Menu
A NEOWISE üstökös – 2020 július | Astrology King
2020-07-21 állócsillagok

Egy, az előző fordításnál komplexebb összefoglaló a Neowise üstökösről, a blogon többször idézett Jamie Partridge-től, az Astrology King szerzőjétől. Az üstökösök értelmezését illetően többféle megközelítésmód létezik -innen a lefordított anyagok közötti eltérések -, bár abban minden kompetens asztrológus egyetért, hogy nem tekinthetők kedvező előjelnek. Az üstökösök és nóvák (időszakos csillagok) egy speciális fejezetét képviselik a mundánasztrológiának. Mai, átlag-asztrológus, beleértve jómagamat is, nem sokat foglalkozik velük, míg szembe nem találja magát eggyel. A Neowise azonban annyira látványos és olyan különleges időszakban bukkant fel, hogy megkülönböztetett figyelmet érdemel. Jelenlétét felszólításnak éreztem, hogy jobban elmélyüljek a témában, pótolva tudásbeli hiányosságaimat. A feladattal nem vagyok egyedül: sok más asztrológus is keresi a minél pontosabb válaszokat.  Írásaink ezúttal sem tekinthetők kőbe vésett igazságoknak, inkább továbbgondolkodásra sarkalló eszmefuttatások.  Ha lesz időm, fordítok/ összeállítok üstökösök értelmezésével kapcsolatos bejegyzéseket is a rendelkezésemre álló szakirodalomból. Az asztrológiában az a legizgalmasabb, hogy mindig vannak új területek, vagy elvileg valamelyest ismertek, amelyekről kiderül: alaposabban kell tanulmányozni őket.

Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. Bővebben: Mire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek?  Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népessége több mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek…

A Neowise üstökös egyike az elmúlt több mint húsz év legfényesebb üstököseinek és az elmúlt száz év kevés, szabad szemmel látható üstökösének. 2020 március 27-én fedezték fel a Neowise teleszkóppal.

Az üstökösök mindig is félelemmel vegyes csodálatot keltettek. Égi üzenetek közvetítőinek tekintették őket, egyszersmind háborúval és éhínséggel kapcsolatos jóslatokat inspiráltak. 1997-ben egy UFO -hívő szekta, a Heaven’s Gate (Menny Kapuja) 39 tagja követett el rituális öngyilkosságot, így akarva feljutni arra az űrhajóra, amely szerintük a Hale – Bopp üstököst követte.

A közelmúltbeli újonnan felfedezett üstökösök ígéretesnek tűntek, de végül, a 2011-es „ítéletnapi” – Elenin üstököshöz hasonlóan a Naphoz közeledve eltűntek. 2013-ban az „évszázad üstökösének” kikiáltott ISON-ról feltételezték, hogy a Holdnál is fényesebben ragyog majd, de végül szétesett és a kataklizmák elmaradtak.

De a Space.com ezt írta: „ a Neowise -üstökös nagy szám lesz’” [1] A NASA pedig úgy vélekedett, hogy a belső -Naprendszer e betolakodója „2020 nagy üstököseként vonulhat be a köztudatba”. [2]

A Neowise üstökös 2020 júliusában folyamatosan látható lesz az Északi féltekén. Legjobban július 14 – 19 között figyelhető meg, napkelte előtt vagy napnyugta után.



Vivian Robson ezt írja: „Befolyásuk úgy tűnik, hogy azon a konstelláción keresztül hat, amelyben megjelennek, továbbá abban az állatövi jegyben és fokban, amely megfelel nekik. Tehát túlzott hőséget, járványt, a föld terméketlenségét, háborút, királyok bukását, viharokat, földrengéseket és árvizeket okoznak. Színüknek megfelelően a különböző égitesteknek feleltetik meg őket [3 Vivian Robson: Állócsillagok, 153 old]

Jonathan Flanery szerint „ az üstökösök hatása periódusuk 1/8-ig kellene tartson, a régiek számára ez valószínűleg láthatóságuk időtartama lehetett….Megjelenésüket emberekkel, állatokkal, időjárással kapcsolatos rendellenességek kísérték. Az üstökösök ez után perihélion-beli helyzetükön és diszpozitorukon keresztül fejtették ki jó vagy rossz hatásukat. Rendszerint rossz hatást. Gyakran voltak egy közvetítő felemelkedésének hírnökei. Ez a közvetítő lehetett egy hadvezér, de az üstökös pozíciójától függően vallási vezető, reformer, nagy kereskedő is.

Az üzenet csak akkor továbbítódik, amikor az üstökös a legközelebb kerül a Naphoz. Ekkor az üzenetet asszimilálja a rendszer….Ezeket az új rendeleteket perihélionkor hirdetik ki. A perihélion érzékeny momentum, amelyre az üstökös hatásának vizsgálatakor oda kell figyelni, ugyanis ez az üzenet. Az üzenet megváltoztatja a kereskedelmi és politikai megállapodásokat és új mintázatokba rendezi a szövetségeket – új kapcsolatokat hoz létre. Amikor a Mars vagy a Nap áthalad a perihélion helyén, a hatások erőteljesen érződni kezdenek, a rendeleteket végrehajtják, a megállapodások gyökeresen megváltoznak.

Az üstökösök kereskedelmi, pénzügyi és politikai megállapodások átrendeződését jelzik, amelyeket a rendszerben támadt zavar előz meg. Később, a beizzítást követően, amely nem más, mint a Nap vagy a Mars tranzitja, a nyertesek és a veztesek beazonosíthatókká válnak. Ennek ellenére a hatásokkal még egy ideig számolni kell, a perihélion helye ugyanis még sok éven, időnként évszázadon keresztül érzékeny pont marad”. [4]

A NEOWISE üstökös, ISS, J 2020 július 10. [apod.nasa.gov], Astrology King



A Neowise üstökös az asztrológiában

A Neowise üstököst 2020 március 27-én fedezték fel, az egyezményes világidő  (UT ) szerint 05: 07 :28′-kor, az Oroszlán 01°16’27”-en ( a Minor Planet Center asztronómiai adatai) [5]

Az alábbi képletben az üstökös (X) az Oroszlán 01°16′-en található, szembenállást képez a Marssal és a Szaturnusszal, az Uránusszal pedig kvadrátot. Az üstökös Szaturnusszal képezett szembenállása a legjelentősebb aspektus (0°52)

A Neowise üstökös felfedezése

Ennek az üstökösnek az érkezése a koronavírus-pándémia (Partridge cikke itt , saját cikkem itt) előidézte nagy felbolydulással és a nemzedékek óta legnagyobb szabású korlátozásokkal (március 11-én hirdették ki őket) esett egybe.

Az eredmény pontosan olyan volt, mint amilyet egy Szaturnusszal képezett szembenállástól várni lehetett: félelem, halál, szenvedés, munkanélküliség, szegénység, geopolitikai változás és talán éhínség is. Március 27-én az Amerikai Egyesült Államokban az igazolt koronavírusos esetek száma meghaladta Kínáét és Olaszországét is, a halálos áldozatok mennyisége pedig 1500 fölé emelkedett.

A Marssal képezett szembenállás irritációkkal, hitványsággal, kegyetlenséggel, erőszakkal, hadműveletekkel, lázas betegségekkel, zavargásokkal, háborús veszéllyel színezi a képet. Nyomást helyez a rendőrségre, biztonsági alakulatokra, hadseregre. Arra ösztönöz, hogy légy erős, hősies, kezdeményezz és ragad magadhoz a vezetést.

Az Uránusszal képezett kvadrát a radikális változások és váratlan események, a szorongás, idegesség, balesetek és forradalmak – okozta súlyos zavarokat hoz.

Emlékezzünk vissza, Robson azt mondta, „befolyásuk úgy tűnik, hogy azon a konstelláción keresztül hat, amelyben megjelennek, továbbá abban az állatövi jegyben és fokban, amely megfelel nekik”.  [3 Vivian Robson: Állócsillagok, 153 old]

Az Asztropressz küldetése az aktuális és várható bolygóhatásokkal, a személyi horoszkópban rejlő lehetőségekkel és korlátokkal kapcsolatos reális tájékoztatás. Akkor is, ha ez nincs összhangban a new ages „szellemiség” által diktált minden szép-minden jó narratívákkal. Erre az esetre is vonatkoznak a kommentelési etikettben írtakaki nem ért egyet az itt megfogalmazott szempontokkal, nyugodtan abbahagyhatja oldalam követését és keressen magának lightosabb olvasnivalót. Nincs harag 🙂 Mindkettőnknek időt, energiát spórol meg 🙂 Nekem legalábbis rengeteget, hiszen nem kell az irreleváns kommentek moderálására, nagyon sok esetben ezzel egyidejűleg szerzőik spammelés vagy zaklatás miatti jelentésére és letiltására is pazarolnom értékes időmet. Így ezt további hasznos tartalmak írására fordíthatom. Bevallom, annak ellenére, hogy naponta többször is kénytelen vagyok sort keríteni rá, utálom használni a “Törlés”, “Tiltás” funkciókat. Mindkettőnknek szebb lesz a napja, ha egyáltalán nem kerülök, vagy a jelenleginél sokkal ritkábban kerülök ilyen kínos döntéshelyzetekbe. Bízom benne azonban, hogy az ezogagyi helyett a valósággal nagyobb összhangban levő tartalmakra fogékony, azokat kimondottan igénylő többség -vagyis a tényleges célközönségem – a jövőben is velem marad.





A csillagkép

A Sky Live alábbi felvétele szerint az üstökös a Puppis csillagképben , a Hajó Tatjában, az Argo Navisban jelent meg először.
Az Argo csillagkép állítólag jólétet hoz kereskedelem és utazások révén, éles elmét és lelkierőt kölcsönöz, de a megfigyelések szerint a vízbe fulladásokkal is kapcsolatban van. Ptolemaiosz szerint fényes csillagai úgy hatnak, mint a Szaturnusz és a Jupiter ( méltóságteljes, jámbor, konzervatív, pénzhajhász, visszatartó, késleltető) [3 Robson, 19 – 20 old]

Az állatövi jegy

Az Oroszlán jegyében levő üstökösök hatása : pusztítás vadállatok és kártevők által, a nemesség problémái, az év végén háború, különösen keleten és a szem betegségei. Keleten: viharok és szárazszág, a kutyákat veszettség fenyegeti [ 3 Robson, 154 old] (A Neowise üstökös keleten látható)

Lukas Vesely, Cseh Köztársaság

Az állócsillagok

„A hosszúperiódusú üstökösök , amelyeknek keringési ideje hosszabb 200 évnél, az Oort felhőből jönnek….Az Oort felhőből érkezők az állócsillagoktól hoznak üzeneteket és rendeleteket [4]

A Neowise üstökös orbitális keringési ideje 6766 év. Az alábbi listán azok az állócsillagok láthatók, amelyekkel a Neowise üstökös felfedezésekor együttállást képezett.

29 ♋ 48 – η Canis Majoris
00 ♌ 34 – π Puppis
00 ♌ 35 – η Ursae Minoris
01 ♌ 06 – 23 Ursae Majoris
01 ♌ 16 – Comet NEOWISE
03 ♌ 04 – ι Canis Majoris

23 Ursae Majoris (0°10) – neve, Alhaud IV, az a Al-Haud arab szóból származik, melynek jelentése ‘a Tó’ [6]. Az Ursa Maior, vagyis a Nagy Medve csillagkép állítólag nyugodt, óvatos, bizalmatlan, gyanakvó tartást, önuralmat és türelmes természetet kölcsönöz, de nyugtalan szellemet, féktelen dühöt és bosszuállást is, ha egyszer kiszabadul. Ptolemaiosz szerint a Nagy Medve Mars természetű ( erőszakos halál, végromlás ostobaság vagy önteltség miatt) [3 Robson 48 old] Az asztrológusok mindkét Medvét gonosz befolyás előjelének tekintik. Főleg nemzetek ügyei és királyok számára kártékonyak [7]
Eta Urasae Minoris (0°41) Az Ursa Minor vagyis a KisMedve csillagkép közönyössé és könnyelművé tesz és sok problémát eredményezhet [3 Robson 48 old ]
Pi Puppis (0°42′) hagyományos neve Ahadi, amely a „túl sokat ígér” arab kifejezésből származik [8]




A felfedezés eseményhoroszkópjában szereplő bolygók is jelentős állócsillagokkal képeztek együttállást

Nap együtt áll az Algenib állócsillaggal (Kos 09°25′) pszichés zavarok, láz, rossz egészség, bizonyos szintű balesetveszély, egyszersmind harci szellem és a tanulás szeretete. Az Algenib lobbanékonnyá, erkölcstelenné, az alkohol vagy rossz szokások rabjává tesz. A meztelen, szegény és hivatalos koldus csillaga, [3 Robson, 85 old ]
Hold együtt áll a Menkar állócsillaggal ( Bika 14°35) Belső szorongások, undorodik a vulgáristól, nők ellenségeskedése, tolvajok veszélyeztetik, betegség nála vagy a családban, házastárs vagy közeli rokon elvesztése, veszekedések, per elvesztése, végrendelet vagy örökség, melyet nagy balszerencse kísér.Sovány vagy gyenge, sok szerencsétlenség. |3 Robson, 121]
Merkúr együtt áll a Skat (Halak 09°08) állócsillaggal: különös események, okkult érdeklődés, médiumi képességek, sok barát
Vénusz együtt áll a Zaurak állócsillaggal ( Bika 24°08′) Harcol, hogy legyőzze a melankólia és a nagyfokú magány érzését. Meg kell próbálnia kevésbé komolyan venni az életet és kevesebb jelentőséget tulajdonítania annak, hogy mit mondanak mások. Másfelől ez az állócsillag halálfélelmet és öngyilkosságra való hajlamot is kiválthat.
Mars, Jupiter , Plútó együtt áll a Terebellum állócsillaggal (Bak 26°07) vagyont hoz, de vele gondot és szégyent [3 Robson, 145]
Szaturnusz együtt áll az Altair állócsillaggal (Vízöntő 02°03): Baj , csalódás, pszichés zavarok, kórházi kezelés vagy zárt osztály, ahol valószínűleg meg is hal. Elválás a családtól vagy szülőktől, balesetveszély, mely munkaképtelenséget vagy egész életre szóló károsodást hoz.
Uránusz együtt áll a Sheratan állócsillaggal (Bika 04°14). a test sérüléseit okozza, gátlástalanságot, pusztulás tűzvész, háború vagy földrengés által. Az impulzív és ostoba viselkedés veszélybe sodorhat.

Thorsten Fritz felvétele, Németország

A szín

Robszon azt írja, hogy az üstökösöket színük alapján a különböző égitesteknek feleltetik meg. A legfrissebb felvételek szerint a Neowise arany-narancssárgás színű. Valójában magja és két farka miatt különböző színek kombinációja.
„Az első farok bíborszínű és gázak meg ionok alkotják; a második ikerfarok aranyszínű és porból áll” [9]
A hamis mag ragyogó sárgán izzik, a farok finom narancsszín. Az üstökös egy halványabb, kékes árnyalatú, fluoreszkáló szénmonoxid-ionokból álló farkat is növeszt. [10]
Az arany, a narancssárga és a sárga színek a Naphoz, a Vénuszhoz és a Jupiterhez rendelhetők:
„a jupiteri természetűek bőséges gabona és gyümölcstermést hoznak; a Nap természetűek csapásokat, járványokat, betegségeket és királyok halálát; a vénusziak szárazságot és problémákat a királyoknak és a nőknek.” [3 Robson, 154]



A Neowise üstökös perihéliuma

A Neowise üstökös 2020 július 3-án, 16:21′-kor (UT) került a legközelebb a Naphoz [3] Így az üstökös az Ikrek 29°54 re kerül. További, a Neowise-al kapcsolatos előrejelzések perihélium-beli pozíciója (X) alapján készíthetők, az alábbi képlet szerint.

A Neowise perihéliuma

Az üstökös egzakt kvinkunxot képez a Szaturnusszal. Így tehát együtt áll a június 21-i eklipszképlet újholdjával (Partridge elemzése itt , az én összefoglalóm itt), amely szintén kvinkunxban van a Szaturnusszal, a személyes szabadság és felelősség, az önkifejezés és a korlátozás közötti egyensúly felborulását jelezve.
A helyzet türelmes, óvatos, felelősségteljes magatartást kíván. De ahhoz, hogy alkalmazkodni tudj a koronavírus pándémiára adott reakcióként bevezetett korlátozások különféle szintjeihez, rugalmasság és nyitottság is szükséges. Az eklipsz fokozza az üstökös hatásait. (Ford megj: ez nyílván a nyári napforduló képletére is érvényes. A Neowise-t kevesen vették számításba e képletek kiértékelésénél. Sajnálatos módon én sem; utólag annyit lehet hozzátenni, hogy jelenléte nagyobb nyomatékot ad a két képletben jelzett tendenciáknak. Az őszi napéjegyenlőségképlethez képest kevésbé problémás nyári napfordulóképlet tehát csak látszatra az; a kvinkunx által boruló egyensúly gyakran betegséget és halált jelez, főleg ha a Szaturnusz is alkotóeleme a fényszögnek. )

A Neowise útvonala, Sky and Telescope

Az alábbi lista az üstökösre befolyást gyakorló két legfontosabb állócsillagot tünteti fel:

29 ♊ 02 – α Orionis, Betelgeuse
29 ♊ 08 – North Node
29 ♊ 54 – A NEOWISE üstökös perihéliuma
00 ♋ 11 – β Aurigae, Mekalinan
00 ♋ 21 – Június 21 napfogyatkozás
00 ♋ 52 – μ Orionis

A Menkalinan állócsillag (Rák 0°11′) nagyfokú kezdeményezőszellemet, vállalkozószellemet, lelkesedést ad. Impulzív, izgága, harcias és destruktív természetének megfékezéséhez azonban óvatosság és tárgyilagos, megfontolt hozzáállá szükséges. A túlzott élvezethajhászásból kifolyólag romlást, szégyent és gyakran erőszakos halált jelezhet. Ennek az állócsillagnak csak abban az esetben tekinthető pozitívnek a befolyása, ha kimondottan jól aspektált. Rossz pozícióban a legkártékonyabb hatású csillag.
A Betelgeuse állócsillag (Ikrek 29°02) háborús megbecsülést, kinevezést és vagyont hozhat. A Betelgeuse háború és vérontás hírnöke lehet. [3 Robson, 101 -102]




Amikor a Nap vagy a Mars áthalad a perihélion-pozíció pontján, az üstökös hatásai szembetűnőbbekké válnak”, A Mars legközelebb 2021 április 9-én kerül az Ikrek 29°54′-re, a Nap pedig 2021 június 12-én követi.

A Neowise üstökös 2020 július 23-án, 01:14 (UT) kerül földközelbe. Ekkor a Nagy Medve csillagképben lesz, az Oroszlán 20°34′-en – ld képlet.

A Neowise üstökös földközelben

 

Az eredeti szöveg : Comet NEOWISE – 2020 July




A szerzőről

Jamie Partridge Ausztráliában élő asztrológus. 1968 szeptember 21-én született, bőséges élettapasztalattal rendelkezik, egészségügyi dolgozótól kezdve a farmi gazdálkodásig sok mindent kipróbált. Szűz stelliumának köszönhetően, miközben az égbolt titkait kutatja, tisztában van az anyagi világ realitásaival is. Ez cikkeiből is kitűnik. Az asztrológia iránt 29 éves korában, nem sokkal Szaturnusz – visszatérése előtt kezdett el érdeklődni, azt követően, hogy egy könyvesboltban „véletlenül” épp élethelyzeteivel rezonáló könyvek kerültek a kezébe. „Azt hiszem, tudat alatt választ szerettem volna találni arra, miért ennyire eseménydús és végzetszerű az életem mostanában” – ismerte fel később.

2009- ben, akkori házastársával, a szintén asztrológus Marina Macarioval közösen írták a Funkastrology blogot, amelynek nevét később DarkstarAstrology-ra  változtatták. (Az Asztropresszen is található néhány fordítás az oldalról). Jamie 2013-ban, válásukat követően indította el saját honlapját, az Astrology Kinget. Sajnálatos módon, egészségi állapota miatt már kevesebbet ír, de blogján rengeteg igényes cikk található – angolul értőknek ajánlom. Állócsillagokról, fényszögekről szóló írásai nagyon színvonalasak.

* Valamennyi állócsillag pozíciója a 2000-es adatoknak felel meg. A precesszió jelensége miatt ehhez az értékhez 72 évente 1 ° -ot kell hozzáadni.





Hivatkozások

How to see Comet NEOWISE in the night sky this month, space.com.

Comet NEOWISE Rising over the Adriatic Sea, apod.nasa.gov.

Fixed Stars and Constellations in Astrology, Vivian E. Robson, 1923, p. 226.

Unexpected Visitors: The Theory of the Influence of Comets, Jonathan Flanery, Skyscript.co.uk, November 2005.

COMET C/2020 F3 (NEOWISE). Minor Planet Electronic Circulars, April 1, 2020.

Star-Names and Their Meanings, Richard Hinckley Allen, 1899, p. 442.

Fixed Stars and Judicial Astrology, George Noonan, 1990, p. 7.

Night Sky: A Field Guide to the Constellations, Jonathan Poppele, 2010,  p. 264.

C/2020 F3 (NEOWISE), Wikipedia.

Comet NEOWISE Delights at Dawn, Sky & telescope, Bob King, July 9, 2020.

C/2020 F3 ( NEOWISE), Seiichi Yoshida.

Comets in Astrology (Astro.com)

Kim Farnell : The Little Book of Comets and Astrology





Magyarul

Nagy magja van a földközelsége felé tartó, látványos NEOWISE-üstökösnek (Csillagászat.hu)

Üstökösök (Wikipédia)

A Neowise üstökös ( The Astrology Junkie)

A koronavírus járvány: a prognózis lehetőségei és korlátai

Járványok a mundán-asztrológiában




Képek

A Neowise üstökös albuma az Asztropresszen

Amazing Images of Comet Neowise from around the World

 

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *