Menu
Mars-Plútó kvadrát 2022
2022-07-01 heti bolygóállások

Július 1-jén bepontosult a Mars-Plútó kvadrát. Nyilván, a hatása nem csak erre a napra terjed ki; júmius utolsó hetében végig figyelhettük az analógiákat, és július első hetére is jut belőlük. Legutóbb, 2020 második felében jött létre Kos Mars-Bak Plútó között ez a fényszög.

Kommentelők, akiket nem szabad kibontakozni hagyni…

A mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. (Persze ez minden más bejegyzésre érvényes) :A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. 

Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni.

Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak.

Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ha privát üzenetben/mailben, “olvasói észrevételnek” álcázott fontoskodás formájában  próbálsz felhomályosítani a dolgok (saját narratívád szerint) “valódi állásáról”, koncepciót diktálni (= pofátlanul betörsz az intimszférámba és f@sságokkal rabolod az értékes időmet),  erre való esélyeid meghatványozódnak…

Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy  ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂

Az aspektus dinamikájával több bejegyzés is foglalkozik a blogon, legrészletesebben a Válogasd meg a csatateret ! című. Így most részletesebben nem térek ki rá.

„Személyi horoszkópban és tranzithatásként a Mars – Plútó kvadrátok egyaránt destabilizáló energiakombinációk. Nagyfokú stresszt, rendkívül kiélezett konfliktushelyzeteket generálnak, egyszersmind azonban vélt vagy valós korlátaink meghaladására is ösztönöznek. A fényszög legnagyobb veszélye, hogy hatására megszállott ellenőrzési kényszer keríthet hatalmába, a frusztrációkra erőszakkal válaszolunk, a düh természetes érzéseit pedig elemi erejű tombolássá nagyíthatja”.




2020 második felében, a Kosban tolató Mars miatt sokkal tovább tartott, a hatása összeadódott az akkor Bakban tartózkodó Jupiter/Szaturnusz – Mars kvadrátéval. Az eredményeket is ismerjük; ez az eredetileg 2019-ben írt bejegyzés már felhívta rájuk a figyelmet, bár akkor nem tudtam konkrétan előrejelezni milyen jellegű pusztítás várható. A mostani “csak” néhány nap, de ennyi is elég belőle.

Egyúttal megfigyelhető a különbség is: anno a retrográd Kos Mars + Bak Szaturnusz befele robbantotta kvadrát energiáit, járvány és kijárási tilalom formájában. Vírushullám persze most is alakul; Mars a régi idők asztrológiájában járványindikátor is lehetett, a modernkori Plútó úgyszintén. Az amerikai elnökválasztási kampány így is balhés volt. A mostani inkább kifelé robban, a szó fizikai értelmében is]




A másik jelentős különbség, hogy míg 2020-ban egy szintén uralomban levő föld jegyű Szaturnusz blokkolta a tüzes Mars energiát, a jelenlegi, még érvényesülő uralmi Vízöntő Szaturnusz-Kos Mars szextil lehetővé tesz valamilyen szintű mederbe terelést és irányítást. Ettől persze még mindig brutális marad. Erre a júniusi előrejelzésben felhvítam a figyelmet:

“Mars-Szaturnusz szextil jelentős stabilizáló erő a közelgő felfordulásban. Mint a témával foglalkozó bejegyzésben részletesen szó van róla, a harmonikus Mars-Szaturnusz aspektusok erőt adnak, motiválttá tesznek, egyszersmind a kitartást és az állóképességet is növelik. Az időzítőképesség is javul, az energiával jobban gazdálkodunk ilyenkor. Növekszik a céltudatosság, összeszedettség is. Ezekben az időszakokban módszeresen, lépésről lépésre lehet tervezni, így igen hatékonnyá válhatunk. (Ha egyidejűleg más destabilizáló hatások is érvényesülnek, könnyebb kitartani a feladat mellett). Jelen helyzetben azonban, a közelgő Mars-Plútó kvadrátot figyelembe véve a jegelt indulatú, még hatékonyabb gyilkológéppé válás is benne van a pakliban, kollektív és egyéni szinten is.”




Nos, a június 27-i, kremencsuki rakétatámadás  (egy plázát ért találat, nagyjából ezren tartózkodtak az épületben), szemléletes példa arra, hogy milyen, amikor az ún harmonikus Mars-Szaturnusz szextil még hatékonyabb gyilkológéppé alakítja a Mars-Plútó kvadrátot. (Jótuuuudom, a zukránok magukat bombázták, meg gyíkemberek, chemtrail, fóliasapka, azótásöl, nincsiscovid, háttérhatalom, biligécc, f@szvan a konteós agyhalottakkal. Háborús bűnös ruszkik pszichopata fanjai privát észosztását jelentéssel, tiltással “díjazom”. Akinek nem tetszenek a posztok, továbbgördít vagy, ami sokkal jobb, végleg lekattanhat.)

Még a májusi 16-i holdfogyatkozásról  szóló bejegyzésben, ill a májusi előrejelzésben  írtamhogy a Mars Kosba lépésével támogatott Jupiter fokozhatja Putyin harci kedvét és  így vagy úgy, a ruszkik oldalára billentheti a mérleget. És lőn. Utálom az orkokat. (Amibe természetesen nem értem bele a Putyin rezsimtől szenvedő orosz ellenzéket; nekik minden tiszteletem és együttérzésem). De ennek ellenére sem adhatom át magam a vágyálmoknak: a jelek egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy a korszerűbb fegyverekkel rendelkező, de komfortzónájába hülyült Nyugat nem fogja tudni visszakozásra kényszeríteni a barbárokat. (Ebbeli aggályaimnak egyébként már februárban, a háború kitörése előtt is hangot adtam.




“Hogy  adott körülmények között  milyen hatékony válaszlépésekkel  tudná megfékezni Oroszország pszichopata cárját a Biden -kormányzat, ráadásul olyat, ami a Nyugatnak nem fájna  , jó kérdés. Összehangolt titkosszolgálati akciót indít gendersemleges klotyók tömeges megnyitására Oroszország területén? (Félreértés ne essék, alapból Nyugat-párti lennék, azonban a nyugati társadalom kollektív szellemi leépülését tragikusnak tartom. Ahogy azt is, hogy semmi érdemi eszközük nincs az Oroszországhoz, Kínához hasonló monstrumokkal szemben. Ahogy holdudvarukkal szemben sem.)”  Nemcukiságok-nemcsak Valentin -napra; 2022 február 13-i bejegyzés

Ilyen prognózisokhoz egyébként nem kell asztrológusnak lenni; elég nyitott szemmel járni a világban). Persze, a történelem folyamán máskor is megtörtént már, hogy túlfinomult és elhülyült kultúrákat náluk suttyóbb, de életképesebb barbárok elpusztítottak. Ld Amerika Plútó visszatérése; Jupiter-Szaturnusz együttállás II. rész, III rész, Jessica Davidson. Nem túl vidám egy újabb ilyen korban élni.




A “kedvező forgatókönyv”: az orkok kiharapják a maguk részét, emésztenek, böfögnek, szellentenek néhányat, aztán folytatják. Az árnyékukban a maguk pecsenyéjét sütögető vacak kis zsarnokocskák pedig még inkább elszemtelenednek. Aki nem bírja a gyűrődést, lelép egy újabb vasfüggöny legördülése előtt. Csak az a gond, hogy a vasfüggöny boldogabbik oldalán a woke agymosással kell együtt élnie. A választási lehetőség tehát nem a művelt és szabad Nyugat – tahó és rabszolgatartó Kelet között van, hanem a túlfinomultságukba degenerálódott széplelkek diktatúrája és az eurázsiai stílusú suttyók diktatúrája között. (Nem, nem tudom “megjósolni”, hogy  neked mi lenne a jobb. És nincs is kedvem 🙂 Egyelőre azzal is elégedett lennék, ha el tudnám dönteni, mielőtt még a történelem döntené  el helyettem, hogy ÉN melyik agymosó közegben tudnék szellemiségemmel öszhangban levő életet élni, emberhez méltó körülmények között tölteni öregkoromat 🙂  )

Egyelőre, ki tudja meddig még, az előbbi még valamivel elviselhetőbbnek tűnik. Hogy miért is? Megintcsak FAM:

“Na megy a vita. Akkor megfejelném a nyugatellenességet:
Eddig a történelemben egyedül Amerika dobott le atombombát. (Erődemonstrációként, hadászatilag szinte feleslegesen.) Ott volt hivatalos rabszolgatartás utolsóként a nyugati világban. (Ha jól tudom, Etiópiában utoljára a világon, és ez Mussolini egyik érve volt.)
Azóta se lettek jó fejek.
A gyarmatosításról, kapitalizmusról, térségünk másodrendűségéről, stb., ne is beszéljünk, beszéltünk eleget.
De. Amerikában és Nyugat Európában ki lehet menni tüntetni Amerika, a NATO ellen, bármi ellen. A woke diktatúra se az igazi, mert tudtommal Jordan Petersont se deportálták. Maga mondott fel, s mellesleg sztár lett. Virágzik az altright, megy a Breitbar, konzervatív kormányzók hoznak LMBTQI ellenes intézkedéseket, stb.
Ha most nekem ennek az analógiáit valaki elmondja Oroszországból vagy Törökországból, vagy Kínából, akkor beismerem roppant tévedésemet😃 /FAM/

A kedvezőtlen: az érintett felek mindegyike tesz még rá egy lapáttal, a helyzet még jobban eldurvul. Ebben az esetben menekülési útvonalak helyett csak zsákutcák lesznek, a végkifejlet pedig elég egyértelmű.

A bejegyzés illusztrációja stílszerűen Vladyslav Sodel Kijev fölött az ég című fotója.





Kapcsolódó

Mars-Plútó kvadrát (Robert Hand)

Válogasd meg a csatateret!

…És a konszenzuális valóság eseményei:

A június 29-i Rák újhold képletében kiemelkedő szerepet kapott az akkor még nem pontos Mars-Plútó kvadrát.

A június 27-i klemencsuki  rakétatámadásról  a bejegyzésben volt szó. Szintén aznap, a  Népszava szerkesztőségével szemben, a Jókai utcában, egyik pillanatról a másikra az utcára omlott egy ház tetőszerkezete.Ez erős túlzással nevezhető szerencsének, az anyagi kár számottevő.

A pozitívumok:

-Egyelőre úgy néz ki, nincs halott; remélem nem is lesz.

– “Csak” négyen sérültek meg, közülük “csak” egy személyt kellett kórházba vinni.

Ezen a héten ilyen, amikor pozitív, kiegyensúlyozó hatások is érvényesülnek. Az ún.szerencse. (Megkérded a gyalogost, aki az utolsó percben ugrott félre, tuti azt mondja, élete mázlija. Megkérded az autótulajdonost, akinek a törmelék szétverte a járgányát, valószínűleg egész mást fog mondani. Ha szó szerint idézném, letiltana a fosbúk. Szóval erősen viszonylagos.)

A hét végén -ld lejjebb, amikor a kvadrátok veszik át a terepet, másmilyen lesz.

A július vége-augusztus a még detonációképesebb Szaturnusz-Uránusz kvadráttal, és a vele T kvadrátot képező Oroszlán bolygókkal, még olyanabb…


Végre megfelelő figyelmet kaptak a Böjte-otthonokgoz köthető gyermekbántalmazások. A bombát az Azonnali június 29-i cikke robbantotta fel . Egy június 30-i Fb-bejegyzésben az alábbiakat írtam

Nem friss ügy, de terítékre kerülése teljes szinkronban van a jelenlegi bolygóállásokkal: titkok, tabuk, szekrényből kieső csontvázak, súlyos bántalmazás, szexualitás, egyházi túlkapások, a az intézményesített cölibátus árnyoldalai, a túltolt erény valódi arca. Ezr a szentembercsapatot amúgy mindig is rühelltem. Teljes, skorpiós, plútói odaadással 🙂 Szenteltvizük kénkőszaga kegyetlenül piszkálta plútói szimatomat. És lám-lám, nem véletlenül. (Jajpersze, minden aljas rágalom, a főszentjük szerint semmi jele nem vót, blablabla). Köszike, ha a hivatásos jómberek ilyenek, én inkább maradok, ami eddig is voltam: pogány 🙂 Dicsértessék! “Tíz éven át bántalmaztak szexuálisan gyerekeket a Böjte-otthonokban A gyerekek és az időközben felnőtté vált áldozatok szavaiból olyan történetek bontakoznak ki, amelyek nemcsak a pedofíliát sejtetik, hanem egy olyan szintű brutalitás meglétét is, amelyek önmagában is nehezen képzelhetőek el létezőnek egy uniós országban” (Azonnali) Ui: aki megpróbál nekem privátban hittanórát tartani, azonnal tiltom !!!

Hab a tortán, hogy a szentember ráadásul egy állatmentő szervezet, a Márton Vlad András által vezetett BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont lenyúlt képe alatt löki a szerecsenmosdató szentsódert. A kép Szofi gólyájukról készült, csatolom az eredeti linket is. A kommentszekcióban jól látszik, hogy a kép készítője Márton Vlad András szóvá teszi. Külön cukiság, hogy magánterületen készült fotó engedély nélküli felhasználásáról van szó. Ez volt a (horog)keresztényiesen lenyúlt eredeti bejegyzés.

Eseménydús volt  július első hétvégéje (július 2-3 ) is ; a Nap-Jupiter kvadrát, Mars-Plútó kvadrát, Merkúr -Neptun kvadrát hozta a formáját. A Nap-Jupiter fényszög már felbomlóban, a Mars-Plútó még erős; a Mars ráadásul a Kos utolsó, anaretikus fokán, ahol még problémásabb. Holnap átmegy ugyan a Bikába, de ott száműzetésben van, hó végére -augusztus elejére pedig összehozza a Szaturnusz-Uránusz kvadrátot.

Szóval: ámokfutó gyilkolt egy koppenhágai plázában, cápatámadások Egyiptomban, halálos áldozatokat követelő jégcsuszamlás az észak-olaszországi Dolomitokban, hatalmas balesettel induló Formula–1-es Brit Nagydíj, Liszicsanszk elesik, lövöldözés a magyar-szerb határon, erdőtűz kigyulladt alföldi túzokrezervátum, Függetlenség-napi lövöldözés az Egyesült Államokban, tovább emelkedő árak -hogy csak a legfeltűnőbb híreket emlíítsem.

Videó: így vadászott emberekre a koppenhágai támadó A felvétel tanúsága szerint a támadó egy puskából nyitott tüzet vasárnap este fél hatkor. Az egyik szemtanú elmondása szerint tíz lövést hallott. „Végigrohantunk a bevásárlóközponton, végül egy vécében kötöttünk ki. Az apró helyiségben tizenegyen zsúfolódtunk össze rettegve” – számolt be élményeiről a BBC szerint Isabelle. A támadásról készült megdöbbentő felvételen látható, hogy a támadó a lövöldözés után elégedetten sétál a fegyverével a folyosón, miközben a hangszórókból a szokásos plázazene szól.

Legalább hat ember meghalt Chicago Highland Park nevű elővárosában, amikor lövések dördültek az amerikai függetlenség napja alkalmából megtartott felvonuláson, helyi idő szerint délelőtt 10 óra után. Az incidens nyomán 31 ember került kórházba, a többségük lött sebekkel.

Megjelent egy felvétel az interneten a Július 4-ei illinoisi lövöldözésről.Az esetről érkező első videó alapján legalább hatvan lövést adott le a férfi, kevesebb mint húsz másodperc alatt.

SPAR-vezér: Elképesztő drágulás jön, de élelmiszerhiányra nem kell számítani Magyarországon

Kigyulladt egy túzokrezervátum az Alföldön

Hatalmas balesetekkel indult a Formula–1-es Brit Nagydíj, amelyben többek között George Russell (Mercedes), Alexander Albon (Williams), Pierre Gasly (Alpha Tauri), Cunoda Juki (Alpha Tauri), Esteban Ocon (Alpine) és Csou Kuan-jü is érintett volt.

Több videófelvétel is előkerült tegnap óta arról a jégcsuszamlásról, ami az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának lejtőin történt. A helyi mentők szerint tucatnyi embert temetett be a hó, de további eltűntek után is kutatnak. Eddig nyolc embert sikerült élve kimenteni. A jégtábla Punta Rocca közelébe tört le a Marmolada csúcsához vezető útvonal mentén. A mentőegységek emberek tucatjait evakuálták a térségből a völgybe. Egy súlyos sérültet mentőhelikopteren Treviso városának kórházába vittek, két másik sérültet Belluno klinikájára szállítottak. További öt sérültet is Trevisóba vittek.​

Újabb cápatámadás a Vörös-tengernél, Hurghadánál lezárták a strandot

Súlyos harcok után az ukrán védők kénytelenek voltak elhagyni állásaikat Liszicsanszkban – jelentette be vasárnap este az ukrán vezérkar. Ez azt jelenti, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok és az orosz hadsereg egységei közös erővel elfoglalták a kelet-ukrajnai Luhanszk megye teljes területét. https://hvg.hu/vilag/20220703_Ukrajna_beismerte_Liszicsanszk_elveszteset

Migránsok lövöldöztek a szerb-magyar határnál, halottak is lehetnek

Más természeti katasztrófák mellett erdőtűz is; mostanra sikerült eloltani. Tipikus Mars-Plútó kvadrát hozadék -főleg tüzes Kos Marssal. Az Oroszlán Hold -Kos Jupiter trigon szintén tápláltaa lángokat. (Újabb példa amikor a trigon könnyítő hatásai nem feltétlenül előnyösek; itt tűz terjedésének könnyítéséről van szó; ráadásul a gyantás fenyők tudtommal könnyebben lángra kapnak más fáknál)

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *