Menu
Mars – Jupiter kvadrát, retrográd Merkúr – Neptun kvadrát, telihold az Ikrekben – 2018 november
Zűrzavaros időszakban vagyunk
2018-11-18 asztropszichológia

Mars – Jupiter kvadrát, retrográd Merkúr – Neptun kvadrát, telihold az Ikrekben

A hónap legzavarosabb időszakába érkeztünk. A minimum, ami elmondható, hogy döntésekkel, fontos megbeszélésekkel tanácsosabb várni néhány hetet. A jelenlegi események jelzésértékűek a Nyilas Jupiter tranzit későbbi állomásait illetően is. Egyszersmind, a mostani történésekből, döntésekből, utakból és tévutakból következnek majd a további hónapok forgatókönyvei is…

 A vélemény fontos. A Tiéd is az. Mielőtt azonban hozzászólnál a Facebook-oldalon közzétett posztokhoz, kérlek tanulmányozd át gondosan a kommentelési etikettről szóló bejegyzést. Ezzel megelőzheted azt a mindkettőnk számára igen kellemetlen helyzetet, hogy hozzászólásod töröljem, vagy le kelljen tiltsalak az oldalról. Köszönöm.

Mint a novemberi előrejelzésben már szó volt róla, 15-én a Mars a Halakba lépett. Régi urával, a Jupiterrel képezett erőpróbáló fényszöge november 20-án pontosul be. Befolyása erőteljesen érződik a 22-i teliholdképletben is, és a hónap hátralevő részére is hatással lesz. Itt azonban még nem ér véget a történet, hiszen a december 7-én, újholdkor a Neptunnal, modern kori urával is együttállást képez. Ennek alapján elmondható: a novemberi flúgos futam december történéseire is hatással lesz. A jelenlegi események jelzésértékűek a Nyilas Jupiter tranzit későbbi állomásait illetően is. A mostani történésekből, döntésekből, utakból és tévutakból következnek majd a további hónapok forgatókönyvei is…

Bizonyos előzmények még régebbiek. A nyár folyamán, június végén – július közepén az akkor még Vízöntőben levő Mars és Skorpió Jupiter között már létrejött egy 90°-os fényszög. A Mars tolatása miatt az nem pontosult be, de egy fix T – kvadrát részeként meglehetősen felkavarta a kedélyeket. (Erről bővebben a Mars Vízöntő-beli tolatásáról szóló bejegyzésben, a Nehezen összehangolható ellentétekben, a júniusi, júliusi előrejelzésekben már volt szó). A retrográd mozgás fékezőerői miatt az energiák nem tudtak a megfelelő módon kisülni, így aztán az AstroArena Mars-Jupiter fényszögekről írt cikkében bemutatott módon a légkört izgágaság, nyughatatlanság, túlfűtöttség hatotta át.



Én nyáron ezt írtam: „Ez az időszak inspirálóan hat az önkéntes erkölcs-csőszökre, hordószónokokra, prédikátorokra és demagógokra. Jóllehet elsősorban saját életük javítása és gazdagítása érdekli őket, úgy tesznek, mintha másokat is igyekeznének felemelni és megvilágosítani. (Vannak olyan esetek is, amikor nagyon is komolyan gondolják küldetésüket és hisznek is benne, de a részletek elnagyoltsága, szubjektivitás, lehengerlő stílus ilyenkor is gondot okozhat. ) A most reflektorfénybe kerülő figuráknak különleges képességük van arra, hogy nagyobb tömegek előtt is meggyőzően vázolják fel, milyenek lehetnének a dolgok. Hogy a társadalmi látomásoknak mennyi közük van az aktuális realitásokhoz, már kevésbé fontos számukra. Megbűvölt hallgatóságuk szintén elsiklik az ilyen apróságok fölött.

Akár egy szűkebb közösség megmondóembereiről van szó, akár tömegek által ismert közéleti, politikai, vallási szereplőkről, ritkán cselekszik azt, amit prédikálnak. A Jupiter ugyanis könnyen beazonosítja az ideális társadalmi modellt, de általában túlságosan fegyelmezetlen ahhoz, hogy ennek az idealizált modellnek az élő példája lehessen. Függetlenül attól, hogy összhangban élnek -e fennen hangoztatott nézeteikkel vagy vizet prédikálnak és bort isznak, a T-kvadrát által ösztökélt hangadók ellenállhatatlan kényszert éreznek arra, hogy minél népesebb hallgatóság előtt nyilatkoztassák ki bölcsességeiket, tekintet nélkül saját személyes gyarlóságaikra.

Ez a fényszög mértéktelenségre, pazarlásra is hajlamosíthat. Általában az elvárások is túlzottak ilyenkor ( pl. túl sokat akarunk a jóból és kevés késztetést érzünk arra, hogy visszafogjuk magunkat). Ez az életenergia és az anyagi tartalékok elfecsérléséhez vezethet, aminek később súlyos következményei lehetnek.”



Nos, a helyzet azóta annyit változott, hogy a Mars direktbe fordulásával és jegyváltásával a dolgok valamelyest mozgásba lendültek. Azonban fékező hatások is érvényesülnek, hiszen a Merkúr tolat, a Vénusz pedig, bár direktbe váltott, még nem jött ki a retrográd árnyékból. A türelem sem a Marsnak sem a Jupiternek nem erőssége, különösen a jóformán egész nyáron át tartó kényszerparkolás után. T- kvadrát a november 22-i teliholdképletben is megjelenik, ott már nem fix-, hanem változó jeleket köt össze. Jó lesz odafigyelni rá, ugyanis a előhírnöke lehet a tavaszi időszaknak, amikor az Ikrekben haladó bolygók, a Halak Neptun és a  Nyilas Jupiter között jönnek létre ilyen formációk. Az izgágaság, nyughatatlanság, a kapkodásra, felületességre való hajlam a változó jegyekre (Ikrek, Nyilas, Szűz, Halak) jellemzőbb, mint a szilárdakra (Bika, Skorpió, Oroszlán, Vízöntő). Így bizonyos szempontokból ingoványosabb terepen haladhatunk, mint nyáron.

Mint már szó volt róla, a 12 mundán ház uraként a Halak egyebek mellett a lezárásokkal, titkokkal, intrikákkal, titkos ellenségekkel, a nyilvánosságtól elzárt intézményekkel ( kórházak, börtönök, kolostorok) áll kapcsolatban. A jegy modern kori ura a Neptun, régebb a Jupiter uralma alatt állt. Mint más bejegyzésekben is szó volt róla, a Neptun szárnyakat ad a fantáziának és a kreativitásnak, de az illúziókkal, csalásokkal, csalódásokkal (beleértve az önbecsapás különböző formáit is), zűrzavarral is kapcsolatba hozható. A különböző tudatmódosító szerek – pl. drogok, alkohol ugyanúgy hozzá társítható, mint a spiritualitás és a vallás.

Erőteljes Neptun- hatásoknál, mint amilyenek például a jelenlegi időszakban és 2019 folyamán is érvényesülnek (l. Jupiter – Neptun kvadrát i rész, II rész), „lehetséges, hogy közelebb kerülünk a lelkünkhöz, a psziché tudattalan zugainak felfedezése hasznunkra válik, de ennek az ellenkezője is megtörténhet. Elveszíthetjük a kapcsolatot a lelkünkkel, az irracionális tartományokkal való egészséges kapcsolat tartást alkohol, kábítószer, kaotikus emberi viszonyok pótolják és ezáltal súlyos hasadást tapasztalhatunk meg.” Erin Sullivan: A Szaturnusz tanításaiRüdiger Dahlke szintén nem véletlenül írja Függőleges világkép című könyvében, hogy a szellem keresése rengeteg embert vezet rá a neptunuszi ösvényekre -és tévösvényekre : kábítószer, alkohol, meditáció, vallásos extázis és különféle spirituális technikák, melyekben egy a közös: a kozmikus szeretet és az egyetemes összetartozás keresése is.

Egy Mars – Jupiter kvadrát változó jelekben is nagy lelkesedéssel tölt el és hatalmas lendületet adhat – különösen, hogy a Jupiter otthonában tartózkodik. Egyszersmind túlzásokra, (felesleges) kockázatvállalásra is hajlamosíthat. Most úgy érezzük, nagy dolgokra vagyunk képesek, és beléjük is vágunk. De alaposan túllőhetünk a célon. Túlreagálunk, túlbecsüljük lehetőségeinket és elbagatellizáljuk a kockázatokat, túl nagy ígéreteket teszünk, előre iszunk a medve bőrére, ahelyett hogy tetteink beszélnének, nagy hangon bizonygatjuk igazunkat.

A Marsot aktiváló tényezőként tartja számon az asztrológia. A Halakban a Neptun uralma alatt áll, és az urával való együttállás felé halad. Így a neptuni energiák a november 22-i teliholdképletben és a december 7-i újholdképletben is igen aktívak lesznek. Azt se hagyjuk ki a képből, hogy a Neptun uralma alatt álló Halak Marssal általában véve is megtörténhet, hogy elindul valamely irányba, aztán az áramlatok elsodorják és teljesen máshol köt ki. A Neptun és a Halak maga a határtalanság, ez azonban mértéktelenséget is jelezhet. További fontos tudnivaló, hogy a Halak régi uraként a Jupiter a Mars társura. Kettőjük kvadrátjáról fentebb és a Szerencsejátékos című bejegyzésben már volt szó. Ahogy arról is, hogy a Nagy Jótevő mindent felnagyít (nem csak a jó dolgokat), így a valóságelhárítást, függőségeket, az önmagunk és mások becsapására való hajlamot is.

Egyidejűleg érvényesül egy Merkúr – Neptun kvadrát is. A Merkúr tolat, a Nyilasban száműzetésben áll és nemsokára együttállást képez a Jupiterrel. Mint már többször volt szó róla, a logikus gondolkodás, elemzőképesség bolygója a Nyilasban látomásokkal telítődik. Rosszabb esetben nem olyannak látja a dolgokat amilyenek, hanem mint amilyennek hinni akarja őket. A Neptunnal képezett erőpróbáló fényszöge most ráadásul komoly problémákat mutat az ítélőképességgel – a Jupiter pedig megsokszorozza ezt a hatást is.

A zűrzavar fokozódhat, az emberek, magánéletben és a közéletben egyaránt hajlamosak lehetnek bolhából elefántot csinálni. A manipulációk és dezinformációk tömkelegében nehéz megkülönböztetni a valós tartalmakat az álhírektől. A félreértések, csúsztatások, szándékos hazugságok és a helyzetek nem a realitásnak megfelelő értékelése, lopások, sikkasztások, plágiumok rengeteg problémát okozhatnak. Ez az időszak a szó fizikai értelmében is balesetveszélyes. A valamilyen kémiai befolyásoltság miatt bekövetkezett balesetek (pl. ittas vagy drogos állapotban okozott/elszenvedett karambol, halál valamilyen szer túladagolása következtében, stb) gyakoribbak, mint általában.

Mint a kaliforniai bozóttüzek esetén láthattuk, a helyzetek többféle szinten is kiszaladnak az ellenőrzés alól. Az expanzív jellegű Nyilas szeret a saját útján járni. De egy retrográd Merkúr szomszédságában, erőpróbáló fényszögben egy, a Neptun uralma alatt álló Marssal egyáltalán nem biztos, hogy jól lövi be ezt az irányt.

Szóval csak óvatosan….

Nagyon óvatosan…



 

Kapcsolódó

 

Novemberi előrejelzés

Mars – Jupiter fényszögek a személyi horoszkópban

A Jupiter és Mr Hyde

A Nyilas, a Jupiter és a kilences ház

Halak Mars a személyi horoszkópban

A 12-es ház és a passzív agresszió problematikája

Mielőtt letisztulna a kép, a helyzet még zavarosabbá válik ( November közepe: Vénusz direktbe vált, retrográd Merkúr a Nyilasban, Merkúr – Neptun kvadrát)

Jupiter – Neptun kvadrát I. rész

Jupiter – Neptun kvadrát II. rész

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Vigyázat, balesetveszély !

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *