Telihold az Oroszlánban 2021 : Arab Tavasz után az EU tavasza ?

Remélem, nem …..

A telihold az  Oroszlán 9°06′-on teljesedett ki helyi idő szerint 20h16′-kor. Gyaníthatóan alaposan felkavarja  a kedélyeket. A telihold oppozíciós fényszöge önmagában is feszültséget jelez, amely felszínre hozza az addig lappangó ellentéteket, felkorbácsolja az érzelmeket, megmutatva társulásaink rejtett aspektusait éppen úgy, mint a különböző, eltérő irányultságú személyiségrészek közötti konfliktust.

Kommentelők, akiket nem szabad kibontakozni hagyni…
mundánasztrológiai posztok rendszerint megosztó jellegű tartalmak, ezért már az elején szükségesnek látom tisztázni az alábbiakat. (Persze ez minden más bejegyzésre érvényes) :

A leírtak a saját véleményemet tükrözik, amit jogom van képviselni. Különösen egy, a tulajdonomat képező és általam finanszírozott oldalon. 

Természetesen neked is jogod van a saját véleményedet kifejteni. A saját térfeleden. Ahova én nem megyek észt osztani, még akkor sem, ha nagyon nem értek veled egyet. Ahogy az ablakod alá sem piszkítanék azért, mert épp ott jött rám a hasmenés. 🙂 Világkép-értelmezésbeli vitáknak egyébként alapból nem látom értelmét. Nem is szoktam ilyesmikbe belebonyolódni.

Az oldalamon felbukkanó tendenciákat azonban csírájában kezelem, mert seperc alatt hajlamosak kommentháborúkká eszkalálódni. Erre se nekem nincs szükségem, sem tényleges célközönségemnek, a normális olvasóknak.

Tehát : amint észreveszem, a hozzászóló jelentésével és letiltásával „jutalmazom” az efféle sziporkákat. Ha privát üzenetben/mailben, “olvasói észrevételnek” álcázott fontoskodás formájában  próbálsz felhomályosítani a dolgok (saját narratívád szerinti) “valódi állásáról”, koncepciót diktálni (= pofátlanul betörsz az intimszférámba és f@sságokkal rabolod az értékes időmet),  erre való esélyeid meghatványozódnak…

Ugye már leesett, nemkívánatos kommentelő édesbogaram, aki fontoskodásodon kívül semmit nem teszel az oldalért, hogy  ezzel nem a Te szólásszabadságodat korlátozom. Ha nem tetszenek a kiposztolt tartalmak, tudok egy szuper megoldást: abbahagyod az oldalam követését 🙂

 

Az Oroszlán és a Vízöntő két egymást kiegészítő, egyszersmind egymással ellentétes archetípus. Valamilyen értelemben a jegyek által képviselt analógiák is reflektorfénybe kerülnek. Az Oroszlán az individuum, az ego szükségletei, az önkifejezés, a kreativitás, a szenvedély, a szerelem, a szív, a szórakozás, hobbik, örömök. Vállalkozással, gyerekekkel, gyerekkorral, tanulással, tanítással, sporttal is kapcsolatban van. A Vízöntő a kollektívum, az eszmények, a barátok, a támogatók, a közösségi tevékenységek, társadalmi célok.





Jelen helyzetben a két fővilágító fix T-kvadrátot képez a Marssal és az Uránusszal. A T- kvadrát fókuszbolygóinként ez a két önmagában is nehezen kezelhető planéta robbanékony helyzetekre, váratlan, és nem feltétlenül békés fordulatokra utal. (Ld Az Uránusz mint fókuszbolygó)A tekintély, a status quo minimum megjérdőjeleződik, a kedélyek egyik pillanatról a másikra elszabadulhatnak, rendezvények, demonstrációk erőszakos jelleget ölthetnek. A forradalmi hangulat elhamarkodott lépésekre ösztönözhet, a megdöntendő bálványok mellett valódi értékeket is le lehet rombolni. Ez konkrét és átvitt értelemben is igaz.

E befolyások egyéni szinten, a magánéletben is növelik a váratlan fordulatok, kiugrások, elválások, lezárások esélyét. A stabil, teherbíró alapokon álló társulásoknak a még oly viharos hatások sem árthatnak meg; ilyen helyzetekben általában azok a dolgok vagy kapcsolatok érnek véget, amelyeknek egyébként is le kell zárulniuk. Ettől függetlenül nem biztos, hogy hirtelenkedéssel, meggondolatlansággal, a határok értelmetlen feszegetésével provokálni is kell ezeket a folyamatokat.

És egy, minden olyan időszakra érvényes tanulság, amikor zűrös Vízöntő/ Uránusz/Mars/Szaturnusz hatások kombója érvényesül: a tömegből könnyen tomboló csürhe, magából kivetkőzött, a rombolásban, felforgatásban örömét lelő csőcselék lehet. Akár egyik pillanatról a másikra is. Attól senki nem lesz egyéniség, nem fogja bizonyítani saját különleges és kiváló mivoltát, ha közéjük vegyül és kiveszi részét a kollektív őrjöngésből. És ezt nem csupán a jelenlegi telihold idején jó szem előtt tartani.




Arab Tavasz után az EU tavasza?

Fentebbi sorokat a hónap elején , a januári előrejelzés részeként írtam. Azóta nagyon sok minden történt, pedig még csak az év elején tartunk. Az előző bejegyzésekben már szó volt arról, hogy egy nagyon kiszámíthatatlan, instabil időszakban vagyunk, esemény-szintű előrejelzéseket készíteni szinte lehetetlen. Az azonban bizonyos, akár közösségekről, akár egyénekről van szó, hogy a január- februárban történtek a teljes év szempontjából kulcsfontosságúak. Folyamatok indulnak el vagy a meglévők vesznek markánsabb irányokat. Az ún jelzésértékű események nem mindig nagy horderejűek, de odafigyelve rájuk összetettebb lesz a kép. Akár a távolabbi jövő trendjeire is következtetni lehet belőlük.

A teliholdat megelőző hét vége nem szűkölködött zűrös kozmikus eseményekben: a Jupiter- Uránusz kvadráttal szinte egyidejűleg a Mars- Uránusz együttállás, Mars- Jupiter kvadrát is bepontosult. A Nap – Szaturnusz együttállás 23-án, a Nap- Jupiter találkozó 29-én egzakt. Az egyik igen jelentős eseményről, Joe Biden elnök beiktatásáról, és arról, hogy ezt követően milyen irányt vehetnek az Egyesült Államokban zajló folyamatok, már volt szó. A Közel- Keleten újabb válság érik, amelyet az újonnan beiktatott amerikai kormány még annyira sem fog tudni kezelni, mint az előző.




Eközben Európában is felizzottak a kedélyek: a kontinens több nagyvárosában is erőszakba torkolló tiltakozások voltak a járványbiztonsági lezárások és a koronavírussal összefüggésbe hozható gazdasági problémák miatt. Tavaly márciusi, Disztópikus lidércnyomás az asztrológia tükrében című bejegyzésemben rámutattam, hogy ez egyike az ilyenkor lehetséges és nagyon is valószínű forgatókönyveknek. Ahogy arra is, hogy nincs jó megoldás: a járvány terjedése ugyanolyan rossz, mint a megállítását/lassítását célzó intézkedések. Az életben vannak olyan helyzetek, amikor nincs jó döntés, csak eddig a jóléti társadalmak komfortzónájába hülyült tömegeknek nem kellett ilyen kollektív szituációkat kezelniük. Arról, hogy mit kellett-lehetett volna jobban csinálni, felesleges vitázni, mert a különböző államokban alkalmazott különféle krízikezelési módszerek egyike sem bizonyult maradéktalanul hatékonynak.

Kérlek te se tedd, mert az ilyen típusú kommentek szoktak végeérhetetlen észosztássá eszkalálódni, így preventív lépésként azonnal foglak kivágni az oldalról ! 🙂

Az elmúlt hét vége folyamán EU-szerte zavargások voltak:  Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában.  Utóbbi helyen igencsak elszabadultak a kedélyek , mint azt számos videó is megörökítette.

Optimista feltételezések szerint ahogy feloszlanak a lassú bolygók januárt – februárt oly ingataggá tevő fényszögei, fokozatosan helyreáll a nyugalom. Én ebben nem vagyok olyan biztos. És megsúgom, van még egy- két (na, azért valamivel több) olyan kolléga is, akik osztják a véleményemet.

Kétségtelen, hogy lesznek nyugalmasabb időszakok, de olyan értelemben vett régi kerékvágásról, mint 2020 előtt, aligha lehet majd beszélni. Jólétről még kevésbé. A Szaturnusz – Uránusz kvadrát küszöbön álló bepontosulása inkább fokozni, semmint csillapítani fogja a rengések amplitudóját, és idén még két alkalommal összeáll ez a fényszög. Mint a tematikus oldalon már szó volt róla, a Szaturnusz és az Uránusz nehéz aspektusai a régi struktúrák (beleértve a hasznosakat is) romba dőlésével, társadalmi átszerveződésekkel, forradalmakkal hozhatók összefüggésbe.



A legutóbbi ciklus 1987- ’90 között a Szovjetunió összeomlásával kezdődött, amelyet követően a kelet-európai államokban is rendszerváltásra kerülhetett sor. Volt ahol békésen zajlott, pl Magyarországon is, másutt a vérontás intenzív heteit követően került sor átalakulásokra , pl Romániában. A volt Jugoszláviában azonban éppen elszabadult a nagyjából 10 éves polgárháborúba torkolló erőszak. Kínában maradt a status quo: a Tienanmen-téri diáktüntetések vérbefojtása árán.

A 2009 – 2011-es Szaturnusz – Uránusz szembenállás emblematikus eseménye az Arab Tavasz volt. Jupiter – Uránusz fényszög 2010-2011-ben is volt – az előző bejegyzések foglalkoznak vele.  A közel – keletet lángba borító, nem teljesen spontán forradalmi hullámot az indította el, hogy 2010. december 17-én egy fiatal utcai árus felgyújtotta magát Szidi-Búzidban. Halála a munkanélküliség és a drágaság elleni tiltakozó mozgalom kezdetét jelentette. Egyiptomban 2011. január 25-én tüntetések kezdődtek az 1981 óta hatalmon lévő Hoszni Mubarak államfő rendszere ellen, amelyek több mint 800 halálos áldozattal járó zavargásokba torkolltak. A többi történelem.

Az elmúlt években több igényes angol nyelvű asztrológiai oldalon is olvasni lehetett arról, hogy a  2021 – 2022-es Szaturnusz – Uránusz zárókvadrát hasonló hullámot indíthat el az Európai Unióban. Ennek mikéntjéről több elképzelés is volt, attól függően hogy az illető asztrológus jobboldali/ konzervatív vagy inkább baloldali beállítottságú. Objektívebben szemlélve, mindkét oldal szempontjainak van realitása (most nyilván nem a jobb és bal oldalon is szép számban fellelhető konteósok agyszüleményeire gondolok.) Egy olyan nagy horderejű eseményt azonban, amely olyan kollektív válságot tudna kirobbantani, amely alapjaiban ingathatna meg több jóléti államot is, nem sokan tudtak beazonosítani. Úgyszólván senki. Aztán jött a koronavírus- járvány.

Nem akarok teljes bizonyossággal olyasmit állítani, hogy visszafordíthatatlan folyamatok szabadulhatnak el, amelyek pár éven belül az EU felbomláshoz vezethetnek. Azt sem, hogy egy esetlegesen eszkalálódó válsághelyzet kizárólag  a járvány hozadéka lenne. Számos, már korábban is meglévő, rosszul kezelt/ szőnyeg alá söpört probláma adódik össze, amelyre a jelenlegi helyzet tett még jónéhány lapáttal.  Azonban, bármelyek legyenek is a kiváltó okok,  az Unió képletét elnézve, a jelenlegi- közeljövőbeli hatások nagyfokú destabilizálódást jelezhetnek. Én személy szerint nagyon remélem, hogy csak múló zavarról van szó. Még ennél is sokkal inkább remélem, hogy Magyarország az EU része marad- még ha nem is minden működik a legtökéletesebben az Unióban.  (Annál azonban biztos jobban működik, mint ahogy idehaza működnének a dolgok az EU nélkül 🙂 ) Csakhogy  kedvezőtlenebb forgatókönyvek is benne lehetnek a pakliban.

A képleteket mundán-asztrológia iránt érdeklődők kedvéért csatolom, a lehetséges forgatókönyvek vázolására azonban nagyon kérlek,  a SAJÁT blogodon/ FB-profilodon/ naplódban, vagy akárhol keríts sort,  csak ne  az én oldalam kommentszekciójában ! Privát eszmefuttatásokba még ennyire sincs időm/ kedvem/ energiám belebonyolódni, kérlek hát, kímélj!  Belátásod köszönöm !

Az EU horoszkópja, 1993 november 1, Brüsszel, 00 h 01

Akár az enyhébb, akár a súlyosabb forgatókönyvek kapcsolnak be, az erőszakba torkolló demonstrációk EU-szerte részét képezik a felfordulásnak. Nem állítom, hogy folyamatosan számolni kellene velük, de amikor más bolygók- leginkább a Mars – részvételével fix T- kvadrátok lesznek a Szaturnusz és az Uránusz kvadrátjából, jobb felkészülni erre az eshetőségre is. (Pl júliusban az Oroszlán Mars tranzit idején összeálló T kvadrát meglehetősen durvának igérkezik, augusztus elején pedig a Nap veszi át a stafétabotot; novemberben pedig a Skorpió Mars- Bika- Uránusz- Vízöntő Szaturnusz T-kvadrátja fog nagyot borítani). A kedélyek felhevülhetnek más időszakokban is, illetve a többi időszakhoz köthető problémás helyzetek (pl gazdasági mélyrepülés) szolgáltathatnak muníciót az összeálló T kvadrátok robbanásaihoz.



A világszerte egymásnak eső szélsőségeseket nem kell bemutatni: a bal-és jobboldali radikálisoknak egyaránt megvannak a maguk bunyós csapatai. Általában az a jellemző, hogy akik az egyik tábor fenegyerekeit szeretgetik, védenceik legdurvább túlkapásaira is mentségeket találnak vagy igyekeznek ezeket eltussolni. Az áldatlan állapotokért kizárólag a másik felet hibáztatják, önvizsgálatra, a másik szempontjainak mérlegelésére egy pillanatig sem hajlandók.  A jelenlegi, közeljövőbeli balhéknál azoban nem biztos, hogy mindig megállnak majd a szokásos sztereotípiák az egymással csatázó felekről. Egy nagyon instabil időszakban vagyunk, ahol rendszeresek lesznek az erőszakos “demonstrációk”. Hol ezért, hol azért. Hol az egyik csoport, hol a másik. Most a lezárások miatt , de tuti, hogy 2021 még szolgáltat jópár okot. Az éhség, a hajléktalanság vagy ennek kézzelfogható közelsége éppen elég ok szokott lenni….

Persze szép számban akadnak olyanok is, akik csak a buli kedvéért csatlakoznak a rongálókhoz, ha pedig a betört kirakatból el lehet vinni néhány (darab? Kisteherautónyi?) cuccot is, máris összekötötték a kellemest a hasznossal. Hozzáteszem, azok, akik csak  némi élelmet visznek haza az éhező családnak, általában nem a luxuskocsis, furgonos zabrálók köréből szoktak jönni.  Tény azonban, hogy a lázadó tömeg, még ha oly jogosan megy is ki az utcára, hajlamos csürhévé alakulni, főleg, ha erre provokátorok is rásegítenek. Lángoló lőporoshordókat olajjal öntöző trollokból pedig jobb – és baloldalon is túlkínálat van. De a folyamatok nélkülük is elszabadulhatnak.

Az egyes országok horoszkópjait tanulmányozva érdekes adalékok derülhetnek ki, miért éppen ott és akkor tört ki a balhé, és milyen más helyek lehetnek még érintettek. Természetesen eseményszintű fejtegetésekbe nem mindig lehet / érdemes bocsátkozni. Belpolitikai aktualitásokba pedig végképp nem, mert már így is sokkal gyakrabban jasználom a “Tiltás” gombot, mint szeretném.

Nicholas Campion The World Horoscopes című könyvét felütve számomra eléggé értelmezhetőnek tűnt, miért szabadultak el ilyen vehemensen a kedélyek éppen Hollandiában néhány napja . (A könyvben az Astro.comon szereplő képlet van meg; ugyanakkor más időpontokra felállított horoszkópokat is használnak, főleg a holland asztrológusok). Az eseményeknek valószínűleg lesz még folytatása. És nemcsak Hollandiában….




Kapcsolódó:

Januári előrejelzés – 2021

Jupiter – Uránusz kvadrát – 2021: társadalom, közélet, Joe Biden beiktatása

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!