Újhold és részleges napfogyatkozás a Bakban – 2019

Január 6-án, helyi idő szerint 02:28 -kor került sor a Bak 15°-on az év első részleges napfogyatkozására. Az eklipsz Magyarországról nem volt látható, csak Oroszország és Kína északkeleti részein, Japánban valamint Alaszka délnyugati részein. Így hatása ezeken a területeken érvényesül a legerőteljesebben.

 A vélemény fontos. A Tiéd is az. Mielőtt azonban hozzászólnál a Facebook-oldalon közzétett posztokhoz, kérlek tanulmányozd át gondosan a kommentelési etikettről szóló bejegyzést. Ezzel megelőzheted azt a mindkettőnk számára igen kellemetlen helyzetet, hogy hozzászólásod töröljem, vagy le kelljen tiltsalak az oldalról. Köszönöm.

A két fővilágítót a Szaturnusz ( határ, struktúrák, lezárások, fegyelem, kitartás, autoritás, felelősség) és a Plútó ( válság, halál, újjászületés, regeneráció, túlélés, ösztönök) fogja közre.  A napfogyatkozások egyébként is olyan kezdeteket jeleznek, amelyekre nem egészen önszántunkból, hanem valamilyen nyomás, kényszer, veszteség hatására kerítünk sort. A két kozmikus terminátor „szendvicsébe” préselt újhold azonban most a szokásosnál is nyomatékosabban sejteti, hogy a későbbi megújuláshoz válságokon vagy legalábbis gyökeres szemléletváltásokon keresztül vezet az út.

Az eklipsz Magyarországról nem volt látható, csak Oroszország és Kína északkeleti részein, Japánban valamint Alaszka délnyugati részein. Így hatása ezeken a területeken érvényesül a legerőteljesebben. Tapasztalatok szerint azonban szélesebb körben is hat, személyes szinten leginkább azokra, akiknek a Bak 11 – 19°között állnak bolygóik és/vagy horoszkóptengelyeik.

Az újholddal kapcsolatba hozható események és folyamatok fontos jelzéseket adhatnak a 2020-as Szaturnusz – Plútó együttállás témáiról is (esetleg épp annak az előzményei) . Az eklipsz valószínűleg hatással lesz a világgazdaságra, hatalmi struktúrákra. (Ez 2019 és 2020 többi, a Bak – Rák tengely mentén, a Szaturnusszal és a Plútóval kapcsolatot képező fogyatkozására is érvényes). Mivel a Bak a 10 mundánház ura, az újhold által jelzett változások valószínűleg szakmai -és hivatásbeli kérdésekkel is összefüggnek. Természetesen az életterületek és a témák a személyi horoszkóp adottságai szerint változnak- ezek taglalása nem jelen blogbejegyzés feladata.



Az ilyen leírások nagyon hasznosak lehetnek, de megvannak a korlátaik. Nem alkalmazhatók automatikusan,receptszerűen”. BővebbenMire jók, jók-e valamire egyáltalán az asztrológiai receptek?Mindenkinél más és más módon, a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően nyilvánulnak meg.Tekintve, hogy a Föld jelenlegi népességetöbb mint 7 és fél milliárd, ennyi horoszkóp -variáció létezik. Beláthatod, hogy a szóba jöhető változatokat nem áll módomban egyenként kivesézni, komment formájában végképp nem. A TIÉDET sem 🙂 Kérlek tehát, ne tegyél fel olyan kérdést, hogy rád hogyan hat, mert nem fogok rá válaszolni. Az ilyen jellegű hozzászólások törlésre kerülnek…
Újhold és részleges napfogyatkozás a Bakban, 2019 január 6, Bp 02:28′

Az újhold együttállást képez a Bak 15°33 ‘-on levő Wega állócsillaggal, a Lant (Lyra) csillagkép legfényesebb állócsillagával. A Wega 1-es erősségű, halvány zafírkék színű csillag, Ptolemaeus szerint Vénusz-és Merkúr, Alvidas szerint föld jegyű vénusz – Jupiter trigon természetű. Általánosságban jótékonyság, idealizmus, remény, művészi képességek, szokatlan, rendkívüli utakon járó szellemiség, üzleti sikerek társíthatók hozzá, Nappal és Holddal együtt állva azonban a problémás tulajdonságok is felszínre kerülhetnek. ( Múló dicsőség, becsületvesztés, közbotrány valószínűleg hamisítás miatt, veszteség írásmű miatt, rossz egészség – Vivian Robson: Állócsillagok, 147 – 148 old.). Jelenleg, az eklipsz ténye, a Szaturnusz és a Plútó közelsége miatt fokozottan ez a helyzet.

A Bakban levő bolygók (Nap, Hold, Szaturnusz, Plútó) szextilt képeznek a Neptunnal. Ez segíthet abban, hogy megérzéseinknek, belső sugallatainknak a gyakorlati életben is hasznát vegyük. Az álmok lejegyzése, feldolgozása is fontos útmutatásokat adhat. Ha most időt, energiát szánunk elképzeléseink aprólékos kimunkálására, később sem lesz okunk panaszkodni az eredményre. Azonban a január 13-án bepontosuló Jupiter – Neptun kvadrát (Bővebben: I.rész, II. rész) is erőteljesen érezteti hatását, ez pedig tévutakra, a lehetőségek túlbecsülésére és a kockázatok bagatellizálására hajlamosíthat.




Ugyanezen a napon az Uránusz is abbahagyja tolatását és direkt stacionáriusba vált. Tekintettel arra, hogy az irányváltás egy eklipsszel esik egybe, nem biztos, hogy sok kellemes meglepetést tartogat. Legjobban akkor használhatjuk ki az uránuszi energiákat, ha sort kerítünk azokra a változtatásokra, amelyeken retrográd szakaszának időszakában törtük a fejünket. A direkt stacionáriusba váltó Uránusz hatására erős késztetést érezhetünk, hogy az általa befolyásolt életterületeken és témákat illetően nagyobb mozgástérre, szabadságra, több rálátásra tegyünk szert, más szempontokból is megvizsgáljuk a dolgokat, új irányokba nyissunk. Mindez bátorságot, egészséges kockázatvállalási kedvet is követel.

Az Uránusz március 6-ig még a Kosban halad, ahol a jelenleg szintén otthonában tartózkodó Mars uralma alatt áll. Az úgyszólván egész tavalyi éven át tartó kényszerparkolást követően a Mars a lehető legsürgősebben a tettek mezejére lépne. Azonban a Bak stelliumnak a puszta jelenléte is arra figyelmeztet: a változtatások csak apró lépésenként, többszöri nekifutásra lehetségesek. Erőből, spontán impulzusoktól vezérelten, gyakorlati érzék, stratégia, időzítés nélkül csak felesleges összeütközésekhez vezet, amelyeket az erők szétforgácsolódása, bukás, kudarc követhet. Most erőltetni a dolgokat nagyjából olyan, mintha csonttá fagyott talajon próbálnánk szántani – vetni, vagy négyszögletű kerekeken, behúzott kézifékkel száguldozni. Mivel az év eleje az új kezdetek, beleértve a vállalkozásokat és különböző más projekteket, imponáló újévi fogadalmakat – időszaka is, jó ezt a tényt szem előtt tartani.




Sajnálatos módon nagyon nehéz lesz, a Mars ugyanis, amint előre halad a Kosban, rendre kvadrátokat képez a Bakban levő bolygókkal. Ezek a 90°os fényszögek akadályokat, frusztrációt jelez, egyszersmind adott az erőteljes késztetés is, hogy a tettek mezejére lépjünk, feltétlenül „kezdjünk valamit” a helyzettel. Ez nagyon is kívánatos magatartás, kivéve ha egy diszharmonikusan működő Kos Mars által jelzett módokon történik. A 8-án bepontosuló Mars – Merkúr kvadrát még „csak” heves vitákat, ingerlékenységet, fokozott baleseti hajlamot jelez. A feszültségek a Mars – Szaturnusz kvadrát egzakttá válásakor, január 21-én tetőznek, amely egyszersmind telihold és teljes holdfogyatkozás is. Mint a fényszöget részletesen bemutató bejegyzésben szó van róla, ilyenkor A Mars fejjel megy neki a Szaturnusz– állította falnak, míg a Szaturnusz ellenáll a Mars nyers erőinek Az impulzusok hol totálisan elfojtódnak, passzív- depresszív állapotokat,fizikai vagy lelki értelemben vett kiszolgáltatottságot idézve elő, hol pedig kiszámíthatatlanul és nem is mindig a legalkalmasabb időben és helyszínen robbannak.

A Mars -Plútó kvadrát és a Mars – Uránusz együttállás már csak február folyamán pontosulnak be, de az általuk jelzett robbanékony, sok helyen erőszakos események szintén szoros kapcsolatban vannak az eklipszekkel. Az események végképp elszabadulhatnak és kicsúszhatnak a kontroll alól. Jó már most tudatában lenni annak a ténynek, hogy ha hiányzik a megfelelő előkészítés, nincsenek meg az alapok, fogalmunk sincs róla, hol vagyunk, hova tartozunk és hova szeretnénk eljutni, nagyon messze sodródhatunk eredeti céljainktól.





Kapcsolódó

Januári előrejelzés

Eklipszek (nap-és holdfogyatkozások) tematikus oldala

Mars a Kosban tranzitként

Az Uránusz búcsúlátogatása  a Kosban

Mars – Szaturnusz kvadrát

Plútó – Szaturnusz fényszögek a történelem tükrében

 

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!