Menu
12 tipp a Tarot értelmezéséhez
2018-05-24 archetípus

Kezdő – és haladó kártyavetőknek

Amikor az emberek elkezdik tanulni a Tarot, hajlamosak lehetnek kissé leegyszerűsíteni a dolgokat. Bebiflázzák a kártyák jelentését, összekeverik, majd valamilyen tetszetős alakzatba rendezik őket és máris jöhetnek a magvas kinyilatkoztatások. Csak az után jönnek rá, milyen komplex rendszer is a Tarot, ha már kissé elmélyedtek benne. A LunarCafe blog tippjei ebben a folyamatban segíthetnek:

1. Ismerd meg a kártyalapok jelentését !

Meglepő milyen sok olyan emberrel találkoztam, akik úgy gondolták, felesleges megtanulni az egyes kártyalapok jelentését. Fölényesen mondogatták: „ugyan már, nekem nem kell ilyesmikkel tömnöm a fejem, hiszen rendelkezem a tisztánlátás adományával”. Lehet, hogy így van, és azon keveseknél, akiknél valóban erős az ilyen képesség, akár működhet is. Az ilyen adottságú emberek azonban ritkák és még esetükben sem mindig működik megbízhatóan . Bizonyos értelemben tehát a Tarot „egyezményes nyelve” segíthet. Más szavakkal, az egyes kártyalapok jelentése egyetemes. Ezért tehát tanuld csak meg az alapokat.

2. Az első reakciók

Mindig vedd nagyon komolyan mi az első reakciód a kihúzott kártyalapra. Ez ugyanis mindig találó. Lehangoló? Akkor tanulmányozd alaposabban a kártya jelentéstartalmát. Rémisztő? Akkor járj utána alaposan, mi mindent jelezhet – meglepve jössz rá hányféle módon értelmezhető.

3. Tanulmányozd a képeket !

Ez tapasztalt kártyavetőkre is érvényes, hiszen az, hogy hozzászoktál a paklidhoz azt is jelentheti, hogy ábrái maguktól értetődők a számodra. Igyekezz tehát minden alkalommal friss szemmel nézni őket. Ily módon megtanulod hogyan hozd összefüggésbe az ábrát a kérdéssel. Figyelj oda, milyen viszonyban vannak egymással a kártyán szereplő személyek. Van -e kölcsönhatás közöttük? Elfordulnak egymástól? Kerülik egymás tekintetét? És mi a helyzet az időjárással? Milyen színű az égbolt? Őszi szél cibálja a fákat? Hogyan folyásolja be mindez a kártyalap értelmezését?

4. Elemezd a mintát!

Vetés során, akár különböző személyek esetében is újra meg újra felbukkan ugyanaz a kártyalap? Ha igen, akkor jó ha tisztában vagy vele, hogy számodra, a kártyavető számára is fontos. Szánj rá időt és tanulmányozd alaposan a lapot, ugyanis személyes üzenetet hordoz a számodra. És mi a helyzet akkor, ha 3 vagy 4 azonos számértékű kártya – beleértve a Nagy Arkánum lapjait is- bukkan fel ? Miért domináns mondjuk az ötös szám egy vetésben? És mi a helyzet a Királynőkkel? Vajon mit jelenthetnek az ügyfél számára? Mi a helyzet akkor, ha a kártyalapok többsége a Kardokhoz vagy a Kelyhekhez  Mi módon fogja ez átszínezni a vetés értelmezését?

5. Vedd figyelembe az elemi minőségeket is!

Kártyavetés során, ahogy Paul Hughes-Barlow is rámutat írásaiban, figyelj oda arra is, milyen elem uralma alatt állnak a kártyák. Kitűnő honlapján  ugyanis a szerző az elemi összeférhetőségek tanával is megismertet . Ennek ismerete az asztrológia tanulmányozásához is nélkülözhetetlen, ld cikk végén, az elemekről a cikkajánlót – ford. megj – , jelen esetben azonban abban segít eligazodni, hogy a különböző „színekhez”, azaz elemekhez tartozó kártyák mi módon erősítik vagy gyengítik egymást. Egy három lapos vetés esetén például, ha van két, a Kelyhekhez és egy, a Botokhoz tartozó lapunk, a víz elem (érzelmek) fölényben lesz a tűz elemhez (cselekvés) képest. Ebből kifolyólag pedig,bármilyen erősnek tűnik is a Botok- kártya, gyengébben fejti ki majd befolyását. ( elemekről és “színekről” ld.  Mit árul el a Tarot?)



6. Vond be a számmisztikát is

A Tarot értelmezésénél nagy hasznát veheted annak, ha tisztában vagy a számok spitituális jelentéstartalmával is. A fentebbi példában az ötös számot említettem. Ha kettőnél több ilyen értékű kártya van a vetésben (beleértve a Főpap lapját is), arra utalhat, hogy a kereső szokatlanul sok kihívással, vagy egyetlen hatalmas kihívással szembesül, ami élete minden más aspektusát beárnyékolja. Ha a tízes számú kártyák vannak túlsúlyban azt jelentheti, hogy a jelenlegi ciklus a végéhez közeledik és egy másik vetésre is szükség lehet. A számok jelentéstartalmának ismerete rengeteget segíthet.

7. Találd meg a történet vezérfonalát !

Minden Tarot – vetés, az egy kártyásat is beleértve, egy történetet mesél el. Több kártya esetén a történet összetettebbé válik a vezérfonalat pedig neked kell megtalálni, hogy lendületet adj a történetnek. Ez nehézségeket okozhat, míg nem teszel szert némi tapasztalatra. Tapasztalataim szerint segíthet ha bevonod az ügyfelet is – nagyon gyakran szinte véletlenül is nyomra vezethet. A Kelta Kereszt vetésmód kiválóan alkalmas a mesélésre.

8. Vezess naplót !

Valahányszor valamilyen áttörést tapasztalsz, valamilyen váratlan felismerésben van részed vagy egy kártya új jelentéstartalmáról tanulsz valamit, jegyezd fel. Valahányszor gondjaid adódnak az értelmezéssel, írd le. Hidd el, ezek a rövid jegyzetek rendkívül sokat segíthetnek a későbbiekben. Vezess Tarot- naplót, hogy tanulj, hogy emlékezz és hogy ki tudd elemezni vetéseidet.

9. Értsd meg az archetípusokat !

A Nagy Arkánum alapját az archetípusok  képezik – azaz a valamennyi kultúrában és társadalomban megjelenő univerzális mintázatok, amelyek olyan ősrégiek, hogy Platón írta le őket először. Őt követően számos tanulmány bizonyította be újra meg újra, hogy valóban időtálló fogalmak. A Tarot archetípusai életünk azon állomásait jelképezik, amelyeken mindannyian keresztülhaladunk. Jelen cikk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy elmélyedjünk ebben az izgalmas témában, de te, aki a Tarottal dolgozol, jól teszed, ha tanulmányozni kezded az archetípusokat. ( Bővebben: “Tarotically speakig”A Tarot nyelvén c. blog cikke , hamarosan remélhetőleg magyarul is). Vetés közben talán sosem kell majd rájuk hivatkoznod, de ha mélységeiben is megérted a Nagy Arkánum lapjait, valamint hogy mit is jelképeznek valójában, Tarot- értelmezésed sokkal alaposabbá válik.



10. Szimbolika

Valamennyi Tarot- pakli rendelkezik egy saját szimbolikával. A szimbólum „olyan kifejezés, név vagy kép, amely a szokásos és kézenfekvő jelentése mellett, valami számunkra homályos, ismeretlen jelentést is magába foglal. Amikor a tudat a szimbólumokat kutatja, olyan ideák világába ér, mely világ a ráció fennhatóságán túl található. Minden vallás szimbolikus nyelvet használ”– l. C. G Jung Az ember és szimbólumai . Ilyen szimbólumok a közlekedési jelzőtáblák is. Egyes Tarot- szimbólumok meglehetősen homályos mitológiai vagy spirituális fogalmakon alapulnak. Érdemes alaposabban megismerkedni legalább az olyan megszokottabb szimbólumok jelentéstartalmával, mint a színek, vagy a madarak és más állatok, fák megjelenése egy adott lapon ( A szimbólumok megértése az álomértelmezéshez is nélkülözhetetlen. Az álommunkában és a Tarotban ugyanazokkal a szimbólumokkal dolgozunk. Ezeknek minden esetben van egy általános jelentéstartalma , amelynek értelmezésében a Szimbólumtár, Jelképtár típusú kiadványok segíthetnek -ld. Párbeszéd álmainkkal c. írásom és a hozzá tartozó bibliográfia – meg egy személyes: hogyan érvényesül mindez személyes életünkben – ford. megj.)

11. Hagyományos vagy modern?

A régi idők kártyavetői másképp értelmezték a Tarot – lapokat . Hogy milyen jelentéstartalmat társítottak hozzájuk, attól is függött, ki volt éppen a legnépszerűbb okkultista. Természetesen azóta sok minden megváltozott és néhány régi jelentés elavult. Ennek ellenére nagyon tanulságos lehet visszaásni a múltba és összehasonlítani a régi és az új értelmezésmódokat. Szánj hát időt az ilyesfajta tanulmányokra: a régebbi jelentéstartalmak ismerete még nagyon jól jöhet.

12. Idézd fel saját emlékeidet

Az idő múltával egyre több élettapasztalatra teszünk szert. Ha úgy érzed, hogy egy kártyalap vagy a kártyák egy csoportja saját élethelyezeteid egyikére emlékeztet, építsd be vetésedbe et a tapasztalatot. Természetesen nem kell beavatnod ügyfeledet abba, hogy honnan meríted mondanivalódat. Hasonlóképpen, korábbi, mások számára készített vetéseid tapasztalatai is felszínre kerülhetnek. Az emberi tapasztalatok nagy része egyetemes, azok a dolgok tehát, amik veled megtörténtek, sok más emberrel is megtörténhettek. Figyelj oda ezekre az emlékfoszlányokra – hasznosak lehetnek.

***

Akár egyet – kettőt építesz Tarot – tanulmányaidba e javaslatok közül, akár az összeset, látni fogod, hogyan járulnak hozzá nap mint nap ahhoz, hogy egyre jobb kártyavető légy, egyre mélyebb szinten értsd meg a Tarot lapjait. Sose hagyd abba tanulást.




Kapcsolódó

Mit árul el a Tarot ?

Akik folyton ugyanazt kérdezik a kártyától ….

Párbeszéd álmainkkal

Az elnyelt vitalitás visszaszerzése

Az elemekről szóló régebbi, a Díványban közölt cikkeim :

A négy elem
A tüzes típus
A levegős típus
A vizes típus
A földes típus

 

Könyvajánló:

Szimbólumtár

C. G. Jung: Bevezetés a kollektív tudattalan pszichológiájába

C. G. Jung: Az archetípusok és a kollektív tudattalan

C. G. Jung: Az ember és szimbólumai

A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *