Az élet delétől esedékes feladatok – hasznos idézetek

“Vagy akadnak valahol iskolák, nemcsak felső – de felsőbb fokúak, negyvenéveseknek, amelyek éppúgy a rájuk váró életre készítenek föl, amint az alap, közép-és felsőfokú iskoláink a világ és az élet ismeretébe vezetik be fiataljainkat? Nem, a legmélységesebb felkészületlenséggel lépünk az élet délutánjába, sőt ennél is rosszabbul: eddigi ideáljaink és igazságaink hamis előfeltételezésével tesszük ezt. Életünk délutánját nem élhetjük ugyanazon program szerint, mint a délelőttöt, mert ami délelőtt sok, az estére megfogyatkozik, s ami délelőtt igaz, az estére már nem az.” C. G. Jung : Az élet delén

 A vélemény fontos. A Tiéd is az. Mielőtt azonban hozzászólnál a Facebook-oldalon közzétett posztokhoz, kérlek tanulmányozd át gondosan a kommentelési etikettről szóló bejegyzést. Ezzel megelőzheted azt a mindkettőnk számára igen kellemetlen helyzetet, hogy hozzászólásod töröljem, vagy le kelljen tiltsalak az oldalról. Köszönöm.

“….Mindezekben a dolgokban az a legrosszabb, hogy okos és képzett emberek csak morzsolgatják éveiket, miközben az ilyesféle változások lehetőségéről mit sem tudnak. Teljesen fölkészületlenül kezdik el életük második felét. Vagy akadnak valahol iskolák, nemcsak felső – de felsőbb fokúak, negyvenéveseknek, amelyek éppúgy a rájuk váró életre készítenek föl, amint az alap, közép-és felsőfokú iskoláink a világ és az élet ismeretébe vezetik be fiataljainkat? Nem, a legmélységesebb felkészületlenséggel lépünk az élet délutánjába, sőt ennél is rosszabbul: eddigi ideáljaink és igazságaink hamis előfeltételezésével tesszük ezt. Életünk délutánját nem élhetjük ugyanazon program szerint, mint a délelőttöt, mert ami délelőtt sok, az estére megfogyatkozik, s ami délelőtt igaz, az estére már nem az. Túl sok öreget kezeltem ahhoz s pillantottam be lelkük titkos kamráiba, hogy ne lennék megrendülve ennek az alapszabálynak az igazságától.

Az öregedő embernek tudnia kellene, hogy élete nem hág magasabbra s nem terjed ki, hanem kérlelhetetlen belső folyamat kényszeríti ki az élet szűkebbre fogását. Ha a fiatalkorú túl sokat foglalkozik önmagával, az csaknem bűn, vagy legalábbis veszély, az öregedő embernek viszont kötelessége, hogy komoly figyelmet szenteljen legbensőbb önmagának. A Nap bevonja sugarait, hogy önmagát világosítsa meg, miután fényét egy világra pazarolta el. Ehelyett egy sor öreg inkább arra adja a fejét, hogy hipochonder, fösvény, elvek megszállottja, múlt idők magasztalója vagy éppen örök siheder legyen, mély-önmaga megvilágosodásának szánalmas pótléka, ami azonban elmaradhatatlan következménye annak az őrültségnek, amely szerint az élet második felét az első alapelveknek kell kormányozniuk.” C. G. Jung: Az élet delén (Mélységeink ösvényein, 17. old.)




„Ha egy embernél végzetszerűen lép fel az önismeret követelménye, s azt mégis elhessegeti magától, akkor az ilyen negatív hozzáállás akár valóságos halált is eredményezhet. A szóban forgó követelmény ugyanis egyáltalán nem jelentkezne, ha járhatók volnának más, eredménnyel kecsegtető mellékutak is. Aki zsákutcába került, azt onnan csak az önismeret vezetheti ki. Ha azonban ezt elutasítja magától, akkor semmiféle út nem nyílhat meg előtte. Rendszerint nincs helyzetének tudatában és minél tudatlanabb, annál inkább ki van téve előre nem látható veszedelmeknek: nem tud kitérni majd egy autó elől, hegymászás közben valahol mellé lép, síelésnél azt hiszi, hogy egy kritikus hóbuckán még átjuthat vagy egy hirtelen betegség szegi életkedvét. A tudattalannak ezer módja van arra, hogy egy értelmetlen életet meglepően gyorsan kioltson. Az unio mentalis kapcsolata a halál okával ezért még akkor is kézenfekvő, ha a halál a szellemi megmerevedésben jelentkezne.” C.G. Jung: Alkímiai konjunkció




„…Az alapeszme szerint az emberi élet konfliktusokon alapul, és célja a spiritualizálódás, ami nem következik be önmagától, hanem fájdalom közepette születik meg. Ez az elképzelés fejeződik ki a Wotan -mítosz archaikusabb formájában, abban, hogy Wotan a fán lóg. Az örök vándor ő, aki az egész földet bejárja, a hevesség, a harag, a költői ihletettség istene, az ember folytonos és érzelmekben kitörő nyughatatlanságának megtestesítője. És ha ez az isten kilenc nap és kilenc éjjel lógott a fán, akkor logikus, hogy ő fedezi fel a rúnákat, ami megteremti az íráson alapuló kultúrát.

A tudatos személyiséget mindannyiszor megfeszítik, ahányszor csak konfliktusba kerül a fejlődés belső folyamatával. Ekkor helyzete megegyezik a fára felakasztott istenével, hiszen akarata ellenére ahhoz a tudattalan fejlődéshez láncolták, amelyből bár nem tud, de ki szeretne törni. Mindannyian ismerünk hasonló helyzeteket, ha olyasvalamihez szegeztek oda bennünket, ami nagyobb nálunk, uralma alatt tart és gátolja mozgásunkat.

Sajátos módon mutatja ezt az Attisz -mítosz, amely régebbi a megfeszített isten keresztény mítoszánál. Attisz, a Nagy Anya szeretett fia, aki maga is egy fajta isteni lény, hiszen nem vénül és nem öregszik, a ‘puer aeternust’ példázza, azt az örökké ifjú és szép istent, akit soha nem érint szomorúság, csúfság, emberi korlátoltság, betegség, halál. Az erős anyakomplexussal bíró fiatal férfiak is azt érzik életük valamely szakaszában, amit ez az isten, hogy az élet folyása nem engedi meg, hogy örökké ebben az állapotban éljenek. Meg kell halni. Az élet gazdagsága megmutatja nekünk az élet jelentőségét és csodálatos voltát, de tudjuk, hogy ez nem mindig lehet így. Tönkreteszi az élet másik oldala. Ezért az ilyen ifjú isten mindig fiatalon hal meg, fára felszegezve. A fa voltaképpen az anyja. A neki életet adó anyai elv visszanyeli a negatív formába, sötétség és halál az osztályrésze.

Néha ilyesmivel találkozunk annak a fiatalembernek a példájában, aki meg akar házasodni vagy munkába akar állni, és ráébred, hogy búcsút kell vennie gazdag ifjúságától és el kell fogadnia az általános emberi sorsot. Ezen a ponton vannak, akik inkább meghalnak balesetben vagy háborúban, hogy ne kelljen megöregedniük. A harmincas és negyvenes éveik közötti kritikus szakaszban belső fejlődésük nem áll összhangban az élethez való tudatos viszonyukkal, hanem fölébük kerekedik, és ebben a pillanatban konkrét vagy egy fajta szimbolikus halállal meg kell halniuk. Ez egyeseknél az élethez való viszony megváltoztatása, másoknál igazi halál, egy fajta öngyilkosság, ugyanis az én nem hajlandó föladni a tartását. Ez az a döntő pillanat, amikor a belső fejlődés ellenük fordult folyamata feláldozza őket. Ha a belső növekedés a tudat ellenségévé válik, akkor az emberben valami túl akar nőni ezen az ellenségen, amelyet nem képes követni, és ezért meg kell halnia A tudatos személyiség önakaratának meg kell halnia és alá kell vetnie magát a belső fejlődés folyamatának.” Marie Louise von Franz : Az árnyék és a gonosz a mesékben, 51 -52 old, Európa Könyvkiadó 1998

 





Kapcsolódó

Életünk állomásai

Lélekkeresés az élet delén

Uránusz – Uránusz szembenállás: az utolsó esély ?!?

Krízishelyzetben

Szaturnusz visszatérések tematikus oldala

Az örökifjú archetípusa

Az örök ifjúság ára

Szaturnusz és Plútó: az ember árnyéka

 

Kép: Tekin Türe fotómontázsa

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!