Light! )

Részletesebb fejtegetésbe egy, kimondottan a témának szentelt bejegyzésben megyek bele, ha egyáltalán lesz ilyen, és ha egyáltalán belemegyek. 🙂 Persze, az eklipsz más országokra sem lesz valami jó hatással, főleg azokra nem, amelyek fölött látható, és amelyek a jegy uralma alá tartoznak.




Az elégetett Vénusznak száműzetése jegyében immár súlyosabb hozadékai vannak, mint október előző heteiben. Annak megállapításához, hogy életörömben, az életet kellemesebbé, komfortosabbá tevő dolgokban fogyatkozást fogunk szenvedni, szintén nem kell asztrológusnak lenni. A gyér bevételek mellett az élelmiszerhiány is problémákat okozhat; egyéni szinten, a gazdasági válság mellett a lehetőségek túlértékelése, a korábban nem megfelelően kihasznált/ elpazarolt/rosszul csoportosított források okozhatnak gondokat. Az értékek válsága szintén nem ehhez a tranzithoz köthető jelenség, de most kínzóbbá válhat.

Ezek a trendek november folyamán is folytatódnak; a 8-i teljes holdfogyatkozás súlyosabb. Abban a képletben a Merkúr és a Vénusz el van égetve, sokkal közelebb állnak a veszteségeket, áldozatokat jező Déli holdcsomóponthoz, a Szaturnusszal és Uránusszal pedig kvadrátot képeznek, így pedig egy, a tavaly őszről már ismerős fix T-kvadrát jön létre. A bukóspirál örvénye tehát november folyamán felerősödik; hogy az eddigi folyamatok vezetnek el a szakadék szélére, vagy egyenesen a mélybe, netán új elemekkel gazdagodik a már most sem biztató kép, jó kérdés.




Semmi értelme ennyire előreszaladni az időben, amikor a jelenlegi időszakban akár egyik percről a másikra is történhetnek olyan események, amelyek feje tetejére állítják jól ismert világunkat, életünket. Ez kollektív és egyéni szinten egyaránt igaz; a kiszámíthatatlanság, bizonytalanság pedig ugyanúgy része az egyenletnek, mint eddig. Ne fáradj, nem tudom megmondani, téged személyesen hogyan érint, mint ahogy azt sem, hogy rám milyen konkrét hatással lesz. Nem mondanám, hogy túlzottan örülök neki, de ez van. Nagyjából harminc év asztrológia tanulás után megtanultam elfogadni, hogy vannak ilyen időminőségek is.  Általános tanácsként –amihez én is igyekszem tartani magam, mert elvileg a tudatossági szint, életvitel javíthat vagy ronthat a megélési lehetőségeken – maradnak az ilyen időszakokra való általános tanácsok: Így kezeld hullámvasutazásaidat!, Öt módszer az állóképesség növelésére, Így kezeld a dühödet!, Érzelmi szakítópróbák-életmentő műtétek Tévedni emberi dolog, de nem muszáj, Párbeszéd álmainkkal.




Október 28 – December 20: a Jupiter újra a Halakban

Néhány nap múlva a Jupiter visszatér saját jegyébe, a Halakba. Ez merőben más energetika a Kos –beli tüzes, harcias csörtetésnél. Az élek lekerekednek, a határok elmosódnak, az érzelmek szabadabban áramlanak, a légkör megengedőbbé, egyetemesebbé válik, a vallási dogmákat az egyéni numinózus élmények írják felül. Persze, a téboly és a káosz szintén a  megélési módok közé tartozhatnak.

A Halak Jupiter – tranzit év elei /tavaly év végi témái megismétlődhetnek, a kívánatos kimenetel azonban még annyira sem garantált, mint az előző hónapokban, ugyanis lényegesen kevesebb van kedvező aspektusokból. A Neptun-Jupiter együttállás ugyan nem pontosul be újra, de a két bolygó viszonylag közel tartózkodik egymáshoz ahhoz, hogy egy tág konjunkcióról lehessen beszélni. Rontja a helyzetet, hogy október hátralevő napjaiban, ahogy november nagy részében is kvadrátot képeznek a Marssal. A Jupiter –Neptun együttállásról (itt és itt), Mars-Jupiter-, Mars – Neptun kvadrátról vannak cikkek a blogon. Most ezek a befolyások összeadódnak, így a káosz, túlkapások, szélsőségek, vallási/ideológiai fanatizmus, konteók, egyéni és csoportos téveszmék, törvénytelenség, és az ezekkel összhangban való cselekvés –így a kollektív pszichózis valamennyi eleme adott.

A Jupiter-Neptun aspektusok kapcsán volt szó a korábbi bejegyzésekben menekülthullámról, inflációról és szélsőséges időjárásról is. Mivel a Jupiter szinte folyamatos együttállást képez a rosszindulatú Scheat állócsillaggal, nagy árvizekkel, esőzésekkel, szökőárakkal is számolni kell, míg a Szaturnusz-Uránusz kvadrát a földrengések, vulkánkitörések formációja. Hogy az újabb Jupiter –Plútó szextil túlélőkészleteinket erősíti, a tudatos igyekezetet némi szerencsével jutalmazva, vagy a szélsőségeket fokozza, szintén nyitott kérdés. Egyéni szinten valószínűleg sokminden függ az adott személy hozzáállásától, életvitelétől, tudatossági szintjétől. (Bocsi, ez utóbbi már a jó öreg Platón szerint is döntő tényező volt a dolgok kimenetelét illetően, nem holmi modern kori szellemi arrogancia. Persze, hogy kikre érvényesek az ún “megváltottabb” megélési módok, és kiknél durrannak szét a nárcisztikus öntömjénzés lufii, majd a tűzpróbákon kiderül.)




A Mars tolatása az Ikrekben: 2022 október 30 – 2023 január 12

A hónap utolsó előtti napján aztán, Ikrek 25°36’-en, diszharmónikus kapcsolatban a Jupiterrel, majdnem egzakt kvadrátban a Neptunnal, és kvinkunxban a Plútóval, a Mars megkezdi tolatását. Ez valószínű, egyéni és kollektív szinten is idegőrlő, bizonytalansággal, nélkülözéssel terhes, kiszámíthatatlan időszak kezdetét jelenti. Fentebbi hatások mellett, az október 25-és november 8-i eklipszekkel  és a Szaturnusz -Uránusz kvadráttal kombinlódva, a koronavírus újabb hulláma sem kizárható, de más járványok is felüthetik a fejüket, (Bővebben: Általános tudnivalók a Mars retrográd időszakairól, Retrográd Mars tranzitként, Mars az Ikrekben: 2022 augusztus 20- 2023 március 25. ) A fontos döntések – más retrográd időszakokhoz hasonlóan kerülendők, bár ez nem mindig csak rajtunk múlik. Az a szabályszerűség, hogy a tolatás előtt/ közben kialakult helyzetek, kapcsolatok, megállapodások a bolygó direktbe váltásakor akár 180°-os fordulatot is vehetnek, egy Ikrek Mars tranzitnál fokozottan érvényes. A kétely a szokásosnál is őrjítőbb lehet, de ilyenkor is a levegőbe lógatottság elviselése, a kényszerpihenő mélyebb értelmének beazonosítása a feladat.




Fontosabb tranzitok

Október 1 : Vénusz- Jupiter szembenállás
Október 2 : Merkúr direkt
Október 7 : Merkúr-Plútó trigon
Október 8 : Plútó direktben
Október 9 : Telihold a Kosban
Október 10- október 29 : Merkúr a Mérlegben
Október 11 : Nap-Uránusz kvinkunx
Október 12 : Nap- Szaturnusz trigon
Október 12 : Mars – Neptun kvadrát
Október 12 : Merkúr-Jupiter szembenállás, harmadszor
Október 13 : Vénusz – Uránusz kvinkunx
Október 14 : Vénusz – Szaturnusz trigon
Október 16 : Nap-Neptun kvinkunx
Október 17 : Vénusz – Neptun kvinkunx
Október 17 : Nap-Mars trigon
Október 19 : Vénusz – Mars trigon
Október 19 : Nap- Plútó kvadrát
Október 20 : Vénusz – Plútó kvadrát
Október 22 : Merkúr-Uránusz kvinkunx
Október 22 : Nap- Vénusz együttállás
Október 23 : Szaturnusz direkt
Október 23 : Merkúr – Szaturnusz trigon
Október 23 : Nap a Skorpióban
Október 23 : Vénusz a Skorpióban
Október 23 : Vénusz – Jupiter kvinkunx
Október 23 : Nap-Jupiter kvinkunx
Október 25 : Merkúr – Neptun kvinkunx
Október 25 : részleges napfogyatkozás a Skorpióban
Október 27 : Merkúr – Mars trigon
Október 27 : Merkúr – Plútó kvadrát
Október 28 – december 21 : Jupiter a Halakban
Október 29 : Merkúr – Jupiter kvinkunx
Október 29 : Merkúr a Skorpióban
Október 30 – 2023 január 12 : Mars retrográd

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2022A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *