Menu
Május 2018
2018-05-01 aktuálasztro

Robbanásszerű, nehezen kezelhető változásokat hozhat május: az Uránusz megkezdi hét éves utazását a Bikában, a Mars pedig a Vízöntőbe lép, ahol a szokásosnál hosszabb ideig tartózkodik. Más bolygóhatásokkal kombinálódva e jegyváltások alapos felfordulást jeleznek. Az események egy részük egyik pillanatról a másikra, sokkszerűen következik be, máskor pedig félreérthetetlen jelekből következtethetünk a későbbi fejleményekre. (Persze, még az ún. „váratlan” történéseknek is könnyen azonosíthatók az előzményei : a trendeket eddig is lehetett sejteni.) A végleges irányok csak később bontakoznak ki: impulzív cselekvés helyett jobb tehát kiváró álláspontra helyezkedni. (Akkor is, ha az életünkben fontos szerepet játszó személyek és/vagy körülményeink mielőbbi döntésre sarkallnak.) Magunknak keressük a bajt, ha az igazság bajnokait és a többi megmondóembert követjük: az érdemleges válaszok ezúttal is belső világunkból jönnek. Minél nagyobb távolságot tartunk a kollektív őrület karneváljától, annál nagyobb esély van az egyéni vészkijáratok megtalálására. Ez nem csak erre a hónapra, hanem a következő 7 – 8 évre is igaz.

Az április végi feszültségek folytatódnak május elején is, az Uránusz jegyváltását kísérő, Bika újholdnál eszkalálódva. A konfliktusok, robbanások lehetőségére utaló és a kiutat mutató bolygókapcsolatok hatása ezúttal is összeadódik, főleg ha időben is közel esnek egymáshoz. A „kit hogyan érint”/ „rám hogyan hat?” típusú kérdéseket a születési képlet adottságai mellett (amely éppen annyira jellemző az egyénre, mint az ujjlenyomat) a tudatossági szint és a szabad akarat határozza meg. A blog előrejelzései általános tendenciákat foglalnak össze, az egyéni szinten összeálló jó és kevésbé szerencsés forgatókönyvek megvitatása nem feladatuk.)





Növekvő feszültség

A nyomás már a hónap első napját áthatja, amikor a Vénusz kvinkunxot képezett a Szaturnusszal. Mint egy korábbi bejegyzésben már szó volt róla, ez a 150°-os fényszög egymással nagyon nehezen összeegyeztethető princípiumok összehangolására kényszerít. A könnyed, életvidám, és valljuk be, gyakran felületes és könnyelmű Ikrek Vénusznak most a Bak Szaturnusz szigorú követelményeinek kell megfelelnie. Az ilyesfajta nyomás társulások, pénzügyek, értékrend terén jelentkezhet, de a személyi horoszkóp sajátosságaitól függően más életterületek is bevonódhatnak.

Május 3 -án a Merkúr végre kilép a retrográd árnyékból, így az elmúlt két hónapra jellemző kommunikációs elakadások, közlekedéssel, ügyintézéssel kapcsolatos megrekedés oldódhat. Ez azonban nem jelenti automatikusan a feszültség megszűnését is. A forrófejű, türelmetlen Kos jegyében a Merkúr a szokásosnál is rosszabbul tűrte a kényszerpihenőt, így most, hogy szabadnak tűnik a pálya hajlamos alaposan túltolni a dolgokat.

A Skorpió Jupiterrel képezett, május 5-i kvinkunxa újabb figyelmeztető jel: a kását nem eszik olyan forrón, megszólalás előtt pedig nem árt gondolkozni is. A meggondolatlan vagdalkozás ugyanis most mélyre hatol, nagyon érzékeny pontokat érinthet, a provokált ellenfél pedig – mint a 7-én bepontosuló Merkúr – Plútó kvadrát, és a 12-i Merkúr – Mars kvadrát figyelmeztet, erősebb és hatékonyabb is lehet a provokálónál. A kontrollt vesztett kommunikáció váratlan forgatókönyveket is valószínűsíthet (május 13-i Merkúr – Uránusz együttállás).

A május 6 -án egzakttá váló Nap – Neptun szextil (15°59′ Bika/Halak) megmutatja, hogyan őrizhetjük meg lelki egyensúlyunkat a felfordulásban. Ez ugyanis elengedhetetlen a jó döntések meghozatalához. A fényszög arra utal, hogy mint mindig, most is sokat profitálhatunk, ha odafigyelünk álmainkra és többi, belső világunkból más formában érkező üzenetekre ( pl. váratlan késztetések, felismerések, sejtelmek, „véletlen egybeesések”, jelzés értékű találkozások, stb). Jóllehet csak május 25-én pontosul be újra, a Neptun – Jupiter trigon már most is érezteti hatását: sok nehézségen átlendít, ha tudatosan kezeljük ezt az energiát. Ugyanis a következő napok erőpróbáló bolygóhatásai miatt (és ez a tendencia a nyáron erősödik) egyre félelmetesebbé, bizonytalanabbá, kiszámíthatatlanabbakká válik a világ. Belső valóságunk megjelenítése valamilyen kreatív tevékenység formájában azonban előre mozdíthatja az elakadtnak vélt ügyeket, vagy, ha eddig érvek és ellenérvek között vergődtünk, ahhoz segít hozzá, hogy ráérezzünk: hogyan kezeljünk egy személyt, egy élethelyzetet, mire van szükség testi –lelki regenerációnkhoz, alkotó erőink helyreállításához.

A május 7 -én bepontosuló Merkúr – Plútó kvadrát (Kos/Bak 21°14) szintén pattanásig feszült kommunikációs helyzeteket jelezhet. A társas érintkezés intenzívvé, fenyegetővé vagy kimondottan kártékonnyá válik. Mi is, környezetünk is hajlamosak lehetünk hatalmi harcokba bonyolódni. Az igazságnál most sokkal fontosabb, kié legyen az utolsó szó, a terepet a propaganda és a manipuláció különböző formái uralják. Ez a fényszög elvileg arra is alkalmas lehetne, hogy fájdalmas, eddig szőnyeg alá söpört igazságainkkal szembesüljünk, de a Vénusz – Neptun kvadrát inkább a valóságelhárítás, félreértések kockázatát növeli. Értelemszerű, hogy kényes kérdések megvitatására, érzelmi és pénzügyi döntésekre, szerződések megkötésére sem ez a legalkalmasabb időpont.

Az ún. „tisztázó beszélgetésekkel” és „nagy döntésekkel” tanácsosabb lenne május 20 körülig várni, amikor több stabilizáló hatás érvényesül. Ekkorra remélhetőleg valamelyest lenyugodnak a kedélyek, az impulzusok és információk áradatából kikristályosodnak a követésre érdemes irányok, az indulatok és a hisztéria mellett pedig a gyakorlati szempontok is szerepet kapnak. Ekkora talán már képesek lehetünk mások vérig sértése nélkül is tálalni mondanivalónkat, esetleg rájövünk: hallgatni ezúttal is arany). Egy kiadós nagytakarítás/lomtalanítás, testedzés, kreatív tevékenység addig is segíthet megszabadulni rögeszmés vagy beteges gondolatainktól.

A szélsőségeket másnap egy Nap – Jupiter szembenállás (18°21 Bika/Skorpió) is fokozza. A május 8-án bepontosuló fényszög hatása 3 – 4 – 5 nappal az egzakttá válás előtt és után is érződik. Egy ilyen oppozíció felduzzasztja önbizalmunkat és ambícióinkat. Ez önmagában nem lenne gond, de adott esetben a jóból megárthat a sok. Elemi késztetést érezhetünk arra, hogy bebizonyítsuk igazunkat, az isten(ek) szócsövének képzeljük magunkat – ha nem egyenesen természetfölötti lényeknek. Kinyilatkoztatásainkkal mások idegeire megyünk, de bennünket is érhetnek hasonló élmények. A tolerancia, az együttérzés és az empátia nem ennek a tranzitnak az erőssége. Jó esetben erős ösztönzést érzünk horizontunk tágítására: távoli helyekre vágyunk, mohón vetjük a tanulásba magunkat.

A május 11 -én egzakttá váló Nap – Plútó trigon (21°11 Bika/Bak) segítséget nyújthat ahhoz, hogy a muníció eldurrogtatása helyett elmélyedjünk valamilyen témában, tényfeltáró tevékenységeket vagy eredményes kutatómunkát végezzünk pszichénk barlangvilágában. A Nap- Plútó fényszögek egyszersmind a hatalom, autoritás kérdéseit is felvetik. Kedvező esetben megtapasztalhatjuk lelki erőnket, pszichés tartalékaink új, tudatosabb kiaknázását eredményező döntésekre szánjuk magunkat, tudásunknak, talpraesettségünknek köszönhetően nagyot lépünk a szakmai ranglétrán, kedvező üzleteket ütünk nyélbe/ilyenek alapjait teremtjük meg. Egyszersmind fennáll a veszélye annak is, hogy manipulációk révén próbálunk nagyobb befolyásra szert tenni vagy mások kísérlik ezt meg velünk.

Önmérsékletet gyakorolni persze nem könnyű, hiszen a május 12 -én bepontosuló Merkúr – Mars kvadrát hatása az előző és a következő 2 -3 napot is átszínezi. Mint a Merkúr áthaladása és tolatása a Kos jegyén című bejegyzésben részletesen szó volt róla, először április 5-én kerültek erőpróbáló kapcsolatba. Az akkori fényszög nagy feszültségeket jelzett, hiszen a Mars egyszersmind a Szaturnusszal is együttállást képezett. Az akkori feladat nem csupán valaminek a felülvizsgálata és átgondolása volt (a Merkúr tolatott), egyszersmind a korlátok (Szaturnusz a Bakban) és mások cselekedetei/ versenyhelyzetek (Mars a Bakban) is kihívások elé állítottak. Jóllehet az azóta eltelt idő alatt le kellett vonnunk a következtetéseket, és ezek birtokában folytathatjuk utunkat, a viták eldurvulhatnak, a szócsaták pedig igen destruktív irányt vehetnek. A Mars- Merkúr kvadrát egyébként nem csupán a szócsatáknak kedvez, hanem nagyon balesetveszélyes is, ezért közlekedés, utazások során nem árt az óvatosság.

A Vénusz – Plútó ugyanezen a napon bepontosuló kvinkunxa társulásokkal, pénzügyekkel kapcsolatban jelez nehezen kezelhető helyzeteket. (Vénusz – Plútó kapcsolatokról bővebben: Ami az asztrológia, karma és átalakulásból kimaradt, Vénusz – Plútó fényszögek)



Szintén május 12-én kerül retrográd árnyékba a Bak 28°36′ -án a Mars is. Tolatása június 26 – augusztus 27 között zajlik, a retrográd árnyékból pedig csak október 8-án lép ki. Erről a fontos időszakról még többször lesz szó a blogon. A Mars retrográd ciklusaival kapcsolatos általános tudnivalókat a belinkelt cikk tartalmazza.)

Egyelőre annyit érdemes tudni, hogy a többi bolygóhoz hasonlóan, amikor a Mars retrográd árnyékba lép, megmutatják magukat azok a témák, amelyekkel tolatásának időszakában foglalkoznunk kell. Ezeket felül kell vizsgálnunk, újra át kell gondolnunk, még egyszer nekik kell rugaszkodnunk, alaposabban ki kell dolgoznunk, stb. A Mars esetén ezek: düh, fizikai energia, motiváció, szexuális energia, stb. (Az általános analógialánchoz tartozókon kívül figyelembe kell venni a születési képlet adottságait is) Ez a direktbe fordulást követően irányváltást, az adott területek eddigieknél hatékonyabb kezelését hozhatja. Az egyidejűleg érvényesülő bolygóhatások mellett a Mars jelenlegi retrográd ciklusa nem ígérkezik valami kellemesnek.

Állomásai:

  • retrográd árnyékba kerül : május 12
  • Vízöntőben tartózkodik: május 16 – augusztus 14
  • retrográd stacionáriusba vált: június 26
  • visszatolat a Bakba: augusztus 14 – szeptember 11
  • direkt stacionáriusba vált: augusztus 27
  • újra a Vízöntőben halad : szeptember 11 – november 15
  • kilép a retrográd árnyékból: október 8

A május 13 -án bepontosuló Merkúr – Uránusz együttállás (29°52′ Kos) a Kos utolsó fokán jön létre, néhány órával később pedig a Merkúr a Bikába lép. Május 15-én az Uránusz is követi. A Merkúr és az Uránusz duója sokkoló szavakat, aha-élményeket vagy váratlan döntéseket jelez. A Merkúr átlépése a Kosból (új kezdetek) a Bikába (valamit létrehozni ezekből az új kezdetekből) még nagyobb nyomatékot ad az Uránusz jegyváltásának. Figyeljük a tulajdonnal, értékrenddel, a pénzteremtés és a pénzünk kezelésének új módszereivel kapcsolatos nagy felismeréseket vagy meglepő/ sokkoló híreket. A Merkúr idén május 13 – május 30 között halad a Bikában. Ezt a pozíciót általában a megfontoltság, a lassú döntéshozatal jellemzi. A Bika óvatosabb és gyakorlatiasabb a zabolátlan, vállalkozó szellemű Kosnál – az Uránusz jelenléte azonban felülírja e sztereotípiákat.

Újhold a Bikában: a földindulás konstellációi

A május 15-én megszülető újhold (Bika 24°35 – , Bp. 13:48′). nem csupán egy 28 napos ciklus, hanem egy hosszabb távú, nagyon instabil időszak előhírnöke. Az Uránusz ugyanaznap, néhány óra múlva ( Bp.18°16′) kezdi meg 7 évig tartó vándorlását a Bikában – bővebben l. a beharangozó cikket, ill a korábbi Bika Uránusz tranzitokat a történelem összefüggéseiben tárgyaló fordítást – így Marssal képezett kvadrátja immár két fix jegyet köt össze. A Mars szintén aznap indul hosszú és viharos útjára a Vízöntőben.

Ez önmagában is nagy formátumú, váratlan változásokat sejtet. Az újhold egyszersmind két nagyon rosszindulatú állócsillag, az Algol és a Capulus szomszédságában van, ami arra utal, hogy ezek, legalábbis a ciklus elején és a tömegek számára inkább sorscsapásokat semmint szerencsés fordulatokat tartogatnak. Az Algol az egyik legrosszabb hírű állócsillag. Kulcsszavai erőszak, terror, rombolás, balszerencse, tömeges túlkapások, kegyetlen halálnemek, mint a lefejezés, lincselés tömegszerencsétlenségek. Az időjárás szélsőségei, háborúk, terrorakciók sok ember halálát okozhatják.

Az Uránusz Bika jegyén való áthaladásával több cikk is foglalkozik majd; egyelőre a Beharangozó érhető el. Míg az Uránusz a szabadsággal, felszabadulással, hirtelen, váratlan eseményekkel, lázadással, forradalmakkal, változásokkal hozható kapcsolatba, a földies, fix Bika a biztonsággal, a fizikai élet fenntartásához szükséges tartalékokkal, stabilitással, pénzügyekkel, érzékiséggel. A két őselvhez társítható analógiák nehezen összeegyeztethetők.

Az átlagosnál hosszabb Vízöntő Mars tranzitról még szintén sok szó lesz a blogon. Általában véve amikor az individuális önérvényesítés és a személyes függetlenség bolygója a kompromisszumot nem tűrő szabadság és a lázadás jegyében áll, az eredmény egy különösen kiszámíthatatlan energia- megnyilvánulás lehet. Ennek hasznos vagy kártékony mivolta személyes és kollektív szinten a többi bolygóval létesített fényszögektől függ. 2016 novemberdecemberében pl., amikor a Mars ugyanebben a jegyben haladt, több segítő, stabilizáló fényszöget is képezett: trigont a Jupiterrel, szextilt a Szaturnusszal és az Uránusszal, így az általa katalizált változások is kedvezőbbek voltak, előbbre vittek, az új elemeket könnyebben lehetett ötvözni a régiekkel.

Egész más a helyzet most, amikor a tranzitot egy sor nagyon diszharmonikus fényszög kíséri. Ezekről még lesz szó, most lássuk a legelsőt:

A Mars és az Uránusz Vízöntő – Bika elején bepontosuló kvadrátja újabb adag olajat jelenthet a tűzre. A gondosan felállított terveket váratlan események kuszálhatják össze. Radikális, váratlan irányváltások is valószínűsíthetők. Ez a feszült fényszög egyik pillanatról a másikra is generálhat konfliktusokat: a Mars, a Vízöntő és az Uránusz princípiuma egyaránt összefüggésbe hozható lázadásokkal, háborúkkal és forradalmakkal. Mivel sem a Vízöntő sem az Uránusz nincs tekintettel a gyakorlati következményekre, Bikában való vendégeskedése pedig a derék földjegyet is megfoszthatja valóságérzékétől, a különféle élethelyzetekről és személyekről kialakított elméleti modell, ideál köszönőviszonyban sincs a realitásokkal. Nem először és sajnos nem is utoljára a történelem folyamán ismét olyan időszak szemtanúi, rosszabb esetben szenvedő alanyai lehetünk, amikor a szabadság, egyenlőség, testvériség ideológiája alatt ölnek.

(Minő érdekes egybeesés, az iszlám világ terrorakciókkal, tömegmészárlással egybekötött szeretetünnepe, a 30 napos Ramadán épp május 16-án kezdődik, úgyhogy unatkozni biztos nem fogunk. Mint tudjuk, az iszlám a béke vallása, „békés megnyilvánulásokra” pedig eddig is mindig találtak ürügyet…A már hosszú évek óta nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozó, egyébként békeszerető Irán szintén a Bika – ország; reménykedjünk, hogy a minapi bukta után még az előtt sikerül elvenni tőle tűzijátékait, mielőtt atommáglyát csinálna a Közel-Keletből. Persze, nem ő az egyetlen eszelős a térségben: Asszadékról, a Hamász piromániás „fiataljairól”, a szintén Irán által szponzorált Hezbollahról, Iszlám Állam virulens maradványairól is sokat lehetne mesélni – akárcsak Amerika és Oroszország szerepéről.)



Kreatív megoldások

A hónap utolsó 10 napjában valamelyest enyhül a feszültség. Remélhetőleg kollektív szinten is, egyéni életünkben pedig több esély adódik egy legalább átmeneti stabilitás megteremtésére, álláspontunk, hozzáállásunk tisztázására.

A május 18-án egzakttá váló Merkúr – Szaturnusz trigon hatására kérdések tisztázása, a hatékonyság fontosabbá válhat annál, hogy melyik féllé marad az utolsó szó. A gondolatok összeszedettebbeké válnak, jobban koncentrálunk, hatásosan, tényszerűen, a realitásokat figyelembe véve adjuk elő mondanivalónkat. Nagyobb lélegzetű (esetleg eddig függőben maradt) projekteket is tető alá hozhatunk.

Május 19-én a Vénusz a Rákba lép . A társas kapcsolatok jelölője erőben van ebben az érzelmes, romantikus, család centrikus jelben. Június 13–ig, amíg itt tartózkodik, megnövekedhet intimitásra való igényünk, a nagy társas összejövetelek helyett inkább szűk körben, hozzátartozóink között érezzük jól magunkat. Megelevenedik a múlt, álmaink intenzívebbekké válnak a szokásosnál nagyobb igényünk támad arra, hogy teret adjunk kreativitásunknak és fantáziánknak. Ez a pozíció azonban túlérzékennyé, önállótlanná is tehet. Arra hajlamosíthat, hogy az egészségesnél jobban függjünk szeretteinktől, több kompromisszumot hozzunk a vélt biztonságért és az intimitásért cserében.

Az ugyanazon a napon bepontosuló Uránusz – Vénusz szextil az anyagiak, érzelmiek területén megnyilvánuló könnyelműségre, kereteink túllépésére is hajlamosíthat, de újfajta szabadságunk örömeiből is ízelítőt kaphatunk. Ha fájnak is még a korábbi sebek, ráérezhetünk, mennyivel kreatívabb, spontánabb, teljesebb élet vár ránk ha kitörünk testi – lelki függőségeink börtönéből. (Persze, jó tudni, hogy a most létrejött ismeretségek inkább izgalmasak, felvillanyozók semmint tartósak)

Május 21-től, amikor a Nap belép az Ikrekbe, a figyelem kontaktusainkra terelődik, az emberek megnyílnak, fizikailag és szellemileg is mozgékonyabbakká válnak. A közösségi oldalakon a szokásosnál is bőségesebben áradnak az információk, megszokott környezetünkből kitörve új területekre merészkedünk, alig várjuk, hogy valami izgalmas történjen. Mindez vidám kora nyári hangulatot is teremthetne, de a fentebb bemutatott bolygóhatások inkább hullámvasutazást jeleznek. Az Ikrek azonban rugalmas, alkalmazkodó, ötletes jegy – így eredményesen törhetjük a fejünket a túlélési technikákon.

A május 23 -án bepontosuló Merkúr – Neptun szextil újabb biztató, arra utaló jel, hogy a dolgok valamelyest lenyugodhatnak a következő napokban – főleg ha ehhez mi is aktívan hozzájárulunk. A segítő fényszög hatására képesek lehetünk kreatív formát adni elképzeléseinknek, fantáziánkat hasznos cél szolgálatába állíthatjuk.

Az ugyanaznap egzakttá váló Merkúr – Jupiter szembenállás hatására persze el is vethetjük a sulykot. Ez az aspektus valóságos szájmenést jelezhet. Gondolataink vadul kergetik egymást, a külvilágból elárasztanak az információk, nem csoda, ha mi is nehezen teszünk féket a nyelvünkre. Pedig elképzelhető, hogy jobb lenne, ugyanis a Jupiter mindent felnagyít, a Skorpióban pedig rögeszmésségre, szélsőségekre is hajlamos. Ennek hatására mi is, környezetünk is hajlamos lehet túlzásokba esni. A most kapott ajánlatokat érdemes fenntartással kezelni, a nagy ígéreteket elosztani kettővel…többel, a hírek valóságtartalmát alaposan ellenőrizni. A projekciók, előítéletek, politikai és ideológiai viták tovább fokozhatják az ellentéteket, a humorérzékkel párosuló egészséges tabudöntögetés viszont éppenséggel oldja a napok óta felhalmozódott feszültséget.

A május 24 -én bepontosuló Ikrek Nap – Vízöntő Mars közötti trigon hozzásegíthet, hogy ne erőből, hanem ésszel, eredetien, szellemesen érvényesítsük igazunkat. Megkönnyítheti a tárgyalásokat, hivatalos ügyek, kisebb- nagyobb utazások lebonyolítását, szerződések megkötését, de vizsgákon, cikkek, dolgozatok megírásakor is segítségünkre lehet. E fényszög hatása 3 – 4 nappal bepontosulás előtt és azt követően is érződik.

A legerőteljesebb, és egész májusban ható segítő fényszög, a Neptun – Jupiter trigon május 25 -én válik újra egzakttá. (Bővebben ld: Mélységeink kincsei). A Neptun is a Jupiter is szoros kapcsolatban áll a Halakkal: az előbbi a jegy régi, az utóbbi pedig a jelenlegi ura. A Jupiter optimista, expanzív, folyamatosan a dolgok értelmét és az igazságot keresi. A Neptun arra ösztönöz, hogy emelkedjünk felül a hétköznapi realitásokon, törekedjünk a magasabb tudatállapotok elérésére. A két bolygó kapcsolata jó esetben ösztönzően hat a kreativitásra, a spirituális törekvésekre, segíthet közvetlen kapcsolatot kialakítani az istenivel.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy a zűrzavar kellős közepén ülni kéne a babérjainkon és naivul bizakodni, hogy a segítség és a kegyelem energiái spontánul és korlátlan mennyiségben állnak majd rendelkezésre. Jó ötlet tehát előkészíteni a talajt, kimunkálni eszközeinket, figyelni álmainkat, lejegyezni kusza, látszólag a semmiből felbukkanó ötleteinket, hangulatainkat, lelkünket gyerekkorunk kedvenc meséivel, filmjeivel táplálnunk, festegetnünk, kapcsolatokat építenünk vagy a régieket felelevenítenünk, rábíznunk magunkat belső áramlatainkra, hogy olyan környezetbe sodorjanak, ahol valóban otthon és védetten érezzük magunkat. A víz elem hatása miatt ugyanis leginkább a közös lelki képek, látomások, emlékek, álmok segíthetnek rokonlelkekre találnunk szűkebb – tágabb környezetünkben. Eközben nem árt azonban számolni a fényszög árnyoldalával: káoszt, kiábrándulást is szülhet, megfoszthat a kezdeményezőkészségtől és az akarattól.

Ugyanezen a napon válik egzakttá a Bika Merkúr és a Bak Plútó közötti trigon is. Mint fentebb már szó volt róla, tárgyalásokhoz, döntések meghozatalához jobb ötlet ezeket a napokat kivárni. Ha ragaszkodunk álláspontunkhoz (és azt tényekkel is alátámasztjuk), a dolgok mélyére hatolunk, gondosan kielemezzük a terítéken levő ügyeket, hosszú távon is megbízható szövetségeseket nyerhetünk meg magunknak.

Fentebbi bolygóhatások sokat enyhíthetnek a május 26-án bepontosuló Vénusz – Szaturnusz szembenálláson is. Mint többször szó volt róla, ez a fényszög nem valami kellemes, különösen párkapcsolatunkat és más társulásainkat, pénzügyeinket illetően. Gyakran jelezhet ugyanis elválásokat, egyoldalú vonzalmat vagy valamilyen más érzelmi terhelést, anyagi veszteségeket vagy nem kifizetődő befektetéseket. Energiái akkor állíthatók szolgálatunkba, ha önként vonjuk meg határainkat, a külvilágnak is egyértelműen adjuk értésére, milyen bánásmódot várunk el környezetünktől, akik pedig nem képesek tartani magukat ezekhez a szabályokhoz, kizárjuk életünkből. Saját, vénuszi viszonyulásainkat (párkapcsolat, anyagiak kezelése, étkezés, stb. ) is igyekszünk egészségesebb mederbe terelni. (Ezt a témát a Valóban szereted magad ?, Karmikusan terhelt viszonyok? Ikerlángok, lelki társak… című cikkek taglalják részletesebben.

Telihold a Nyilasban

Ennek fényében a május 29 -i telihold ( Nyilas 8°10′, bp 14:20) nem csupán lezárásokat, hanem az újrakezdéshez/ irányváltáshoz/ folytatáshoz szükséges stabil alapokat jelezhet. Jó esetben a lezárás, egyértelmű befejezés tőlünk indul ki. (Más kérdés, hogy ha vonakodunk önként megtenni, a sors fogja, egónknak talán nem minden esetben tetsző módokon ezt kikényszeríteni.) A feladat jelen esetben tehát az, hogy semmi esetre se folytassuk úgy, ahogy eddig. Azonnal és minden erőnkkel törekedjünk arra, hogy lezárjunk valamit. (Pl. egy destruktív kapcsolatot, valamilyen káros szokást, improduktív magatartásformát, munkát, stb. ) Ez egyes esetekben teljes tabula rasat, a múlttal való totális szakítást is jelenthet.

Bár nem egzakt, a teliholdképlet Rák Vénusz, Halak Neptun, Skorpió Jupiter közötti nagy víztrigonja nagy segítséget nyújthat mindehhez. A víz elemben hagyományosan az emóciók, intuíció, spiritualitás, metafizika, látomások, megérzések, belső vezetés tartománya az asztrológiában. A beteljesedés/ erőforrások megtalálása tehát valószínűleg lelki – érzelmi természetű lesz, de személyi horoszkópokban a házhelyzet által jelzett életterület jelentéstartalmával is kiegészül.

A lehetőségekben rejlő kockázatok is jellemzőek a víz elemre: az elmúlt időszak megpróbáltatásai után egyszerűen csak élvezzük a nyarat, a jól megérdemelt pihenés punnyadásba fullad, túl kényelmesekké, álmodozókká válunk s emiatt nem váltjuk tettre elképzeléseinket, ha ügyeink végre mozgásba lendülnek azt hisszük, visszajönnek a régi szép idők s nekünk már kisujjunkat sem kell mozdítani, vágyteljesítő fantáziák, irreális képzelgések rabjaivá válunk.




 

Kapcsolódó:

Uránusz a Bikában – beharangozó

Bika Uránusz tranzitok a történelem tükrében

Mélységeink kincsei: Jupiter – Neptun trigon

Hozd ki a legtöbbet a Skorpió Jupiter tranzitból !

Kidurrannak a lufik vagy dőlni fog a lé?

Szaturnusz a Bakban – tematikus oldal

Párbeszéd álmainkkal

Az elnyelt vitalitás visszaszerzése

A Neptunusz szövevényes ösvényein

Ami az Asztrológia, karma és átalakulásból kimaradt – a Plútó kapcsolatai személyi bolygókkal

Általános tudnivalók a Mars retrográd időszakairól

Digiprove sealCopyright secured by Digiprove © 2018A BLOGOMBAN MEGJELENT FORDÍTÁSOKAT, ÍRÁSOKAT ÉS KÉPEKET A SZERZŐI JOGRÓL SZÓLÓ 1999. ÉVI LXXVI. TÖRVÉNY ÉRTELMÉBEN AZ ENGEDÉLYEM NÉLKÜL MÁSHOL KÖZZÉTENNI TILOS. EZ ALÓL KIVÉTELT KÉPEZ, HA CSAK AZ ÍRÁSOM ELSŐ NÉHÁNY SORÁT TÜNTETIK FEL, MAJD A FOLYTATÁSÉRT A BLOGOMRA KATTINTVA JUT EL AZ OLVASÓ! AMENNYIBEN MÁS FORRÁST NEM JELÖLÖK MEG, AZ ÍRÁSOK, FORDÍTÁSOK A SAJÁT SZELLEMI TERMÉKEIM, KERESKEDELMI FORGALOMBAN TÖRTÉNŐ ÉRTÉKESÍTÉSÜKHÖZ CSAK SZEMÉLYES EGYEZTETÉST KÖVETŐEN JÁRULOK HOZZÁ!

Comments are closed
* *