Vénusz – Plútó együttállás a Bakban | Leslie Hale

A Vénusz és a Plútó első együttállására december 11-én kerül sor, a Bak 25°-án. Másodszor december 25-én találkoznak, amikor a Vénusz már tolat, a harmadik együttállás pedig jövő március 3-án jön létre. Az asztrológusok a világ minden táján hasonlóan látják ezt az eseményt, most a blogomon többször megszólaltatott Leslie Hale gondolatai következnek.

“Vénusz – Plútó együttállás a Bakban | Leslie Hale” bővebben

December – 2021

December talán valamivel csendesebb hónapnak ígérkezik, legalábbis abból a szempontból, hogy a novembert oly ingataggá tevő Mars, Szaturnusz, Uránusz közötti T-kvadrát feloldódott. A következményei viszont maradnak: a Bakban retrográdba váltó Vénusz nem éppen a bőség és a felhőtlen év végi bulik jelölője. Az, hogy ebben a hónapban kétszer is együttállásba kerül a Plútóval, komoly szakítópróbákra utal. Ezeket követően valóban sikerülhet megkülönböztetni a valódi értékeket a hamisaktól, e felismerésekhez vezető út azonban nem feltétlenül kellemes. December 25-én harmadszorra is bepontosul az egész évet földrengés-sújtotta övezetté tevő Szaturnusz- Uránusz kvadrát, de hatása egész decemberben érvényesül. A legjobb hír, hogy a hónap végén a Jupiter átgördül otthonába, a Halakba. Vízöntő-beli ámokfutását követően igazi felüdülés lesz, hacsak nem fulladunk bele a vágyfantáziák óceánjába.

“December – 2021” bővebben