“…a fejlődés orientált asztrológia egy olyan értelmezési bűvészmutatványt alkalmaz, amely megtéveszti az ügyfelet (és valószínűleg magát a módszert alkalmazó asztrológust is), elhitetve vele, hogy a kitalált történet párhuzamba állítható egy tényleges előző élettel. Sokkal valószínűbb, hogy a sztori valójában egy fiktív párhuzamos életet jelképez, egy olyan életet, amely jelentéstartalmát és minőségét illetően az egyén jelenlegi életével állítható párhuzamba.” Glenn Perry : A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata
3.Dogmattikus következtetések – több értelmű adatokból
Az önmagukba záródó doktrínák harmadik mechanizmusa, amikor dogmatikus következtetéseket vonnak le eredendően többértelmű adatokból. Ahelyett hogy beismernék ezen tények bizonytalan mivoltát, oly módon torzítják vagy magyarázzák félre jelentőségüket, hogy ezzel igazolják valakinek az előfeltevését. Itt végre azokkal az állítólagos „bizonyítékokkal” fogunk foglalkozni, amelyeket a reinkarnációs asztrológusok elméleteik igazolására használnak. E tekintetben ismét Green és Forrest munkáira fókuszálok, hiszen ők, különböző írásaikban legalább megpróbálták megvédeni nézeteiket.
A dogmatikus következtetések többféleképpen értelmezhető adatokból való levonására jó példa Green esettanulmánya egy hatéves fiúról, aki nem volt hajlandó leszokni az ágybavizelésről. Green egy cikkben napvilágot látott, a reinkarnációs asztrológia állításainak valóságtartalmát megkérdőjelező kritikákra reagálva idézi fel a történetet: ”Az asztrológiának vannak olyan specifikus módszerei, amelyek révén a születési képletben empirikus módon lemérhető az előző élet dinamikája” – állítja. Mi több, ezek az előző-élet dinamikák még „le is tesztelhetők”. És az ágyba vizelő fiú fentebb említett esetét hozza fel példaként.
Green elmondása szerint a szülőket nagyon elkeserítette, hogy a hagyományos kezelésmódok nem segítettek gyerekükön. Azt persze nem említi, miben is álltak ezek a kezelések. De megjelenik a megmentő, Green személyében, aki a fiú képletéből kiolvassa annak „legutóbbi élete dinamikáját”: „Napnál is világosabb volt, hogy a gyerek a veszteségektől, elhagyatástól, árulástól való mélységes rettegéssel lépett ebbe az életbe” – mondja Green. És azt a következtetést vonja le, hogy a fiú elhagyástól való rettegését azzal kompenzálja, hogy nem hajlandó vécére szokni. A szülők azt a tanácsot kapták, hogy minden éjjel súgják fiúk fülébe, szeretik és soha nem fogják elhagyni. A fiú szemlátomást jobban lett. Green így fejezi be evolúciós asztrológiát védő írását:
„ Azzal érvelnék, hogy ezek a szülők ténylegesen hasznát vették e problémákat előidéző előző élet – dinamikáknak a megértését, és annak az alternatív gyógymódnak is, amely lehetővé tette, hogy a gyerek meggyógyuljon és túllépjen az előző élet traumáin.”
Jóllehet egyetértek azzal, hogy Green „alternatív gyógymódja” nagyon is hatékony lehetett, az már igenis vitatható, hogy ennek bármi köze lett volna azon az asztrológia állításához, hogy a gyerek egy előző élet traumájától szenvedett. Egy gyógymód hatékonyságának ugyanis gyakran semmi köze ahhoz az elmélethez, amelyen alapul. Régóta ismert és bizonyított tény, hogy a páciens kezelésben való hite nagy hatással van annak hatékonyságára. Ez az oka, hogy az egymással versengő terápiás módszerek egyforma sikereket könyvelhetnek el. Az is tény, hogy ha egy gyereket folyamatosan biztosítanak afelől, hogy szeretik, ez hatékony ellenszer lehet a különféle körülmények által okozott különféle problémákra.
A fiú állapotának pszichológiai háttere valójában több, más fajta hipotézissel is magyarázható lenne: pl nem megfelelő vécére szoktatási módszerekkel kombinálódó fejlődésbeli visszamaradás; a belső biztonságérzet hiánya egy instabil családi környezet miatt (pl gyakori költözések, veszekedő szülők, alkoholizmus, a testvérek születése által képviselt fenyegetés), stb. (Schaefer & Milman, 1981) Életrajzi adatok híján lehetetlen kideríteni, mi minden járulhatott hozzá a fiú ágyba vizeléséhez. Talán nem meglepő, hogy a szülők elfogadták Green előző életekről szóló diagnózisát, hiszen ez felmentette őket mindenfajta bűntudat alól, amelyet fiúk állapota miatt érezhettek volna.
Mivel Green azokról az asztrológia tényezőkről sem árul el semmit, amelyekkel a probléma állítólag kapcsolatba hozható, nehéz bármit is hozzáfűzni a témához. Az világos, hogy a születési képlet bizonyos formációi utalhatnak az elhagyatással kapcsolatos témákra, és ilyesmik állhatnak egy gyerek ágyba vizelésének hátterében. Ilyen lehet pl egy 8-as házas Hold- Vénusz együttállás a Rákban, amely szemben áll a 2 házas Bak Neptunnal. Egy ilyen konfiguráció utalhat előző életekbeli traumára is, de erről semmi módon nem szerezhetünk bizonyosságot. Így tehát spekuláció. Előző életekről szóló elméletekkel tehát felesleges dobálózni, hiszen még a gyerek jelenlegi élettörténetét sem ismerjük. Amennyiben a gyerek tünetei megszűntek azt követően hogy tudattalanjába olyan megerősítéseket ültettek, hogy mindig szeretni fogják, a végeredmény nagyszerű. De ez még mindig nem tekinthető Green előző életekbeli traumájáról alkotott elmélete bizonyítékának. Ha ekként értelmezzük, mindössze annyit jelent, hogy dogmatikus következtetéseket vonunk le kétértelmű adatokból.
Stephen Forrest egy másik példa az effajta okfejtésre. Amikor egy interjún rákérdeztek azt illetően, hogy előző életekkel kapcsolatos asztrológiai állítások híján vannak az empirikus bizonyítékoknak, Forrest így válaszolt: „rengeteg bizonyítékom van. Nincs szükségem további bizonyítékokra” . De melyek is ezek a bizonyítékok? Forrest az alábbi magyarázatot kínálja:
„Teljes mértékben alkalmasnak érzem magam arra, hogy bebizonyítsam: a ‘karmikus sztori’ a jelenlegi pszichodinamikák szempontjából is releváns. E munkában maga a reinkarnáció a leglényegesebb ‘feltevés’. E feltételezésből kiindulva logikusan következik, hogy az előző élet dinamikái és témái tükröződnek jelenlegi születési képletben. A Déli holdcsomópont olyasmit jelképez, amit a „múltból” hoztunk (azaz karma). A holcsomópontokat bizonyos tekintetben úgy értelmezzük, mint a bolygókat; jelentéstartalmuk a szokásos paraméterek függvényében változik: jel, uralkodó, házhelyzet, fényszögek, stb. Az egyetlen egzotikus rész a reinkarnáció. A többi logika, és azoknak az alapelveknek az alkalmazása, amelyek az asztrológia más területein is működnek.
E módszertan által szabott, meglehetősen szigorú kereteken belül ‘alkotunk egy történetet’, amelyet párhuzamosnak nyilvánítunk a tényleges előző élet ‘igaz’ történetével. Aztán alávetjük a szokásos próbának: működik? Segít az ügyfélnek ?
Az e szemléletmóddal összhangban alkotott történetek érzelmi és katartikus hatása teljes mértékben átalakította ügyfeleimmel való munkám során tanúsított álláspontomat. Őszintén mondom, egyáltalán nem tekintem ezt ‘spekulatívnak’, hiszen kiállja a legvégső próbát: segít megváltozni az embereknek. Nézeteim szerint az egyetlen tisztességes ‘tesztelési mód’ csak az lehet, mennyire releváns az előző életekkel kapcsolatos információ a jelen élet dinamikái szempontjából. Ha kiállja ezt a próbát és hozzájárul ahhoz, hogy a kliens jobban megértse problémáját és hatékonyabban tudjon dolgozni megoldásán, nem érdekel különösen, hogy van-e némi disszonancia munkám és a jelenlegi fősodorra jellemző hiedelemrendszerek között.”
Itt hosszan idéztem Forrestet, mert azt hiszem, ezek a részletek gyönyörűen összefoglalják az evolúciós asztrológia lényegét, egyszersmind pedig azt is jól példázzák, hogyan lehet dogmatikus következtetéseket levonni kétértelmű adatokból. Jelen esetben az „adatokat” a kliensnek előző élet sztorijára adott reakciói képezik. Meg kell jegyezni azonban, hogy az ilyen értelemben vett „adatok” nem felelnek meg az adatok konvencionális értelemben vett jelentésének, vagyis a kutatási hipotézis szempontjából releváns bizonyítékoknak. A reinkarnációs asztrológia szempontjából releváns adatok a tényleges előző életbeli viselkedéssel kapcsolatos megfigyelések lennének. Azonban, a kulcsfontosságú bekezdés szerint Forrest olvasatában ebben áll az adatszerzés :
„E módszertan által szabott, meglehetősen szigorú kereteken belül ‘alkotunk egy történetet’, amelyet párhuzamosnak nyilvánítunk a tényleges előző élet ‘igaz’ történetével. Aztán alávetjük a szokásos próbának: működik? Segít az ügyfélnek ?”
A fentebbi kijelentés egy kutatási hipotézist is tartalmaz – nevezetesen, hogy a Déli holdcsomópont értelmezése során gyártott sztori párhuzamos az előző élet tényleges, „igaz” történetével. Forrest aztán azt mondja, hogy e hipotézis oly módon tesztelhető, hogy ellenőrzik, „segít-e a kliensnek”. De egy ilyesfajta teszt félrevezető, mert az egyetlen, e hipotézis szempontjából releváns adat egy előző élet tényleges bizonyítéka lenne. A kliens erre az értelmezési módra adott reakciója szintén irreleváns, hiszen, Green ágybavizelős fiúval kapcsolatos példájához hasonlóan, a kezelés hatékonysága nem bizonyítja az azt magyarázó elméletet. Forrest azonban feltételezi, hogy ha ez segít a kliensnek, azaz valamilyen emocionális, katartikus reakciót ad a történetre, az olyan bizonyíték, amely igazolja elméletét. Mint mondja: „rengeteg bizonyítékom van. Nincs szükségem több bizonyítékra.” De ha létezik egy elfogadhatóbb magyarázat is az ügyfél történetre adott reakciójára, akkor Forrest talán elmarasztalható, amiatt, hogy dogmatikus következtetéseket vont le bizonytalan adatokból.
Vizsgáljuk meg ezt közelebbről. Az evolúciós asztrológiában az asztrológus kitalál egy történetet a születési képletben megfigyeltek alapján, a Déli holdcsomóponttól kezdve. A jegy, a ház, a fényszögek, az uralkodó értelmezése után ezt a rengeteg információt egyetlen, összefüggő történetté szintetizálja, amely végül a horoszkóp nagy részéét is tartalmazza. Nem meglepő, hogy a kliens rezonál érzelmileg erre a kiagyalt forgatókönyvre, hiszen az a jelen életbeli horoszkópon alapul. Hiszen végső soron ez az, amit a horoszkóp leír: egy történetet, amelyben specifikus szereplők ( a bolygók) szerepeket játszanak (jelek) , amelyekben a többi szereplőkhöz való viszonyuk fejeződik ki (fényszögek). A cselekmény különböző életterületeken (házak) zajlik.
A horoszkóp gyakorlatilag a jelenlegi élet történetét jelképezi, de ezt, az egyén integrációs szintjétől és érettségétől függően sokféleképpen teheti. Mivel az emberek életük folyamán alakulnak és fejlődnek, születési képletüket több szinten élik meg. Így tehát egy és ugyanazon képlet több lehetséges történetet is jelképezhet. Az ügyfél által megélt és elmondott történet csupán egy a horoszkóp szimbolikájában tükröződő lehetőségek közül. Sok más történet is ugyanilyen jól illene a képlethez. Ennek tudható be, hogy egy író által kitalált történetek hajlamosak specifikus témákat és cselekményeket ismételni, hiszen az ilyen történetek a szerző karakter – struktúrájának metaforikus megfelelői, ahogy ez a horoszkópjában is tükröződik. George Lucas megalkotta Luke Skywalker alakját a köztudottan önéletrajzi ihletésű Star Warsban, de Lucas (horoszkópja itt) nem hiszi azt, hogy előző életében Luke volt, hacsak nem képzeletbeli életében. Itt épp az a lényeg, hogy az elképzelt történetek a szerző lelki struktúrájának metaforái, így a szerző születési képletéé is, amely ezt a struktúrát jelképezi.
Azok a történetek, amelyeket az evolúciós asztrológusok kiagyalnak ügyfeleik előző életeiről, az írók által kitalált történetekhez hasonlítanak, hiszen mindkét esetben az alany horoszkópja az irányadó forma. Nagyon valószínű, hogy ezek a sztorik az ügyfél jelenlegi életének pszichodinamikáját írják le, ahogy az a születési képletében tükröződik. Ha az asztrológus tehetséges, természetes, hogy az ügyfél rezonálni fog életének ebben az új nézőpontból előadott történetével. Például valakinek, akinek kilences házas Ikrek Szaturnusza együtt áll a Déli holdcsomópontjával, azt mondhatják: „A XII. században szerzetes voltál a középkori Angliában és latinra kellett fordítanod a Szentírást”. Mint Forrest állítja, az asztrológus lehet, hogy téved a nemet, az évszázadot vagy a kontinenst illetően, de ez nem igazán számít. Az ilyen történet nem azért lehet jelentős, mert párhuzamba állítható az ügyfél előző életével, hanem azért, mert a jelenlegivel párhuzamos és így nagy érzelmi töltettel rendelkezik és magyarázatként is meggyőző. Oly módon képes objektíválni pszichológiai problémákat és témákat, amely valódi rálátást tesz lehetővé.
Jóllehet nem rendelkeznek a születési képletek- nyújtotta előnnyel, amelyek vezérfonalat jelenthetnek pácienseik történeteinek újrameséléséhez, a pszichológusok is használják ezt a technikát. A narratív terápia például azon az elgondoláson alapul, hogy minden élet egy történet, de a páciensek túlságosan gyakran írnak maguknak olyan narratívákat, amelyek tele vannak önváddal, bűntudattal és reménytelenséggel.
Az effajta sztorik megnehezítik számukra a múlt megértését és a jövő lehetőségeitől is elzárják őket jövőbeli lehetőségeiktől. Ha a páciensek segítséget kapnak ahhoz, hogy egy új, friss látószögből írják újra történeteiket, felszabadíthatók a zord, problémáktól terhes narratívák hatása alól és a bátorság, megvalósítás, kibontakoztatott lehetőségek történeteivel helyettesíthetik őket. (Aftel, 1996; Freedman & Combs, 1996) E tekintetben sokatmondó A terápiás narratívák felépítése ( Constructing Therapeutic Narratives) című könyv első bekezdése:
„Miért játszik a narratíva kulcsszerepet a pszichoterápiában ? Azért, mert a hozzánk forduló páciensek olyan magukról írt történetekkel érkeznek, amelyek erőteljes hatást gyakorolnak rájuk és amelyeket sivár önábrázolás, könyörtelen cselekmények, korlátozó témák és demoralizáló jelentéstartalom jellemez. Hogyan is tudnánk felvenni a versenyt az effajta, nem csupán jól bejáratott, hanem gondosan összeválogatott negatív bizonyítékok tömegével alátámasztott történetekkel ? Ezek ugyanis annyira meggyőzők, hogy a páciensek egyáltalán nem történeteknek, hanem életük darabjainak tekintik őket. Nekünk olyan történeteket kell felépítenünk a páciensekkel, amelyeknek legalább ilyen kényszerítő erővel hatnak. Portrét kell szerkesztenünk a portréval, cselekményt a cselekménnyel, témát a témával, jelentéstartalmat a jelentéstartalommal szemben. De nem elég egyszerűen új történetet írni a régi ellenében. Ahhoz, hogy működjön, az új történetnek elég közel kell állnia a páciens saját élményeihez, hogy a sajátjának tekinthesse. De eléggé különböznie is kell a régi történettől ahhoz, hogy lehetővé tegye az új jelentéstartalmak és lehetőségek felismerését.” (Omer & Alon, 1997, p. ix)”
Állítom, hogy az evolúciós asztrológusok is pontosan ugyanezt teszik, az alábbi jelentős különbséggel: a fejlődés orientált asztrológia egy olyan értelmezési bűvészmutatványt alkalmaz, amely megtéveszti az ügyfelet (és valószínűleg magát a módszert alkalmazó asztrológust is), elhitetve vele, hogy a kitalált történet párhuzamba állítható egy tényleges előző élettel. Sokkal valószínűbb, hogy a sztori valójában egy fiktív párhuzamos életet jelképez, egy olyan életet, amely jelentéstartalmát és minőségét illetően az egyén jelenlegi életével állítható párhuzamba. Nos, akár a múltba, akár a jelenbe, vagy, a Star Warshoz hasonlóan a jövőbe helyezed ezt a történetet, nincs különösebb jelentősége mindaddig, amíg pontosan újraszimbolizálja a kliens valós élettörténetét.
Ha kutatási hipotézisünket meg lehetne változtatni oly módon, hogy azt mondjuk: „ a születési képlet alapján egy olyan párhuzamos élet- történet építhető fel, amely releváns az ügyfél pszichodinamikája szempontjából és amely segít objektiválni a kliens lelki problémáit”, akkor az ügyfélnek e hipotézisre adott reakciói bizonyító erejű adatok lehetnének. Más szavakkal, ha Forrest csupán azt mondta volna, hogy az előző élet- történesek relevánsak voltak a kliens jelenlegi pszichodinamikája szempontjából, akkor valószínű, hogy egy ilyen történet jelentőségteljes lenne az ügyfél számára és segítene neki. Csakhogy Forrest tovább megy és azt állítja, hogy az a tény, hogy a történet segített az ügyfélnek, egyszersmind bizonyítja is, hogy párhuzamos egy „valóságos” előző élettel. Egy ilyesfajta következtetés egy olyan bizonyítékon alapszik, amely nem csupán kétértelmű, hanem egyszersmind irreleváns is. Ha a történet segített az ügyfélnek, csupán azt bizonyítja, hogy a születési képletből levezetett, kitalált történetek segíthetnek. Ennél többet állítani már egyenértékű az ügyfél válaszának kiforgatásával, hogy az alátámassza az evolúciós asztrológia feltevéseit.
Akik azt feltételezik, hogy az evolúciós asztrológusok azzal az érvvel fognak előhozakodni, hogy történeteik pontosan azért működnek, mert a Déli holdcsomópont az előző életekbeli karmát jelképezi, nem járnak messze az igazságtól. De nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindaz, amit ténylegesen tudni lehet a Déli holdcsomópontról csupán annyi, hogy úgy tűnik, mélyen gyökerező, velünk született érzelmi-és viselkedésmintákkal áll kapcsolatban; ugyanúgy ahogy a Nap, a Hold és az Aszcendens is mélyen gyökeredző, velünk született mintáknak felelnek meg. Mindössze ennyi figyelhető meg. Idővel észlelhető lehet egy eltolódás az ismerősebb ( Déli Holdcsomópont) magatartásformáktól a kevésbé ismertek (Északi Holdcsomópont) irányába, aztán oda- vissza mindaddig, amíg az élet folyamán sikerül maximálisan integrálni ezt a polaritást. Az asztrológusok felcicomázhatják mindenféle ezoterikus jelentéstartalommal és karmikus következménnyel ezt az egyszerű megfigyelést, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy csak azt tudjuk, amit megfigyelhetünk. Ennél bármi többet állítani nem más, mint dogmatikus következtetést levonni több értelmű adatokból.
4.Idioszinkratikus terminológia
Az önmagukba záródó doktrínák alkalmazásának negyedik módszere az olyan idioszinkratikus terminológiák használata, amikor is a szavak eredeti jelentését megváltoztatják vagy eltorzítják. Például, amikor meg akarják védeni egy állítás valóságtartalmát, a „módszertan” kifejezés egy bizonyos, az elmélet ellenőrzésére használt kutatási módszerre, tehát az alkalmazott kísérletezési módszerre vonatkozik.
Csakhogy, amikor Green azt írja, hogy „az asztrológiában léteznek olyan specifikus módszerek, amelyek lényegében az előző élet- dinamikákat mérik a születési képletben”, és hogy ezek az állítások „ellenőrizhetők”, módszerének semmi köze a teszteléshez vagy kutatáshoz. Ő valójában azokra a specifikus technikákra utal, amelyeket evolúciós asztrológusok használnak arra, hogy a születési képletből az állítólagos előző életre vonatkozó információkhoz jussanak: a Déli holdcsomópont jelének, házának, fényszögeinek vizsgálata, stb. Ez egyáltalán nem „kutatási módszer”, hanem csupán a személyi horoszkóp elemzésének idioszinkratikus módszere. És mint ilyen semmiféle olyan eszközt nem ad, amelynek révén annak az állításnak a valóságtartalma ellenőrizhető lenne, miszerint az előző élet dinamikák levezethetők lennének egy születési képletből. Mivel egy értelmezési módszer semmiképp nem azonos egy kutatási módszerrel, Forrest és Green a „metodológia” kifejezést elméletük érvényességét alátámasztó érvként használja. Így az idioszinkratikus és félrevezető.
Más írásaikban Forrest és Green elmagyarázzák, mi módon hajlamos az előző életek anyaga a jelen élet összefüggéseiben felbukkanni és ismétlődni, és hogy ez „megfigyelhető és ellenőrizhető”. Forrest szerint míg a konvencionális pszichológia a jelenlegi élettartamra vonatkozik, az evolúciós asztrológia „a lélek gyerekkorának” tanulmányozására teszi alkalmassá művelőjét. „Egyébként” – teszi hozzá „ gondolataink és eljárásaink azonosak a pszichológusokéval, és ugyanolyan mértékben ellenőrizhetők is”. Csakhogy itt ismét egy félrevezető kijelentésről van szó, ugyanis a „megfigyelhető és ellenőrizhető” szavak olyan bizonyító adatokra vonatkoznak, amelyek megfigyelhetők és a konszenzuálisan igazolhatók.
Ha például valaki előrukkol egy olyan kutatási elmélettel, mely szerint a Déli holdcsomópont egy specifikus, előző életbeli magatartásmintára vonatkozik, akkor az elmélet szempontjából kizárólag az alany előző – életbeli magatartásának megfigyelésén alapuló adatok lennének relevánsak és szolgálhatnának bizonyítékként. Az „ellenőrizhetőség” azt jelentené, hogy a jelenlévő kutatók ugyanezeket a dolgokat figyelhetnék meg. Csakhogy, Forrest és Greene csak azoknak a reakcióknak összefüggéseiben használja ezeket a kifejezéseket, amelyeket az ügyfél jelenlegi életében adott értelmezéseikre. Amennyiben a kliens magáénak érzi az előző élet – sztorit, amelyet előadtak neki, akkor ez szerintük az illető előző életének megfigyelhető és ellenőrizhető bizonyítéka. Ez nagyjából úgy hangzik, mintha valaki azt mondaná, hogy a leukémia diagnózisára a beteg diagnózisra adott érzelmi reakciója a bizonyíték. A beteg aggodalma igazolja a diagnózist.
Hasonlóképpen, „az empirikusan mérhető” kifejezés normális esetben arra utal, hogy egy adat kvantitatív módon mérhető. Például, hogy hányszor hajt végre valaki egy bizonyos cselkevést. Azonban amikor Green és Forrest beszél arról, hogy empirikus módon képesek mérni az előző élet dinamikáját egy születési képletben, valójában azt értik alatta, hogy az általuk alkalmazott módszerekkel elemezni tudnak egy képletet; mondjuk le tudják mérni, mennyire erős egy közeledő Vénusz – Plútó kvadrát. Ebben az értelemben az „empirikusan mérhető” kifejezés igen bárgyún hangzik.
Végül pedig az „ellenőrizhető és megismételhető” kifejezés azt jelenti, hogy az adott hipotézis ellenőrizhető a rendelkezésre álló adatok tükrében, és így a teszt megismételhető. Ha a megismételt tesztek mindig ugyanazzal a pozitív végeredménnyel zárulnának, ez egyre inkább alátámasztaná az elmélet érvényességét. De bármit ért is Green és Forrest ezeken a fogalmakon, az homlokegyenest ellentétes konvencionális használatukkal. A „tesztelhető” az ő világukban azt jelenti, mennyire érzi úgy a kliens, hogy segített neki értelmezésmódjuk, az „ismételhető” pedig azt, hogy más ügyfelekkel is el tudják végezni ugyanezt a tesztet. E kontextusban pedig a „tesztelhető” és „megismételhető” kifejezések használata triviális és értelmetlen.
Röviden: Forrest és Green idioszinkratikus módon használja a kutatási terminológiát, hogy ezzel a bűvészmutatvánnyal azt a hamis benyomást keltsék, hogy elméletük megcáfolható, vagyis összhangban van azokkal a tudományos módszerekkel, amelyekkel egy hipotézis érvényessége meghatározható. Közelebbről megvizsgálva azonban kiderül: nem több puszta porhintésnél. Módszerük abban az értelemben tautologikus, hogy megelőlegezi, hogy az elmélet, amelyet bizonyítani akar, igaz. Azt hiszem méltányos lenne feltételezni, hogy Forrest és Green verbális bűvészkedése nem szándékos, és inkább a kutatási protokollban való járatlanságukból semmint csalási szándékból fakad. De akár szándékosan vezetik félre az asztrológus- társadalmat, akár csak saját magukat csapják be, az eredmény ugyanaz: elméletük bárgyú.
További fejezetek
I Bevezető
III Előző életekkel kapcsolatos állítások az asztrológiában
VI A reinkarnációs asztrológia érvényességének ellenőrzése
VII Önmagukba záródó doktrínák – 1
IX A jelentés elkerülhetetlen többértelműsége
A teljes oldal : Glenn Perry: A reinkarnációs asztrológia kritikus felülvizsgálata
Az eredeti cikk : A Critical Review of Reincarnational Astrology | Glenn Perry
Kapcsolódó cikkek:
Vízöntőkori újjászületés vagy tömeges elbutulás ?
Az önbecsapás eszköztárából : “karmikus kapcsolatok”
Előző életek – jelenlegi feladatok, hiteles tanítók és szélhámosok
A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!