Zaklatott kedélyek, zavaros helyzetek

Május 7 – 13 közötti bolygóhatások

A héten több olyan bolygóhatás is összeadódik, amelyek igencsak zűrzavarossá teszik az előttünk álló napokat. Lehetséges hozadékaik – a kiélezett viták, hatalmi harcok, félreértések, erős túlzások, a lehetőségek téves felbecsülése, a fókusz elvesztése  -nincsenek túl jó hatással se társas kapcsolatainkra, se pénzügyeinkre. A fontos döntéseket tanácsos elhalasztani.

Puskaporos hangulatban, zavaros helyzetekkel kezdődik a hét: a most kezdődő konfliktusok a következő napokban eszkalálódhatnak.

Hétfőn, május 7-én bepontosul a Merkúr – Plútó kvadrát, az isteni hírnök pedig szombaton, május 12-én erőpróbáló fényszöget képez a harcias Marssal is. Mint az előző bejegyzésekben már szó volt róla, Merkúr – Plútó kvadrátok pattanásig feszült kommunikációs helyzeteket jelezhetnek. Befolyásukra a társas érintkezés intenzívvé, fenyegetővé vagy kimondottan kártékonnyá válik, az interakciókat manipuláció, propaganda, hatalmi játszmák hatják át. A Kosban a Merkúr impulzív, harcias, türelmetlen, meggondolatlan, a Plútó pedig, a megfontolt, tekintélyelvű Bak jegyében a szokásosnál is rosszabbul viseli támadásait.

A felszín alatt lappangó feszültségek május 12-én, amikor tovább haladó a Merkúr a Marssal is kvadrátot képez, nyílt háborúskodássá fajulhatnak. Míg a Plútó befelé, a felszín alatt munkálkodik, a Mars energiái kifelé, látványosabban, harciasabban nyilvánulnak meg. Jelen esetben ismétlődő fényszögről van szó: április 4-én, 5-én az akkor tolató Merkúr már belefarolt ebbe a kvadrátba. Abban az időszakban egy szintén erőteljesen érvényesülő Szaturnusz – hatás (együttállás a Marssal és a Faciessel, kvadrátban a Merkúrral) még valamelyest lefojtotta a feszültséget, a jelenlegi Uránusz – befolyások azonban ellenőrizhetetlen robbanásokat jelezhetnek. ( A Merkúr – Uránusz együttállás május 13-án válik egzakttá, a tűzijáték folytatását pedig a május 15 -16 -i Mars – Uránusz hatások garantálják. Utóbbiak nem csak ez alatt a két nap alatt, hanem gyakorlatilag egész nyáron érvényesülnek.) E bolygóhatások nagyon balesetveszélyesek is.



Ugyancsak 7-én pontosul be a Vénusz – Neptun kvadrát. Az asztrológiai receptgyűjtemények a csalódások, kiábrándulások, reménytelenség, elérhetetlen ideálok, egyoldalú szerelem, anyagi veszteségek, zűrös pénzügyi tranzakciók kliséi közé sorolják a feszült Neptun – Vénusz kapcsolatokat, s ebben van is igazság. Merkúr- hatásokkal feldúsítva mindez még több félreértéssel, szándékos hazugsággal, ferdítéssel párosulhat, gyakoribbá válhatnak a trükkös lopások, csalások, sikkasztások, a pletykák rengeteg kárt okozhatnak. A félreértések, kisebb- nagyobb füllentések, csúsztatások enyhén szólva is bonyolult kommunikációs helyzeteket okozhatnak úgy személyes kapcsolatainkban, mint a közéletben, politikában. Valamiért olyasmiket is akarhatunk amiket valójában nem, vagy olyan igazságokban hiszünk, melyek nem is igazak ránk, olyan közösségekbe szeretnénk tartozni, amikhez semmi közünk, karakterünktől idegen normáknak kívánunk megfelelni.

Neptunnal képezett kvadrátjából továbbhaladva a Vénusz ráadásul két kvinkunxot is képez: 9-én a Jupiterrel, 12-én pedig a Plútóval. Mint a 150°-os fényszöget bemutató bejegyzésnél már szó volt róla, ebben az esetben nehezen összeegyeztethető minőségek között kell összhangot teremteni. Ez tökéletesen sohasem sikerülhet, viszont a folyamatos frusztráció hatására törekedni kell valamilyen, legalább ideig-óráig működőképes megoldásra. A kombinációból az alábbi helyzetek adódhatnak.

A Neptun hatására a dolgok túlságosan szépnek tűnnek, vagy úgy tűnik, rengeteg választási lehetőség van. Jelen helyzetben az egyidejűleg érvényesülő bolygóhatások miatt az Ikrek Vénusz rugalmassága torzult formában nyilvánul meg, így erősíti azt a Neptun- gerjesztette tévhitet, hogy bármi lehetséges. A dolgok súlytalanokká válhatnak, a könnyedség felületességgé, alaptalan derűlátássá és/vagy kimondott felelőtlenséggé fajul.

A Vénusz és a Jupiter közötti kvinkunx fokozza a sóvárgást (eközben erőteljesen érvényesül a Nap – Jupiter szembenállás túlzásokra, mértéktelenségre hajlamosító hatása is), így irreális elvárásokat támasztani, túlköltekezni, tévesen megítélni az anyagi -érzelmi befektetéseket könnyebb, mint általában. A türelmetlenség, az azonnali haszon hajkurászása a folyamatok időigényességére és a befektetett (minőségi) munka szükségességére való tekintet nélkül szintén a bukás útját egyengeti. Erre a Vénusz – Plútó kvinkunx hívja fel a figyelmet. Ennek az Ikrek és a Bakban álló bolygó között létrejövő változata az „aki sokat markol, keveset fog” – tipikus formációja.

A Skorpió Jupiter és a Bak Plútó által jelzett témákat nem lehet felszínes, trükkös (Ikrek), bájolgó (Vénusz) stratégiákkal kezelni. Az adódó pénzügyi, kapcsolati helyzetek kimondottan frusztrálók sőt veszélyesek is lehetnek, de ez még mindig nem ok az elhamarkodott cselekvésre. Utóbbi, jelen bolygóállások mellett csak pánikot, konfliktusokat, rossz és még rosszabb döntések bukóspirálját idézheti elő. Sokkal szerencsésebb megfigyelő álláspontra helyezkedni, leltárt készíteni arról, mi hiányzik a továbblépéshez, mitől tartunk, milyen veszteségek érintenének érzékenyen, milyen lépésekkel lennének megelőzhetők vagy legalábbis enyhíthetők ezek a forgatókönyvek.



A május 8-án bepontosuló Nap – Jupiter szembenállás felduzzasztja az önbizalmat, elbizakodottá tehet, túlzásokra, telhetetlenségre hajlamosíthat. Az arany középutat nem könnyű eltalálni. Sajnálatos módon a nagy ambíciók nem járnak együtt az érdemi erőfeszítésekkel -így a csodavárás, irreális elvárások támasztása, „ami jár az jár” – típusú hozzáállás szintén jellemző hozadék lehet. A valóságérzék elvesztése, a források elpazarlása, önteltség később bukást, presztízsvesztést, nagyarányú veszteségeket eredményezhet. A jelenlegi bolygóállások mellett ennek veszélye megsokszorozódik.

A fényszög demagógiára, a politikai vélemények, világnézetek erőszakos, lehengerlő túltolására is hajlamosíthat. Az egyéni hatalmi ambíciók, a húsosfazék közelében maradás – vagy éppenséggel annak megkaparintása sokkal fontosabb a teli torokból harsogott világjobbító szándékoknál. Ezt a tendenciát a Merkúr – Plútó kvadrát az elviselhetetlenségig fokozza. Az is gyanítható, hogy az ügyeletes megváltók ötletei köszönő viszonyban sincsenek a realitásokkal, de a gerjesztett hisztéria kiválóan alkalmas arra, hogy beláthatatlan folyamatokat (Uránusz – Merkúr együttállás, Uránusz – Mars kvadrát) elindítva káoszt teremtsen. Zavaros vizekben halászni persze mindig is kifizetődő volt, leszámítva azt az apró szépséghibát, hogy magukat a zavarkeltőket is elnyelheti a szökőár…

Szerencsére valamilyen szinten érvényesülnek mérséklő, fékező erők is. Szaturnusszal képezett április végi trigonja irányából a Nap a 11 -én bepontosuló Plútó – trigon felé tart, így van esély az eddigi eredmények megtartására, a lényegesnek a lényegtelentől való megkülönböztetésére is. Jóllehet ez a fényszög is felveti a hatalom kérdéseit, hozzásegít a valódi értékek felszínre hozatalához, a belőlük való építkezéshez is. A Plútó természetéből adódik, hogy a feladat sikeres teljesítéséhez komoly erőfeszítések szükségesek, az elszántság pedig valamilyen válság, nyomás hatására támad fel. Ugyanezek a tényezők segítenek belső erőink, a máris birtokunkban levő eszközök, értékek tudatára ébredni is. A prioritások felismeréséhez egyaránt tanácsos kiiktatni a külvilág zavaró hatásait meg a saját belső tartományainkból érkezőket.

A legjobbat azok hozhatják ki ezekből a nem túl könnyen kezelhető bolygóállásokból, akik valódi feladataikra, fejlődésükre összpontosítanak, és távol tartják magukat a kollektív sárdobálástól.




 

Kapcsolódó

 

Májusi előrejelzés

Vénusz – Neptun kvadrát: szerelmi csalódások, amelyekre nagy szükséged van

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Vigyázat, balesetveszély !

A hazugság testnyelve

Tévedni emberi dolog – de nem muszáj

Merkúr – Uránusz együttállás

Mars a Bakban : 2018 tavasz

Hozd ki a legjobbat a Skorpió Jupiter tranzitból !

A pszichoterror természetrajza

Az örök háromszög

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!