Eseménydúsan kezdődött július, és a java még csak ez után jön. A szokásos értelemben vett hó elei előrejelzést nem volt időm irni, de az utólagos reflexiónak is megvannak a tanulságai. Többek között a közeljövő törésvonalainak és robbanópontjainak a beazonosítása. A hónap további része szintén nem érdektelen, hiszen alig vagyunk túl a közepén. A közelmúlt-jelen eseményeire való tekintettel a magyarországi folyamatokon van a hangsúly, részletes mundánasztrológia fejtegetések helyett rábökésszerűen, a lényegesebb tudnivalókat kiragadva.
A mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. (Persze ez minden más bejegyzésre érvényes) :A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni. Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak. Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ha privát üzenetben/mailben, “olvasói észrevételnek” álcázott fontoskodás formájában próbálsz felhomályosítani a dolgok (saját narratívád szerint) “valódi állásáról”, koncepciót diktálni (= pofátlanul betörsz az intimszférámba és f@sságokkal rabolod az értékes időmet), erre való esélyeid meghatványozódnak… Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂 |
A 2-án bepontosult Mars-Plútó kvadráttal a hónap a szó szoros értelmében is ütősen kezdődött. Ahogy lenni szokott, a hatás ezúttal sem elszigetelten érvényesült, hanem másokkal összeadódva: a június végi Nap – Jupiter kvadráttal, a szintén aznap egzakttá vált Ikrek Merkúr- Vízöntő Szaturnusz trigonnal, Ikrek Merkúr- Halak -Neptun kvadráttal. Ez utóbbi szintén figyelemreméltó kombináció volt, mindhárom bolygó a saját jegyében, tehát természetüknek megfelelően, erőteljesen fejtették ki hatásukat. (Arról már korábbi bejegyzésekben is szó volt, hogy a gyors mozgású belső bolygók idei, a Szaturnusszal, Neptunnal és Plútóval képezett fényszögei érdemes odafigyelni, hiszen előrevetítik a 2022 – 2023-as Ikrek Mars-tranzit témáit. “Ómenek” bőségesen voltak…)
A június 29-i újholdképletben szintén érvényesültek ezek az aspektusok; az akkor elkezdődött folyamatok a július 13-i Bak teliholdnál tetőztek.
A 2022-es Mars-Plútó kvadráttal foglalkozó bejegyzés végén feltüntettem az időszak jelentősebb eseményeit is. Így most csak címszavakban sorolom fel őket: abortusztörvény megszavazása az Egyesült Államokban, ámokfutó gyilkolt egy koppenhágai plázában, cápatámadások Egyiptomban, halálos áldozatokat követelő jégcsuszamlás az észak-olaszországi Dolomitokban, hatalmas balesettel induló Formula–1-es Brit Nagydíj, Liszicsanszk elesik, lövöldözés a magyar-szerb határon, erdőtűz, kigyulladt alföldi túzokrezervátum, Függetlenség-napi lövöldözés az Egyesült Államokban, fénysebességgel emelkedő árak.
Július 5 : Merkúr a Rákba, a Mars a Bikába lép
A két jegyváltás a nyári ejtőzés helyett csak viszonylagos nyugalmat hozott. A szabadság örömei helyett inkább erőgyűjtés, a július végi / augusztus elei Mars-Uránusz-Északi holdcsomópont együttállás, Szaturnusz kvadrát robbanásai előtt. (Az Oroszlán bolygók részvételével összeálló T-kvadrátok a folyamatos tüzijátékról gondoskodnak a nyár hátralevő részében.)
A Bikában a Mars nincs csúcsformában, sokkal lassúbb, kiszámíthatóbb, megfontoltabb mint a Kosban. Célja: a már eddig elért eredmények, megszerzett értékek tartósítása. Nem akar újabb területeket meghódítani, hanem a meglévőket szeretné felvirágoztatni vagy éppenséggel élvezni erőfeszítései gyümölcsét. A szakácskönyvek szerint a Bika Mars tranzitok általában ilyen erőfeszítésekkel függnek össze.
Most azonban ezek a sztereotípiák több okból sem alkalmazhatók. Mint már sokszor volt szó róla, a 2019 – 2026 között a Bikában vendégeskedő Uránusz valamennyi, ebben a jegyben tranzitáló bolygó működését átszínezi. Az Uránusz éppen ellentétesen működik a Bika karakterével: kiszámíthatatlan, instabil, újító, mindenáron igyekszik kitörni a szokásos kerékvágásból. A Mars – Uránusz együttállás ugyan csak július végén/augusztus elején pontosul be, a kombináció azonban az egész hónapra rányomja a bélyegét. Felerősödik a Bika Mars működésének ama sajátossága, hogy nem azonnal adja ki magából az energiát (ez lehet feszültség, düh, valamilyen produktív tevékenység, kezdeményezés), hanem az felgyülemlik benne és aztán robban. Az Uránusz még nagyobb erejűvé és még kiszámíthatatlanabbá teszi a detonációt.
Ahhoz tehát, hogy a jelenlegi helyzetre is érvényesek legyenek, a fentebbi megállapításokat minimum át kell fogalmazni. A kedvező forgatókönyvekre írt változat így szól: hogyan mentheted át/ melyek az ok az értékek, amelyeket át lehet menteni a földinulás közepette ? A kedvezőtlenebbeké : így teheted tönkre hat hét leforgása alatt mindazt, amit eddig elértél. Vagy, olyan vis maior esetén, mint pl egy földrengés, vulkánkitörés, háború, polgárháborús randalírozás : így válhat semmivé, akár egyik pillanatról a másikra, akár önhibádon kívül is összes ingóságod, múltad, emlékeid fizikailag megfogható darabjai, teljes életed munkája.
A Mars princípiuma lévén óhatatlanul képbe kerül az agresszió témája is. 2009 őszén ezt írtam a Bika Marsról egy bulvárlapba:
“A legbékésebb földjegyként utál begurulni. Ha provokálják úgy viselkedik, mint a torreádorok áldozata az arénában: fújtat, fel – alá járkál, hátha végre békén hagyják. Aztán elveszti fejét és öklel, nem nézi mekkorát üt és hova, ha pedig a nézőtérre szabadul, biztosak lehetünk benne: kő kövön nem marad. Az emberi hasonmás vörös posztói: valamilyen szexuális vagy párkapcsolati frusztráció, a tulajdonát ért vélt vagy valós fenyegetés, illetve mindama hatások, amelyek megpróbálják kizökkenteni komfortzónájából.”
Mindez tranzithatásként, nagyobb léptékben is érvényes. Szexuális vagy párkapcsolati frusztrációk biztos vannak egyéni szinten, kollektíve azonban, a jegy témáival összhangban az anyagi helyzet, az értékek romlása, a biztonság elvesztése, a mezőgazdasággal kapcsolatos problémák, a gazdasági válság gerjesztette félelmek válnak hajtóerővé. Az élelmiszerellátással, a stabilitásra való vággyal a Rák és a Bika is kapcsolatba hozható. Az is magától értetődő, hogy a felsoroltak körüli zavarok, a veszteség lehetősége agressziót vált ki. Persze, a gazdasági mélyrepülés nem csak Magyarországon, hanem világviszonylatban is komfortzónából kizökkentő hatással bír. Idehaza azonban súlyosbítja néhány helyi sajátosság…
A Mars és a Merkúr jegyváltásával teljes öszhangban állt az alábbi, július 9-i hír; mintegy felvezetője a későbbi fejleményeknek. (Ahogy rezonál a nyár további részében és az ősz-tél folyamán érvényesülő asztrológiai trendekkel.)
“Azt hitted, nem lesz rosszabb? Keserves árrobbanás előtt áll Magyarország. A termelői árak növekedését a legtöbb esetben a fogyasztói árak emelkedése követi. A termelők költségeinek emelkedését folyamatosan építik be a fogyasztói árakba, és nagyon úgy néz ki, hogy a legfrissebb ártrendek alapján a termelői árak általánosságban újabb lendületet kaptak. A következő hónapok inflációs adataiban ezért minden bizonnyal tetten érhetjük majd ezeket a folyamatokat. Az élelmiszerek fogyasztói ára már most is 20% felett növekszik átlagosan, ami még minden bizonnyal nem érte el a csúcsot”. (Portfolio)
A forint az eddigieknél is nagyobb lendülettel folytatta mélyrepülését, július első napjaiban 400 Ft felé emelkedett az euró és a dollár. A pénzromlás persze már jóval a jelenlegi tranzitok előtt kezdődött; a június 29-i újhold Jupiterrel képezett kvadrátja, majd a 9-i Merkúr-Jupiter kvadrát csak egy újabb lendületet adott a folyamatnak. Tanulmányozhattuk egyúttal az Ikrek Vénusz – Halak Neptun hogyan válik levegővé a pénz metamorfózisát is, bár a fényszög csak később, július 14-én pontosult be. Szintén 7-i hír, hogy a Facebook és az Instagram belengette kivonulását Európából, akár már a nyár folyamán. A lehetőség teljes összhangban van a Bika Mars-Uránusz/Vízöntő Szaturnusz /Oroszlán bolygók robbanékony kombójával; a gazdaságra gyakorolt hatását nem kell különösebben ecsetelnem. (A kibertámadások-okozta károk, áramszolgáltatással kapcsolatos zavarok szintén benne vannak a pakliban.)
Világviszonylatban érvényesülő trendről van szó, mint egy, Jessica Davidsontól fordírott, a Bika Mars-Uránusz együttállásról szóló bejegyzés is hangsúlyozza.
„Az események hihetetlenül felgyorsulhatnak, minden oldalról sokkoló hírek érkezhetnek, amelyek folyamatosan kibillentenek egyensúlyodból. Ha azt hiszed, hogy már most is ez a helyzet, a tempó hamarosan még jobban felpörög. Lesznek ellátási láncok összeomlása, élelmiszerhiány és áremelkedés, rossz időjárás miatti terméskiesések, áramszünetek és üzemanyaghiány, ami az összeköttetés megszakadásához vezet, csődök és korrupcióról és pénzmosásról szóló leleplezések, valamint rekordokat döntögető infláció.
Kiszámíthatatlanok lesznek az ezekre az eseményekre adott reakciók is, és az erőszak, a lázadások és a polgári zavargások – vasvillák és fáklyák – kirobbanásának lehetősége is fennáll, mivel a nyomor és az éhség szélsőségessé teszi az embereket”.
Nálunk mindez helyi sajátosságokkal tetézve.
A közvetlenül a július 13 -i telihold előtt és után érvényesülő hatások (a 10-én bepontosult Nap-Uránusz szextil, a 13-án bepontosult Vénusz-Szaturnusz trigon, a július 14-i Merkúr – Uránusz szextil) borulékony egyensúlyt mutatott. Amely a július 11-én, amikor a KATA és a rezsicsökkentés hátast dobott, borult is. A dollár és az euró sosem látott mélypontra, 412 forintra zuhant.
Az asztrológiától, stílszerűen fogalmazva, fényévnyi távolságban levő Kard konzervatív ellenzéki oldal így foglalta össze, közvetlenül telihold előtt a mérleget.
800 milliárd forint különadó
400 felett az euró, dollár, svájci frank
416 milliárdos költségvetési megszorítás
1200 milliárd forint elhalasztott beruházás
11,7% infláció, 23,7% élelmiszer infláció
400000 katás megélhetese kilőve
2400 milliárd forintnyi befagyott EU forrás
Csupa olyasmi, ami egy Bika Marsnál kivágja a biztosítékot. Egyébként az ilyen lehetőségekre az év elei kártyavetős villámelemzésben és a tavaszi napéjegyenlőség apropójából készített előrejelzésben is felhívtam a figyelmet,
„A Mars július 23-án éri el a Bika 12°-ot, a tavaszi napéjegyenlőség-képlet Uránuszával való együttállását, így, bár Uránusszal való tényleges találkozójára csak augusztus 1-jén kerül sor, az előrengések érzékelhetők lesznek. Magyarországon ez, a tavaszi napéjegyenlőségképlet 9-es házába esik. Az összképhez azonban az is hozzátartozik mifelénk, hogy 2022 április végén-május elején az Uránusz a Bika 14-15°-án egzakt szembenállásba kerül az ország képletének X-es házas, a Skorpió 14°30′-on levő Plútójával, így bárki lesz is a választás nyertese, instabilitással, és egy forrongó ellenzékkel kell számolnia”.
A július 13-i Bak teliholdkor kezdődött tüntetéssorozat teljes összhangban volt, van az időszak jellegével. A szuperhold konkrét és átvitt értelemben is kulminációs pontot jelzett; az egyidejű Vénusz-Neptun kvadrát tetézte a zűrzavart, a Vénusz-Plútó kvinkunx hozta a diszkomfortérzetet. A felháborodás jogos, de a folytatást illetően nem vagyok valami optimista.
Az április 3-i választások napján érvényesülő bolygóállásokról a havi előrejelzésben volt szó. Az akkori Vízöntő Mars-Szaturnusz együttállás olyan eseményekkel állt kapcsolatban, mint a bucsai tömegmészárlás, így más vonatkozásokban sem lehetett sok jót kinézni belőle. A szavazófülkék bezárásakor volt egy Hold-Uránusz konjunkciónk a Bika 12-13°-án, ezt július 23-án eléri a Mars. Aktivátor, hagyományos értelemben rossztevő, száműzetésben.A többek között Hold a nép jelölője, az erőpróbáló Mars-Hold tranzitok csúnya sérüléseket jelezhetnek; a méhecske fullánkja pedig, a darázséval ellentétben beszakad szúráskor. Nem kérdés tehát, ki fogja a rövidebbet húzni. (Képleteket ld a belinkelt bejegyzésekben)
A Magyar Köztársaság képletének IV házába lépő, és ott a tranzit- Uránusszal találkozó, majd a tranzit Szaturnuszba futó Mars is utalhat zavargásokba torkolló elégedetlenségre, anelyet a beiktatási képlet Nap-Szaturnusz kvadrátja is megerősít. A IV ház az ellenzéket is jelképezi. Azonban, míg a Mars a Bikában száműzetésben van, a Szaturnusz a Vízöntőben uralomban. Az ellenzék nincs a helyzet magaslatán. E megállapításhoz persze semmi szükség asztrológiára, elég az elmúlt évek politikai burleszkjét végignézni, különös tekintettel a 2022-es választásokra. A jogos indulatokat tehát az ellenzék nem képes becsatornázni. Megpróbálhatja azonban -ahogy teszi is- a maga vitorlájába fogni a szelet, ezzel is apasztva a valódi civilek, valódi károsultak további kezdeményezések iránti kedvét, demonstrációik hitelességét.
A szimbolikus gesztusoktol mentes, valódi állapolgári engedetlenség, bojkott, szabotázs, blokádok, folyamatos jelenlét akár a megoldáshoz is elvezethetne , a gyakorlatban azonban esélyesebb az ilyesfajta civil kezdeményezések meghackkelése. Az alkalmatlanságát a választások során bizonyító baloldal, a parlamentbe bejutott szélsőjobb vagy akár kormánypárti heccmesterek részéről is lehetnek, vannak , és még bőven lehetnek is ilyen jellegű kísérletek. Balról is, jobbról is bukkantak fel már fel provokátorok, jelentek meg más tüntetésekről is ismert bajkeverő figurák, például a rendőrségi körökben nem véletlenül Koszlidércnek becézett leányzó. Akiknek nem annyira az ügy, mint inkább a balhé lehetősége a fontos. Hogy brahiból vagy valakiknek szolgáltatva, most részletkérdés. Győzedelmes forradalom helyett a Tienanmen-tér, a Maidan, vagy akár az 56-os forradalom forgatókönyvei így valószínűbbek.
Videó: Nicolae Ceausescu utolsó beszéde 1989 december 21-én
Akkor is, ha az arrogancia, amivel a kormányközeli sajtó drogos söpredéknek nevezi az elégedetlenkedőket jobban emlékeztet Nicolae Ceausescu retorikájára mint egy XXI századi, papírforma szerint még EU tagállam kommunikációs apparátusára. Mint ismeretes, a Kárpátok néhai Géniusza -fiatalabbaknak történelem, néhányunknak keserű fiatalkori emlék – korlátozta a szólás- és sajtószabadságot, elnyomta az ellenzéket, a kisebbségeket, ellenfeleit a hatalomból kiszorította. Politikája drasztikus élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, az ország az éhínség közelébe, a gazdaság az összeomlás szélére került. ( A Magyarország képletének 2-es háza csúcsán időző Szaturnusz mifelénk is valószínűsít ilyen forgatókönyveket, most még a buli legelején tartunk.) A hivatalos narratíva szerint a forradalom kirobbanásához vezető 1989-es tüntetéseket külföldi, propagandaszervek hisztériakeltése okozta, Románia „területi integritása” és „társadalmi berendezkedése” ellen irányultak, az utcákat huligánok népesítették be. “Románia Szocialista Köztársaság valamennyi lakosának kötelessége minden erejével fellépni azok ellen, akik különféle idegen érdekek, kémszolgálatok, reakciós imperialista körök szolgálatában eladnák az országot egy marék dollárért vagy más valutáért”. (Maszol) Egészen ismerős duma, nem?
Bár azóta kiderült, az 1989-es forradalom nem teljesen az volt, aminek látszott , és rengeteg értelmetlen áldozatot követelt, az utána következő néhány éves időszak, az 1990 tavaszi gyalázatos magyarveréseket, a nyári bukaresti bányászjárást is ideértve, pedig nem hozott elsöprő változásokat, 2007-ben, Románia EU-csatlakozását követően megtört a jég. A szomszéd mostanra sok szempontból leköröz bennünket. Tetszik vagy nem tetszik, ez van.
Magyarországon most nem ennyire rózsás a helyzet. (Már amennyire “rózsásnak” lehet nevezni Romániában az 1990-2007 közötti időszakot…)
Ha a jelenlegi felállás marad, azért nem, mert a KATA szétverésének nem csak a vállalkozók, hanem a különféle szolgáltatásokat igénybe vevő rétegek is megisszák a levét. Gyakorlatilag mindenki.A szomszéd tehene megdöglése feletti szokásos magyarosch örömködés nem lesz túl hosszú életű. Ez, a rezsicsökkentés, a választási csodafegyver beborulásával, és az egész térséget sújtó gazdasági problémákkal kombinálódva széles tömegeket juttathat mélyszegénységbe. Így nemcsak az olyan úri huncutságokra nem telik majd, mint könyvek, műszaki cikkek, hobbik, szépítkezés, hanem a LAKHATÁSODRA sem. Az élelem,- ideértve az alapélelmiszercikkeket, az orvos, állatorvos, gyógyszerek a kiváltságos réteg- vagy a megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezők kiváltsága lesz, akárcsak a Ceausescu korszakban. (Egyszerűbb lelkek örülhetnek, hogy legalább Európa legdrágább tüzijátékát addig még ki lehet gazdálkodni. Költsége azonban hogy-hogy nem, titokban marad).
(Jurta junta – a következő fejlődési állomás?. Már csak a buckalakók meg a jawák hiányoznak)
Váltás esetén, a civil engedetlenség eltérítésére, ezt követően pedig egy, még a jelenleginél is radikálisabb csapat hatalomra kerülésére több lehetőség van, mint arra, hogy összeálljon egy, a válságot – EU segítséggel – valamennyire kezelni tudó szakértői kormány. Van Farkas Attila Mártonnak egy 2010 (!)- ben megjelent cikke, amelynek politikai álláspontjával nem értek ugyan egyet, viszont tagadhatatlan, hogy tűpontosan beazonosította a távolabbi perspektívákat. Tanulságos olvasmány. Akár jobb, akár bal oldalról érkezne az “alternatíva” (a széljobb sokkal valószínűbb), a szélsőségek fokozódnának, a leszámolások, ellehetetlenítések, karaktergyilkosságok folytatódnának, a most még “csak” verbálisan lincselő netmob rövidesen tényleges pogromokat hajtana végre. Csupán a likvidálandó belső ellenség képe lenne más.
(Az előjelek már jelenleg is aggasztók: július 8-i hír, hogy a jégkármentesítő rendszer kezelői halálos fenyegetéseket kaptak, így részben kénytelenek voltak lekapcsolni. A Szélsőközép kommentárja: “Szerencsére egyre kevésbé kell itt attól tartani, hogy, mint a klasszikus sci-fikben, majd a gonosz tudósok így meg úgy rászabadítják a gebaszt a világra. Megérkezett helyettük a mindenhez értő, minden mögött a háttérhatalmat sejtő, véglegesen öntudatra ébredt, a társadalomban betöltött helyét és szerepét semennyire nem ismerő konteós barom milliós-milliárdos tömege, és (kell ennél jobb bizonyíték a hierarchikus társadalmak tényleges megszűnésére?) az őt politikai érdekből, számításból, félelemből, kényszerből egyre inkább kiszolgálni igyekvő elit”. ? A New Age-nek van egy széljobber változata is, képviselőik Magyarországon is megtalálhatók. Sokkal veszélyesebb, konkrétan életveszélyesen elmebajos csapat, mint az általuk vizionált háttérhatalom, gyíkemberek, G5, azótásöl, nincscovid, biligécc, chemtrail és a tömegpszichózisuk többi eleme. Megnézhetjük majd magunkat, amikor őrületük nem csak a virtuális térben szabadul el. És egy izmosabb gazdasági válság idején ilyen forgatókönyvekre meglehetősen nagy az esély.)
’56-os mintára, vagy (még) EU tagállamként a látszatokra tessék-lássék adva, a megmozdulások elfojtására/ apátiába fulladására azonban nagyobb az esély. (Ez a későbbi demonstrációkra is érvényes). Így, az augusztusi hőhullámot és a szeptemberi pitiáner kicsinálósdit követően, mire október végén a Mars az Ikrekben hátraarcot vág, “helyreáll a rend”. ( Konfliktusok folyamatosan lehetnek az év későbbi hónapjaiban is, de kormánybuktatásnak, “rendszer”-vagy gengszterváltásnak vajmi kevés az esélye.)
Halálbüntetés, tömeges letartóztatások egyelőre nem valószínűek – legalábbis addig, amíg még EU-tagállamok vagyunk és Oroszország pozíciója sem javul számottevően. „Véletlen” elhalálozások is csak módjával várhatók, az illendőség keretei között. Koncepciós perek, gazdasági eszközök bevetésével való nyomásgyakorlás putyini mintára, pszichoterror, karaktergyilkosságok, bűnbakkeresés, boszorkányüldözés, (nem is annyira suttogó) propaganda, azonban annál inkább, egyre szűkebb teret hagyva a “belső emigrációra”.
Érdekes „véletlen” például, hogy a rendvédelmi szervek épp mostanában kaptak jelentős béremelést Részben nagyon is rászolgáltak, gyalázatosan alacsony fizetésekért tették kockára életüket a biztonságunkért. A hivatalos narratíva, miszerint a szomszédunkban zajló háború és a túlnyomórészt muszlim hátterű, harmadik világbeli migrációs nyomás teszi indokolttá, szintén meggyőző. (Mert akrámennyire is szeretné a baloldal elbagatellizálni, az utóbbi tényleg gond. Az európai kultúrkörből, jelenleg Ukrajnából érkező menekültek, semmiképp sem említhetők egy napon a határoknál őrjöngő, rendőrökre, határőrökre támadó társasággal. Az egyik EU államból, mondjuk Magyarországról egy másik EU-államban legálisan boldogulni próbáló állampolgárokkal pedig még úgysem.)
Azonban a béremelés folyamatosan lekerült a napirendről, pedig már évekkel ezelőtt is égetően fontos volt. Aztán, alighogy elkezdődtek a tüntetések, lássunk csodát. Így még a legjobb hiszemű, a térséget valamelyest ismerő embernek is egy hátborzongató történelmi párhuzam jut eszébe. Ceausescu diktatúrájában is a katonaság, rendőrség és a securitate kötelékében szolgálók voltak, akik megközelítőleg élhető életet éltek akkor is, amikor a többség még az alapélelmiszereket is nélkülözte. És más önkényuralmi rendszerekben is ez a gyakorlat. A szintén időszerű pedagógusbérek emeléséről nem szól a fáma- de minek is szólna? Az értelmiséggel csak a baj van, egy diktatúrában különben is nagyobb szükség van verőemberekre, spiclikre, mint tanárokra.
A május 16-án, nem sokkal a holdfogyatkozás után beiktatott kormány eszköztárában -ld a képletet, többek között az Algollal együtt álló Bika Nap, Ikrek Merkúr még trigonban a Plútóval – a gazdasági eszközökkel gyakorolt sakkbantartás bőven benne van. Liska Tibor, az 1994 július 15-én elhunyt Széchenyi -díjas közgazdász meglátásával összhangban. ”…lecsukatni egy ország lakosságának csak a kisebb hányadát lehet. De pénzzel mindenki függő helyzetbe hozható.” (Liska Tibor: Az Antioroszlán)
A jó hír, hogy még nyitottak a határok, nem kötelező kivárni a legrosszabb forgatókönyveket. Azt , hogy mennyire „jó” ez az opció, és a nyugati tejjel-mézzel folyó Kánaán mennyire az még, a 2022-es Mars-Plútó kvadrátról szóló bejegyzés részletesen körüljárta. Magam is írtam, teljesen evilági platformokon is szó volt, van róla, hogy a jóléti nyugati országok is súlyos válságokkal néznek szembe. A tél keménynek ígérkezik, a következő hónapok még inkább. Hogy a körülmények csak a jóléti államok normáihoz képest lesznek mostohák, és a Kelet-Európa leszakadtabb feléről érkezők számára bőven kezelhetők, vagy régiótól függetlenül egyértelmű szívásként azonosíthatók, nem tudom.
A különbség, a rosszabb forgatókönyvek esetén is, hogy a nehézségek az ittoninál jobb életszínvonalon, emberibb körülmények között vészelhetók át. Az állam nem magától éretődő módon az ellenséged – amennyiben betartod a törvényeit. A woke agymosás, a polkorrekt cenzúra persze létező problémák, de a belső emigráció talán kivitelezhetőbb, fenntarthatóbb, mint idehaza. (Ha már egy ideje külföldön élsz, és még nem tetted meg, a lehető legsürgősebben kérvényezd az adott nyugati ország állampolgárságát is. Ettől a magyarról még nem kell lemondanod, viszont egy sor kellemetlen meglepetéstől megmenekülhetsz.) Persze a helyzet bármikor, akár egyik pillanatról a másikra is változhat; Oroszország és szövetségesei tartogathatnak olyan meglepetéseket, amelyek boríthatják az erőviszonyokat. Azonban, még egy ilyen, legrosszabb forgatókönyv esetén is több esély van élhető élet felépítésére, mint Magyarországon, ahol a Rákosi vagy Ceausecu rendszer legsötétebb napjaira emlékeztető idők jöhetnek.
Persze, a hazaszeretet, a szülőföld, család, barátok, ismerősök, kapcsolatrendszer, megszokott terepviszonyok jelentős visszatartó erő. Nem mindenki tudja és nem is mindig szabad és lehet elvágni ezeket a szálakat. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a saját magad érdekében le kell válni a bántalmazó szülőról. Attól még szeretheted – minél távolabbról, annál jobb. Ha fiatal vagy, ez a folyamat könnyebb. Akkor is fennáll ugyan a lehetőség, hogy magaddal viszed a belső bántalmazót, aki nem engedi hogy teljesen kifusd a formádat, sorsdöntő pillanatokban önszabotázsakciókkal, a meglévő lehetőségek fel nem ismerésével, eltékozlásával keresztezi utad, esetleg valamilyen értelemben, bizonyos helyzetekben te magad is bántalmazóvá válhatsz. Vagy pedig a külvilágból vonzol be újabb meg újabb bántalmazókat, a legragyogóbb kilátások ellenére is. Kedvezőbb külső feltételek között azonban ezek a minták alakíthatók; hosszú és kemény önismereti munkával részben, vagy akár teljesen fel is számolhatók. Minél tovább maradsz azonban egy bántalmazó közegben, annál valószínűbb, hogy magad is torzultan fogsz működni. Ez a megállapítás kisebb, családi léptékben is érvényes, és tágabb összefüggésekben is.
Nem tudok és nem is akarok helyetted dönteni azon kívül, hogy jelen posztban, meg talán egy-két következőben is felvázolom a közelebbi és a távolabbi jövő trendjeit. (Ígérem, nem lesz túl sok ilyen, mert csupán önismétlés lenne. Ráadásul önszívatás is, mert minden ilyen szösszenet szaporítja a jelentendők, letiltandók táborát, akikkel úgyis tele már a padlás. Próbálkozók kedvéért: oldalamon továbbra is az a gyakorlat, hogy észosztásod elolvasása nélkül váglak ki ha csesztetni kezdesz, tündérbogár. Nem tetszik a poszt, továbbgörgetsz, vagy ami még jobb, végleg lekattansz.)
Asztrológusként kötelességemnek érzem ezt a fajta tájékoztatást, ugyanis rengeteg a realitásokkal köszönőviszonyban sem levő “előrejelzés”. Teljesen lényegtelen, hogy azért-e, mert az illető a ködevő new-ages irányzatok művelője, így nem rendelkezik, mert nem is rendelkezhet érdemi asztrológiai megállapításokhoz szükséges eszköztárral. Vagy, ami sokkal rosszabb, nagyon is jól ismeri szakmáját, de elfogultsága és/vagy nagyonis evilági kalkulációk az asztrológiai tények szándékos félreinterpretálására motiválják. (Természetesen többféle olvasat, többféle megközelítésmód létezik, egyikünk sem tévedhetetlen. Az idő majd eldönti, melyikünk látta pontosabban. Addig is mindenki azt tesz közzé a platformján, amit jónak lát, én biztos nem fogok odamenni lúzerkedni a kommentszekcióba, privátban üzengetni pedig még úgysem, ha nem értek egyet meglátásaiddal. Cserében töled is hasonlót várok, kedves kolléga. )
SZEMÉLYES ELŐREJELZÉSEKET AZONBAN NEM VÁLLALOK !!!!
Pillanatnyilag magam is a menés és a még maradás között ingadozom. 52 éves fejjel, jelenlegi egészségi állapotomban akkor sem túl vonzó perspektíva egy ilyen váltás, ha jól beszélek angolul. Fiatalkori kalandvágyam, ha csak rajtam múlna, jelenleg kimerülne az asztrológia számomra még új területeinek feltérképezésében, ill IT – ismereteim elmélyítésében. De a történelem úgy látszik, közbeszól.
De visszatérve júliusra. A 13-14-én látótérbe került Panstarrs -üstökös még komorabb árnyalatokat ad az egyébként sem valami szívderító asztrológiai tablóhoz. (Az üstökösök a tradicionális asztrológia álláspontja szerint háborúkkal, járványokkal, éhínséggel, rossz terméssel és más csapásokkal állnak kapcsolatbam. Hogy a jelenlegivel mi a helyzet, jó kérdés, mert hatalmas mérete ellenére elég távol volt tőlünk ahhoz, hogy szabad szemmel követhető legyen, kisebb teljesítményű binokulárral viszont igen. A tradicionáis asztrológia csak a szabad szemmel látható üstökösöknek tulajdonított jelentőséget; a Panstarrs e szempontból a kettő között van. Hogy hatással lesz-e a helyzetre vagy sem, majd kiderül; az időszak nélküle sem könnyen kezelhető; jelenléte csupán nyomatékosítja a meglévő tendenciákat .)
A telihold utáni hét vége még viszonylag lightos. A július 16-i Rák Nap-Merkúr együttállás éppen jó végiggondolni a dolgokat, egyszersmind ráérezni a jövő trendjeire. A még nem egzakt Plútó szembenállást még oldja a két bolygó trigonnja a Neptunnal (bepontosulások 17-én), van egy Halak Hold is; a feszültségek becsatornázhatóbbak. Persze, az elégetett Merkúrnak megvannak a problémás oldalai is, a hangulati hullámzás, hisztérikus reakciók kockázati tényezők, a Nap és a Merkúr kvinkunxa a Szaturnusszal pedig, amellett, hogy a bizonytalanságérzetet növeli, az alkalmazkodást is nehezíti.
A július 18-i Merkúr-Plútó szembenállással kezdődő hét zűrösebbnek ígérkezik. A hétfő délutántól kb 20 estig Kosban járó Hold tovább szíthatja az indulatokat; a 20-i Nap-Plútó szembenállás pedig szintén inkább a hatalmi harcok, szélőségek, pszichoterror, elszabaduló indulatok jelölője semmint a higgadt, kompromisszumkész tárgyalásoké. A demonstrációk valószínűleg folytatódni fognak; a tüntetők közé vegyült provokátorok balhét szíthatnak, a hatalom arroganciája pedig olaj a tűzre. (Rendőrök megtámadása, szidalmazása, eszközeikben való kártétel tisztességes szándékú demonstrálók számára nem opció! )
Update: a KATA-s futárok reggeli/délelőtti demonstrációján a törvény buzgó őrei sokkolót is bevetettek, az Olimpia parkban pedig olyanokat is igazoltattak, akiknek semmi közül nem volt a demonstrációhoz. Mint a belinkelt videón látható, a sportos külsejű szerveknek enélkül esélyük sem lett volna szembeszállni a cingár, értelmiségi -külsejű (pfúj, már a megjelenése is gyanús) fiatalember által képviselt fenyegetéssel. Mindezt aznap, amikor a Brüsszelben azt játsszuk, hogy készek vagyunk igazodni a jogállamiság normáihoz. Vagy legalábbis folynak ilyen tárgyalások, és van lelkesedés is. A kétségtelenül provokatív beszólások nem a rendőti túlkapás áldozatától származnak. (Micsoda analógia: Rák Nap-Merkúr mint élelmiszer- futárok szemben a Plútó által képviselt rendvédelmisekkel.) Novák Katalin hétfőn este aláírta a KATA -törvényt, mert semmi kivetnivalót nem talált benne. …
A nagyvilágban szintén elszabadulhatnak az indulatok: az orosz -ukrám háború borzalmai fokozódhatnak, másutt terrorakciók, meglévő tűzfészkek fellángolása, tömegbalesetek, erőszakos bűncselekmények (különös tekintettel a családi atrocitásokra), természeti katasztrófák ( főleg tűzkárok) tetézhetik a problémákat.
16-i hír, hogy július 19-én, kedden Iránba látogat az ukrajnai invázió megindítása utáni második külföldi útján Vlagyimir Putyin. „Moszkva, illetve a szintén nyugati szankciókkal sújtott Teherán közötti kapcsolatok az iráni atomalku 2018-as felmondása után váltak különösen intenzívvé, amin az ukrajnai háború kitörése sem változtatott, amit a Moszkvának történő iráni drónszállítások is bizonyítanak”. Iránt már csak hetek választják el az atombombától; a jelek szerint a Biden kormány későn kapott észbe, hogy minden eszközzel meg kellene akadályoznia a fundamentalista terrorállamot abban, hogy nukleáris fegyverhez jusson. Hanyagsága a többé-kevésbé demokratikus világ vs legócskább diktatúrák közötti egyensúly borulását is okozhatja, az utóbbiak javára. A világégéshez is közelebb kerülhetünk néhány lépéssel, de akár kvantumugrással is.
Update: vasárnap, e bejegyzés közzétételét követően Írán már el is büszkélkedett azzal, hogy ha akarná, atomfegyvereket tudna barkácsolni:
” Irán technikailag képes atombombát készíteni, de még nem döntött arról, hogy megépíti-e azt – mondta Ali Khamenei ajatollah, az iráni legfelsőbb vezető egyik vezető tanácsadója vasárnap a katari al-Dzsazíra TV-nek.
Kamal Kharrazi egy nappal azután beszélt, hogy Joe Biden amerikai elnök befejezte négynapos izraeli és szaúd-arábiai útját, és fogadkozott, hogy meggátolja Iránt abban, hogy atomfegyverhez jusson.
Kharrazi megjegyzései ritka utalást jelentettek arra, hogy Iránnak érdeke fűződhet az atomfegyverekhez, amelyek fejlesztését régóta tagadja.” (Portfolio, Neokohn)
Eközben a Plútó visszatérését -és kollektív elhülyülését– ünneplő Egyesült Államok, valódi erődemonstrálás helyett a woke túltolásában jeleskedik. A félreértéseket elkerülendő: mint oly sok bejegyzésemből kiderül, Nyugat-párti vagyok. Azonban az a komfortzónába süppedő eltompultság, álproblémák előnyben részesítése a ténylegesek rovására, amely hozzájárult Putyin és barbárai felemelkedéséhez, mélységesen aggaszt.
A mássággal sincs semmi bajom, az esélyegyenlőséget magam is fontos dolognak, a hazai melegek elleni, homoszexualitást és pedofíliát összemosó propagandahadjáratot szégyenletesnek tartom. Douglas Murray ( magyarul Európa furcsa halála, A tömegek tébolya) brit író és politikai kommentátor és J.Lee Lehman Egyesült Államokban élő klasszikus asztrológus kedvenc szerzőim közé tartoznak. Mindketten melegek. Ennek ellenére sem vagyok biztos benne, hogy a harmadik világháború előestéjén éppen Rachel Levine és Samuel Brinton volt a legalkalmasabb arra, hogy az Egyesült Államokat, mint szuperhatalmat képviseljék Franciaország július 14-i nemzeti ünnepén.
Azon a New York-i katasztrófavédelmi hivatal által kibocsátott videón pedig, amely úgy készíti fel a lakosságot egy nukleáris támadás esetén való teendőkre, mintha az csak egy számítógépes játék lenne, már csak (sírva) röhögni lehet. Pedig a vége, miszerint minden rendben lesz , és a kedves néző majd megoldja, kifejezetten biztató. Az sajnos nem derül ki , hogy a megoldásra ebben az életben vagy a következőben kerül -e sor, de ha kellőképpen pozitív a hozzáállás, ilyen apróságokon minek kellene rugózni.
Ezekben a napokban egy másik váltásra is sor kerül: a Vénusz belép a Rákba, a Merkúr pedig az Oroszlánba.
A Vénusz augusztus 11-ig marad ebben az érzelmes, fantáziadús vizes jegyben. A jó hír, hogy végre tisztes távolba kerül a Neptunnal képezett kvadrátjától: a kép fokozatosan tisztul, persze lehet, hogy csalódások, érzelmi bonyodalmak árán. Július 25-i, Jupiterrel képezett kvadrátja azonban további túlzásokat, tartalékok elfecsérlése vagy infláció, természeti csapások miatti veszteségeket sugall, az augusztus 10-11-i, Plútóval való szembenállása pedig keserves adalékokat szolgáltat a törésgyanús augusztus 12-i teliholdképlethez.
Az augusztus 5-ig Oroszlánban tranzitáló Merkúr lendületet ad a fantáziának, kreativitásnak, egyszersmind azonban a hőzöngésre, lehengerlő kommunikációra való hajlamot is fokozhatja. Olyan időszakokban, amikor pattanásig feszül a húr, utóbbi nem valami szerencsés. Annál inkább, hogy Merkúr részvételével áll majd össze július 28 -31 között az első fix T-kvadrát az Oroszlán bolygók, Bika Mars/Uránusz és a Vízöntő Szaturnusz részvételével.
Július 22-én a Nap a saját jegyébe, az Oroszlánba lép, amitől istenigazából feltüzesedik a nyár. Békésebb időszakokban a figyelem ilyenkor a szórakozás, társasági élet, kreatív önkifejezés, szerelem, hobbik területeire irányul. Idén azonban a Bika Marssal nyakon öntött Szaturnusz-Uránusz kombó meglehetősen ünneprontó lehet. A megszorítások, a bulikhoz szükséges anyagi eszközök hiánya vagy legalábbis kiszámíthatatlansága megnyírbálja a lehetőségeket, egyszersmind erős indulatokat is gerjeszthet.
A 23-án bepontosuló Merkúr- Jupiter trigon még enyhít az összképen, váratlan lehetőségekkel, nagyvonaló gesztusokkal, szerencsés kockázatokkal vagy sikeres blöffökkel.
Július 28: Újhold az Oroszlánban
A jegy 5°38′-en megszülető Oroszlán újhold (helyi idő 19h54) egyaránt magában hordozza a heves konfliktusok és a kreatív megoldások lehetőségét. Utóbbiakra egyéni szinten nyilván több az esély, mint kollektíve. És, mivel ezen a napon a Jupiter retrográd stacionáriusba vált, a fővilágítókkal képezett trigonja az egyik utolsó alkalom az idén, amikor valamivel könnyebben lehet hozzáférni jótéteményeihez; a becsukódó ajtók mellett mutatkozik egy vészkijárat is, valamely patthelyzetből viszonylag jól ki lehet jönni, egy nagyobb kockázat megtérülhet. (A Vénusz-Jupiter egyidejű kvadrátja azonban e jótétemények viszonylagosságára is figyelmeztet.)
A Merkúr-Mars kvadrátból ( bepontosulás július 26), Merkúr-Uránusz kvadrátból (bepontosulás július 28), Merkúr -Szaturnusz szembenállásból (bepontosulás július 31) azonban szintén erőteljesen érvényesül, ami azt is jelenti, hogy a Mars-Uránusz-Északi holdcsomópont konjunkció is egzakt. Ez a hatás július utolsó és augusztus első hetében is érvényesülni fog. A pattanásig feszülő indulatok nem csak szócsaták szintjén sülhetnek ki: a legváratlanabb, legerőszakosabb és legirracionálisabb forgatókönyvek kapcsolhatnak be.
Hogy a 31-én bepontosuló Nap-Jupiter trigon azt a hatalmas mázlit képviseli, amivel az autó felrobbanása előtti utolsó pillanatban kiugrunk a járműből, vagy azt az istenkísértő vakmerőséget, ami a végzetes robbanáshoz vezet, jó kérdés. Valószínűleg személyektől függően változik.
Belpolitikai viszonylatban, ha menet közben nem fulladnak apátiába a tüntetések, innen számíthatunk vehemensebb fordulatokra. Más megszorítások, gazdasági mélyrepülés is okozhatnak töréseket; a helyzet augusztus első hetében durvul majd el. Az augusztus 8-án bepontosuló Mars-Szaturnusz kvadrát, illetve a 12-i Vízöntő telihold hatalmi túlkapásokat sejtet. (Amelyeket provokátorok is kiválthatnak értelmetlen garázdálkodással) . Jöhetnek persze más sokkok is, amelyek tartósan megtörik a Mars Bikába lépésével már alaposan kifulladt lendületet.
A nemzetközi konfliktusok eszkalálódása szintén benne van a pakliban – gondolok itt Oroszországra, vagy a tavaszi napéjegyenlőségképletben is, a jelen bejegyzésben is említett súlyos közel-keleti konfliktusra, amelyben Irán kulcsszerepet játszik.
Fontosabb bolygóhatások
Július 2 Mars-Plútó kvadrát
Július 2 Merkúr-Szaturnusz trigon
Július 2 Merkúr-Neptun kvadrát
Július 4 Merkúr-Pútó kvinkunx
Július 5 – augusztus 20 : Mars a Bikában
Július 5 – 19: Merkúr a Rákban
Július 9 Merkúr – Jupiter kvadrát
Július 10 Nap-Uránusz szextil
Július 13 Vénusz- Szaturnusz trigon
Július 13 Telihold a Bakban 20:37
Július 14 Merkúr – Uránusz szextil
Július 14 Vénusz – Neptun kvadrát
Július 15 Vénusz- Plútó kvinkunx
Július 16 Nap – Szaturnusz kvinkunx
Július 16 Merkúr – Szaturnusz kvinkunx
Július 16 Nap – Merkúr együttállás
Július 17 Merkúr- Neptun trigon
Július 17 Nap – Neptun trigon
Július 18 – augusztus 11 : Vénusz a Rákban
Július 18 Merkúr – Plútó szembenállás
Július 19 – augusztus 5 : Merkúr az Oroszlánban
Július 20 Nap-Plútó szembenállás
Július 22 Nap az Oroszlánban
Július 23 Merkúr – Jupiter trigon
Július 25 Vénusz – Jupiter kvadrát
Július 26 Merkúr – Mars kvadrát
Július 28 újhold az Oroszlánban 17:54
Július 28 Merkúr-Uránusz kvadrát
Július 31 Merkúr – Szaturnusz szembenállás
Július 31 Nap- Jupiter trigon
Cikkek evilágibb platformokról
Tíz évig nem árulják el, mennyibe kerül Európa legnagyobb tűzijátéka augusztus 20-án
Voice of America: Orbán Viktor az eddigi legkeményebb erőpróba elé néz
Roubini: Hatalmas válság közeleg (Hang)
Benyújtották az új KATA-törvényt (HVG)
Még a nyáron Budapestre vonulnának a magyar gazdák (Magyar Hang)
Katonák, rendőrök és határvadászok bérét (Magyar Hang)
Miért mennek haza elégedetlenül a tüntetők? (Azonnali)
Rossz hírem van: ezekkel a politikusokkal kell dolgozni (Azonnali)
A magyar háztartások fele emelt rezsivel számolhat a jövő hónaptól
Annak is drágább lesz az élet, aki maga soha nem katázott
Nagyon sok fideszes csalódott Orbánban a kataszigorítás miatt
KATA – Súlyos gondoktól tart a reklámszakma
Könyvkiadók és rétegkönyvek sora tűnhet el a KATA átalakításával
Kataklizma (Hang)
Az állam a legnagyobb kényszerkatáztató: mi lesz több ezer orvossal, tanárral, nővérrel? (Válasz Online)
Sokkoló és járókelők igazoltatása: a rendőrök nagyon komolyan vették a hétfői demonstrációt (Azonnali)
Puzsér Róbert: A kannabiszfogyasztásra fogott eljárás az MKKP elnökei ellen nettó közgyalázat
Az ellenzék leszereplése (Kard)
Ősszel jön a feketeleves a magyaroknak (Napi)
Hazug reálpolitika: gonosz rezsimekkel nincs megbékélés (Individualista)
Mi lenne, ha atombomba robbanna Budapesten? (VIDEÓ)
Több személynél is drogot találtak Tusványoson (Hang)
Orbán szerint mi, magyarok “nem vagyunk kevert fajúak”. Mit mond erről a történelem? (Debreceni Nap)
Politikai megmenekültek: önkéntes száműzetés az Orbán-rezsim miatt, induljon mihamarabb, aki akar és teheti (Népszava)
A miniszterelnök Tusványoson, a “fajok keveredéséről” elhangzott beszéde miatt benyújtotta lemondását kedden Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott (2022 július 26)
A Stockholm-szindrómás Hegedüs Zsuzsa nem tud haragudni Orbán Viktorra (Puzsér Róbert, 2022 augusztus 2)
Az utolsó nyugatos fideszesek nyilvános megalázása – ez volt az idei Tusványos (Válasz Online)
Külpol
Az idei lesz Európa utolsó nyara: évekig tartó szenvedés közeleg a Politico szerint
Bloomberg: A románok szerint Putyin végezheti úgy, mint Ceausescu
Amerikaellenes szuperkoalíciót alakíthat Putyin: ideje szembenézni a valósággal
Börtöntöltelékeket toboroz Putyin a háborújához (Index)
Az Egyesült Államok történelmének első transznemű miniszterhelyettese és egy transznemű helyettes államtitkár képviselte az USA-t Párizsban a francia nemzeti ünnepen, július 14-én, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
“Menjen be a házba ” – New York oktatóvideót adott ki atomtámadás esetére
A nemzetközi vöröskereszt videóján pedig megtudhatjuk, mire lehetne számítani, ha atombomba-találat érne egy várost. (Index)
Szijjartó Péter Moszkvába utazott (2022 július 21, Index)
Copyright secured by Digiprove © 2022A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!