The Astrology of Fate / A végzet asztrológiája című művében Liz Greene többek között a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja. A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben. Liz Greene-nek ez a könyve sem a populáris asztrológia kategóriája: bizonyos szintű általános műveltséget feltételez. Ebben a részben a Mérleg archetípusát , a Mérleg -karakterre jellemző problémákat, döntéshelyzeteket, szerelmi háromszögeket, valamint a Mérleg fejlődési mintáit tárgyalja a szerző.
| Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. Bővebben: Mire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek? Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre, szerzőik tiltásra kerülnek… |
A Mérleg az Állatöv egyetlen olyan jegye, amelyet egy élettelen tárgy jelképez. Ez talán sértően hangzik, de nekem azt sugallja, hogy az őszi napéjegyenlőség által képviselt egyensúly-ponthoz érve valami olyasmivel találkozunk, ami nagyon távol áll az ösztönös tartományoktól. A Mérleg korai mitológiája igen zűrzavaros, és ez talán találó is, hiszen az ítélőképesség, a reflexió és a választás – e jegy oly alapvetőnek tűnő sajátosságai tudatos erőfeszítések gyümölcsei, nem pedig „természetes” adottságok. Úgy tűnik, hogy maga a Mérleg név, amelynek jelentése egyensúly, sem tűnt fel az i. sz. 2. század előtt. Emiatt egyes írók azt feltételezik, hogy a korai asztrológiában ez a jegy nem is létezett önálló entitásként. Ehelyett a Skorpió csillagképe kétszer akkora volt, mint jelenleg és két különböző oldalt vagy aspektust foglalt magában. Az égboltnak azt a részét, amelyet most Mérlegnek nevezünk, eredetileg Ollókként ( Chelae ), a Skorpió Ollóiként ismerték. Az, hogy a kiegyensúlyozott ítélet serpenyői eredetileg egy olyan sötét, alvilági lény megragadó-szervéből fejlődtek volna ki, amely mindig is a któnikus tartományokhoz tartozott, igen sokatmondó. Olyan, mintha a mi nemes ítélőképességünk valami sokkal régebbi, sokkal archaikusabb és primitívebb dologból fejlődött volna ki és fejlődött az idők folyamán azzá, amit jelenleg értünk alatta: objektív vagy pártatlan ítélőképességgé.
Jóllehet a Mérleg, az Egyensúly majdnem „új”, az ítélet mítoszbeli ábrázolásai sokkal régebbiek. Az egyiptomiak Ozirisz elhunytak lelkei feletti alvilági ítélethozatalának jelképeként használták a mérleg serpenyőit, és az átmenet e rítusának mítosza valószínűleg hozzásegíthet a Mérleg szimbolikájának megértéséhez. Úgy tűnik, az egyiptomiak ismerték az Egyensúlyt, jóllehet a babilóniaiak nem; és az Ollókat időnként a mérleg karjaiként ábrázolták. Egy, még ennél is különösebb képünk származik Babilonból, ahol a Skorpió ollóit a megvilágosodás lámpásának hordozóiként ábrázolták. Úgy tűnik, hogy e jelenleg Mérlegként ismert, zavarba ejtő képek kavalkádjából egyetlen alak kezd kibontakozni: egy igazság-istennő, egy fajta civilizált Moira, aki a megtorlás sötét és véres ösztönénél valami kifinomultabb dologgal gyarapodott. Ez az istennő az emberi törvények és erkölcs szerint ítélkezik, de nem úgy, mint Astratea, aki inkább a természet rendezőelvének a megszemélyesítője. Mérleg – értelemben az ítélethozatal gondos értékelésen és reflexión alapszik, és ennek mindenfajta döntést meg kell előznie.
Az egyiptomi rítusokban azt követően, hogy az elhunyt lelke biztonságosan átkelt az élők és a halottak birodalma közötti tartományon, Anubisz – Hermész Psychopompos, a lelkek vezetőjének egyiptomi változata – kíséretében Ozirisz színe elé járult. Az ítélet csarnokának közepén egy hatalmas mérleg állt, egyik oldalán Maattal , az igazság istennőjével, aki az elhunyt szívének megmérettetésére készült. Eközben Amemait, a szörny, akinek neve felfalót jelent -és az Erinnüszök egy korai változatának is tekinthető, oroszlánból, vízilóból és krokodilból álló keveréklény – ott kuporgott, arra várva, hogy megegye a bűnösök szívét. A teremben negyvenkét, halotti pólyát viselő alak ült, egyeseknek ember-, másoknak állatfeje volt. Az elhunyt lelkének egy fajta negatív vallomást kellett tennie ezen ítélőbírák mindegyike előtt – vagyis fel kellett sorolnia azokat a rossz tetteket, amelyeket nem követett el. Ez után került sor a lélek megmérettetésére. Anubisz magát Maat istennőt helyezte a mérleg egyik serpenyőjébe, vagyis jelképét, az igazság tollát. A másik serpenyőbe tette a halottnak a szívét. Amennyiben a serpenyők egyensúlyban voltak, tehát az ember bűnei nem voltak súlyosabbak Maat tollánál, az isteni bírák kedvező ítéletet hoztak.
A görög Athénéhez hasonlóan, akit szintén a Mérleghez társítok, úgy tűnik Maat is a törvény, az igazság és a társadalmi rend megszemélyesítője volt. Határozottan egy gondolkodó, civilizált Moira, egy, a Skorpió Ollójának szemet-szemért stílusú bosszállásából kiváló, reflexióra képes valami. Maat törvénye nem azonos az Anya törvényével, hanem a társadalom etikus és morális erkölcsi kódexe. A halottak csarnokában levő negyvenkét bíró Egyiptom negyvenkét „nonioszának ” vagy tartományának képviselője volt, és az illető bűnei szoros kapcsolatban álltak társadalmi magatartásával. Oresztész történetében már találkoztunk Athénével ebben a szerepben; emberekből álló bírósága, aki az ifjú herceg sorsáról dönt, valami „újat”, valami, a civakodó és dühös istenektől különböző dolgot képvisel. Úgy tűnik, mintha a mítosz itt azt sugallná, hogy a racionális ítélethozatalnak ebben a teljesen emberi, jóllehet „nem természetes” képességében rejlik a választás lehetősége, vagy egy fajta egyensúlyi pontot képvisel a tudattalan pszichén belüli összeütközések és konfliktusok között, amelyeket az ókori görögök előszeretettel ábrázoltak veszekedő istenek vagy családi átkok formájában. Bizonyos mértékig Astraea istennő is rendelkezik a megkülönböztető ítélkezés eme képességével, jóllehet ez, mint láttuk, más területen nyilvánul meg; de tapasztalataim szerint a Szűz és a Mérleg hasonlóképpen érzékeny a szabályok megsértésére, és felháborodik miatta. De úgy tűnik, a Mérleg hajlamosabb kivetíteni igazságvízióját az életre. Ez képezi a jegy intenzív idealizmusának és az élet igazságos mivoltába vetett hitének alapját. Soha nem éreztem azt, hogy a Mérleget olyan értelemben érdekelné a romantikus szerelem, ahogy az egyes népszerű írásokban olvasható: virágok és gyertyafény – ha csak nem absztrakt értelemben: az ideális udvarlásról alkotott fogalmaknak megfelelő rituálékként. A romantikus „érzelem” nem Mérleg – vonás. E jegyet sokkal jobban foglalkoztatják az etika és az erkölcs, az ítélet és az arányosság témái. Az erkölcs témája az egyik leggyakoribb, amellyel a Mérlegek életében találkoztam, ugyanis van valami ebben a jegyben, ami ez az ítélet tökéletesen kiegyensúlyozott serpenyőit tartó istenség igazolása után sóvárog; és ahhoz, hogy ilyen élmény birtokába jusson, a kiegyensúlyozatlanság és a szélsőségek, a törvénytelenség megtapasztalása nélkülözhetetlen. A Mérleg nem menekül meg egykönnyen ezektől.
| Naaagy kérés kleptomániás félig- sem- barátaimhoz 😈 Sajnálatos módon az oldalamon levő másolásvédő dacára is még mindig nagyon sokan „inspirálódnak” ( = gátlástalanul lopják a tartalmakat) innen. Igen, ezt a tevékenységet akkor is LOPÁSNAK nevezik, ha már nem tudják olyan könnyen szó szerint lemásolni, “csak” összefoglalózzák, esetleg más igényes blogokról, YouTube-csatornákról összemazsolázott tartalmakkal kombinálva) . Amennyiben Te magad is azon „kollégák” cseppet sem tisztelt csoportjába tartozol, aki tárgyi tudása mélyítése helyett kizárólag oldala marketingezésével, és azon platformok tallózásával foglalkozik, ahol igényes tudásanyagokból lopkodhat ( többek között pl az én oldalamat is e céllal követed, ahogy teszitek sajnos elég sokan), kérlek, a változatosság kedvéért most tegyél kivételt. Nagyon sok munkám van az ilyen típusú fordításokban (a minőségi szakirodalom beszerzésébe fektetett jelentős összegekről már nem is beszélve), akárcsak az oldalamon elérhető összefoglalókban, meg a többi posztban is. Ezért, ha merítesz belőlük, kérlek jelöld meg a forrást, ÉS tüntesd fel a cikkemre mutató linket is !!!! Ez az egyik olyan fontos gesztus, amely megkülönböztet a tartalomtolvajoktól. Nagyon jó lenne, ha ez szokásoddá válna, és nem csak az én írásaimat illetően, hanem akkor is, amikor a többi hiteles tudással rendelkező, posztjaikba, videóikba komoly munkát fektető asztrológus- társam oldalain „tallózgatsz” ( = nézel lenyúlnivaló tartalom után). |
A holtak lelkei fölött ítélkező Ozirisz az ember felett ítélkező istenek egyik ábrázolásmódja, és a jó és rossz egyetemes elveinek létezését tételezi fel, amelyek szerint az emberi életet élni kell. Ezek az elvek nem „természetesek” abban az értelemben, hogy nem a természet világának a tartományaiba tartoznak. De részei az emberi lélek tartományainak és a tökéletességről alkotott látomásainak. Van két másik mitikus mese, amelyet most meg szeretnék vizsgálni, és amelyek fő témája az ember istenek feletti ítélete. Érzéseim szerint e mítoszok tartalmazzák a Mérleg fejlődését formáló mintákat. E történetekben egy emberi lényt kérnek fel arra, hogy döntést hozzon egy olyan ügyben, amely miatt az istenek veszekednek – nagyon hasonló módon ahhoz, amikor az emberekből álló athéni bíróságnak kell igazságot tennie Apolló és az Erinnüszök között. Az ilyenfajta ítéletet követő bonyodalom szintén releváns témája a mítoszoknak, és arra lehet következtetni belőle, hogy igazságot tenni az istenek között nem valami egyszerű és nem is mentes a következményektől. Ozirisz alakjában és Maat serpenyőiben egy, a Mérleg szívének oly kedves látomással találkoztunk: a kozmosz végső soron igazságos és tisztességes hely, a jó jutalomban, a gonosz büntetésben részesül. Nincs még egy olyan jegy, amely ennyire nyitott lenne a platóni értelemben vett „jóra, igazra és szépre” – noha az, hogy mit értünk jó alatt, végső soron az egyéni értelmezési módtól függ. A Mérleg azonban ezt nem tartja személyes ügynek, hanem úgy látja, hogy rá kell találni a puszta emberi döntést meghaladó egyetemes etikára.
Csakhogy Párisz és Teiresziasz történeteiben két olyan emberi lénnyel találkozunk, akiket magasabb szintű érzékelésüknek és tapasztaltságuknak köszönhetően az istenek felkértek valamire, amit ők maguk nem tudtak megtenni. Ily formán az igazságos kozmoszról alkotott vízió olyasmi, amelyhez az emberi lélek is hozzájárulhat az életben és az istenek számára. Ez inkább van így, mint fordítva. Párisz és Teiresziasz is olyan következmények miatt szenvednek, amelyek azokra a fajta tipikus bonyodalmakra emlékeztetnek, amelyekbe a Mérlegek hajlamosak belekeveredni. Az ítélkezés mestersége ugyanis, mint e történetek sugallják, veszélyes foglalkozás, ugyanis maguk az istenek nem fognak a szabályok szerint játszani.
Párisz Priam trójai király és Hekabé királynő fia volt. Egy jós vagy egy álom arra figyelmeztette anyját, hogy ha felnő, romlást hoz az országra. Ezért a kisgyereket kitették az Ida hegyére, ahol egy anyamedve mentette meg és szoptatta. De az ifjú herceg kiemelkedő szépsége, intelligenciája és ereje végül elárulta királyi mivoltát. Nőkkel szembeni lovagiassága és kiemelkedő ítélőképessége miatt Zeusz őt választotta ki, hogy igazságot tegyen három veszekedő olümposzi istennő között. Egyik napon, amikor a fiatalember marháit legeltette, megjelent előtte Hermész, Héra, Athéné és Aphrodité kíséretében. Hermész átadott neki egy aranyalmát és közetítette Zeusz üzenetét: „Párisz, mivel te ugyanannyira jóképű vagy, mint amennyire bölcs a szívügyekben, Zeusz megparancsolja neked, hogy döntsd el, ki a legszebb ezek közül az istennők közül, a győztest pedig jutalmazd meg az aranyalmával”.
Párisz nem volt bolond, így érthető módon visszautasította a kérést, hiszen nagyon jól tudta, hogy bármit tesz is, magára vonja két istenség haragját. Így, jó Mérleghez hasonlóan gálánsan felajánlotta, hogy három egyenlő részre osztja az almát. Zeusz azonban hallani sem akart arról, hogy így kibújjon a feladat alól, és azt követelte a fiatalembertől, hogy válasszon. Párisz ekkor könyörögni kezdett az istennőknek, ne haragudjanak meg rá, ha veszítenének; a feladatot akarata ellenére kényszerítették rá és nem volt választási lehetősége. Mindhárman megígérték, nem fognak bosszút állni, ha elveszítenék a versenyt. Ekkor megkérte az istennőket, vetkőzzenek le. Athéné ragaszkodott ahhoz, hogy Aphrodité vegye le híres övét, amellyel elérte, hogy mindenki beleszeressen és jogtalan előnyhöz juttatta. Aphrodité azt akarta, hogy Athené vegye le harci sisakját, amely még nemesebbé és különlegesebbé tette. Héra nem folyamodott ilyen kicsinyes taktikához, csak egyszerűen – az istenek királynőjéhez illó méltósággal – levette köntösét.
Héra felajánlotta Párisznak, hogy amennyiben őt választja, egész Ázsia urává és a világ leggazdagabb emberévé teszi. Páriszt azonban, mivel tipikus Mérleg volt, nem vonzotta különösebben az ilyen mérhetetlen vagyonnal és hatalommal járó felelősség. Athéné azt ígérte, valamennyi csatájában győztessé teszi, de mivel ez egy Mérleg – mítosz nem pedig egy Kos, ez sem bírt számára semmi vonzerővel. Aphrodité, aki mindenkinél jobban tisztában volt Párisz motivációival, a világ legszebb nőjét ígérte neki feleségül. Ez Helené volt, Zeusz Lédától született lánya és Menelaosz, mükénéi király felesége. Párisz azzal érvelt, hogy Helené már férjezett; hogyan lehetne akkor az ő felesége. Bízd csak rám – mondta Aphrodité, és Párisz gondolkodás nélkül neki adta az aranyalmát. Ezzel az ítéletével azonban egyaránt magára haragította Hérát és Athénét, akik nem törődve azzal az ígéretükkel, hogy jó vesztesek lesznek, kart karba öltve elvonultak, hogy Trója megsemmisítésére szövetkezzenek. Amikor Párisz végül találkozott Helénával férje udvarában, azonnal egymásba szerettek, a király távollétéében megszöktek és Trójába menekültek. Ez az incidens kiprovokálta a görögökből, hogy megtorolják a sértést és ürügyet szolgáltatott számukra, hogy megtegyék, amit mindig is meg akartak: porig égetni Tróját. E háború során nem csak Páriszt, de Helénától született három fiát is lemészárolták, de a bűnbánó Helénát, aki fél-isteni származású volt és Aphrodité sakkfigurájaként ártatlan, visszavitték a férjéhez. Így Párisz, az egyik leginkább Mérleg – jellegű mitikus hős, az ítélethozatal szükségszerűségével szembesült – egy, a személyes értékek és az etika közötti döntéssel – amire ő a természetére jellemző módon válaszolt. Az, hogy rosszul járt, nem jelenti azt, hogy a Mérlegnek is konkrétan ez lenne a sorsa, jóllehet a Mérleg – típus szerelmi döntései időnként komoly zűrzavarhoz és nehézségekhez vezetnek. Éppen elég tipikusan Mérlegre jellemző szerelmi háromszöget láttam – amelyeknél az efféle döntéshelyzetek az egyén nyakába szakadtak, hogy igen erőpróbáló érzelmi (és sokszor egyszersmind anyagi) dilemmákba bonyolítsák – ahhoz, hogy meggyőződjek afelől, hogy e mítosz a jegy egyik tipikus fejlődési mintáját tartalmazza.
Teiresziasz teljesen más alkat. Amikor legutóbb találkoztunk vele (l. a könyv előző részei- ford megj) ő a bölcsességéről és ítélőképességéről híres vak látnok. Ő az, aki figyelmezteti Ödipuszt, hogy az elátkozott dolog, ami beszennyeztet Tébát, éppenséggel ő maga, a király. De Teiresziász vakságának története érdekes. E mesének több változata is ismeretes, és az egyikben, Páriszhoz hasonlóan Teiresziaszt is arra kérték fel, hogy eldöntse, ki a legszebb négy istennő: Aphrodité és a három Grácia közül. Azzal, hogy az egyik Gráciának ítélte a díjat, magára vonta a szerelem istennőjének a haragját, aki öregasszonnyá változtatta. De a legismertebb Teiresziasz- mítosz akkor kezdődik, amikor egyszer a Kyllene hegyen vándorolt. Ott két párzó kígyót látott. Amikor mindketten rátámadtak, rájuk sújtott a botjával és megölte a nőstényt. Azonnal nővé változott és néhány évet ünnepelt szajhaként töltött. Hét évvel később történetesen ugyanannak a jelenetnek volt tanúja ugyanazon a helyen. Ekkor azáltal nyerte vissza férfiasságát, hogy a hím kígyót ölte meg. Mivel nem szokványos tapasztalatai voltak mindkét nemmel, Zeusz felszólította, hogy tegyen igazságot közte és Héra között. Szokásuk szerint Zeusz hűtlenkedései miatt civakodtak, és az isten azzal védekezett, hogy amikor a feleségével hál, az nagyobb örömöt lel benne, mert a nőknek nagyobb élvezetet okoz a nemi aktus. Héra tagadta ezt, és ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy éppenséggel az ellenkezője igaz, mi másért lenne a férje ilyen botrányosan nőcsábász ? Teiresziasz , akit azért idéztek oda, hogy lecsillapítsa a vitát, így felelt:
„ Ha a szerelem nyújtotta örömöket gondolatban tíz részre osztják/ Ebből egyetlen résznyi öröm a férfié és kilenc az asszonyé” (Apollodórosz : Mitológia , Robert Graves: Görög mítoszok)
Hérát annyira felbőszítette ez a válasz, hogy vaksággal sújtotta Teiresziaszt. De Zeusz megsajnálta, hiszen végső soron az isten oldalán állt; így belső látással ajándékozta meg, illetve azzal a képességgel, hogy megértse a madarak profetikus nyelvét. Életét hét emberöltőnyivel hosszabbította meg, és azt is megengedte neki, hogy a belső látás adományát az alvilág sötét mezőin is megőrizze.
Páriszra és Teiresziaszra egyaránt rákényszerítik a döntéshozatalt. Szükségszerű, és ez a szükségszerűség magukból az istenekből fakad, akik szemlátomást vitatkoznak. Párisz esetén nem nehéz kitalálni a döntés természetét, ez ugyanis nem kimondottan szépségverseny, hanem azt kell eldöntenie, végül is mi a legértékesebb a számára. Jane Harrison így ír Párisz döntéséről:
„A tétovázás fájdalma olyan döntéssel zárul, amely a görög legendakör legnagyobb tragédiáját vonja maga után. De mielőtt Párisz ott lett volna, a Döntés már ott volt. A Döntés pontos elemei a különböző verziókban eltérők. Athéné néha a Bölcsesség, néha a Háború. De Héra általában a Királyság vagy a Nagyság; Athéné a Vitézség; és persze Aphrodité a Szerelem. És mit is kell pontosan a ‘fiatalembernek’ eldöntenie ? Hogy hármuk közül melyik a legszebb? Vagy kinek az ajándékára sóvárog a leginkább ? Egyáltalán nem számít, ugyanis a kétféle megfogalmazás ugyanazt fejezi ki.” (Jane Harrison, Prologomena, Merlin Press, London 1962)
Úgy tűnik, hogy Zeusz parancsa értelmében Párisz nem birtokolhatja mindhármat, és ez a Mérleg „sorsáról” is sugall valamit. Olyan nincs, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon. Könnyűszerrel helyettesíthetjük Páriszt egy nővel is, a versengőket pedig három férfiistenséggel. Gyümölcsöző eltöprengeni, melyek lennének ebben az esetben a döntés elemei? Vajon Zeuszt részesítené előnyben az illető az általa adományozott hatalom, vagy Dionüszoszt, adománya az extázis, vagy Apollót, a távolba látás adománya miatt ? Netán Árészt bátorsága, Hermészt okossága vagy Hephaisztoszt művészi képességei miatt ? Ez a mítosz nem kizárólag férfi-problémát ír le. Talán az is releváns, hogy Párisznak az istennő – az anima vagy a lélek – attribútumai közül kell választani; nem pedig arra szólítják fel, hogy az általa előnyben részesített férficélok közül válasszon, hanem a legmélyebb belső értékeihez tartozók közül. De az, hogy ki kell választania egy dolgot valami más helyett – amire úgy tűnik az élet kényszeríti rá a Mérleget – nem csupán ellentmond a jegy vele született vágyának, hogy mindenből arányosan részesüljön ahelyett, hogy egyetlen dolgot kapna a többiek rovására. Egy ilyen döntés egyszersmind lelki következményekkel is jár, ugyanis az ego által hozott bármiféle etikus döntés egyben valami más pszichés tartalom kizárását vagy elfojtását is jelenti, ami hatalmas ambivalenciát és időnként nagy szenvedést idéz elő. Azt hiszem, a Mérleg hírhedt „határozatlansága” nem holmi veleszületett döntésképtelenségből fakad, hanem e döntések következményeitől való félelemből. Lehetne azzal érvelni, hogy Párisz rosszul választott. De bármelyik istennőt választotta volna is, feldühíti a másik kettőt, ha pedig semmiféle döntést nem lett volna hajlandó hozni, Zeusz sújtotta volna halálra.
Nem meglepő tehát, hogy a Mérleg folyamatosan az élet igazságtalansága miatt panaszkodik. Így van; szegény Párisz nem kérte magának a sorsát, és megtett minden tőle telhetőt, hogy egyenlő részekre osztva az almát – elkerülje. De kivételes tapasztalatai és rálátása miatt kiválasztatott, ebből pedig az következik, hogy meg kell fizetnünk tehetségeink és eredményeink árát. Az élet talán végső soron igazságos. Úgy tűnik, a Mérleg fejlődése különös paradoxont foglal magában: a jegy az életet rendezett mederben tartó törvények szerelmese és teljes szívvel hisz ezek igazságos mivoltában, ugyanakkor folyamatosan szembesülnie kell az élet rendezetlen és erkölcstelen aspektusaival, amelyek szétzilálják és megosztják a Mérleg által oly kedvelt egységet. Mindazonáltal e látszólag tisztességtelen visszásságokban egy mélyebb és ironikusabb rend nyomai ismerhetők fel. A Mérleg arra való hajlama, hogy megrekedjen két nő vagy két férfi között, vagy két hivatás, két filozófia között azt sugallja, hogy jóllehet a jegy nem képes elviselni a világegyetem megosztottságát vagy diszharmóniáját, van valami magában a Mérleg személyiségében, amely folyamatosan önmaga megosztására ösztönzi , hogy aztán, elmélyítve a döntéshozatal folyamatával kapcsolatos tudását, felfedezhesse önmagát.
Teiresziasz jobban járt mint Párisz, noha neki is meg kellett szenvednie döntéséért. De voltak kárpótlások. Különös történet az övé. Az elején a két párzó kígyó látomása az élet eredetének egy fajta archetípusos érzékelését sugallja. A Rák jegyénél már találkoztunk az Uroborosszal, a kígyóval, amely felfalja, elpusztítja és újranemzi magát, és az uroboroszt az alkímiában gyakran képzelik el egy körben egyesülő kígyó- vagy sárkánypárként. Nyilvánvaló, hogy Teiresziász egy mély misztériumot kémlelt ki, e kígyók ugyanis, a nőstény és a hím együttesen a Világkígyót képviselik. Ezért megtámadják, hiszen nem lett volna szabad látnia azt, amit látott. Ez hasonlít Artemisz Actaeon elleni mitikus támadásához, aki véletlenül lepte meg fürdőzés közben. A természet féltékenyen őrzi titkait. A Mérleg hűvös intellektusa kétségtelenül beles oda, ahova „nem lenne szabad” behatolnia, különös tekintettel a szerelem területére, a szerelem pedig gyakran megfordul és a Mérlegre támad annak pártatlan ítélete miatt. Teiresziasz védekezésül megöli a nőstény kígyót – talán ily módon próbálva meg védekezni az élet ösztönös oldalával szemben. Ily módon tulajdon férfiasságát áldozza fel. Ez talán az utazás eme állomásán fizetett ár szimbolikus képe, ugyanis a test és az élet testszagú illatainak elnyomása és a tőlük való idegenkedés, ami oly jellemző a Mérlegre az én elvesztését és a lélek eladását vonhatja maga után. De a leendő próféta végül újra átéli az élet eredetével kapcsolatos látomását, és ez alkalommal megvédi magát a túltengő patriarchális elvvel szemben, amely korábban tulajdon szexualitása ellenségévé tette. Így helyrehozza magát. Ez a fajta férfias és nőies, szellem és test közötti libikókázás úgy tűnik egyaránt jellemző a Mérleg férfire és nőre. Hasonlóképpen jellemző az ellenkező nem szimbolikus megtapasztalása, amikor az illető elidegenedik tulajdon biológiájától és megszállja a transszexuális tudattalan. A hagyományok szerint a Mérleg férfiak köztudottan vonzódnak a díszítés, a dekoráció, a szépítkezés „női” szférájához, míg a Mérleg nőket világos racionális gondolkodásukról és szervezőképességükről felismerni. Teiresziasznak ez a mítosza azt sugallja, hogy a Mérlegek gyakran ambivalens szexualitásának archetípusos gyökerei vannak.
Így szerzett bölcsessége miatt Teiresziaszt az a megtiszteltetés éri, hogy Zeusz felkéri az olümposzi házastársi perpatvar elsimítására. Ez Párisz ítéletéhez hasonló: egy halandót kérnek meg arra, hogy megtegye, amire maguk az istenek képtelenek : hogy elfogulatlan ítélőképesség birtokában reflektáljanak az ellentétekre. Teiresziasz megszenved ítélete miatt, de kétségtelen, hogy ha Héra pártjára állt volna, Zeusz bünteti meg. Páriszhoz, vagy furcsamód az ótestamentumbeli Jóbhoz hasonlóan Teiresziasznak meg kell fizetnie az istenek természetére való túl nagy rálátásáért. De az öreg próféta ajándékot kapott cserébe: a mítoszokban a vakság gyakran a befelé, a Self (mély -én ) irányába fordított tekintet jelképe. Így többé nem csábul el a világi szépségtől, mint Párisz. Wotan a teuton mítoszban szintén egyik szemét ajánlotta fel a tudásért cserében. A próféta hosszú élete és megbecsült pozíciója az alvilágban azt sugallja, hogy megmarad valami örök a halandó életen túl is abból a bölcsességből, amelyért olyan nagy árat fizetett. Hajlamos vagyok úgy érezni, hogy Párisz a fiatal, Teiresziasz pedig az érett Mérleg képe. Valami módon a választásnak ez a témája, annak szükségszerűségéből kiindulva, hogy az illetőnek el kell döntenie, mit értékel a legtöbbre, majd az ebből fakadó konfliktusok révén fejlődik a mélyebb dilemmákba való bepillantás irányába, amelyek során magukról az istenekről is kiderül kétarcúságuk és az is, hogy szükségük van az emberi tudat segítségére. E rálátás révén az ember és az istenek egyaránt megváltoznak. Jung ennek a témának szentelte Válasz Jób könyvére című művét és azt hiszem ez a Mérleg sorsa mélyén rejlő témák egyike is. A Párisz, Teiresziasz, sőt Jób történeteinek számos tanulsága közül nem utolsó sorban annak felismerése is fontos, hogy az istenek talán nem annyira igazságosak, mint az ember. Ha a Mérleg végül képes elfogadni ezt, akkor hitelesen fogja alakítani a civilizáció és a reflexió elhozójaként játszott szerepét és hozzájárulhat az emberi lélek nemesedéséhez.
Forrás: Liz Greene, The Astrology of Fate, 220 – 228 old, Unwin Hyman Limited – 1984
A bejegyzés kiemelt képe : Historical artwork of the constellation of Libra, Detlev van Ravenswaay
Liz Greene: The Astrology of Fate
| Az asztrológiát tanulók számára egyik alapműnek számító kiadvány Magyarországon sajnos jószerivel ismeretlen. Korrekt feltételekkel foglalkoztató, fizetőképes kiadónak nagy örömmel lefordítanám. |
The Astrology of Fate / A végzet asztrológiája című művében Liz Greene a sors és szabad akarat dilemmáját boncolgatja. Az olvasó nem fog egyértelmű és megnyugtató választ kapni, viszont egy nem csak asztrológiai ismeretekben, hanem kultúrtörténeti, történelmi, pszichológiai adalékokban gazdag élménnyel gyarapszik. A világhírű, pszichológusi képzettséggel is rendelkező asztrológus könyve minden gyakorló asztrológus számára olyan kötelező olvasmány kellene legyen, amelyen többször is alaposan átrágja magát. Sajnos magyar fordítása nem elérhető, pedig 1984-ben jelent meg és alaptankönyvnek számít. Asztrológiát tanulók számára nélkülözhetetlen, de általános műveltséggel rendelkező, önismereti utak iránt érdeklődő „laikusok” számára is ajánlható
A könyv jegyekről és uralkodó bolygóikról szóló fejezetei nem karakterológiai jellemzések, hanem az adott archetípusok domináns témáit és problematikáit járják körül mitológia, pszichológia, alkímia, egyetemes kultúrtörténet összefüggéseiben . Mint ilyen, hiánypótló, de feltételez bizonyos szintű műveltséget. (A blogon elérhető anyagok egyébként sem tömegigényt, hanem a minőségi asztrológiai/ önismereti irodalomra nyitott olvasótábor igényeit szeretnék kielégíteni, mert ilyen jellegű közlésekből meglehetősen nagy hiány van. Ha tehát nem tudod követni az ilyen jellegű posztokat, irreleváns – így az én oldalamon törlésre kerülő – kommentek írása helyett kérlek, inkább hiányosságaidat pótold.)
Akiket inkább a „hogyan működik ez és ez a jegy”- típusú megközelítésmód érdekel, a szerző Szerelmesek asztrológiája című könyvét olvassák el. Magyarul is elérhető, bulváros címe ellenére minőségi és találó összefoglalók vannak benne. Ezek akkor is érvényesek, ha valakiben nem a napjegy, hanem a horoszkóp más sajátosságai miatt domináns egyik vagy másik archetípus.
Kapcsolódó
Az örök háromszög (Liz Greene)
A levegő elem és a levegős típus
A könyv további, a blogon elérhető részei:
Kos, Bika, Ikrek, Rák, Oroszlán, Szűz, Skorpió, Nyilas, Bak, Vízöntő, Halak
Könyvajánló:
Liz Greene : The Astrology of Fate
Jean shinoda Bolen : Bennünk élő istennők
Robert Graves : Görög mítoszok
C. G. Jung : Válasz Jób könyvére
C. G. Jung : Az alkímiai konjunkció
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!